Nem hiszem, hogy teljesen végig gondoltam a helyzetet, de azaz érzésem, hogy ez rá is ugyanúgy igaz volt. Mert az ösztönösen irányuló csapásom gond nélkül célba talált, amitől olyan bűntudat öntötte el a lelkemet, hogy szinte legszívesebben megfogadtam volna a tanácsát és addig futottam volna ameddig csak a lábaim bírják, hogy aztán soha többet ne dugjam ide az orromat, mert nem hiszem, hogy együtt tudnék élni ekkora szégyennel.
Szinte automatikusan fogtam meg mindkét karját, mintha csak egy összetörni készülő vázát akarnék gyorsan elkapni, hogy megakadályozhassam a káoszt, amit azzal indítottam el, hogy nekikoccantam az asztalnak, amin büszkén díszelgett.
- Egek.. Én annyira nagyon sajnálom! Nem tudom, hogy mégis mi ütött belém.. Ugye nem esett komoly bajod? - Talán nem okoztam a jövőjére kivetülő problémákát, de ettől függetlenül még picit sem érzem jobban magam tekintve, hogy fájdalmat okoztam egy olyan személynek, aki igazán nem érdemelte meg. De ezek szerint az ösztöneim már kezdenek kiéleződni az ilyen helyzetek terén és legközelebb már ennyivel többel futhatok neki a dolgoknak.
- Tudnék örülni annak, ha tényleg ilyen hatásosan érhetném el, hogy valaki féljen tőlem. Mármint nem, mintha azt szeretném, hogy fél tőlem, vagy azért jöttem ide, hogy kiéljem a bántalmazó hajlamaimat, amelyek amúgy nincsenek! De inkább azt hiszem befogtam. - A mosolyát igyekszem a saját arcomon tükrözni annak ellenére, hogy totális zagyvaságokat hordok össze előtte. De lehet, hogy ennek köszönhetően könnyebben merül feledésbe a fájdalom, amit neki okoztam.

Szerettem volna azt mondani, hogy jól bánok a szavakkal, de be kellett bizonyítanom, hogy nem így van. Nem tudtam kimászni a gödörből, amelybe belerántott az a nyamvadt alak. Ezért kell alternatív megoldásokat találnom arra, hogy valamilyen módon ki tudjam húzni magam onnan.
- Ez ugye sajnos nem minden esetben lehetséges. - Próbáltam teret és lehetőséget nyerni magamnak, de sajnálatos módon ez nem jött össze. Ennek köszönhetően kerültem egy igen csak kellemetlen szituációba, amelyből olyan eszközökkel ástam ki magam, amelyekre se nem vagyok büszke, se nem ismételném meg szívesen, ha lehetséges egy életre elkerülném még a lehetőségét is. Ez azonban akármennyire is szeretném, hogy lehetséges legyen nem feltétlen lesz az tekintve, hogy előbb vagy utóbb újra bele fogok futni, ha akarom, ha nem. Akkor már felkészülve indulok neki.
Ahogy a keze a vállamon landol nem tudom, hogy a történteknek köszönhetően vagy valami mélyen eltitkolt genetikai kódolásnak köszönhetően, de a térdem hamar olyan helyen találja el, ami valószínűleg egyáltalán nem kellemes a számára, hacsak nem reagál rá. Bár kétlem, hogy számított volna egy ilyen lépésre tőlem így kevés esélyt látok rá, de soha nem lehet tudni. Viszont, ha tényleg sikerül ekkora mértékű fájdalmat okoznom egy ártatlan személynek és nem annak, aki ténylegesen megérdemelte volna, akkor nem tudom, hogy miként fogok tudni tükörbe nézni. Az is lehet, hogy nem lesz rá szükség, mert a bűntudat magával ránt engem a mélybe.

Mindenre képes vagyok annak érdekében, hogy szembe tudjak nézni azzal a majommal legközelebb. Habár már az is nagy szó, hogy sikerült elmenekülnöm bele sem merek gondolni abba, hogy mégis mi lett volna, ha nem így alakul és magával visz ki tudja, hogy hova a fenébe, ahová el akart ráncigálni magával. Nem tudom, hogy a falon miért nem tudnak átjönni, de egyáltalán nem bánom tekintve, hogy ez az egyetlen, ami valamilyen biztonságot ad nekem.
- Oh, persze jogos. Szia Caleb az én nevem Mei. - Kicsit már bátrabban nézek rá, habár még most sincs különösebb fogalmam arról, hogy mégis mit is csinálok igazából, de legalább már tudom, hogy jó kezekben vagyok és nem kell aggódnom amiatt, hogy mégis mennyire leszek ügyetlen. Mert az nem kérdés, hogy az leszek nincs benne tapasztalatom meg másrészt azért elég gyenge is vagyok, de azért vagyok, hogy ezen mindenképpen változtassak.
- Öhm.. Lerázom magamról? - Nem tudom, hogy mégis mit tennék ilyen helyzetben tekintve, hogy a legutóbbi kellemetlen élményemnél is finoman fogalmazva nem éppen praktikus módszert választottam arra, hogy lerázzam, de mivel működött ezért nem lehet annyira szörnyű. Meg aztán biztos vagyok benne, hogy egy pár napra maradandó sérülést ajándékoztam neki így remélhetőleg nem játssza be ugyanezt mással is. Vagy legalább egy életre elfelejti, hogy létezem, de akármennyire szeretném, hogy így legyen kétlem, hogy olyan könnyedén túltenné magát rajta. Főleg, hogy szerintem még inkább nehezebbé tettem a számára, hogy elengedje. De pontosan ezért is kell megtanulnom, hogyan védjem meg magam, mert máskülönben nekem aztán tényleg lőttek.
- Gondolom ez nem a jó válasz. - Egy kicsit zavart és rövid nevetés hagyja el ajkaimat, miközben a copfommal kezdek el zavaromban játszani.

