Mióta csak az eszemet tudom, oda vagyok a táncért és a zenéért. Tudom, furcsán hangzik, de mintha mindez a részem lenne és nem tudnék létezni nélkülük. Zene nélkül talán még meglennék, hisz magam is megteremthetném a hangulatot, de a tánc... a tánc a mindenem.
Ezért nem is olyan meglepő, hogy végül egy szórakozóhelyet nyitottam, ahol minden este kikapcsolódhatnak az emberek egy hosszú és fárasztó nap után. Az Outcasts' Club az a hely, ahol nem csak a kedves vendégeink, de jómagam is megfeledkezem minden problémámról. Sokakkal ellentétben én ritkán fogyasztok alkoholt. A jó hangulathoz bőven elég számomra a zene és tánc kombó.
Rendkívül könnyen ismerkedem az emberekkel, gyakran jó hallgatóság is vagyok, akivel nyugodtan megoszthatod a gondjaidat, én aztán nem fogok ítélkezni. A nyitottságomat és kedvességemet azonban előfordul, hogy egyesek - főleg az Outcasts'-ben néhány pohárka után -, félreértik. Ilyenkor még idejében a tudtukra adom, hogy ebből bizony nem lesz semmi több. Távol áll tőlem, hogy szándékosan félrevezessek vagy olyasmivel hitegessek valakit, ami sosem következne be. Aki ismer, az tudja, hogy nem vagyok egy könnyűvérű nő, még ha néhány ismeretlen a műsoraimat látva azt is gondolja rólam.
Egyesek pedig gyenge, törékeny nőnek hisznek, aki ha szorult helyzetbe kerül, nem tudja megvédeni magát, pedig engem aztán tényleg ritkán kell félteni. Nem vagyok egy törékeny virágszál, aki mások segítségére szorulna. Egyedül is feltalálom magam és megbírkózom a helyzetekkel.
Ami a magánéletemet illeti, sok ismerőssel, ám kevés igaz baráttal rendelkezem. Quasimodo az, aki jó barátom és teljes mértékben megbízom benne. Nem olyan rég feltűnt, hogy másképp néz rám, mint én rá. Abban reménykedem, hogy ez nem megy majd a barátságunk kárára, ugyanis fontos személy számomra.
Phoebus az az ember, akivel talán többet is el tudnék képzelni egyszerű barátságnál és akivel mintha kezdenénk közelebbi kapcsolatba kerülni, de nem szeretnék túl sokat beleképzelni abba a múltkori csókba, ugyanis még nem tudom, ő hogyan is tekint rám.
És végül Luna, a hűséges, lassan két éves svájci fehér juhászkutyám, aki mindig csóváló farokkal és vágytól reszkető testtel üdvözöl, amikor végre hazaérek. Rengeteget foglalkoztam, illetve mai napig foglalkozom vele, néha pedig vele osztom meg a gondolataimat, és ő természetesen türelmesen végighallgat, na meg sosem vág a szavamba. Ilyenkor olyan értelmes pofival néz, mintha legalábbis értené a szavaimat. Egy biztos: amikor szomorú vagyok, kivétel nélkül megérzi és igyekszik valahogy feldobni a kedvemet. Hozzátenném, hogy legtöbbször sikerrel is jár. Igaz a mondás, miszerint lehet kutya nélkül élni, csak nem érdemes. Nem tudom, mi lenne velem nélküle. Életem egyik legjobb döntése volt, hogy befogadtam.


✦ Amikor táncolsz, szinte megigézed azokat, akik téged néznek; olyannyira, hogy közben bárki-bármit tehet velük, egészen addig, míg a tánc végére nem érsz.