I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Fata Morgana mágiája
jelenleg aktív
„– Hercegnő! Mi történik? Mi ez a varázslat? – Ez egy átok, léteznie sem volna szabad, nem tudom, hogy a nővéreim miféle sötét praktikákat használtak, hogy létrehozzák, de már késő bármit is tenni. – Mi fog történni? – Egy másik világban fogunk felébredni. Mi és mindenki, akit elér az átok. Jól figyelj, Tücsök! Nem fogunk emlékezni arra, kik vagyunk, de ha előbb térnek vissza az emlékeid, mint az enyémek, el kell mondanod, ki vagyok! Tudnom kell! Nem bízok a testvéreimben, többé senkiben, csak benned! – Dehát...! Nem volt időm tiltakozni, kérdezősködni vagy tovább értetlenkedni, mert a pulzálás következő hulláma elérte a hercegnőt. Solana köddé vált, a következő hullámban pedig Notus és Boreas is, Calypsoval együtt. A falhoz hátráltam, de a harmadik hullám engem is elért. Mintha elfújták volna a gyertyát, a gondolataim, a félelmeim, az álmaim, a céljaim... minden eltűnt, eltűntem én is, egy teljes pillanatra megszűntem létezni, majd egy új világban ébredtem valaki másként.” – Részlet a Tücsök Tihamér történetéből
I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Ennyi ember hisz bennem :
1774
Titulus :
Pengu ✦ Sisu ✦ Namaari
✦ ✦ ✦ :
Életkor :
3
Akinek az arcát viselem :
Kim Soo-hyun ✦ Han So Hee ✦ Gemma Chan
A tükör mögött :
Evolet Yang Baba Mirai ✦ Baba Shouta
2023-05-02, 13:53
Ross & Legra
Még mindig a dedikálás élményének a hatása alatt vagyok. Nem sűrűn érkeznek ide a városba ilyen híresebb emberek. Illetve hát ki tudja, nem tudhatok minden ide érkezőről. Minden esetre örülök, hogy ezt az eseményt el tudtam csípni, még ha ilyen szerencsétlen időben is volt és lógnom kellett miatta. Az irodalom tanárom tuti megérti és szerintem még apa is, hogyha úgy adom elő, bevetve a „Na, légysziiii!” nézésemet. Elmosolyodom a gondolatra és folytatom az olvasást, amikor zajt hallok magam mögül. Biciklivel érkezik egy srác, amit rutinosan letámaszt egy fához, majd odasétál hozzám. elég magabiztos, gyakran járhat errefelé. A számon kérésén kicsit felhúzom a szemöldökömet és igyekszem nem magamra venni. Látszik rajta, hogy meglepődik, amiért itt talál engem. Vagy igazából bárkit… -Szia! Nem… Nem hiszem – gondolkozom el és mérem végig a srácot. Látom, ahogy lerakja a gitárját. fiatalnak tűnik, szinte biztos vagyok benne, hogy még suliba jár. Nem túl megnyerő az arca, látok rajta valamiféle csalódottságot – talán épp azért, mert itt talált engem. De hé! Ez egy szabad park, ott ücsörgök, ahol akarok, nemde? -De ahogy látom közkedvelt hely ez a lógásra. Zenélni fogsz? – bökök a fejemmel a hangszer felé, miközben egy félmosollyal gyanúsítom meg, hogy ő is lóg a suliból. De hát mire is gondolhatnék így ebédidő tájékán? A gyomrom lassan kezdi jelezni, hogy TÉNYLEG ebéd idő van, de még nem akarok hazamenni. Élvezem a napsütést, a szabad napomat, amit kivettem magamnak és eszem ágában sincs elhúzni innen a csíkot, hacsak nem lesz totál paraszt a srác. Egy pillanatra elgondolkozom, hogy biztos kettesben kellene maradnom egy egyelőre nem túl szimpatikus fiúval a park egy eldugottabb részén, de elhessegetem a gondolatot. Mi baj lehet?
272 szó ✥ kérlek, kérlek ne legyél bunkó!
