I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Fata Morgana mágiája
jelenleg aktív
„– Hercegnő! Mi történik? Mi ez a varázslat? – Ez egy átok, léteznie sem volna szabad, nem tudom, hogy a nővéreim miféle sötét praktikákat használtak, hogy létrehozzák, de már késő bármit is tenni. – Mi fog történni? – Egy másik világban fogunk felébredni. Mi és mindenki, akit elér az átok. Jól figyelj, Tücsök! Nem fogunk emlékezni arra, kik vagyunk, de ha előbb térnek vissza az emlékeid, mint az enyémek, el kell mondanod, ki vagyok! Tudnom kell! Nem bízok a testvéreimben, többé senkiben, csak benned! – Dehát...! Nem volt időm tiltakozni, kérdezősködni vagy tovább értetlenkedni, mert a pulzálás következő hulláma elérte a hercegnőt. Solana köddé vált, a következő hullámban pedig Notus és Boreas is, Calypsoval együtt. A falhoz hátráltam, de a harmadik hullám engem is elért. Mintha elfújták volna a gyertyát, a gondolataim, a félelmeim, az álmaim, a céljaim... minden eltűnt, eltűntem én is, egy teljes pillanatra megszűntem létezni, majd egy új világban ébredtem valaki másként.” – Részlet a Tücsök Tihamér történetéből
I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Ennyi ember hisz bennem :
1774
Titulus :
Pengu ✦ Sisu ✦ Namaari
✦ ✦ ✦ :
Életkor :
3
Akinek az arcát viselem :
Kim Soo-hyun ✦ Han So Hee ✦ Gemma Chan
A tükör mögött :
Evolet Yang Baba Mirai ✦ Baba Shouta
2021-05-31, 15:30
Natalie & Meredith
- Hallottad a hölgyet. Nekem pedig csak a szokásosat. - pillantok a lógós alkalmazottamra mielőtt még távozna. Azt már csak remélni tudom, hogy nem kell legalább fél órát várni azokra a kávékra és nem hoznak ismét szégyenbe. Lehet nem ártana elgondolkodnom azon, hogy nem vagyok e túl engedékeny főnök. Bár ha így van, valoszínűleg akkor sem tudnék sokkal szigorúbb lenni, szóval igazából felesleges is lenne ezen agyalnom. Mondjuk még mindig jobb ezen kattogni, mint azon a bizonyos csókon, amit máris kiverek a fejemből. - Ó, ennek igazán örülök - jelenik meg egy őszinte mosoly az arcomon. Az új vendégeket és barátokat mindig szívesen látjuk, természetesen nem csak a bevétel miatt. Ez a hely nem pusztán a pénzről szól. Sokkal inkább azért nyitottam, mert élvezem, amit csinálok, és ami itt zajlik éjszakánként. Persze néhány részeg emberke az agyamra megy néha, de ettől függetlenül többnyire jó a hangulat, és ez a fontos. Egyedül a papírmunkát rühellem. Azt legszívesebben lepasszolnám valaki másnak, csak ne nekem kelljen elvégeznem. - Tudja, a késői órákban válik még csábítóbbá a hely - lelki szemeim előtt meg is jelenik az előző éjszaka, ahol szintén csak nem unatkoztam, ahogyan a többi vendég sem. Legalábbis remélem. - Akkor kezdődik az igazi buli - egészítem ki a mondandómat. - Hogy áll a szórakozással? - kíváncsiskodok tovább, ha már megtehetem. - Gyakran lazít? - kérdezem épp akkor, amikor meghozzák a két pohár kávét. Első ránézésre nem tűnik nagy partyarcnak, de persze simán tévedhetek is. - Köszönjük - pillantok a pincérre. Ahogy mondtam, haragomnak már nyoma sincs, de azért igyekszem komoly képet vágni, amíg nem távozik. - Nagyon örvendek - mondom egy vigyorral a szám sarkában, miközben kezet fogunk. - Áh, értem - ezt mondom, de kicsit még mindig furcsállom. - Köszönöm - foglalok ezzel helyet, majd bele is kortyolok a láttémba. - Ma az én vendégem - ha már új nálunk, ráadásul a kiszolgálás sem volt épp tízből tíz pontos.. - Legközelebb elhozhatná a barátját is - elvégre úgy mégiscsak jobb, mint egyedül egy idegen helyen, idegen emberek között. - Tegeződhetnénk? - mivel nem lehet nagy korkülönbség köztünk, így feleslegesnek tartom a magázódást, de ha ő ragaszkodna hozzá, maradhat is, annyira épp nem zavar.
