I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Fata Morgana mágiája
jelenleg aktív
„– Hercegnő! Mi történik? Mi ez a varázslat? – Ez egy átok, léteznie sem volna szabad, nem tudom, hogy a nővéreim miféle sötét praktikákat használtak, hogy létrehozzák, de már késő bármit is tenni. – Mi fog történni? – Egy másik világban fogunk felébredni. Mi és mindenki, akit elér az átok. Jól figyelj, Tücsök! Nem fogunk emlékezni arra, kik vagyunk, de ha előbb térnek vissza az emlékeid, mint az enyémek, el kell mondanod, ki vagyok! Tudnom kell! Nem bízok a testvéreimben, többé senkiben, csak benned! – Dehát...! Nem volt időm tiltakozni, kérdezősködni vagy tovább értetlenkedni, mert a pulzálás következő hulláma elérte a hercegnőt. Solana köddé vált, a következő hullámban pedig Notus és Boreas is, Calypsoval együtt. A falhoz hátráltam, de a harmadik hullám engem is elért. Mintha elfújták volna a gyertyát, a gondolataim, a félelmeim, az álmaim, a céljaim... minden eltűnt, eltűntem én is, egy teljes pillanatra megszűntem létezni, majd egy új világban ébredtem valaki másként.” – Részlet a Tücsök Tihamér történetéből
Egyszerre érdekel Seraphinnak a boltja és egyszerre fog el valami különös érzés, amikor erre az üzletre gondolok. Magam sem értem a dolgot, de Nick visszakérdezése még több kérdést vet fel bennem. Neki miért nem furcsa az a hely? Nem is reagálok rá, hisz közben újabb vizekre evezünk. A saját mappáink a cél, de nem találunk semmit. Legalábbis semmi kézzel fogható információt, amivel egy kicsit is előrébb juthatnánk. Sóhajtok, a számat húzom, de nem adom fel. - Van benne valami… lehet, hogy nem itt kell keresgélnünk ez esetben. – Törni kezdem a fejem, hátha eszembe jut, mi lehetne a következő lépés, mikor Nick visszakanyarodik egy korábbi felvetésemhez. Meglepve pislogok rá, majd bólintok. - Ez egy remek ötlet. Ha mást nem is, valamiért az a megérzésem, hogy Mr. Harthope sok embert ismer. A végén még lehet, ő lesz a kulcs ahhoz, hogy felgöngyölítsük ezt a mesés ügyet! – Elmosolyodok. Lelkes vagyok és örülök, hogy beadta a derekát az ötletem hallatán, még ha az előbb nem is nagyon akart odamenni. Rejtély, miért. – Menjünk, most úgysincs dolgunk már itt – Megragadom a kezét, de nem fogom túl hosszú ideig, nehogy ő húzódjon el. Az túlságosan fájna a szívemnek. Elindulok kifelé, és ha kijött, gondosan visszazárom az irattár ajtaját, hogy még csak ne is sejtse senki, miszerint odabent jártunk. Vagy hát nem baj, ha tudják, de hogy mit kerestünk… az maradjon a mi titkunk. Az irodánkba megyek, hogy magamra kapjam a sálamat, kabátomat és végül a sapkámat is. Odakint ítélet idő van, muszáj felöltözni. Az örök tél… kiborít. – Vajon miért van itt mindig tél? – Hangosan gondolkozom, ahogy kinézek az ablakon. Ez eddig olyan természetes volt, de most valahogy furcsa. Biztos, hogy ez nem normális itt. Vagy igen? Elvégre Zootopia is hasonló.
