I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Fata Morgana mágiája
jelenleg aktív
„– Hercegnő! Mi történik? Mi ez a varázslat? – Ez egy átok, léteznie sem volna szabad, nem tudom, hogy a nővéreim miféle sötét praktikákat használtak, hogy létrehozzák, de már késő bármit is tenni. – Mi fog történni? – Egy másik világban fogunk felébredni. Mi és mindenki, akit elér az átok. Jól figyelj, Tücsök! Nem fogunk emlékezni arra, kik vagyunk, de ha előbb térnek vissza az emlékeid, mint az enyémek, el kell mondanod, ki vagyok! Tudnom kell! Nem bízok a testvéreimben, többé senkiben, csak benned! – Dehát...! Nem volt időm tiltakozni, kérdezősködni vagy tovább értetlenkedni, mert a pulzálás következő hulláma elérte a hercegnőt. Solana köddé vált, a következő hullámban pedig Notus és Boreas is, Calypsoval együtt. A falhoz hátráltam, de a harmadik hullám engem is elért. Mintha elfújták volna a gyertyát, a gondolataim, a félelmeim, az álmaim, a céljaim... minden eltűnt, eltűntem én is, egy teljes pillanatra megszűntem létezni, majd egy új világban ébredtem valaki másként.” – Részlet a Tücsök Tihamér történetéből
Fata Morgana
határa
Számos és számtalan
karakter állás
Csillámport szórunk
a hőseinkre
Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 10 vendég :: 2 Bots
Nincs
A legtöbb felhasználó (117 fő) 2021-02-23, 20:50-kor volt itt.
- Ezzel pedig most engem vagy magadat próbálod meggyőzni? - Akármennyire is szeretné letagadni láthatóan fél egy kicsit. Vagy inkább aggódik, hiszen nem állt volna elő egy hazugsággal, ha nem lenne rá oka. Legalábbis nem tűnik annak a típusnak. De aztán igazából nem ismerem úgy, mint a tenyeremet maximum csak a testtartásából és a reakciójából olvashatok. Arról nem is beszélve, hogy a legtöbb dologgal kapcsolatosan csak tippelhetek, mert habár elég árulkodó a tekintete nem tudok a gondolatai között olvasni bármennyire is hasznos lehetne a számomra. - Lenne kedves mesélni, hogy mégis milyen.. helyzetekben vagy türelmes? - Mosolyom hamar vigyorrá változik annak köszönhetően, hogy a gondolataim mennyire más vizekre eveznek. Ezért sem értem, hogy miért szenvedteti magát annyira Atlas. Értem én, hogy élete nője eltűnt, de ha kinyitná a szemét egyetlen egy pillanatra is feltűnhetne neki, hogy a lehetőségek tárháza ettől még egyáltalán nem fogyott ki. Na, meg aztán a legtöbb örömet akármelyikkel megtapasztalhatná. Ha elengedné a lehetetlen küldetését akkor talán még szerelembe is eshetne, ha annyira szüksége lenne rá. Mondjuk az utóbbi időben úgy érzi, hogy még arra sincs szüksége, hogy normálisan táplálkozzon, szóval igazán nem várhatok el tőle összetettebb gondolkodást. Táplálék nélkül az agy sem működik rendeltetésszerűen. Meg aztán semmi más sem. - Biztos vagyok benne, hogy megtaláltam volna a módját, hogy hassak rád, mert nem vagyok olyan szörnyű, mint azt gondolnád. - Előbb vagy utóbb megbarátkozhattunk volna egymással, de az sajnálatos módon egy hosszabb folyamatot vett volna igénybe, amihez sem időm, sem pedig türelmem nem volt. Így kénytelen voltam kicsit más irányt választani. Avagy a gyorsabbik utat. - Gondolom tudod hol van a Közösségi Központ. Néha beugorhatnál segíteni. Na, meg aztán ha kevésbé tűnők életképesnek kicsit oda is figyelhetném rám, hogy azért enni ne felejtsek el meg ilyesmi. - Eléggé hülyén hangzik, hogy konkrétan arra kérem meg, hogy gondoskodjon rólam, de igazából nem rólam viszont ezt nem kötném az orrára. Bár ki is találhatná egy idő után. Viszont a helyzet ugyanaz marad. A titok amit őrizget továbbra is a feje felett lóg a különbség annyi, hogy nem használhatom ki annyira majd, mint szeretném miután rájön, hogy mi a helyzet. De a végén talán majd megsajnálja a kicsi Atlas-t és már csak azért is odafigyel majd rá.