Különösebben nem számít, hogy mégis mivel fogjuk kezdeni az egyetlen lényeg a számomra azaz előrelépés, amelynek formáját inkább rábíznám a szakértőre. Fogalmam nincs, hogy mit csinálok, hiszen nem vagyok az a típus, aki túl sok idejét tölti konditermekben. Mondhatni ez az első alkalom, hogy betettem a lábamat egybe. Általában csak futni szoktam. Attól meg még maradék felesleg is lekopik rólam, aminek köszönhetően sokszor már azzal cukkolnak, hogy áttetsző vagyok, de nem tehetek róla. Egyszerűen ilyen a testalkatom. Ha meg túl széles lennék, akkor az lenne a baj. Az embereknek semmi sem jó, de néha a genetika igen is beleszól abba, hogy valaki olyan, mint egy pálcika és nem feltétlen saját döntésen alapszik.
- Nekem tökéletesen megfelel. Szóval kezdhetjük. - Azt hiszem már egy minimális szint is elég ahhoz, hogy többet ne tudjon olyan könnyen sarokba szorítani, de ahhoz még nem lesz elegendő, hogy megmutassam neki azt, amit meg kell mutatnom. Pedig igazán megérdemelné, hogy kiporoljam a hátsóját. De nem lehetek rögtön profi mindenben, úgyhogy megelégszem azzal, ha képes leszek megvédeni saját magam. Ebben pedig senki és semmi nem állíthat meg.
- Nem, arra semmi szükség nincs. Készen állok, szóval részemről kezdhetjük. - Felemelem a fejemet, hogy végre ránézzek. Nem akarok meghátrálni. Főleg, mert egyrészt nem igazán mehetek haza addig amíg nincs valami a markomban, amivel kicsit indíthatok, hiszen attól félek egy picit, hogy ott fog várni rám, akárhol is megyek át a város különleges falán, ami úgy tűnik szinte mindenkit korlátoz csak engem nem. Nem tudom, hogy erre mi lehet a magyarázat ezért segíteni sem tudok olyan módon, mint ő szeretné meg a történtek után nem is nagyon szeretnék. Sokkal másabb dolgokra vágyom. Valószínűleg ezeknek nem örülne fele annyira sem, de az is lehet, hogy igen viszont, akkor csak azt igazolná, amit eddig is gondoltam, hogy nem teljesen száz százalékos valami a fejében.

Mindenkinek megvannak a maga kellemetlen élményei az életben, de úgy érzem, hogy az első számú helyet még így is a mostani találkozásomnak sikerült elnyernie. Kétszer is meg kell gondolnom, hogy mégis hol és miként megyek vissza a város azon részébe, hiszen el tudom képzelni az őrült elméjéből kiindulva, hogy képes ott tanyázni és figyelni, hogy mikor bukkanok fel újra. Nekem pedig nincs kedvem felkészületlen szembenézni vele, úgyhogy meg kell találnom a módját, hogy felülkerekedhessek rajta. Ez a hely pedig a legjobb kiindulópontnak tűnik.
- Igazából rád bíznám, hogy mégis szerinted melyikkel kellene kezdeni. - Nem vagyok túl erős, de amit erőben nem tudok felhozni a lelkesedésemmel igyekszem pótolni. Mert van okom rá, hogy igazán összeszedjem magam és akár összeszorított fogakkal is, de végig csináljam a számomra kitűzött célt.
Kicsit zavarban vagyok, mert nem igazán mondhatnám, hogy gyakran járok konditerembe, vagy van bármi fogalmam is arról, hogy mit is kell majd csinálnom. Erre csak pluszban rárakódik, hogy nem szeretném, ha bárki is rákérdezne, hogy mégis miért akarom ilyen hirtelen megvédeni magam. Abba valahogy nem lenne túlzottan egyszerű belemenni. Meg aztán nem kell senkinek féltenie, hiszen amíg a fal ezen oldalán vagyok nem árthat nekem. Legalábbis elméletben.
- A kettő közül talán az önvédelemre lenne szükségem elsősorban szóval, ha úgy gondolod, akkor kezdhetjük azzal aztán közben meg-meg erősödők meg tudok esetleg fókuszálni arra is. - Azt hiszem igazán a kettőt nem lehet olyan könnyedén elválasztani egymástól, hiszen ha az önvédelemre fókuszálunk akaratlanul is erősödőm, ha pedig erősödőm akkor mondhatjuk azt is, hogy sokkal könnyebben meg tudom védeni magam. Legalábbis elméletben aztán, hogy gyakorlatban, hogy sikerül azt már nem tudom. De mondhatjuk azt is, hogy igazán szép álomkép, amit határozottan meg akarok valósítani. Nem fogom hagyni, hogy még egyszer sarokba szorítsanak. Nem hunyászkodom meg többé. Mondom ezt úgy, hogy az edző tekintetét úgy kerülöm, mint a forrókását.