♡ I won't give up, no I won't give in
Till I reach the end and then I'll start again
No I won't leave, I wanna try everything
I wanna try even though I could fail ♡
A kutatás során Killian aktáját vette elő. Szerencsére nem fektetett neki nagyobb figyelmet… legalábbis elsőre. Még talán azt is mondhattam volna, hogy ez az, meggyőző voltam azzal kapcsolatban, hogy csak régi és unalmas kacatokat árulhat az a férfi. De mint ahogy az ölelését sem tudtam jól vagy éppen normálisan kezelni… fura lehettem a szemében. Akkor miért is várnám el, hogy a férfiről alkotott véleményemet elhiggye. Persze próbáltam terelni őt afelé, hogy hanyagoljuk… nos, nem jött össze. Hiszen Bolyhosról van szó… van valami hatodik érzéke… vagy én nem tudom, hogy honnan, de mindig megérzi ezeket a dolgokat. – Öhm… úgy gondolod? – Fogcsikorgatva hagyta el a számat a mondat. Úgy tűnt mintha inkább csak dünnyögtem volna magamban. Hirtelen váltottunk célpontot a mappák mélyén és már saját magunk után kutattunk. Mindketten megtaláltuk a másik aktáját. Először Jess volt az, akinek átnyújtottam az övét, majd közös átolvasás után nyugtáztuk, hogy nem volt benne semmi, amiből bármi is kiderülhetett volna. Se az, hogy mi a helyzet Zootópiával, vagy akárkivel kapcsolatban a régi életéből. Csak és kizárólag Frostcall. – A fenébe… Pedig biztos voltam benne, hogy találunk valamit. – Sóhajtottam egyet, utána ő nyomta a kezembe az én aktámat. Belelapoztam, de én sem találtam semmit magamról. Mellette álltam és úgy hajtottam a lapokat, hogy ő is könnyen belenézhetett. Nem voltak előtte titkaim… na, persze kivéve egy dolgot, ugyebár. – Vagy inkább… zsákutca. A kapitány papírjait az irodájában találnánk meg… ha egyáltalán készültek róla. – Gondolkodtam el rajta. – Karmanagy tudna erről nyilatkozni, szerintem ezeket is ő készítette rólunk. – Néztem hol a mappákra, hol pedig Répára. Megakadtunk. Csak egyetlen lehetőség maradt hátra, viszont azt nem feltétlen akartam bejátszani... Mérlegelnem kellett, hogy mégis hogyan tovább. Végül, hogy az álcám fennmaradjon kénytelen voltam úgymond beadni a derekam. – Öhm, talán nincs minden veszve. – Nyeltem egyet. – Jók a megérzéseid, Jess! Úgyhogy arra szavazok, hogy látogassunk el Mr. Harthope üzletébe. – Figyeltem a reakcióját, hátha abból kiderül valami. – Mit szólsz? – Néztem tovább… vajon mit fog válaszolni a Nyuszi.
Nincs baj? Nem úgy tűnt. De nem vetem a szemére, amúgy sincs semmi jogom kérdőre vonni őt. Attól, hogy végre biztos lehetek a kilétében, még nem kerültem közelebb hozzá. Sajnos. Pedig szeretnék. De hogyan? Ő kétlem, hogy egy hozzám hasonló lányt akarna, hisz én csak egy buta nyuszi vagyok. Igen, embernek nézek ki, de belül még mindig az a nyuszi vagyok, Nyúlüregből, aki nagy dolgokat akart véghezvinni. Sóhajtok. Az aktákba belemerülés jó gondolatterelés és végül találok is valamit egy furcsa fickóról. Hamar elengedem a dolgot. - Egyszer el kéne menni körülnézni oda. Van egy olyan érzésem, találni fogunk valamit ott, de ne kérdezd, honnan jött ez a sugallat – Jegyzem meg merengve, de máris a következő gondolatnál járok. Akták. A sajátjaink. Ha azokat átnyálazzuk és találunk magunkra utaló jelet, rájöhetünk, mit keressünk a többiben. Nariel hangjára felkapom a fejem és ott hagyva mindent, megyek is hozzá. - Nézzük meg. Kíváncsi vagyok valamire – Elveszem tőle, amennyiben odaadja és elkezdem fellapozni. Mellette maradok, végighúzom az ujjam azokon a sorokon, amit olvasok, hogy ő is lássa. A számat húzom. Igazából semmi használható. – Ez csak az itteni életünkről szól. Minden, ami ide le van írva, csupán a hamis életem kivonata – Azért nem adom fel, visszaadom Narielnek az aktámat, majd visszalépek oda, ahol keresgéltem az imént és addig nem állok le a kutakodással, amíg az övét meg nem találom. – Tessék. Azért nézz bele a sajátodba, nem tudom, rólad mit írtak le és egyáltalán kik – Ahogy ezt kimondom, azon kezdek gondolkodni, kik vezethetik ezeket az aktákat. – Ni… Nariel, vajon a rendőrkapitányról is van akta? Bár ha van is, valószínűleg vagy semmi használható nincs benne, vagy titkosított – Az asztal szélének döntöm a derekam, majd összefonom magam előtt a karjaimat. Nyugtalanító, hogy sehova sem jutunk. – Nem tudom, merre tovább. Ez itt úgy tűnik, kudarc – Hacsak az ő aktájában nincs valami, amit megosztana velem.
