I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Fata Morgana mágiája
jelenleg aktív
„– Hercegnő! Mi történik? Mi ez a varázslat? – Ez egy átok, léteznie sem volna szabad, nem tudom, hogy a nővéreim miféle sötét praktikákat használtak, hogy létrehozzák, de már késő bármit is tenni. – Mi fog történni? – Egy másik világban fogunk felébredni. Mi és mindenki, akit elér az átok. Jól figyelj, Tücsök! Nem fogunk emlékezni arra, kik vagyunk, de ha előbb térnek vissza az emlékeid, mint az enyémek, el kell mondanod, ki vagyok! Tudnom kell! Nem bízok a testvéreimben, többé senkiben, csak benned! – Dehát...! Nem volt időm tiltakozni, kérdezősködni vagy tovább értetlenkedni, mert a pulzálás következő hulláma elérte a hercegnőt. Solana köddé vált, a következő hullámban pedig Notus és Boreas is, Calypsoval együtt. A falhoz hátráltam, de a harmadik hullám engem is elért. Mintha elfújták volna a gyertyát, a gondolataim, a félelmeim, az álmaim, a céljaim... minden eltűnt, eltűntem én is, egy teljes pillanatra megszűntem létezni, majd egy új világban ébredtem valaki másként.” – Részlet a Tücsök Tihamér történetéből
I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Ennyi ember hisz bennem :
1774
Titulus :
Pengu ✦ Sisu ✦ Namaari
✦ ✦ ✦ :
Életkor :
3
Akinek az arcát viselem :
Kim Soo-hyun ✦ Han So Hee ✦ Gemma Chan
A tükör mögött :
Evolet Yang Baba Mirai ✦ Baba Shouta
2021-06-24, 13:53
Jaelyn & Arikan
〥best friend time 〥
Nem lehet egyszerű a hotel megbukása után eleve egy új dologba kezdeni, de ők megtették és ezzel talán még sikeresebbek lettek, mint valaha. Talán az újításoknak köszönhetően lassan sikeresebbek is lesznek, mint egykori ellenfelük. De mondjuk mire ténylegesen elérnék azt a szintet azt hiszem a Beast Motel tulajdonosának is lesz egy két szava. Nem az a típus, aki ezt csak úgy elengedi ezt már én is nagyon jól tudom, hiszen kapcsolatban állok vele és akármennyire kedves vagyok meg igyekszem mindenkihez nyíltan és kedvességgel telten hozzáállni még én is elismerhetem, hogy igen csak komplikált személy Mr. Macnair. - Jobb is a nyüzsgés, mintha nem lenne. - Ez legalább azt jelenti, hogy sikeresen beindult az üzlet és ennél többet nem kívánhatnék neki így elsőre. Maximum azt, hogy az élet más területein is legalább ennyire sikeres legyen. Gyermeki lelkesedéssel bontom ki a süteményt és állok neki, miközben egyik felét némán felajánlom neki, hogy ő is nyugodtan álljon neki. - Na egy új fiú? Mesélj róla milyen. - Az apja azt hiszem mindenkinél morcosabb amióta megbukott a hotel. Így talán nem is olyan meglepő, hogy mindennél jobban szeretné, hogy sikert arathasson a vendéglővel ehhez pedig tényleg arra van szükség, hogy minden tökéletesen műkődjön. - Ennek nagyon örülök! - Mindig örülök, ha valakinek segíthetek valamilyen formában és ez most sincs másképp. Nagyon szomorú lennék, ha nem működött volna az egész. Mondjuk ebben az esetben kerestem volna más lehetőséget arra, hogy mihamarabb meggyógyítsam ettől a kellemetlenségtől. - Nem túl sok minden.. Még sajnos mindig nem találtam meg azt, aki ki akart rabolni.. - Talán ostobaságnak ítélheti, hogy egyáltalán ilyeneken rágódom, de igazán szeretném megtudni, hogy ki volt az. De ami a leginkább érdekelne, hogy mégis miért hátrált meg. Nem, mintha szívességből nem segítettem volna neki akármire is lett volna szüksége. Így nem is értem, hogy miért volt erre szükség igazából.
