Nem tudtam ellenállni.
Az ujjaimat lassan végigsimítottam a könyv mintásra faragott gerincén, elidőztem minden egyes cirádánál, majd óvatosan leemeltem a polcról, mintha egy kincset vennék a kezembe. Hiszen így is volt.
A könyv sokkal jobban emlékeztetett egy régi, felbecsülhetetlen értékű kódexre, mint egy egyszerű regényre. Bőrkötéses fedelét aranyozott rózsaminták díszítették, lapjai vaskos pergamenre hasonlítottak, kacskaringós kurzívval szedett betűi pedig csak még jobban kiemelték az eleganciáját. Minden ízében túl értékesnek tűnt ahhoz, hogy az én halandó kezeim között pihenjen, mégsem tudtam megállni, hogy bele ne lapozzak.
A könyvtár tele volt ilyen könyvekkel. Szebbnél szebb és régebbinél régebbi kötetek sorakoztak a polcokon, sötét fedlapok mögé rejtve kalandos történetüket, egyedül arra várva, hogy valaki végre felfedezze, milyen csoda lakozik bennük. Vétek lett volna érintetlenül hagyni akár csak egyetlen ilyen történetet is. Néhány azonban valamiért a többinél is jobban vonzott.
Leültem a polcok közé és az ölembe vettem ezt a szépséget. Nem minden régi könyv volt annyira csinos darab mint ő, különleges díszítettsége mégsem volt hivalkodó. A gerincét borító rózsanyomatok távolról talán fel sem tűnnek, a polcon pihenve pedig rejtve marad az a gondos munkával kidolgozott fedlap is, amin most a tenyerem pihent.
Nem lepődöm meg, amikor a borítót felemelve egy kézzel írt, latin nyelvű ajánlás fogad, nagyon sok könyvben vannak hasonló bejegyzések, korábbi tulajdonosaik emlékét őrizve. Bár a latin tudásom közel sem tökéletes, annyit sikerül kivennem a sorok közül, hogy ezt a kötetet az eredeti tulajdonosa valakinek ajándékba szánta. Vajon hogyan került végül ide?
Ábrándos mosolyra húzódik a szám miközben belegondolok, hogy valaki talán a kedvesének akart meglepetést okozni vele – milyen fogadtatása lehetett? Meglepődött? Örült neki? Vagy talán visszautasította, és a könyv végül könyvtárról könyvtárra hánykolódott egy viszonzatlan szerelem zálogaként? Egyszerre tűnt romantikus, mégis végtelenül szomorú gondolatnak, és elképzelni sem tudtam, hogy valaki ne értékelt volna egy ilyen gesztust. Lehet, hogy ebből a könyvből ez az egyetlen példány van a világon. Nincs párja és nem fogható semmi máshoz. Ha az enyém lenne, féltett kincsemként őrizném és addig gyönyörködnék benne, míg minden egyes betűje régi ismerősöm nem lenne.
Persze a könyv nem az enyém és nem is lesz az. De az én feladatom őrizni és úgy érzem az is a kötelességeim közé tartozik, hogy olykor gyönyörködjek benne. Hogy megadjam neki azt a figyelmet, amit érdemel. Egy kis gyengédséget a könyvtár mozdulatlan csendességében.
Tudom, hogy túl szentimentális vagyok, amiért lelket tulajdonítok a könyveknek. De hiszem, hogy amikor elolvasunk egy könyvet, megtöltjük a sorait jelentéssel és mondanivalóval, ezzel pedig a lelkünk egy apró, különleges részévé tesszük. Ez egy olyan hatalom, aminek sokan még csak tudatában sincsenek. Világokat teremthetünk általuk, amiket úgy színezünk, ahogy csak szeretnénk. Megannyi kihasználásra váró lehetőség!
Óvatosan lapozok bele a régi regénybe, mintha csak azt vizsgálnám, hogy minden lapja megvan-e még vagy nem tett-e véletlenül kárt benne valaki. De rendületlenül őrzi régi méltóságát és kimondatlan titkait, mintha egyenesen gúnyt űzne az időből.
Mire az utolsó lapokhoz érek, valami az ölembe csúszik: egy rég megsárgult, cím nélküli boríték, aminek a tartalmát valaki gondosan lezárta. Heves dörömbölésbe kezd a szívem, mégsem nyúlok hozzá, csak amíg visszateszem az utolsó oldalra. Néha akadnak történetek, amik nem tartoznak mindenkire, ezért hagyom, hogy ez a könyv is megtartsa a maga titkát.