♡ I won't give up, no I won't give in
Till I reach the end and then I'll start again
No I won't leave, I wanna try everything
I wanna try even though I could fail ♡
Amint kibújtam az öleléséből, egy kérdést tett fel nekem… Baj? Miért lenne baj? Bár azontúl viszont jogos a kérdése… Baj lenne? Határozottan jól esett az ölelése és hagytam volna, hogy az érzelmeim eluralkodjanak rajtam, de mellette ott volt bennem a tudat, hogy kollégák és… és… barátok vagyunk. Társak a jóban és a rosszban. Így zavarba ejtő a helyzet… főleg, hogy mit kellene tennem, lépjek vagy sem? Ő mit érez? Hasonlóan benne is megfogalmazódtak ezek a kérdések? – Öhm… nincs baj! – Lerendeztem ennyivel, illetve jobban belemerültem a kutatásba, mint eddig. Eltelt néhány perc és semmire sem mentem… legalábbis én biztos, még egy kérdést is intéztem a nő felé, hátha ő talált valami használhatót. De arra aztán végképp nem számítottam, amit a kezében tartott és mutatott nekem. Egy akta volt Seraphin nevével címkézve. Hát, mit mondjak… ebbe aztán jól beletrafált. Mármint oké, a boszikhoz talán nincs semmi köze, de más ügyekhez annál inkább. Jó persze, Judy erről mit sem tud… főleg, hogy a legtöbb ügyét lezsíroztam. Nyilván nem talált semmi érdekeset, mert bármiről, ha készült is feljegyzés, az meg lett semmisítve… – Hmmm… régiség boltot vezet? – Nyeltem egy aprót. – Unalmasnak hangzik, bár ki tudja, miféle tárgyak lehetnek ott. – Próbáltam terelni a témát, hogy még véletlenül se gondoljon bele többet, mint amit amúgy is gondol a fazonról. Tovább nézegetem a mappákat, majd egy utasítást kaptam tőle, hogy nézzük meg a saját aktáinkat. Hmmm… egyébként ez egy jó ötlet. Ha belegondolunk, akkor szinte mindent megtalálhatunk benne. Mivel A-tól M-ig terjedő adatok voltak előttem, így a sajátomat nem tudtam előkeresni. Jess aktáját viszont kikerestem, amilyen gyorsan tudtam. – Jessamine Ambrose! Itt az aktád! – Nyújtottam oda neki szinte azonnal. Belenézhettem volna, de valamiért mégsem tettem. Gondolom, hogy ez olyan, mint a napló, abba sem néz bele akárki. Aztán lehet, hogy csak én gondolom túl. Már csak arra vártam, hogy megtalálja az én aktámat, és beleolvassunk.