- Nem is igaz. - Vágom rá kicsivel hangosabban és erényesebben, mint szeretném. Szinte automatikusan kutatok szempárok után, akik észre vehették ezt az egészet. Nem tudom, hogy ki ez a fazon, de az egyszer biztos, hogy nem is akarom különösebben jobban megismerni, mert láthatóan nem a kedvesebbik fajtából faragták. Nem, mintha olyan sok szerencsém lenne kedves alakokhoz, hiszen néha úgy érzem, hogy a főnököm maga a sátán. Megértem igazából, hogy miért olyan amilyen és én csak rontottam a helyzeten akaratlanul is. Hiszen eszem ágában nem volt ténylegesen lelőni egy embert. Az egész csak rosszul jött ki. Sajnálatos módon azonban nincs olyan dolog, amit felhozhatnék azért, hogy valamennyire helyrehozhassa a szituációt. Megtörtént és már csak a tovább lépés marad na meg az azzal járó szigorítások. - Tudok türelmes lenni, de az is csak a megfelelő társaságban. - Az pedig, hogy az idegeimen táncol mindenhez hozzátesz csak ahhoz nem, hogy türelmes legyek. Lehet, hogy sokszor szerencsétlenkedek és vagyok ügyetlen az esetek nagy részében, de valamennyire azért türelmesnek mondanám magam. Nem, mintha olyan gyakran tesztelnék a türelmemet. Az idegrendszerem más miatt megy teljesen tönkre. - Áááh, és tudtad, hogy a személyiséged egyáltalán nem megnyerő ahhoz, hogy pusztán jóindulatból tegyek neked szívességet ezért inkább úgy döntöttél, hogy egyenesen sarokba szorítasz? Milyen kedves tőled, de tényleg.. - Nem tudom, hogy mégis mit akar tőlem kérni, de az egyszer biztos, hogy koránt sem fog tetszeni. Mármint képes megzsarolni érte úgyhogy koránt sem lehet túlságosan tisztességes. Viszont sajnálatos módon nem rendelkezem választási lehetőséggel, hiszen szükségem van a munkámra, amit nem veszíthetek el azért, mert ő úgy dönt, hogy kikotyogja a titkomat, ha nem vállalom el akármire is legyen szüksége tőlem.
- Igazán? Akkor miért vannak tele a kicsi szemeid félelemmel? - Láthatóan nem számított rá, hogy a kis álcája könnyedén átlátható. Még talán azt meg tudom érteni, hogy azért nem vette észre senki más még mert egyszerűen nem is gondoltak rajta. Attól még azért illene észre venni, hogy ez az átlagos férfi egy kicsivel csinosabb, mint az átlag. De úgy tűnik, hogy nem gondolkodnak túlságosan sokat az itteni vadászok. Talán még én is csatlakozhatnék, hogy lejöjjek pár embert hobbiszinten, mielőtt még kitennék a szűrőmet. Ugyanakkor azzal olyan helyzetbe kerülnék, amit jobb szeretnék elkerülni. Látszik rajta, hogy az idegeire megyek egy pillanatra, mintha eszébe is jutna a menekvés, de a teste koránt sem reagál. Olyan kis kommunikatív a tekintete. Teljesen tükrözi az igazságot. Nem igazán tűnt úgy, hogy túlságosan sokáig képes lenne elviselni így habár bennem volt a késztetést, hogy térjek a lényegre ugyanakkor túlságosan is élveztem a tekintetéből olvasni. - Nem gondoltam volna, hogy ilyen kis türelmetlen típus vagy. - Tekintve, hogy képes volt férfinek álcázni magát azt gondolná az ember, hogy igen csak türelmes, ha arról van szó, hogy elérje, amit szeretne. Jelen esetben gondolom ez a titkának a megtartása lenne. De az is lehet, hogy még könnyítene a lelkén, ha végre kitudódna a titka. Abból nekem viszont semmilyen előnyöm nem származna, úgyhogy szeretném elkerülni. - Tudod lenne egy kis problémám, amihez szükségem lenne a segítségedre. Cserébe nem szólok senkinek a beöltözős hobbidról. Szerintem nem olyan rossz alku lenne.. Mondd csak benne lennél? - Szándékosan nem árulom el, hogy mégis mit kellene tennie, mert kíváncsi vagyok, hogy a fantáziája mégis mennyire messze szárnyalna messzire pusztán attól, hogy segítenie kell nekem.
