To: Jessamine

Az első dolog, ami feltűnik, az a fehér rengeteg. Hó. Hú bakker nagyon elcseszett lehet az időjárás most! Úgy értem mindig is hülyeségnek gondoltam, mikor azt mondják az időjárás jelentésben, hogy a város egyik felében esni fog, a másikban pedig verőfényes napsütés várható. Ez nem egy torta, hogy csak megfelezed, aztán az egyikre cukormázat raksz, a másikat pedig tök üresen hagyod. De tévedtem, ezek szerint lehetséges.
Persze a csajról sem kéne megfeledkezni. Oh, pedig én mindig olyan óvatos vagyok! De őt most speciel nem sikerült észrevennem mielőtt elloptam volna azt a fa vackot. Ezért is próbálom gyorsan menteni magamat, hogy ez az enyém ám! Tulajdonképpen simán be is hazudhatnám ezt egy totál vadidegennek, mivel az is lehet, hogy csak leszedtem és eleséget akarok belerakni. Vagy esetleg megjavítani. Bármi! Egyszóval a kamu dumám még be is jöhet.
Szépen lassan kezdek el felé sétálni, mert meglátom, hogy elővesz egy tollat. És mégis mihez fog vele kezdeni? Bajszot rajzol nekem büntiként? Jaj ne, csak azt ne! Amúgy is borostás vagyok, szóval nem sokat változtatna. Mikor azonban odaérek hozzá, jön a második meglepetés. Megállok előtte, először csak a tenyeremet rakom arra az izére, ami nem engedi őt át és amire ír. Bevallom ez a „fal” jobban leköt, mint az írása. Meg is kopogtatom, hogy mi lehet ez. – Mi a franc? – kérdezem, majd már erősebben kezdem ütni. Nem akar betörni. -Te tudod mi ez? – kérdezem miközben ránézek. Ekkor jut eszembe, hogy elolvassam az üzenetét. Majdnem kiment a fejemből, még a végén megsértődik!
Ah, kellett neki így írnia és nem tükrözve! Most komolyan elvárja, hogy kitaláljam mit akar? Beletelik egy kis időbe mire kibogarászom mit is vésett fel, de összejött! – És ha nem? Ahogy látom nem tudsz túl sokat tenni, max egy bilincset rajzolni a kezemre, de ha szépen megkérsz, akkor abba ESETLEG beleegyezek. – kezdem el mosolyogva rebegtetni a pilláimat. Mondjuk a firkálást sem értem. Nem hallana? Mert az egy dolog, hogy én nem, de ő meg se szólalt! Esetemben pedig már nem is tudom mennyit pofáztam hozzá. Nem akarom magamat megismételni, ha nem muszáj, mert már én sem emlékszem miket mondtam neki.

To: Jessamine

Olyan jó, hogy ilyen meleg van. Ebben az időben az embernek akarata ellenére is kedve támad sétálni. Persze egyesek ennek ellenére is otthon ülnek, aztán nem csinálnak semmit, csak vannak. De nem Isaac Reynolds. Apám, rólam kéne példát venniük a kicsiknek a suliban, de most tényleg. Nyilván nem mindenben engem kell felhozni, mint követendő embert, bár jó példa lennék a rossz példára is időnként… de ami a lényeg, hogy egyes cselekvéseket igazán eltanulhatnák tőlem az emberek. Teszem azt, hogy szeretek kimozdulni. Hát mennyivel izgibb már és mennyivel több kaland vár rám így? Főleg nekem. Mióta elhagytam a lakókocsit csak hátrafelé pislogok. Nem rendszerszerűen, az túl kiszámítható volna, de ha tényleg követnek, akkor rajta kell tartanom a szememet az illetőn. Tudom már jövő héten mivel fogom meglepni a drága pszichológus nénimet! Kleptománia mellé a paranoiámat is kezelheti. Biztos örülhet majd nekem. Még egy gond, ráadásul pont nálam. Így sem vagyok egy könnyű eset, nem hogy még most.
Már jócskán a város szélén járhatok, de nekem ez így tökéletes. Nem mintha olyan rettenetesen sokat flangálnék errefelé, legalább van egy kis változatosság is az életemben. Itt amúgy hányan fordulhatnak meg egy nap? Kötve hiszem, hogy annyira mérhetetlenül sokan vágynának erre a helyre. Pedig határozottan kellemes ebben az időben. Süt a nap, a hőmérséklet is ideális… Már csak egy fagyi kéne nekem, amit nem szereztem be, mikor leléptem otthonról, most pedig már csak bánhatom. Majd hazafelé.
Sétálás közben elég sok fa mellett megyek el, nem is figyelnék rájuk, de az egyiken megakad a szemem. Illetve az ágán lévő madáretetőre. Egész kis pofás. – Neeem, Isaac neeem! – kezdem el finoman ütögetni a kobakomat. Ma nem, te ördög, nem bizony. Felesleges nekem amúgy is. Mihez kezdenék vele? Kiraknám valahova aztán én etessem a kis tollasokat? Jó vicc. Biztos nem madáreleségre költeném a pénzemet. Odébb is megyek, hogy fejcsóválva győzködjem magamat tovább, nem fogom ellopni.
-Ha jobban belegondolok… - És a lábam automatikusan fordul is vissza 180 fokot, hogy felmászva a fára lekaphassam a házacskát. Kiváló. És most? Ez a lopási szenvedély, ah...
A magamban való diskurálás alól csak az ránt vissza, hogy elkezdek körbekémlelni. Valaki látta? Már éppen hogy megnyugtattam magamat, mikor megpillantom a nőt kicsit távolabb. Ez bukó. Gondolkodás nélkül kezdek el felé menni, miközben kiabálok. – Ez izé… az enyém! – kezdek el egyből magyarázkodni, de csak ez után tűnik föl valami. – Az ott hó?!