Nick Wilde. Az én rókám. Nem, butaság ilyet kijelenteni, hisz nem az enyém. Nem sajátíthatom ki, elvégre csak a társam. A kollégám. Na és persze szoros barátom. Azok vagyunk, Nick? És mi van, ha én mást érzek irántad? Sosem leszek képes bevallani neki, pedig most talán több esélyem lenne. Az egymásra találás hevében, miközben boldogságban úszunk… csak egy szót kéne kimondanom. Szeretlek. Megoldana, vagy épp elrontana mindent. Túl bonyolult. Érzem, hogy fogja a kezem és azt is, hogy feljebb emeli. Szinte érzem a leheletét a kézfejemen – és nem értem. Elenged, kibújik az ölelésemből, mielőtt én tehetném ezt meg. Mi ütött belé? A szívem a torkomban dobog. Ki akar szakadni a helyéről. - Baj van? – Szólok utána, de nem állítom meg. Ha menni akar, menjen csak. Most én is zavarban vagyok és úgy sejtem, ő is. Nagyot nyelek, majd indulok én magam is kutakodni, aktákat lapozgatni, de Nick jobban leköti a gondolataimat. Mit akart az előbb? És bármi is járt a fejében, miért nem tette meg? Hasonlóan érez, mint én, csak nem biztos abban, hogy én mit érzek? Butaság, mi? Répa, ideje lenned kinőnöd a meséket! Álmodni nem itt kell, hanem otthon az ágyban. Sikerül belemerülnöm az aktákba. Egyiket bújom a másik után és az egyiken megakad a szemem egy időre. Seraphin Killian Harthope. Különös alaknak tűnik. - Nem, vagyis nem tudom. Ez az alak fura kicsit, nem tudnám megmondani, miért, pedig az aktájában semmi érdekes nincs azon túl, hogy régiség boltot vezet – Lengetem meg azt a bizonyos aktát, a férfi felé fordulva kíváncsian. Eszembe jut valami, így elkezdem megkeresni a saját aktáinkat. Ha abban lenne valami ránk utaló megjegyzés, talán könnyebben rájönnék, mit kell keresnem a többi aktában. – Nariel, keresd meg a sajátodat… lehet lesz benne valami, ami segíthet nekünk a nyomozásban – Hirtelen ötlet, de a megérzéseim azt súgják, jó úton haladok.
♡ I won't give up, no I won't give in
Till I reach the end and then I'll start again
No I won't leave, I wanna try everything
I wanna try even though I could fail ♡
Egyetlen egy dologra tudtam gondolni, hogy találjunk valami használhatót. Oké, ezen kívül más is ott motoszkált a fejemben… hogy Ő itt van. Itt velem. Judy, akit magam mellett tudhatok most már teljes bizonyossággal. Nem vagyok egyedül és ez az érzés váltotta fel az ürességet, amint megtudtam, hogy ő az, aki odaát is a társam volt. Az iratok átvizsgálására jutottunk, talán így rábukkanunk valamilyen információra a boszikkal kapcsolatban. Bármilyen nyom előre juttathatja a magánnyomozásunkat. Kiosztottuk a feladatokat és már majdnem elindultam volna a kijelölt helyemre, amikor két kar jelent meg előttem és a mellkasomhoz simult. Jó érzés volt az ölelés, amit kaptam a Nyuszitól. – Répa… – Suttogtam, hogy csak ő hallja meg. Óvatosnak kellett lennünk. Nem volt egy óriási terem az irattár, de azért annyira kicsi sem volt, így előfordulhatott, hogy más is tartózkodott idebent. – Én is örülök… Neked! – Ezt már hangosan mondtam ki. A kezeit fogtam meg és megsimogattam, majd a számhoz kezdtem volna emelni… viszont útközben megálltam… magam sem értem, de valami miatt nem fejeztem be az adott cselekedetet. – Khm… én most megyek és megnézem balra az aktákat! Igen… – Kibújtam az öleléséből és amilyen gyorsan csak tudtam már néztem is a papírokat. Nem tudom mennyire tűnt fel neki, de egy kicsit zavarba jöttem. Túlságosan is jó érzés volt a közelében lenni. Felfoghatatlan miért viselkedtem így… Terelésként az iratokat lapozgattam… pont az abc első felét „kaptam” meg, így kezdhettem szó szerint a lista elejétől. Öt perc keresés után nem igazán találtam használható infót. – Pff… Nem hiszem el! – Mérgelődtem magamban. – Neked, hogy megy a keresés, Ju… Jess? – Én és a nagy szám… már majdnem kimondtam a valódi nevét… még szerencse, hogy időben kapcsoltam.
