Halkan dudorászok a rádióval együtt, ahogy az ujjaim közé fogott ceruza sercegve suhan végig a papíron. Régimódi vagyok, szeretne kézzel megtervezni a jelmezeket, a díszletek koncepcióit. Valamiféle boldog elégedettséggel tölt el, mikor addig rajzolok és radírozok, míg tökéletesen a helyére nem kerül, míg azt nem látom a papíron, amit a fejemben.
Az első, akinek megmutatom persze Pumbaa. Ha nem dolgoznánk együtt, akkor is ő lenne az első, aki előtt bemutatnám az ötletem. Nem is tudom, emberemlékezet óta legjobb barátok vagyunk, közelebb áll hozzám, mint bárki más. Mármint, semmi homoerotikus fennhang vagy ilyesmi, barátok vagyunk, méghozzá a legközelebbi és legjobb fajtából. Már-már a meg nem született testvérem, mindent tudunk egymásról, és ha el kéne ásni egy hullát a hátsókertben hajnal kettőkör biztosan egymást hívnánk fel.
Szóval ott állok előtte, ceruzával a kezemben és azzal mutogatom az apró részleteket. A beugrós színész jelmeze kimondottan és nagyon fontos, mint az összes többi, amelyik közönség elé kerül. Számomra egyforma az a színész, aki csak egy percig van színpadon, meg az, aki szinte mindvégig a színpadon áll. Befejezem a mondandóm, barátom meg csak áll szemben velem és ingatja a fejét.
-  Hidd el, Timon, nem lesz ez így jó. Nem tudjuk megvarrni, megint el fog szakadni. Szólnunk kell Mor'dunak, hogy új jelmezre van szükség ehhez a darabhoz. – Úgy szögezi le, mintha ez valami szentírás lenne, vagy a jövőbe látna s biztos lenne a dolgokban. Pedig nem tudhatja ám, szóval simán lehet, hogy nekem van igazam, és nem kell azt úgy átrágni. - Bízz bennem, cimbora! Elég jók vagyunk hozzá, jó lesz ez így – bólogatok, megerősítve saját szavaimat. És láss csodát, végül tényleg nekem lesz igazam!
A színpadon csodásan mutat a lány, szinte ragyog, csak aztán történik egy kis baleset, reccsen az anyag, szegény lány meg sírva rohan el mellettünk. Hát ez szívás, méghozzá a nagybetűsből. - Hát nem megmondtam, hogy el fog szakadni, Pumbaa?! – rázom meg a fejem rosszallóan, mielőtt otthagynám Pumbaat.
Merengve nézem a szőke lányt a pult mellett ülve. Mindennap itt van, ugyanabban az időben mint én. Mindennap találkozik a tekintetünk, egymásra mosolygunk, de eddig egyszerűen nem volt bátorságom megszólítani. Pumbaa rendszerint szívja is a vérem érte, hogy töketlen vagyok és szedjem már össze magam végre, mert így sosem fog összejönni semmi, csak maradnak nekem az ábrándok, de… őszintén, biztosan kosarat kapnék. Nem vagyunk egy súlycsoport, így marad az ábrándozás. Azt hiszem, most is épp rajta felejtem a szemem, miközben a teljeskávém kavargatom. Bambulok magam elé, abba az irányba ahol eddig a szőke szépség ült, és arról álmodozom, hogy mi minden történhetne, ha egyszer megszólítanám. Legszebb elképzeléseimből egy kéz a vállamon zökkent ki. – Te, én, péntek este nyolckor ugyanitt – nevet rám ábrándjaim tárgya, mielőtt kilibbenne az ajtón. Álmodom, vagy ez a valóság?

✦ Fel tudom venni a szurikáta alakom.
✦ Amikor kimondom, hogy "Hakuna matata", mások gondját semmissé tudom varázsolni. Sajnos hosszútávon nem jó, de rövid távon fel tudom dobni vele mások kedvét és jobbá, szebbé tenni a napjukat.
A képesség 5 lezárt játék után aktiválódik, tehát a 6. játékban.
A képesség aktív 2021.10.01-től és ezzel együtt a karakter emlékei is visszatértek a mesebeli életéről.