I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Fata Morgana mágiája
jelenleg aktív
„– Hercegnő! Mi történik? Mi ez a varázslat? – Ez egy átok, léteznie sem volna szabad, nem tudom, hogy a nővéreim miféle sötét praktikákat használtak, hogy létrehozzák, de már késő bármit is tenni. – Mi fog történni? – Egy másik világban fogunk felébredni. Mi és mindenki, akit elér az átok. Jól figyelj, Tücsök! Nem fogunk emlékezni arra, kik vagyunk, de ha előbb térnek vissza az emlékeid, mint az enyémek, el kell mondanod, ki vagyok! Tudnom kell! Nem bízok a testvéreimben, többé senkiben, csak benned! – Dehát...! Nem volt időm tiltakozni, kérdezősködni vagy tovább értetlenkedni, mert a pulzálás következő hulláma elérte a hercegnőt. Solana köddé vált, a következő hullámban pedig Notus és Boreas is, Calypsoval együtt. A falhoz hátráltam, de a harmadik hullám engem is elért. Mintha elfújták volna a gyertyát, a gondolataim, a félelmeim, az álmaim, a céljaim... minden eltűnt, eltűntem én is, egy teljes pillanatra megszűntem létezni, majd egy új világban ébredtem valaki másként.” – Részlet a Tücsök Tihamér történetéből
I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Ennyi ember hisz bennem :
1774
Titulus :
Pengu ✦ Sisu ✦ Namaari
✦ ✦ ✦ :
Életkor :
3
Akinek az arcát viselem :
Kim Soo-hyun ✦ Han So Hee ✦ Gemma Chan
A tükör mögött :
Evolet Yang Baba Mirai ✦ Baba Shouta
2021-08-10, 21:04
Lilyn & Damie
Az életem kezd egy mocskosul unalmas mókuskerékre hasonlítani. Felkelek, eszek, dolgozok, eszek, lefekszek. Felkelek, eszek, dolgozok, eszek, lefekszek. Felkelek, eszek, dolgozok, eszek, lefekszek. Ugye, hogy mennyire borzasztó? Egyre ritkultak a találkozásaink Leoval a falnál, nem tudom miért, nem adott rá választ, mindenesetre már nem számít napi programnak, hogy az erdőn keresztül elosonok a titkos kis helyünkre, mert ha megyek is, szinte sosem vár rám, a megszokott időben. Nem mondom, hogy csalódott vagyok, pedig de. Vagyis nem is tudom, hogy csalódott vagyok-e, vagy csak hiányzik, de a lényeg, hogy nagyon keserű ez az egész így nekem. Szóval nagyon örültem, mikor Lilyn felhívott, és nem is volt kérdés, hogy igent fogok mondani. Na nem csak azért, mert jól esik kiszakadni a mindennapok pörgéséből, hanem azért is, mert iszonyú régen találkoztunk, pedig amúgy iszonyúan szeretem őt. Mármint, mint barátot. Nem is tudom felidézni, mikor ismertük meg egymást, olyan régen történt már, arra viszont emlékszem, hogy sokszor állt mellettem, mikor szükségem volt rá. Ma nem dolgozok, így teljes mértékben ennek a találkozónak tudom szentelni a napomat. Komótosan elkészülődtem, felöltöztem, még a hajam is megmostam, csak hogy a lehető legjobb formám hozzam, aztán szépen lassan – már amennyire deszkával lehet lassan – elindultam a megbeszél helyszín felé. Szerintem pont időben érkezem, legfeljebb néhány percet késhetek, de az igazán semmiség. Ahogy meglátom, hogy integet leugrom a deszkáról, felpattintom, és kézben viszem tovább. Még véletlenül sem akarom elcsapni, vagy ilyesmi. – Szia drága! Örülök, hogy elhívtál – ölelem meg én is őt, beletéve a mozdulatba szívem minden szeretetét. – Ne is mondd, ne is mondd. – A mocskos felnőtté válás ugye. Mindketten dolgozunk, megpróbáljuk eltartani magunkat, meg ilyenek. Szörnyű, egyenesen rémes, én mondom. - Várj, várj, hadd szusszanjak kicsit, utána mesélek – csitítom nevetgélve. Persze, nem csoda, ha kíváncsi, hiszen engem is érdekel, hogy mi van vele. Elvégre tényleg nagyon régen találkoztunk már.
❀ In the cookie of life friends are the chocolate chips ❀
Gondosam ügyeltem az időre, közeledve az indulás időpontjához már-már percenként pillantottam hol a mobiltelefonomra, hol pedig az asztalomon álló órára - flancosabb nevén: időjárás állomásra, ahogy Anyukám nevezte, amikor hetekkel korábban nekem ajándékozta -, hogy biztosan el ne késsek. A múltkori, kellemetlen felfedezés után - már azt illetően, hogy az utóbbi időben a munkába temetkeztem és meglehetősen elhanyagoltam a barátaimat - elkezdtem próbálkozni, kicsit felfrissíteni azokat a kapcsolatokat, amiket mellőztem, még ha nem is látványosan. Ezt pedig Damieval kezdtem, akivel még együtt koptattuk az iskola padjait. Ugyan legjobb barátoknak nem neveztem volna magunkat, de határozottan jóban voltunk és azt is tudtam, hogy ő azon kevesek egyike volt, aki megértette a viselkedésemet. Legalábbis szerettem volna ebben hinni. A telefonbeszélgetés alapján pedig így éreztem. Nem volt elutasító, mintha még örült is volna az ajánlatnak, hogy fussunk össze valahol - egy kis cukrászdában, ahol viszonylag olcsó, mégis finom volt a kínálat - egy kis beszélgetésre, lelkizésre vagy éppen arra, amire szüksége volt mind a kettőnknek. Nekem például arra, hogy időt töltsek nos… másokkal is, akik nem a Központhoz vagy éppen a családomhoz kötődtek. Pontosan ezért, abban a percben, ahogy a telefon és az óra - időjárás állomás - is óra-felet mutatott, mindent eldobtam, ami a kezem ügyében volt - nyilván csak képletesen - és már indultam is. Noha bőven volt időm odaérni, semmi esetre se szerettem volna a véletlenre bízni a dolgot. Most semmiképpen sem. Alapvetően pedig nos… az más tészta volt, hiszen sok dologgal vádolhatnak, de a pontosság nem volt ezek között. (Persze, ha a papírokról volt szó az más, ott mindig betartottam a határidőket. Mindig.) Korábban érkeztem a megbeszélt helyre, ebben azonban nem volt semmi meglepő. Amíg a fiú felbukkanására vártam zenét hallgatva, előre hátra hintáztam. - Damie, itt vagyok! - emeltem magasba a kezem, kevesen integetve neki, amit megláttam. Kicsit sem visszafogva magam, természetesen, hogy bizonyosan észre vegyen. - Annyira örülök, hogy el tudtál jönni - léptem hozzá közelebb széles mosollyal, gyorsan megölelve őt, ezzel is jelezve a viszontlátás élvezetét. - Olyan régen találkoztunk - sóhajtottam bűnbánóan, amint hátra léptem -, mesélj mi történik veled mostanság! Semmit se hagyj ki, mindent tudni szeretnék, amit megosztanál velem - csacsogtam tovább, miközben vadász üzemmódba kapcsolva már azt néztem, hogy hol lenne a legideálisabb helyet foglalni. Persze, ha ő már kinézett valamit, akkor követtem. Figyelnem kellett arra, hogy ne mindig én irányítsak. Vagy csak akarjak.