Megkönnyebbülés tudni, hogy a Ravasz Róka itt van mellettem. És rendőr. Nem az a simlis, ténylegesen ravasz róka, mint a kezdetek kezdetén. Bízok benne. Talán ő az egyetlen, akiben tényleg ennyire és meginoghatatlanul. Előállok az ötletemmel, azzal, hogy rendőrként van épp elég anyagunk kutakodni, mikor Répának nevez. Elmosolyodom. Eleinte utáltam, hogy így hívott, de a végére már egészen megszoktam és most igazán szívet melengető ez a szó a szájából. De nem hagyom, hogy kizökkentsen. - Így van. Tartsuk fent a látszatot, amíg nem tudjuk, kiben bízhatunk – Magyarázom tovább a nyilvánvalót, majd elindulok. Minél előbb jövünk rá arra, ki kicsoda, annál inkább képben leszünk és összeállhat minden egy teljes egésszé. Együtt okosabbak lehetünk. Talán lesz valaki, aki tudja, mi történt pontosan. Az irattárba könnyedén bejutunk, akkor is bejutnánk, ha nem lenne kulcs nálunk – a zárfeltörésben ügyes vagyok! - Rendben, Nariel – Majdnem Nicknek hívom újra, pedig tudom, hiba lenne. Azonban nem indulok el rögtön jobbra, hanem odalépek hozzá és mielőtt elkezdhetne iratokat böngészni, hátulról átkarolom a mellkasát. Nem tehetek róla, muszáj megölelnem. – Örülök, hogy Te vagy az – Motyogom neki, majd gyorsan el is szakadok tőle, ott hagyom és megyek is iratokat feltúrni, olvasni, kutakodni, egyezőségeket keresni. Egyelőre nem járok sok sikerrel. Folyton Nick jár a fejemben és az, hogy itt is mennyire elcsavarta a fejem. De itt is, mint amott, pusztán barátok vagyunk és egyben kollégák. Ah, Judy! Ne hagyd, hogy az érzelmek elragadjanak! Koncentrálj a feladatodra!
♡ I won't give up, no I won't give in
Till I reach the end and then I'll start again
No I won't leave, I wanna try everything
I wanna try even though I could fail ♡
Hogy idővel kitisztul? A kérdés, melyet nem mondtam ki, csak magamban hangzott el. Úgy gondoltam felesleges reagálnom rá ilyen módon, hiába lennék meglepődve… nem tudunk ellene tenni. Legalábbis még nem. Bólogattam a további hozzáfűzéséhez, pont ez az, ami engem is zavar. Vajon miért történt ez velünk… és ez a velünk szó, nem csak magunkra értendő, hanem mindenki másra is ebben a városban. A boszik valóban végezni akartak volna velünk? Amennyire rémlik, mintha hallottam volna valakitől… talán pont Villámtól, hogy milyen nagy a hatalmuk. Akkor nem fér a fejembe, hogy miért alkalmaztak valamiféle füstöt és nem pedig egyszerűen a mágiájukat. Miközben ezen agyaltam, Bolyhos felvetette, hogy a polgármester is lehetne az egyikük. Hát, nem mondom, de ez meglepett. Mondjuk a válaszomból is rájöhetett, hogy eléggé érdekes feltételezés, azonban nem is volt hülyeség. Ha valóban ez a helyzet, akkor nagyon is bajban vagyunk. Akkora hatalommal, azt csinálhatnának, amit csak akarnak, és a civil emberek még akár követnék is őket. – Persze… hirdetést, azt nem, de valahogy mégis meg kell tudnunk, kiben bízhatunk. – Csípőre tett kézzel néztem körbe az irodában hátha látok valami ötletet. Azonban nem kellett