- Tej nélkül. Feketén. - Habár általában kifejezetten édesszájú vagyok most inkább valahogy úgy érzem, hogy jobb lenne elmerülni a kávé tökéletes keserű harmóniájában. Meg talán úgy érzem, hogy nagyon sok mindenen kell változtatnom ahhoz, hogy ne idézzen fel semmi sem egy keserű emléket, amely szinte táplálná csak a rémálmokat. Már annak is örülök, hogy tiszta fejjel tudok gondolkozni és, hogy valamennyire szabadnak mondhatom magam. Ennél többre nem is vágyom. Csak felejteni és gyógyulni kívánok. De közben az agyam hátsó szegletében mégis ott van egy kismanó, aki attól retteg, hogy egy nap majd itt is megtalál. Bár kétlem, hogy keresne. Mármint egy idő után úgy is feladja. Bemocskolja a nevemet, hogy tovább léphessen dicsőségesen. Még akkor is, ha semmi dicsőséges nincs benne. - Köszönöm. - Válaszolom aprócska mosollyal az arcomon. - Igen csábító volt a hely, úgyhogy szinte akaratlanul is ide vezettek a lábaim. - Volt valami ebben a helyben, ami azt sugallta, hogy ide be kell tévednem. - Meredith, Meredith Ellarious. - Mutatkozom be én is és határozottan megrázom a kezét. Láthatóan sikerült pont a főnökasszonyba belefutnom. Habár szúrós tekintettel nézett az egyik pincérre, aki végre felbukkant valahogy azaz érzésem, hogy nem az a kemény főnök. Vagyis inkább azt mondanám, hogy kegyetlen. Nagyon sokan szeretik ilyen helyzetekben megalázni az alkalmazottat, hogy megmutassák kinek a kezében van a hatalom. Bár nem tudom, hogy mégis ki találná mindezt szimpatikusnak. Az én szememben sosem tűnt pozitívumnak az ilyesmi. - Oh.. Nem.. Mármint kicsit fázós vagyok. - Kicsit olyan, mintha a város minden része teljesen elszigetelten élne egymástól. Arról nem is beszélve, hogy az időjárásuk teljesen különbözőnek hat. Így nem csodálom, hogy valószínűleg őrültnek néz a téli kabátom miatt. De még szükségem lesz rá, ha hazamegyek. - Nem most egyedül jöttem, szóval csak nyugodtan. - Mondhatjuk, hogy jó voltam a barátságos viszonyok kialakításban, de ténylegesen barátságokra közel sem tettem szert. Erre is rájöttem, mikor magam mögött hagytam a régi életemet.
-Egy kávé.. - ismétlem a nő után. Talán én is iszom még egyet, igazán rám férne, hisz később hoznom kell majd a formámat. -Tejjel, tej nélkül? - notesz természetesen nincs nálam, úgyhogy nem firkantom le a rendelést. Egy kávét igazán nem nehéz megjegyezni, na meg amúgy is tökéletes a memóriám, nem úgy mint egyeseknek, akik hamar elfelejtenek bizonyos történéseket.. És tessék, megint beugrik az a bizonyos pillanat. Azt hiszem a mai napon szegtem meg a saját szabályomat, miszerint a munkában nincs helye magánéleti problémáknak, és persze fordítva. Hiába próbálok másra gondolni, az egóm kissé sértett. Oké, sármos, jóképű, vonzó fickó, de annyira nem nagy szám, hogy ne tudjam kiverni a fejemből. Szerencsére az idegen vendég szavai kizökkentenek a gondolatmenetemből, így egy időre ismét csak megszabadulok Marcustól. -Hát akkor Isten hozta! Remélem jól érzi majd magát errefelé. - na meg persze az Outcastsben is. -Mellesleg Natalie vagyok. Natalie Davis. - nyújtom felé az egyik kezem, miközben arcomon egy barátságos mosoly pihen. Közben ott terem mellettünk a pincér is. -Egy kávét a hölgynek, egyet pedig nekem. - nézek rá szúrós tekintettel. Amint fénysebességgel feljegyezte, már távozik is köreinkből. Igazából ritkán kell tartani a haragomtól, már ha nem túlzás így nevezni. A legtöbb esetben hamar megbékélek, morcosságomnak pedig nyoma sem lesz. Szigorú főnöknek sem mondanám magam, de azért ha vendégeink vannak, nem ártana figyelni rájuk, elvégre ők hozzák a pénzt. Végül a kíváncsiságom győz és felteszem a kérdést, amit szívem szerint már rég feltettem volna. -Ne haragudjon, hogy megkérdezem, de nincs kint melege abban a kabátban? - remélem nem vagyok túl indiszkrét, tényleg csak egyszerűen kíváncsi vagyok. Nem sok embert láttam ilyen vastagon öltözni, hisz az idő szerencsére mindig kellemes. Én például valószínűleg meg is gyulladnék egy ilyen kabátban, még az esti órákban is. Közben a kedves alkalmazottam széles vigyorral az arcán és bocsánatkérő tekintettel az asztalra helyezi az italokat. -Vár valakit? Vagy esetleg csatlakozhatok? - a hely lassan, de biztosan kezd megtelni, szabad asztalból pedig egyre kevesebb van. Persze ülhetnék a pulthoz is, de rólam köztudott, mennyire szeretek új embereket megismerni, feltéve persze, ha a másik is benne van. Nem szokásom ráerőltetni magam senkire, jól tudom milyen kellemetlen az.