Valahogy nagyon rossz előérzetem van ezzel az egésszel kapcsolatosan. Arról nem is beszélve, hogy szinte folyamatosan igyekszik Hana-nak hívni, mikor kijelentettem, hogy Han vagyok. Mégis honnan tudná a titkomat? Senkinek nem mondtam el, akinek nem kell tudnia róla. Egek, tényleg elgondolkoztam azon, hogy lelövöm. Egyenesen felnyársalom, ha nem hagyja abba ezt az egészet. Még a végén valaki meghallja! Mi a fenét gondol mégis? - Szerintem összekeversz valakivel.. - Zavarodottan rázom meg a fejemet. Mégis miért hív szépségesnek? Talán megbolondult? Vagy sosem volt normális. De erről nem ítélkezhetem igazából, hiszen még csak nem is ismerem. Így pedig tényleg nem tudom, hogy honnan tudná a titkomat, vagy ismerne engem egyáltalán. Nem lehet, hogy valami hibát követtem el. Azt már észrevette volna valaki más is. Nem pont egy idegen. Meg azt hiszem Mushu elmondta volna, ha valaki gyanakodna rám. De már magam sem tudom, hogy miről lehet szó. - Kérdeztem, hogy miben segíthetek, de nem igazán akartad megosztani velem.. - Határozottan tudnék neki örülni, ha megosztaná velem végre, hogy mégis mire fáj a foga vagy mit tehetek érte. Legszívesebben valahol máshol folytatnám ezt a beszélgetést, de akkor csak még jobban megenne a fene, hogy mégis honnan, miért és hogyan tudja. Szóval talán jobb itt lerendezni az egészet. Kis híján hátrálni kezdenék tőle, ahogy közelebb hajol hozzám, de valahogy teljesen lefagyok így hagyom hogy a fülembe sutyorogja, amit mondani kíván. Nem tudom, hogy mégis miként kellene reagálnom a helyzetre ezért inkább csak nagyokat pislogok. Legszívesebben adnék neki okot arra, hogy levakarja az arcáról azt a mosolyt, de a kíváncsiságom eluralkodik rajtam. - Elárulnád végre, hogy mit akarsz tőlem? - A hangomat már nem is próbálom olyan erőteljesen eltorzítani, de pont ezért is váltok szinte suttogásra. Azt hiszem nem számít, hogy honnan tudja az egészet bár ezek szerint onnan, hogy nem elég meggyőző számára az álruhám. Viszont láthatóan nem akarja felfedni a titkomat különben, ha az lenne a célja nem hiszem, hogy engem keresett volna fel. Azt hiszem, hogy a fejem felett akarja lógatni az egészet. Mégis mit számít még egy teher a vállamon? Már igazán semmit.