sokat várni és Judynak remek ötlete támadt. – Na, ezt már nevezem! Tetszik az észjárásod, Répa! – Mosolygok rá és még egy kacsintást is küldök mellé. – Jogos, amit mondasz! Fenn kell tartani az álcát! – Valóban jól forgott az agya, nem véletlenül, hiszen ebből látszik milyen jó rendőr. Én egy kicsit később jöttem volna rá, hogy az irattárban kellene kutakodnunk. – Követlek! – Egy bólogatás keretében indultam el utána. Nem telt el öt perc és már el is jutottunk az irattárba. Siettünk, ahogy csak tudtunk. Izgatott voltam, hogy vajon felismerek-e egyáltalán valakit az adatok alapján. Vagy csak zsákutcába futunk… – Én megnézem a baloldalon lévő aktákat, Te addig nézd át ott jobbra. – Mutattam neki a kezemmel is, hogy merre menjen. Hátha így gyorsabban átfésüljük az egészet. Remélem, találunk valami használhatót.
Az emlékeim kuszák, mégis jó érzés, hogy legalább egyetlen egy dologban biztos lehetek: ő Nick Wilde, az én rókám, akire a leginkább szükségem van. Mindenféle értelemben, még akkor is, ha erről ő még nem tud. Még? Nem, nem vagyok bolond, hogy kimondjam, kedvelem őt. Azzal mindent tönkretehetnék és ezt nem akarom. - Talán idővel kitisztul teljesen a fejünk, nem? Az a baj, hogy nem tudom, miért kerültünk ide. Arra emlékszem, hogy a boszorkányok mindent a földdel akartak egyenlővé tenni – Bár tudnám, miért? Lehet, a képességeinket akarták elvenni? De ők így is elég erősek és hatalmasok voltak. Ahogy visszakérdez, felnevetek, mert elég abszurdnak tűnik, mégis hamar komollyá válok újra, mert nem tudhatjuk. - Hát, lehet pont beletrafáltam, de ezt nem most fogjuk megtudni – Nagyot nyelek. Fogalmam sincs, kiben bízhatok meg rajta kívül. Még Mandy is kérdőjelessé vált, pedig a barátnőmnek tudhatom régóta. Legalábbis itt, ebben a világban. De ki lehet ő? Egyáltalán közülünk való? Bólogatok néhányat a szavakra. Igen, előbb talán elég azt kideríteni, ki az ellenségünk és ki lehet a szövetségesünk. – Jó ötlet. De a kérdés inkább az, hogyan csináljuk? Nem adhatunk fel egy hirdetést azzal a címszóval, hogy „keressük a szövetségeseinket, akik segítenek kideríteni, mi folyik itt” – Mosolygok, de közben csóválom a fejem. – Hm. Mondjuk így, hogy a rendőrségen vagyunk, talán van némi előnyünk. És ha abból indulok ki, hogy a mi világunkban is rendőrök voltunk, akkor a hasonlóságokat kell keresnünk a mesékkel – Agyalni kezdek, még az orrom is mozogni kezd, mikor ennyire belemerülök a gondolkodásba. A nyuszi orrom viccesen nézne ki, az emberi orrom meg fogalmam sincs. Járkálni kezdek, majd elindulok az ajtó felé. – Gyere, Nick, vagyis Nariel. – Hátrafordulok hozzá. – Ne használjuk a valós nevünket, még lebukunk – Nézek rá komolyan, majd balomat a kilincsre csúsztatom. – Menjünk az irattárba. Aztán a könyvtárba. Azt hiszem, hamar kideríthetjük, ki kicsoda – A város minden lakójáról van akta a rendőrségen, ezt pedig elég egyszerű lehet összefésülni a mesékkel. Talán. Legalábbis ez az ötletem támad így elsőre.