Megfordult a fejemben, hogy szólnom kellett volna Leighton-nak a kiruccanásomról, de nem akarom, hogy aggódjon. Az is lehet, ha közlöm vele megpróbált volna velem tartani. Már így is túl sokat áldozott fel miattam így tényleg az önzőségem legfelső fokának érzem azt, hogy ennyire kisajátítom úgymond. Örültem annak a békességnek, amit ez a város hozott magával, az új kezdetnek, de közben egy részem rendkívül rettegett, hogy vajon meddig is fog tartani ez az egész. Ugyanakkor nem engedhetem magam ebbe a gondolatba temetkezni, mert akkor igazán sosem szabadultam meg a múltamtól és továbbra is rabja lennék azzal, hogy azon rágódom, hogy mégis mikor ér véget ez a pillanat. Egy szimpatikusnak tűnő helyre tévedtem be a téli kabátommal. Annyira nincs hideg így a hó például le is olvadt a cipőmről mert aztán azt is magyarázhattam volna, hogy mégis hogy kerül hó a cipőmre. Kétlem, hogy bedobhatnám, hogy valami bűvész vagyok. Miközben igyekeztem felmérni magamnak a helyet nem láttam egyetlen egy alkalmazottat sem és kicsit elgondolkoztam azon, hogy talán rosszkor jöttem, de hamar megjelent egy barátságosnak tűnő hölgy, amitől egy kicsit megnyugodtam. - Jó estét, egy kávé jól esne. - Régebben megvoltak a magam ismeretségei, de egyik sem volt túlságosan mély. A legtöbb egy barátságos munkakapcsolatnak volt mondható. Részben azért is tudom jól, hogy nem volt egyik sem túl mély, mert senki sem keresett azóta sem, hogy eljöttem. Az is lehet, hogy a vőlegényem valami szörnyűségeket mesélt rólam, talán megfordította a történetünket azért cserébe, hogy jól jöhessen ki a helyzetből. De nem is szabad, hogy ez érdekeljen, mert nem fogok oda soha többé visszamenni. Azzal nagyon is tisztában vagyok, hogy ott semmi jó nem vár rám. Sosem térhetek vissza a régi életemhez és igazából nem is akarok. Remélhetőleg egy sokkal fényesebb jövő vár majd rám. - Igen mondhatjuk, hogy új vagyok errefelé. - Bár nem tudom, hogy milyen gyakran érkeznek ide újak, hiszen olyan régóta nem vagyok itt, hogy ezzel tisztában legyek. Talán már ezzel is felhívom magamra a figyelmet, amit semmiképpen nem akartam.
Valamikor délután sétáltam be kényelmes tempóban az Outcastsbe. Kiengedett haj, csinos ruha, magassarkú, egyszóval készen állok az éjszakai bulira. Legalábbis látszólag.. A pultoshoz lépve rendeltem egy pohárral - bár úgy érzem kettővel is rám férne - a szokásos láttémból, majd az irodám felé vettem az irányt, bent pedig ledobtam magam az íróasztalom mögötti kényelmes székbe. Lenne egy kis papírmunka, amihez semmi kedvem.. ez mondjuk nem újdonság, mindig addig halasztom, amíg csak lehet, de ez a kedvetlenség már nem jellemző rám. Nem szívesen vallom be magamnak, de tudom, hogy Marcus az oka. Annyi férfi megfordul itt, akik örömmel felszednének, nekem persze mégis egy olyan férfire fáj a fogam, aki a múltkori csókunk óta még csak arra sem méltat, hogy felhívjon. Vajon ma itt lesz? Vagy nem is érdeklem igazán, az a csók pedig nem jelentett neki semmit? Még hogy a nőkön nem lehet kiigazodni, hát hogyne.. Igazából én vagyok a barom, amiért ilyesmin agyalok. -Itt a kávéja - zökkent ki az ismerős hang a gondolatmenetemből. Hálistennek. -Köszönöm - mosolygok a férfire kedvesen, majd kortyolok egyet a langyos láttémból. Néhány órácskára felesleges agyalás helyett inkább a munkába temetkezem, csak akkor kapok észbe, amikor megcsörren a telefonom. Pusztán a szállítóm az, úgyhogy nem tart sokáig a beszélgetésünk. Nyújtózom egyet, rendet rakok, majd az üres pohárral a kezemben lesétálok a földszintre. A pultos és a pincér sehol, egy új vendég pedig épp most foglalt helyet. Csodás. Csak tudnám, miért kapják a fizetésüket, ha most is nekem kell elvégeznem a munkájukat. Biccentek az ismerős embereknek, majd egy kedves mosollyal az arcomon az ismeretlen nőhöz lépek. -Szép estét! - szúrom ki közben a kabátját. Ennyire fázós lenne?! Mindegy, nem az én dolgom.. -Mit hozhatok? - kérdezem kedves, lágy hangon. Ekkor pillantom meg a pultost, a pincérrel együtt, akik épp most léptek be az épületbe. Arcomon nyoma sincs annak, hogy szép lassan megy felfele a pumpám. -Ön új erre? - fordulok ismét az ismeretlen felé, ahelyett, hogy tovább idegeskednék. Kissé meglep, hogy még sosem találkoztunk. Még csak látásból sem ismerős..