A mellébeszélés bizonyos esetekben szórakoztató lehet, de úgy érzem, hogy azzal a jelenlegi helyzetben mindkettőnk idejét és energiáját pazarolnám és jelenleg egyikhez sincs kedvem. Tekintve, hogy még elég korlátolt, hogy meddig is van a kezemben az irányítás, de ezen is dolgoznom kell. Viszont pont ezért kellene minél hamarabb beszereznem valakit, aki odafigyelne a totális analfabétára, aki valamiért a fejébe vette, hogy fogynia kell. Vagy egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy mégis mi más oka lenne arra, hogy éhezteti magát, magunkat. Az egyszer biztos, ha tehetném tarkón vágnám, de az egyelőre még csak nekem fájna. - Ó, drága szépséges Han...a. - Már csak azért sem vagyok hajlandó ténylegesen a férfias nevén hívogatni. Az meg már más tészta, hogy ennek az egésznek valószínűleg csak nekem és neki van jelentősége. Más maximum azt hiszi, hogy megbolondultam. Mondjuk ez nem áll olyan távol az igazságtól. Meg aztán már így is sokan furcsán tekintenek rám, mert hirtelen nem tudják hova tenni a viselkedésemben létrejövő változást. Viszont eszem ágában nincs közölni velük a valóságot mikor az nagy valószínűséggel csak még nagyobb bajba sodorna. Előbb zárnának be valami sötét pincébe, mint én kettőig elszámolnék. Pedig egész jól megy a matek, ha azt vesszük. - Tudod igazán szükségem lenne a segítségedre. Cserébe senkinek nem beszélek erről az igen gyenge kis... álcádról. - Nézek végig rajta először tetőtől talpig, majd vissza és végül az arcán állapodik meg a tekintetem. Kicsit közelebb hajolok hozzá, hogy a fülébe suttogjam a következő szavakat, hiszen az idegein szeretnék táncolni, de koránt sem szeretném lerántani a titkáról a leplet, hiszen csak ezzel vehetem rá arra, hogy gondoskodjon a kevésbé szerencsés felemről. - Nem tudom, hogy vakok errefelé a férfiak, hogy nem vették észre mit is rejt ez a kis álruha. Mármint ne haragudj, hogy ezt mondom, de a szépségedet nem igazán tudod olyan könnyedén elrejteni. Legalábbis előlem nem. - Mosollyal az arcomon húzódom el tőle és tekintetét keresem, hogy vajon mennyire növekszik kicsiny lelkében a pánik.
Tudom jól, hogy nem szabadna olyan sokáig fennmaradnom. Olyan vagyok ilyenkor, mint akin átment az úthenger és Shirong csak minden csak türelmes nem ezzel kapcsolatosan. A karikás szemeimet ha akarnám sem tudnám elrejteni nem számít, hogy mennyire igyekszem, hogy elrejtsem a valós önmagamat. Nagyon sok minden múlik ezen. A munkám, az apám, a jövőm és minden, ami igazán számít az életben. Úgyhogy nagyon oda kell tennem magam még akkor is, amikor már úgy érzem, hogy a karom mindjárt leszakad a fejem pedig ebben az állapotában is tökéletes pozíciót vesz fel arra, hogy elaludjak. De tényleg. Elértem a fáradtságnak arra a pontjára, hogy állva el tudnék aludni, de inkább még jobban lefoglalom magam, hogy ez ne fordulhasson elő. Azonban ahogy telnek az órák kezdem azt érezni, hogy ezzel pont az ellenkezőjét értem el tekintve, hogy egyre fáradtabb vagyok a napnak meg koránt sincs vége. Már kezdem azt érezni, hogy végleg elbóbiskolok itt helyben nem számít, hogy milyen pozícióban csak pihenhessek, amikor valaki a nevemen szólít. Szinte automatikusan reagálnék a megszokott módon, amikor tudatosul bennem, hogy Hana-nak hívott. Nem Han-nak. Hana-nak. Ennél jobb ébresztőt nem is kaphattam volna, mert úgy éreztem magam, mint akibe belecsapott a villám, megtelt végtelen energiával és készen áll arra, hogy meghódítsa a világot. Vagy éppenséggel egyszerűen kiderítse, hogy mégis miről van szó. Ahogy megfordulok egy idegen tekintetével találkozik a sajátom. Nem tudom, hogy mégis honnan tudja a nevemet vagy miért örül neki ennyire, hiszen az arcán elterülő mosoly semmi jót nem sugall a számomra. - Han vagyok, igen. Miben segíthetek? - Most valahogy extra módon igyekszem elmélyíteni a hangomat bár talán inkább tűnhet úgy, mintha parodizálni akarnám őt, mintsem a tényleges beszédhangom, de nem tudom honnan tudja vagy sejti a valós kilétemet, de remélem, hogy nem kívánja fenekestül felforgatni az életemet csak azért, hogy egy jót szórakozzon. Ha kell ezúttal szándékosan lövök emberre úgy hogy igazán fájjon. Na, jó azzal nem lennék előrébb. De túlságosan sokat kockáztatom már azért, hogy csak úgy elúszon minden.