Várj. Varj türelemmel, fiatal denevér, hisz életed mindennapjai -mint mindenki másé- ugyan úgy telnek, magában hordozva a változás ígéretét, legyen az pozitív vagy negatív. Legyek én a jégcsap, mely megtörve a fényt, apró prízmaként bontja hét színre a fehéret. S jól tudom, ez nem mindenkinek fog kedvére tenni, hogy várják mikor fogok elolvadni. De annak még nincs itt az ideje. -Köszönöm a megértésed. - engedek meg magamnak egy megkönyebbülő sóhajt. Sajnos e téren ugyan úgy rohanó az élet. Főleg mióta a "Vörös Ciklon" is a mi kis csapatunkat erősíti. Néha kicsit úgy érzem magam, mint Don Quijote. Állandóan harcolok a többiekkel és néha úgy érzem, hogy valamelyik keze benne van a vörös szivatásában. -Majd kibontod és megtudod! - vigyorgom rá gyermekies ártatlansággal. De remélem nem nyúltam mellé az epres sajtkrém tortával. Nagyon remélem. Közben a kassza mellé helyezem a becsomagolt édességet. -Kimondottan nem sok. Az új fiút igyekszem betanítani a többiekkel karöltve. Apa olykor morgósabb, mint egy bolhás denevér, a fiúk pedig jó szokásukhoz híven bohóckodnak és igyekeznek felpezsdíteni a helyet. - mondom ezt mosolyogva, majd lentebb húzva a kabátom, félig kibújva belőle megmutatom neki a vállam. -A napallergiás kiütésem is kezd elmúlni. Örülök, hogy sikerült beszerezned azt a krémet. El nem tudom mondani mennyire viszketett és fájt! - morgom egy picit miközben vissza igazítom a ruha darabjaimat. Egy naposabb időben sikerült trikóban kiszólgálnoma vendégeket és egyszer csak megjelentek ezek a furcsa kiütések. Szerencsére mindenki segített, apa pedig egyből intézkedett. Enyhén megbillentem a fejem, hogy neki is feltegyem a kérdést. -És feléd? - kicsit ugrik a gyomrom, félve a választól, miszerint megint megpróbálták kirámolni.
Egyszer talán választ kapok a rejtélyes betörési kísérletre, de van azaz érzésem, hogy nem mostanában fog előállni az elkövető, hogy amúgy én voltam és ezért meg azért csináltam. De legfőképpen az érdekelne, hogy mégis miért gondolta magát. Erre nem igazán tudok magyarázatot találni. De nem is kattoghat ezen szüntelenül az agyam így inkább igyekszem elhessegetni és a munkára koncentrálni. Ha gyógyszerekkel foglalkozik az ember nem kellene igazán elterelni a saját figyelmét, mert annak még rossz vége is lehet. Igaz, hogy maximum rossz rendelést adok le, de még ezt is szeretném elkerülni, ha lehetséges lenne. Nem szeretném, ha valami feleslegesen érkezne meg, míg más valami pedig hiányos lenne. Így ezzel töltöm az időm maradék részét, amikor az ajtó feletti kis csengő jelzi, hogy nem vagyok egyedül így miután befejezem a gondolatmenetemet az ajtó felé fordulva örülök meg a barátnőmnek. - Ugyan. - Legyintek, hiszen tényleg semmiség. Néha igazán közbe szólhat az élet erről senki nem tehet. - Biztos vagyok benne, hogy rengeteg teendő van a vendéglő minden része körül, úgyhogy egy percig se haragszom, ha az most jobban lefoglal. - Lehet, hogy az első elképzelésükbe beletört a bicskájuk, de nem adták fel és megtalálták azt, ami talán még sikeresebb, mint egy hotel valaha lett volna. De kétlem, hogy Dracula ilyen könnyedén elengedné a dolgot. Szinte száz százalék, hogy még mindig haragszik Maverick-re, amiért adott helyzetből jobban jött ki akkor. - Óóóó, mi finomat hoztál? - Szinte felcsillan a szemem az édességre. Lehet, hogy édesszájú vagyok, de az is inkább időszakonként, mert igyekszem nem túlzásba vinni a cukorfogyasztásomat. Ha nem gyakorolnék önkontrollt, akkor valószínűleg teljes egészében elszabadulnék és kész gombóccá változnék, aki úgy gurul, mint néhány embernek a gyógyszere jó messzire. - De mesélj mi minden volt veled, mióta nem láttalak. - Remélem, hogy nem fog rosszabb dologgal előállni, mint egy megkísérelt rablás. Akkor már mellé is ki kellene rendelni valakit. Aztán lassan kifogynánk a jószívű emberekből, akik ezt bevállalják.