Sosem gondoltam volna, hogy egy város, amely talán hivatalosan nem is létezik lesz majd a tökéletes mentsváram. Az sem zavart különösebben, hogy megannyi furcsaság övezte az egész helyet. Nem érdekelt egészen addig amíg biztonságban voltam. Lehet, hogy önző gondolkodásmód, de ha én sem találhattam volna rá erre a helyre anélkül, hogy idejövök akkor remélem, hogy ő sem fog. S végérvényesen is a feledés tengerébe fulladhat még az emléke is. A gyógyulási folyamatom habár megkezdődött, de még koránt sem jutottam el arra a pontra, hogy rémálommentes lennék, vagy valamivel egészségesebbnek mondanám magam. Az is önmagáért beszél, hogy képes voltam meghozni ezt a lépést és maga mögött hagyni a múltam egy igen csak sötét részét. A városnak megvan a maga különleges időjárása, amit néha igen is kihasználok, mert habár szeretem a telet néha még abból is elege lehet az embernek. Igazából pont az lenne a lényege az évszakok váltakozásának, hogy egy kicsit mindegyikből felváltva kaphassunk, de az utóbbi időben ez már eléggé elúszott. Sajnálatos módon a földünk haldoklik, hanyatlik és talán ez a város egy igazán jelképes megvalósulása ennek, hiszen az időjárása igazán egyedi. Mondhatni rémisztően egyedi, de még ez sem venne rá engem arra, hogy magam mögött hagyjam. Úgy érzem, hogy megtaláltam a helyet, ahol az új életem kezdetét veheti. Azonban a téli időjárás után igazán kellemes a tavaszias levegő még akkor is, ha a város ezen része egy kicsit hanyatlóbbnak tűnik. Az is lehet, hogy a másik is a béka feneke alatt van csak a sok hótól nem látni belőle semmit sem. De tény, hogy azért ott legalább mégis van egy kórház, ami ugyanerről a városrészről nem mondható el, mintha több bajuk is lenne, mint azt elsőre megmondaná valaki. Az egyik hely felkeltette a figyelmemet így oda léptem be óvatosan a télikabátommal a karomban, amivel talán nem is tűnhettem volna ki jobban, de hát amúgy is fázós tudok lenni, ha arról van szó. Az egyik üres asztalhoz araszoltam és helyet foglaltam miközben próbáltam felmérni magamnak a helyet.
Legutóbbi képek
- Tej nélkül. Feketén. - Habár általában kifejezetten édesszájú vagyok most inkább valahogy úgy érzem, hogy jobb lenne elmerülni a kávé tökéletes keserű harmóniájában. Meg talán úgy érzem, hogy nagyon sok mindenen kell változtatnom ahhoz, hogy ne idézzen fel semmi sem egy keserű emléket, amely szinte táplálná csak a rémálmokat. Már annak is örülök, hogy tiszta fejjel tudok gondolkozni és, hogy valamennyire szabadnak mondhatom magam. Ennél többre nem is vágyom. Csak felejteni és gyógyulni kívánok. De közben az agyam hátsó szegletében mégis ott van egy kismanó, aki attól retteg, hogy egy nap majd itt is megtalál. Bár kétlem, hogy keresne. Mármint egy idő után úgy is feladja. Bemocskolja a nevemet, hogy tovább léphessen dicsőségesen. Még akkor is, ha semmi dicsőséges nincs benne. 