Elég nyugodt fazonnak tartom magam, de nálam is eljön egy idő után az a pont, amikor hivatalosan is betelik a pohár. Nem tudom, hogy körülötte miért hagyják azt, hogy idáig süllyedjen, de éppen csak egy napra nem térek magamhoz és máris olyan gödör fenekén van ahonnan én nekem nehéz fizikailag felállnom. Állandóan zabálnom kell mikor magamhoz térek, hiszen úgy büntetni ezt a testet, mintha csak egyedül az ő birtokában lenne. De még mekkorát téved ezzel. Ugyanakkor nem szeretném felfedni a létemet egy instabil személy előtt, aki még a végén a hallatán levetné magát egy épület tetejéről, vagy ahonnét kényelmesnek látja. Viszont szükségem van valakire, aki mindenféle gond nélkül gondoskodik arról, hogy ne kerüljön annyira a padlóra, mint az elmúlt időszakban sikerült összehoznia. A szívességek soha nem álltak közel hozzám azt hiszem. Nem vagyok egy jószívű teremtés, amit néhány személynek már volt is szerencséje megtapasztalni, de a listám még csak most fog bővülni egy újabb alakkal a listámon. Ez pedig nem más, mint a drágalátos Hana. Oh, hogy mennyire gyűlölni fog. Pedig inkább pozitívumnak tekinthetné, hogy a gyönyörű szépségét nem tudja elrejteni az én szemeim elől olyan könnyedén. Nem szeretnék lehetőséget biztosítani a menekülésre ezért egyenesen oda indulok, ahol sarokba szoríthatom. Biztos vagyok benne, hogy hamar le akar rázni a kíváncsi szemek elkerülése végett, de nem rám vallana, ha nem izzasztanám meg egy kicsit a szórakozás kedvéért. A titkát azonban fel nem fedhetem, mert akkor ugrik az egyetlen előnyöm vele szemben. Szükségem van valakire ő pedig ezzel tette magát most felhasználhatóvá. A vadászegyesülethez érve hamar útbaigazítást kapok "Han-hoz". Milyen kis kreatív. Tényleg ennyire egyszerű megtéveszteni az ittenieket? Nem csoda, hogy ahogy hallottam legutóbb a vad helyet egy embert lőttek meg. - Han... - Aprócska szünetet tartok elnyújtva az utolsó betűt. - aaaaa. - Zárom össze a számat, amelyre azonnal széles mosoly ül ki, hiszen én már most remekül szórakozom.
Legutóbbi képek
- Ezzel pedig most engem vagy magadat próbálod meggyőzni? - Akármennyire is szeretné letagadni láthatóan fél egy kicsit. Vagy inkább aggódik, hiszen nem állt volna elő egy hazugsággal, ha nem lenne rá oka. Legalábbis nem tűnik annak a típusnak. De aztán igazából nem ismerem úgy, mint a tenyeremet maximum csak a testtartásából és a reakciójából olvashatok. Arról nem is beszélve, hogy a legtöbb dologgal kapcsolatosan csak tippelhetek, mert habár elég árulkodó a tekintete nem tudok a gondolatai között olvasni bármennyire is hasznos lehetne a számomra. 
