I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Fata Morgana mágiája
jelenleg aktív
„– Hercegnő! Mi történik? Mi ez a varázslat? – Ez egy átok, léteznie sem volna szabad, nem tudom, hogy a nővéreim miféle sötét praktikákat használtak, hogy létrehozzák, de már késő bármit is tenni. – Mi fog történni? – Egy másik világban fogunk felébredni. Mi és mindenki, akit elér az átok. Jól figyelj, Tücsök! Nem fogunk emlékezni arra, kik vagyunk, de ha előbb térnek vissza az emlékeid, mint az enyémek, el kell mondanod, ki vagyok! Tudnom kell! Nem bízok a testvéreimben, többé senkiben, csak benned! – Dehát...! Nem volt időm tiltakozni, kérdezősködni vagy tovább értetlenkedni, mert a pulzálás következő hulláma elérte a hercegnőt. Solana köddé vált, a következő hullámban pedig Notus és Boreas is, Calypsoval együtt. A falhoz hátráltam, de a harmadik hullám engem is elért. Mintha elfújták volna a gyertyát, a gondolataim, a félelmeim, az álmaim, a céljaim... minden eltűnt, eltűntem én is, egy teljes pillanatra megszűntem létezni, majd egy új világban ébredtem valaki másként.” – Részlet a Tücsök Tihamér történetéből
A kávézóban ücsörögve nem láttam mást, csak nevetgélő, boldog párokat, amitől valahogy elfogott a magány. Az egyedülléttel nem volt soha problémám, szerettem a csöndet, olyankor oda tudtam figyelni a gondolataimra, nyugalom árasztott el, de ez valahogy más volt. Talán azért, mert újabban soha nem voltam egyedül, még a tükörben is ott volt egy különös figura. Vagy csak Fehér Nyúl miatt volt az egész. Hiába próbáltam elfelejteni a lányt, ha szinte minden nap láttam, ott volt a közelemben, rám mosolygott és beszélt hozzám. A szívem néha kihagyott pár ütemet, majd hevesebben kezdett el verni, s olyankor verejtékezni kezdett a homlokom, forgott fejem a világ, mint aki épp szívrohamot készül kapni. Öreg voltam én már ehhez. A múltban volt épp elég romantikus élményem, nem egy nőt veszítettem el, általában az én hibámból. Nem akartam sem magamat ilyen fájdalomnak kitenni, sem Fehér Nyulat. emiatt talán aggódnom sem kellett, nem hittem, hogy ő ugyanúgy érezne, mint én. Nem volt esélyem nála, de azért szívesen messze küldtem volna a hozzá fűződő érzéseimet. Felsóhajtottam, eltoltam magamat az asztaltól, és komótosan feltápászkodtam a székből. Nem akartam többé egyedül lenni. Az új előadásban én nem vettem részt, kevés szereplős volt, ami egy szabadnapot jelentett volna, mielőtt holnap újra terítékre kerül az egyik előző darab, de nem tudtam, mi mást kezdhetnék magammal. Megragadtam a bőrkabátomat a szék támlájáról, és elindultam a színház irányába. A közönségben ülni egész más élmény volt, egy teljesen új világ tárult az ember szeme elé. Fehér Nyúl látványa is más volt, valahogy onnan nézve még inkább elfogott a szokásos érzés, mintha lángok nyaldostak volna belülről. Egyszerre volt csodálatos és fájdalmas. Talán a távolság tette, hiszen minél távolabb van valami, az emberek annál inkább vágynak rá. De én nem vágytam a lányra, mert tudtam, mennyire nem működne a kapcsolatunk, nem csak a korkülönbség miatt. Ő másképp nézett rám, ráadásul jobbat érdemelt. Távolról szerettem, mert így volt helyes.
A dream is not reality, but who’s to say which is which?
A másnapi előadásunk után fáradtan huppantam le a székre, leemeltem a kalapot a fejemről, és vártam, hogy a tükörben a furcsa, rajzolt alak is ugyanígy tesz a díszes fejfedőjével. Viszont nem volt ott, helyette a saját, fáradt arcomat pillantottam meg, ahogy ott ülök a jelmezben, csalódott tekintettel. Újra elöntött a magány, ami az utóbbi időben túl sokszor ütötte fel a fejét. Nem tetszett, hiszen én nem erről az oldalamról voltam ismert, inkább a furcsa vicceimről, meg a spontán ötleteimről, vagy arról, hogy mindig tartok teát az öltözőmben. Inkább felkeltem, eltávolodtam a tükörképemtől, és még mindig jelmezben léptem ki az ajtón. Alice öltözője felé vettem az irányt, de el sem kellett odáig sétálnom, a folyosó közepén botlottam bele. - Áh, a lány, akit kerestem! - kiáltottam rá, mielőtt még odaértem volna közvetlenül elé. Arcomra széles vigyor költözött, hiszen Alice volt nagyjából az egyetlen, aki igazán megértett. Mintha a lelki társam lett volna, csak nem romantikus értelemben. A magányosság hirtelen már csak fakó emlék volt, ahogy Alice kedvesen rám nézett, és a színdarabról kezdtünk cseverészni.
Képességem
✦ Ha a kalapomat rárakom valakire, ugyanolyan fura, már-már őrült gondolatai lesznek, akárcsak nekem. ✦ Amint az emlékeim teljesen visszatérnek, az őrület jelei is meg fognak mutatkozni rajtam. A képesség 1 lezárt játék után aktiválódik, tehát a 2. játékban.
Ekon Hart
Alice
Vendég
Vendég
2021-07-18, 23:16
Csillámporos üdvözlet illet téged
Archibald Burton ✦ Kalapos
„What a small world this is!”
Kedves Kalapos!
Először is engedd meg, hogy elnézést kérjek a megvárakoztatásodért kicsit sűrűbbre sikeredett a nap, mint gondoltam. De akkor gyorsan rá is térnék a lényegre. Örülök, hogy ilyen hamar újra gazdára lelt a karakter az előtörténeted olvasva pedig úgy érzem, hogy tökéletes otthonra talált. Nagyon szépen fogalmaztad meg a soraidat élvezettel olvastam elejétől a végéig és kíváncsian várom, hogy mégis mit tartogat a jövő a Kalapos számára, de talán leginkább azt, hogy mégis mi lesz veled meg a drága Nyuszival. De így is sokáig megvárakoztattalak, szóval nem szeretném tovább húzni az időt, hiszen minden tökéletesen a helyén volt és biztosan nagyon várod már, hogy a játéktérre tévedhess, úgyhogy egy percig sem szeretnélek ebben tovább megakadályozni. Foglalózz gyorsan egy kört utána pedig már tényleg senki és semmi nem áll az utadba, vagy mondjam inkább az utatokba? Bár abba talán te.. Na, de tényleg nem húzom tovább az időt.