Bárcsak... bárcsak egy kicsit újra, minden, minden az ég adta világon rendben lenne. Jaelyn-nel, apával, a többiekkel... Mintha ez a télies idő magában hordozná azt a kellemetlen sötétséget, mi rátelepszik mindenkire és mint valami hatalmas pók hálója, beteríti és elnyeli azt amihez, kihez hozzá ér. S itt vagyunk páran, kik igyekeznek váll vetve segíteni mindenkin akin csak lehet. Elcsomagolok pár szelet tortát legkedveltebb barátnőmnek, miközben halkan dúdolok. Fogalmam sincs mi lehet az alatató szövege, csupán a dallamát tudom felidézni. Apa pedig... a plafon fele tekintve sóhajtok egyet. Talán tudja, de ő is el van havazva. Megváltozott, mióta vendéglőnk lett. Legalábbis, így érzem. Amint végzek a sütemény elcsomagolásával kezembe veszem és kilépve a pultra helyezem. -Ma én megyek, maradj a srácokkal. Szórakozzatok kicsit, kihasználva a rövidebb munkaidőt. - kacsintok Takonypócra játékosan. Néha jobb kimaradni a pasi party-ból. Vannak dolgok, miket meg nem érthet az ember leánya. Belebújva kabátomba elköszönök a többiektől és ajtót nyitok. ~Apának már szóltam tegnap, hogy Jaelynnél leszek.~ Nézek vissza egy pillanatra, majd mosolyogva integetek. Elindulva még ugrik egyet gyomrom, hiszen aggódom az új fiú épségéért. Noha nem a testi, inkább a lelki miatt. Idegesen túrok fekete loboncomba, majd a letaposott havat kezdem figyelni. Apa szerint rossz szokásom, ha gondolkodom a talajt nézem. Nem tudom miért vettem fel ezt a szokásom, emellett a medálomat is a tenyerembe zárom. Amint a jól ismert patikához érek ruhám alá rejtem a kis követ majd benyitok. Csengőszó jelzi, hogy beleptem, mire megborzongom. ~Ennyit a meglepetésről...~ Türelmesen várom amíg ram emeli tekintetét majd mosolyra húzom ajkam -Igen. Mostanában elhavazódtam és nem akarom, hogy azt érezd hanyagolnálak, így próbálok egy kis időt veled tölteni. - szélesedik mosolyom, majd leteszem a pultra a kis dobozkát. -Meg hoztam egy kis finomságot. Manapság te is többet dolgozol, megérdemelsz egy kis kényeztetést. - kacsintok rá, mintha csak bűnbe akarnám csábítani.
Az utóbbi időben igen csak forgalmasra sikeredtek a napjaim. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd megpróbálnak kirabolni, de még ennek is eljött az ideje. Pedig igazán segítőkész vagyok így, ha valakinek szüksége lett volna gyógyszerekre nem mondtam volna nemet. Ugyanakkor folyamatosan kattog az agyam a szituáción tekintve, hogy semmit nem vitt el és, mintha egyik pillanatról a másikra meggondolta volna magát engem látva. Az is lehet, hogy rossz állapotban volt és most még rosszabban van. Persze tudom, hogy nem így kellene gondolkodnom, hiszen ártani akart nekem, de mégsem visz rá a lélek, hogy rosszat gondoljak róla. Sokkal inkább szeretném tudni, hogy mégis ki volt az. Azonban egyre kevesebb az esély arra, hogy felbukkanjon tekintve, hogy Takonypóc amikor csak tud segít a záráskor így pedig még esélyt sem látok arra, hogy újra felbukkanna. Ugyanakkor azt hiszem teljesen őrültnek néznének, ha kijelenteném, hogy szinte várom, hogy újra megpróbáljon kirabolni valaki. Akkor legalább tudhatnám, hogy ki volt az és mégis miért. Milyen indok vezérelte. Miért nem kérte a segítségemet, amit senkitől sem tagadnék meg? Túlságosan sok kérdés kavarog a fejemben így szinte robotként végzem a munkát, aminek órái olyan könnyedén szállnak fel felettem, hogy észre se veszem, hogy az ég újra sötétségbe burkolózott odakinn. Még a nap lezárása előtt azonban elkezdek a rendelés összeírásával foglalkozni amely közben némán fejben szorzok-osztok így csak később reagálok a csilingelő hangra, ami azt jelenti, hogy új vásárló érkezett. Viszont, mikor odakapom a fejem rájövök, hogy nem egészen vásárló vagyis inkább remélem, hogy nem az, mert nem szeretem, ha közeli barátokat kell kiszolgálnom gyógyszerekkel. - Ari! Te veszed át ma Takonypóc szerepét? - Kedveltem Takonypócot leginkább azért, mert nagyon rendes tőle, hogy csak így bevállalta nekem, hogy segítsen mert Ari megkérte rá. Bár egy pillanatra elgondolkozom, hogy túl jó az egész ahhoz, hogy igaz legyen, de hamar el is hessegetem a gondolatot tekintve, hogy én is pontosan ilyen vagyok másokkal. Ha tudok segíteni, akkor segíteni fogok és ebben senki és semmi nem állíthat meg.