I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Fata Morgana mágiája
jelenleg aktív
„– Hercegnő! Mi történik? Mi ez a varázslat? – Ez egy átok, léteznie sem volna szabad, nem tudom, hogy a nővéreim miféle sötét praktikákat használtak, hogy létrehozzák, de már késő bármit is tenni. – Mi fog történni? – Egy másik világban fogunk felébredni. Mi és mindenki, akit elér az átok. Jól figyelj, Tücsök! Nem fogunk emlékezni arra, kik vagyunk, de ha előbb térnek vissza az emlékeid, mint az enyémek, el kell mondanod, ki vagyok! Tudnom kell! Nem bízok a testvéreimben, többé senkiben, csak benned! – Dehát...! Nem volt időm tiltakozni, kérdezősködni vagy tovább értetlenkedni, mert a pulzálás következő hulláma elérte a hercegnőt. Solana köddé vált, a következő hullámban pedig Notus és Boreas is, Calypsoval együtt. A falhoz hátráltam, de a harmadik hullám engem is elért. Mintha elfújták volna a gyertyát, a gondolataim, a félelmeim, az álmaim, a céljaim... minden eltűnt, eltűntem én is, egy teljes pillanatra megszűntem létezni, majd egy új világban ébredtem valaki másként.” – Részlet a Tücsök Tihamér történetéből
Azon az éjjelen elhatároztam, hogy beszélek Natalie-val. Elszánt voltam, megállíthatatlan. Éreztem, hogy van bennem egy számomra is megfoghatatlan erő mind fizikai, mind pedig mentális értelemben. Tudtam, hogy vannak határaim, és rajtam kívülálló okokból is bukhat a tervem, de nem érdekelt semmi azon kívül, hogy végre megvallhassam barátomnak az igazat. Nem akartam többé csak egy csendes, rossz napokra tartogatott barát szerepében maradni. Ezért siettem ennyire az Outcastbe, ezért akartam annyira látni a legjobb barátomat - mert csak ennyi vagyok számára. És legfőképpen ezért csalódtam nagyobbat, mint azt előre elterveztem volna. Azt hittem, hogy csak egy kedves vagy ideges visszautasítás érkezik, de amit láttam, az sokkal jobban sokkolt. Nem tudtam, hogy van valakije... Ha ezt tudom, akkor én soha... én soha nem... Már mindegy, de azért mondhatta volna, hogy ő meg Marcus... Pont Marcus! Hisz ő egy igazi tapló, már megbocsásson mindenki, akinek ezt véletlen említeném. Nem szokásom másokat szidni, de rá nem tudok mást mondani. Eleve nyilvános helyen megcsókolni valakit, meg részegen... Ez a nőnek és a férfinak is lehet nagyon kellemetlen, meg mindenki másnak is, aki a közelben van. Nekem is rosszul esett. De lehet, hogy csak én vagyok ennyire maradi... Először térek be azóta az Outcasts-be, és igyekszem elkerülni Natalie irodáját. Nem hozzá jöttem, csak inni szeretnék. Ritka eset, de úgy éreztem, hogy muszáj levezetnem a feszültséget, és más mód nem jutott eszembe. Nem vagyok túl agresszív, hogy boxoljak, vagy kidühöngjem magamból a bánatomat. Nem én lennék, és ezt mások is igazolhatják - illetve, leginkább csak Natalie. Nagyjából ismerem a pultost is, de sokat még nem beszéltünk. Mosolyogva fogad, ami most nem sok erővel, de viszonzok. Látszik rajtam, hogy nem beszélgetni jöttem. Ha mégis erre kerül sor, lehet, hogy megbántom a partneremet, amit azért inkább szeretnék elkerülni. Nem hiányzik a balhé. Inkább csak kikérek egy korsó sört, és egy sarokasztalt kezdek el keresni a szemem sarkából, amíg a pultos lelkére kötöm, hogy amíg az előre fizetett összeg nem fogy el, addig nyugodtan hozza csak az utánpótlást, ha már ürül a poharam. Tudom, hogy önző ilyesmit kérni egy itt dolgozótól, mert így a kelleténél többet kell rám figyelnie, de ebben a pillanatban valahogy nyugalommal tölt el, hogy van itt egy olyan kapcsolatom, akit bár ismerek, de nem fogja érdekelni, hogy mit csinálok, mert annyira nem vagyunk jóban. Elég, ha hozza a sört. Szerintem odaadtam neki hét vagy nyolc korsó árát. Magam sem tudom, hogy mennyire bírom az alkoholt... - Köszönöm! - hangomon érződik, hogy kicsit meggyötört valami. Leginkább a gondolkodás okozza majd a vesztem, ha a mentális halált nézzük. Túl sokat gondolkodok, és néha sokkal többet gondolok egy szituációba, mint kellene. De ebbe most egész sokat lehet gondolni. Leülök a sarokban, és csendesen kortyolgatom a sörömet. Nem zavarok senkit, nem is érdekel semmi, ami körülöttem történik, de amikor meglátom magam mellett elmenni Marcust, egyszerűen nem tudom levenni róla szúrós, szomorú tekintetemet. Akármennyire félek, hogy beszélnem kell vele, hogy ide fog jönni, szinte szuggerálom, hogy valóban megtörténjen. Miért most kell elkezdenem keresni a bajt?