I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Fata Morgana mágiája
jelenleg aktív
„– Hercegnő! Mi történik? Mi ez a varázslat? – Ez egy átok, léteznie sem volna szabad, nem tudom, hogy a nővéreim miféle sötét praktikákat használtak, hogy létrehozzák, de már késő bármit is tenni. – Mi fog történni? – Egy másik világban fogunk felébredni. Mi és mindenki, akit elér az átok. Jól figyelj, Tücsök! Nem fogunk emlékezni arra, kik vagyunk, de ha előbb térnek vissza az emlékeid, mint az enyémek, el kell mondanod, ki vagyok! Tudnom kell! Nem bízok a testvéreimben, többé senkiben, csak benned! – Dehát...! Nem volt időm tiltakozni, kérdezősködni vagy tovább értetlenkedni, mert a pulzálás következő hulláma elérte a hercegnőt. Solana köddé vált, a következő hullámban pedig Notus és Boreas is, Calypsoval együtt. A falhoz hátráltam, de a harmadik hullám engem is elért. Mintha elfújták volna a gyertyát, a gondolataim, a félelmeim, az álmaim, a céljaim... minden eltűnt, eltűntem én is, egy teljes pillanatra megszűntem létezni, majd egy új világban ébredtem valaki másként.” – Részlet a Tücsök Tihamér történetéből
I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Ennyi ember hisz bennem :
1758
Titulus :
Pengu ✦ Sisu ✦ Namaari
✦ ✦ ✦ :
Életkor :
3
Akinek az arcát viselem :
Kim Soo-hyun ✦ Han So Hee ✦ Gemma Chan
A tükör mögött :
Evolet Yang Baba Mirai ✦ Baba Shouta
Kedd 10 Aug. 2021 - 13:11
Archie & Ginny
Mióta az eszemet tudom és ezzel a színházi társulattal lépek színpadra, eddig még sosem volt rá példa, hogy pont Archie-val ketten kaptunk volna főszerepet, legalábbis olyat, amiben közünk is van egymáshoz. Nem tudom, hogy az igazgató döntése volt, vagy pusztán a véletlennek köszönhető, hogy így alakult, mindenesetre amikor megtudtuk, hogy nem csak, hogy új darabot viszünk színpadra, de a főszerepet is mi kapjuk, teljesen oda meg vissza voltam örömömben. Ideje volt már! Teljesen be voltam sózva, alig vártam, hogy elkezdődjenek a próbák, ám a kezdeti lelkesedésem egészen hamar alább hagyott, látva, hogy valahogy mégsem olyan tökéletes az egész, amilyennek hittem. Nem tudtam volna megmondani, hogy mi lehet más, vagy épp mi lehet a gond, egyszerűen csak éreztem, hogy ezúttal valami nem olyan, mint lenni szokott. Talán Archie számára kellemetlen a szereposztás? Ilyen tapasztalt színésznél nem tartom valószínűnek, de más ötletem nem nagyon volt, miért viselkedett néha olyan furcsán… esetleg nem érzi jól magát? Talán őt is különös álmok gyötrik és furcsa figurákat lát a tükörképe helyett? Akármennyire is nagy volt a kísértés, inkább mégsem kérdeztem rá, félve, hogy csak tovább rontanék a helyzeten, holott egyáltalán nem volt a mostani helyzet sem vészes. Inkább csak türelmesen végigpróbáltam a darabot újra és újra, és szurkoltam, hogy a premier jól sikerüljön. És jól is sikerült, de még mennyire! Engem is meglepett, hogy milyen jól, mint ha a partneremet is kicserélték volna, nyoma sem volt a korábbi furcsa érzésnek, sőt mi több, szerintem jó ideje az egyik legjobb alakítása volt a színpadon! Nem is értem, hogy miért nem osztanak rá több főszerepet, mert annak ellenére, hogy milyen nagy mókamester, véleményem szerint más szerepeket is nagyszerűen tud alakítani. Nem csak, mint udvari bolond, vagy a társaság bohóca jó… - Szabad! - az előadás után az öltözőmbe visszatérve percekig meg sem mozdultam, csak az asztalom előtt ücsörögve, pihentem, fáradtan mosolyogva a tükörből visszapislogó nyúlra. Igen, még mindig láttam, de azt hiszem, már kezdem megszokni, ha lehet ilyet mondani. Amikor viszont nyílik az ajtó, kíváncsian fordulok meg a székemmel, hogy vajon ki lehet az? A színpadon felejtettem volna valamit? - Archie! Ugyan, te sosem zavarsz. - feleltem őszintén, elvégre Hazelen kívül talán vele töltöttem a legtöbb időt nem csak a színpadon, de a szüneteinkben is, teázva, vagy épp beszélgetve. - Ó, igazán nem kellett volna! Te is legalább annyira megérdemelted. - mosolyodok el, de amint meglátom a csokrot, képtelen vagyok leplezni az ámulatomat – Nahát, ez valami gyönyörű! Igazán figyelmes, köszönöm! - veszem el a halvány rózsaszín és fehér színekben pompázó liziantusz csokrot. Tudom, többnyire rózsával szoktak kedveskedni a rajongóink, mégis, valahogy ezeket a légiesebb, rózsára csak emlékeztető virágokat sokkal jobban kedvelem, még ha nincs is olyan csodás illatuk, mint tövises társaiknak. - Gyere foglalj helyet, kérlek! - intek neki az egyik üres szék felé, miközben az asztalon szélén álló vázába rakom a virágot, majd újra Archie felé fordulok – Nos, kedves barátom, milyen érzés túl lenni a premieren? Azt kell mondjam, igazán jól áll neked a főszerep. - felelem mosolyogva, és remélem, ma este sikerült kellően bizonyítanunk, hogy a későbbiekben is többet állhassunk hasonló szereposztásban színpadra.