♡ I won't give up, no I won't give in
Till I reach the end and then I'll start again
No I won't leave, I wanna try everything
I wanna try even though I could fail ♡
Sikerült túllendülnöm a rossz érzéseken és ténylegesen a jó váltott fel minden mást. Igen, a társam közelében mindig is jól éreztem magam. Sok mindenen mentünk keresztül, akár a másik világban, akár pedig itt ezen a helyen. Van köztünk valami megmagyarázhatatlan kapocs, ami a kezdetektől fogva megvolt. Csak mi nem vettük észre eddig. Talán nem véletlen, hogy még ebben a városban is egymás mellett kötöttünk ki. És ha már itt tartunk… nos. Sosem volt közömbös a lány a számomra. Vagy… lehet csak az itteni emlékeim keveredtek a régiekkel és ezért gondolom így? Ki érti ezt. Egy biztos, hogy Jess… akarom mondani Judy iránt többet érzek, mint szimplán barátság. Az egyik szemöldökömet felemeltem, ahogyan ő is kifejtette, hogy nem mindenre emlékszik. – Ez nagyon érdekes… valahogy én is így érzem. – Jó magyarázatot adott rá és igen, hasonlóképpen én is ezt tudtam mondani. Mintha itt éltem volna mindig… De akkor miért lenne egy másik világról emlékünk… tehát akkor valamelyik mégis hazugság. A fejemet ráztam meg kissé és úgy adtam a tudtára, hogy nem mehetünk csak oda emberekhez letámadva, hogy ki is az illető. A válaszából megtudtam, hogy ő is így vélekedett. Persze azért jó lenne tudni, hogy ki kicsoda… főleg a közvetlen közelünkben lévők… A kezemet még mindig fogta, én viszont csak a szemébe tudtam nézni. Nem is akartam másfelé figyelni, megbabonázott az a szempár… – Hogy a polgármester? Ugye viccelsz? – Szapora pislogás után tértem vissza a valóságba. Bármennyire is hangzott hülyeségnek, valójában mégsem volt az. Jogosan feltételezte az egészet. Elgondolkodtatott volna ez a téma, azonban nem tudtam elmélyülni benne, mivel a simogatása és a mondata megmelengette a lelkemet. A szívem hevesebben vert. Ő váltotta ki belőlem. – Ezzel egyet tudok érteni. – Egy határozott bólogatás keretében válaszoltam neki. – Valahogy ki kell derítenünk, hogy ki az ellenségünk és ki lehet a szövetségesünk… – Nyeltem egy nagyot, főként a nézése miatt… életemben kétszer láttam őt ennyire komolynak. Néha meg tud ijeszteni vele… – Mit gondolsz erről, Répa? – Ez az egyetlen módja annak, hogy megtudjuk, mi folyik itt. Figyeltem, hogy mit reagál az ötletemre
Lehet azt mondja, semmi baj, én mégis rosszul érzem magam, amiért olyan rosszul fogadtam őt. Talán valahol legbelül éreztem, hogy nekem senkire sincs szükségem, csak Nickre – a sors iróniája, hogy végül ő maga Nick Wilde. Az én rókám, akire régóta másképp nézek. Illetve Narielre kezdtem másképp nézni és most, hogy kiderült, ő a rókám, nem tudom, mihez kellene kezdenem. Odaát csak barátok voltunk és működött, nem? Miért kellene ezt elrontani? Amúgy sem ez a legnagyobb problémánk most, hanem az, hogy mégis mi ez a hely és miért vagyunk itt, vagy hogy mások is mesehősök-e, mint mi. Vagy ez az egész csak egy káprázat? Lehet meghaltunk, mikor a boszorkányok végső csapást mértek ránk? - Nekem is ködösek. Igazából olyan, mintha mindig is itt éltem volna, ezen a helyen, de most, hogy visszatértek az emlékeim, tudom, hogy ez az életem