Lépteket hallok a könyvtár bejárata felől, ezért fájó szívvel ugyan, de felállok hogy visszarakjam az őt megillető helyre, a legfelső polc szélső szegletébe. Mikor elengedem, egy sötétvörös foltot veszek észre a szemem sarkában - valami a könyvtár sötét szőnyegére hullhatott míg nem figyeltem. Leguggolok hogy felvegyem, de megtorpanok mielőtt még hozzáérnék, mert ami távolról egy préselt levélnek tűnt, közelebbről megnézve jobban emlékeztet egy virágsziromra. Félve teszem a tenyerembe, nehogy összetörjem és legnagyobb meglepetésemre kellemes rózsaillata van, mintha egykor valóban egy virág éke lett volna, méghozzá a virágok királynőjéé. Valószínűleg ez is a könyvből eshetett ki amikor belelapoztam, azonban hogy szándékosan tették-e oda, vagy véletlenül került a lapok közé, azt már sosem tudom meg.
Éppen ezért kellene visszatennem oda, ahol volt. Valamiért mégis képtelen vagyok rá. A könyv rózsás gerincére siklik a pillantásom és bűntudatosan dobban a szívem, mikor újra a megfakult virágsziromra pillantok. Talán ezt az egy titkot ezentúl őrizhetném én.
A szirom végül a munkanaplóm lapjai között végzi és rózsaillattal ajándékoz meg, akárhová is vigyem magammal.





A főnököm kiállhatatlan. Legalábbis azok szerint, akik azt kérdezik tőlem, miért dolgozom neki. A kérdéseiket hallva általában csak mosolygok és biztosítom őket arról, hogy az elhivatottságom bármivel képes megbirkózni: a főnököm durva modorával és a rosszindulatú pletykákkal is.
A Szörnyeteg valóban nehéz eset, de meg vagyok róla győződve, hogy ő is ugyanezt gondolja rólam. Ahol csak lehet eltérő módon vélekedünk dolgokról, ami miatt elég gyakran kerülök vitába vele, de a sorozatos összetűzéseink ellenére sem gondoltam azt sose, hogy rossz ember lenne. Csak… rosszul csinál néhány dolgot. Nagyon. Rosszul.
De! Vannak dolgok, amikben viszont nagyon jó: ilyen például az ízlése. Emiatt pedig van valamije, amit mindennél jobban imádok ezen a világon.
A könyvtára.
Mindig is imádtam a könyveket és sokkal jobban szerettem csendesen elvonulni egy jó történettel, mint emberek között lenni. A saját világom egy biztonságos menedék volt, a könyvek pedig csodálatos társaságot nyújtottak – nem kérdeztek, nem vádoltak, csak némán vigasztaltak és bátorítottak arra, hogy merjek nagyot álmodni. Miattuk képes vagyok a legrosszabb csalódásaim után is újra hinni a csodákban, vagy erőt meríteni egy mosolyhoz a nehéz időkben.
Éppen emiatt egy szempillantás alatt elvarázsolt a Beast Motel hatalmas gyűjteménye. Egy élet is kevés lenne ahhoz, hogy megismerjem a könyvtár összes történetét, pedig az egyik legszorgalmasabb olvasójának tartom magam – csakis a Szörnyeteg után, természetesen. Olykor azon kapom magam, hogy eltűnődök, vajon olvasta-e már mindegyik könyvet, vagy csak szenvedélyesen gyűjti őket? Melyik lehet közülük a kedvence? Nyilván nem tartozik a munkaköri leírásomba, hogy ilyesmiken töprengjek, ezért a kérdéseimet általában megtartom magamnak. Fogjuk rá.
De egy naiv kis hang a tudatom hátsó zugában minduntalan azt suttogja, hogy talán több közös van bennem és a Szörnyetegben, mint azt gondolnám. A kérdés már csak az, hogy van-e elég bátorságom ahhoz, hogy kiderítsem?


✦ Ha a Szörnyeteg elveszti a kontrollt a képessége felett és nem tud visszaváltozni, akkor Te képes vagy visszahozni őt egy csókkal.
✦ Ezen kívül a Rózsakert különös mágikus erővel ruház fel téged. Mondhatni, abból nyered az erőd - Rózsaszirmokból védőmezőt vagy képes létrehozni, amit senki sem léphet át. Még a Szörnyeteg sem.