I can't help but love you Even though I try not to
Mindig is szerettem volna főszerepet kapni Virginiával, de valahogy sosem úgy alakult. Ha mindketten komolyan szerepet kaptunk, akkor se sok közünk volt egymáshoz, más esetben viszont míg én mellékszereplőt játszottam, ő főszereplőt alakított, és fordítva. Amikor közölték velünk, hogy ezúttal mi leszünk a darab legfőbb szereplői, ráadásul egy szerelmespárt kell megelevenítenünk, nagyon ideges lettem. Természetesen örültem neki, miért ne örültem volna, a feszültség viszont elég erős volt bennem ahhoz, hogy megijedjek a feladattól. A legzavaróbb az volt, hogy Hazellel sem tudtam megtárgyalni a dolgot, mert még ő sem tudott a vonzódásomról. A próbákon is ideges voltam emiatt, nem tudtam kiadni sem magamból a szavaim által. Egy kis szíverősítő lecsúszott előtte, természetesen csak annyi, hogy ne rontson a játékomon, de az idegességemet csillapítsa kicsit. Végig hevesen vert a szívem, de valahogy mégis nyugalom árasztott el a lány közelében. Hasonló volt az érzés, mint Hazel esetében, csak ott nem voltak másféle gondolataim. Nem fűztem gyengéd érzéseket Hazelhez, Ginny viszont egészen más tészta volt. Tudtam, hogy a darab egy ideig még menni fog a színházunkban, már amennyiben jól fogadja a közönség, s ettől valahogy még inkább frusztrált voltam. Attól féltem elájulok, mire eljutottunk odáig, hogy ténylegesen színpadra vigyük, de valahogy sikerült összekapnom magam. Élesben már valahogy nem borított ki az, hogy Virginiával túl közel kerülünk egymáshoz, sőt, teljesen eluralkodott rajtam a már említett nyugalom. Boldog voltam, mint aki valami kemény droghoz nyúlt, és egyetlen pillanatra még az is beugrott, hogy talán Alice csempészett bele valamit a reggeli teámba. Csakhogy ez az érzés olyasvalami volt, amit semmilyen ital vagy szer nem képes leutánozni, ez valódi volt, szívből és lélekből jövő, hiába tudtam, hogy amint elmúlik, végtelen szomorúság költözik majd a helyére, s talán még a magány is visszatér. Sikeres volt az előadás, hatalmas tapssal fogadta a közönség, legalább háromszor visszatapsoltak minket, így a végén mindannyian széles vigyorral, elégedetten sétálhattunk az öltözőnkbe. Nem is értettem, egyáltalán miért voltam olyan ideges az egésztől, hiszen tulajdonképpen ez sem volt sokkal másabb, mint mellékszerepben tetszelegni a lány mellett. Eltekintve a pillantásoktól, az érintésektől, a közelségétől. Számára nem lehetett különbség, számomra viszont annál inkább. Csupán átöltözni szaladtam be az öltözőmbe és kicsit felfrissíteni magamat, majd a gondosan vízbe rakott, - és ha tényleg odafigyeltem, a kedvenc virágait tartalmazó - csokorral Virginia öltözője felé vettem az irányt sietős léptekkel. Kettőt kopogtattam rajta, de egészen addig nem nyitottam be, amíg engedélyt nem adott rá, vagy ki nem tárta előttem az ajtót. Ha megtette, szelíd mosollyal arcomon léptem át a küszöböt, és átnyújtottam neki a virágokat. - Ugye nem zavarok? Az egyik nézőtől kaptam, de úgy gondoltam te jobban megérdemled. Szuper voltál! - Ekkor ugrott be, hogy nem törölgettem le a szárát, amiről még víz csepegett, ami kissé árulkodó volt, a kedvenc virága(i) pedig szintúgy. Izzadni kezdett a tenyerem, amit gondosan a nadrágom hátuljába töröltem, közben igyekezvén leplezni a látható zavaromat.
Legutóbbi képek
Mióta az eszemet tudom és ezzel a színházi társulattal lépek színpadra, eddig még sosem volt rá példa, hogy pont Archie-val ketten kaptunk volna főszerepet, legalábbis olyat, amiben közünk is van egymáshoz. Nem tudom, hogy az igazgató döntése volt, vagy pusztán a véletlennek köszönhető, hogy így alakult, mindenesetre amikor megtudtuk, hogy nem csak, hogy új darabot viszünk színpadra, de a főszerepet is mi kapjuk, teljesen oda meg vissza voltam örömömben. Ideje volt már! Teljesen be voltam sózva, alig vártam, hogy elkezdődjenek a próbák, ám a kezdeti lelkesedésem egészen hamar alább hagyott, látva, hogy valahogy mégsem olyan tökéletes az egész, amilyennek hittem. Nem tudtam volna megmondani, hogy mi lehet más, vagy épp mi lehet a gond, egyszerűen csak éreztem, hogy ezúttal valami nem olyan, mint lenni szokott. Talán Archie számára kellemetlen a szereposztás? Ilyen tapasztalt színésznél nem tartom valószínűnek, de más ötletem nem nagyon volt, miért viselkedett néha olyan furcsán… esetleg nem érzi jól magát? Talán őt is különös álmok gyötrik és furcsa figurákat lát a tükörképe helyett? Akármennyire is nagy volt a kísértés, inkább mégsem kérdeztem rá, félve, hogy csak tovább rontanék a helyzeten, holott egyáltalán nem volt a mostani helyzet sem vészes. Inkább csak türelmesen végigpróbáltam a darabot újra és újra, és szurkoltam, hogy a premier jól sikerüljön.