hazugság – Ami így kimondva elég rosszul hangzik, de igaz. Őt kezdem figyelni és öröm a fülemnek, hogy a beceneveimen szólít. Répa, bolyhos és társai. Jó érzés. Nagyon. - Nem is tudnék kihez így odamenni, mármint, úgy értem, hogy nincs ötletem sem, ki kicsoda lehet – Nem is igazán gondolkodtam ezen, bevallom őszintén. Inkább ő érdekelt, nem is tudom, miért. Ahogy megérinti az arcom, felemelem a fejem és ránézek. A szívem a torkomban dobog, nem tudok ellene tenni. Az érintése, a fenébe már. Nem szabadna, hogy ilyen hatással legyen rám, hiszen ő a társam. – Az biztos, hogy a boszorkányok miatt vagyunk itt. De a kérdés inkább az, hogy ők hol vannak? Remélem, nem derül ki, hogy az egyikük a polgármester, vagy ilyesmi – Akkor kénye-kedve szerint csinálhatna velünk bármit. Bár meglehet, hogy így is ezt csinálják. Még mindig fogom egyik kezemmel az övét és önkéntelenül is a tenyerébe simítok az ujjammal, többször is. – Nick, csak egymásban bízhatunk, ugye tudod? Nem tudhatjuk, ki melyik oldalon áll – Komolyan nézek rá.
♡ I won't give up, no I won't give in
Till I reach the end and then I'll start again
No I won't leave, I wanna try everything
I wanna try even though I could fail ♡
Az előbbi zaklatottság, vagy éppen meglepettség… elillant. Megkönnyebbültem. Amennyire féltem, hogy mi fog kiderülni róla, most annak semmi nyoma. Sőt… nem is kellett volna berezelnem az egésztől. Persze az ember már csak ilyen… nem igaz? Örülök, hogy Jess az én bolyhosom. A társam. Az igazi társam. A nevem hallatán már bátrabban nyíltam meg előtte. Még a becenevén is szólítottam, amit ráragasztottam a másik világban. – Itt vagyok! Hé! Semmi baj! – Elengedte a kezemet, majd azonnal átölelt. Viszonoztam az ölelést és jól megszorongattam. Megsimogattam a hátát. Jó érzés volt a közelében lenni. – Ködösek ilyen értelemben az emlékeim… – Részben igazat mondtam, de valóban ez volt a helyzet? Rémlik valami egyezség Hádésszal, de tényleg nem emlékszem mi volt az a dolog. Azon kívül nekem sem rémlik más, hogy mi történt. Az utolsó emlékem, hogy a boszorkányokkal küzdünk, és puff… itt ébredtem az őrsön. Egy újabb kérdést tett fel nekem, de csak a vállamat tudtam megvonni. – Bolyhos… csak remélem. Egymásról is nehezen tudtuk meg, hogy kik is vagyunk valójában. – Feleltem neki. Sóhajtottam és úgy folytattam. – Nem mehetünk oda akárkihez, hogy Te vagy az?… – A kezemet fogta miközben hozzá beszéltem. Az egyiket elengedtem és az állát érintettem meg vele. Ha hagyta, akkor ezáltal a fejét felemeltem, hogy a tekintetünk keresztezze egymást. – Ha van ötleted, akkor hallgatlak. – Érdeklődve figyeltem tovább. Megbíztam benne, ezért is gondoltam, hogy ketten kitaláljuk, mi folyik itt.
Legutóbbi képek
Egyszerre érdekel Seraphinnak a boltja és egyszerre fog el valami különös érzés, amikor erre az üzletre gondolok. Magam sem értem a dolgot, de Nick visszakérdezése még több kérdést vet fel bennem. Neki miért nem furcsa az a hely? Nem is reagálok rá, hisz közben újabb vizekre evezünk. A saját mappáink a cél, de nem találunk semmit. Legalábbis semmi kézzel fogható információt, amivel egy kicsit is előrébb juthatnánk. Sóhajtok, a számat húzom, de nem adom fel.