Vendég
Vendég
2023-05-01, 18:22
Allegra & Ross
Imádom az olyan napokat, amikor egyszerűen és nagyszerűen csak süt a nap, és valami felnőttes dolog miatt elmarad az iskola. Ezeken a napokon tudom csak igazán átgondolni az életemet. Főként most, hogy teljesen máshogy emlékszem korábbi és jelenlegi életemre, mint pár hónappal ezelőtt. Tényleg mesehős lennék? Bambi legjobb barátja, segítője, hű társa a bajban és a hülyeségben. Ez eddig szép és jó, de a szüleim… Mégis, hogy kerültem ide, és mi történt mindazzal, amiről hittem, hogy igaz? Olykor elkeseredek, hogy egyedül vagyok, máskor túlpörög az agyam ezzel a témával kapcsolatban. Mert bárki bármit is mondjon, ez egészen hihetetlen és elképesztő. Nem is beszélve arról, hogy a mesehősök tényleg léteznek! Azért ez elég menő, főként, hogy én is közéjük tartozok. Igazából talán én teszem őket menővé. Azokon a napokon, amikor már egyszerűen túl sok gondolat cikázik a fejemben, kiugrok – érted, mert nyúl vagyok – az erdőbe egy szál gitárral, és egy kis pengetéssel ütöm el az időt és a gondokat. Meglepően jó kis módszer egyébként. Mindig megnyugtat, ha zenélhetek. Nem véletlenül szeretnék bandát alapítani. Kár, hogy nincs túl sok vállalkozó szellemű iskolatársam, aki csatlakozna a kezdeményezéshez. Holott szerintem nem vagyok egyedül a zenekedvelők közt. Persze… amióta nincs itt Kiara, azóta sokkal inkább egyedül érzem magam ebben a tekintetben. - Oh, szia! – bevallom, nem szoktam errefelé túl sok embert látni. A fal ezt a szakaszát valahogy mindig meghagyták nekem a kíváncsi nézelődők. Tiszta katasztrófaturizmus, főként ha az a katasztrófa egy bolyhos nyuszi, akit megtart a „semmi”. Mindenesetre az még ennél is furcsább, hogy nem ismerem még látásból sem a lányt. - Esetleg ismerjük egymást? – leszállok a biciklimről, és leveszem a hátamról a gitáromat is, hogy a szokásos fatörzsemnek támasszam, amin ülni szoktam. Ha most ki kell hagynom a gitározást, abba talán még nem bolondulok bele, jelenleg viszonylag jó a mentális állapotom, de azért nem fogok haragudni, ha egyszer csak eltűnik a csajszi. Mostanában nem vagyok túl szociális teremtvény – főként amióta egészen magamra tudom venni a nyulas szexuális beszólást.
Dear Diary! – körmölöm a betűket fekete kis füzetembe. Tudom, hogy apa meg fog ölni, de talán megérti… - folytatom és sóhajtok egyet, majd mosolyogva gondolok vissza arra a pár órára. Az erdőben ücsörgök egy kidőlt fatörzsnek vetve a hátamat. Mivel itt mindig jó idő van, ezért a dzsekim magam mellett van, rajta a hátizsákom. Benne… Hát igen, benne a könyveimmel, amiknek most – úgy ahogy nekem is – a suliban lenne a helyük. Kb dél lehet, ezt jelzi a gyomrom is, amivel most még nem igazán akarok foglalkozni. -Juliette McRoyal tényleg olyan, ahogy elképzeltem. Ragyog a szeme, csupa mosoly, ám az a lágy, kimért női mosoly. Tudod, amikor úgy ránézel és látod, hogy ő egy Igazi Ártatlan Nő. Nagyon kedves volt velem. Elmeséltem neki, hogy én is írok, és őszintén bevallottam neki, hogy azért lógtam a suliból, hogy ott tudjak lenni a könyvbemutatón és a dedikáláson. Imádom mind a 3 regényét, ami megjelent és nagyon izgultam. Nem igazán szoktam lógni. Maximum néha, de dolgozatokról sosem. Ez egy másmilyen nap. Már vagy három napja gyakorlom apa aláírását az igazolásra. „Tisztelt Miss Dursley! Allegra tegnap éjszaka erős hasfájásra ébredt, majd több alkalommal is hányt, így a mai napon – 2023. április 4.-én – igazolom, hogy rosszul lét miatt otthon tölti a napot. Üdvözlettel, Ryan Black.” Már vagy 100x vettem elő az ellenőrzőmet, amibe beletettem az igazolást. Igyekszem tanári szemmel, felnőtt szemmel is átnézni, de szerintem szuper lett. Remélem majd az osztályfőnököm is ezt fogja gondolni. Elrakom a táskámba, biztos helyre, majd újra a naplómra koncentrálok. Lefirkantok még néhány élményt, majd előveszem McRoyal könyvét, amely lila és apró fehér virágok vannak a borítóján. Mosolyogva forgatom, olvasom el a fülszöveget, majd a dedikálást is: „Allegrának szeretettel. Köszönöm az idődet és sok sikert kívánok! Juliette McRoyal”. Végighúzom a tollvonásokon a kezem és elmosolyodom. Majd kinyitom a könyvet és a kedvenc részeimet újraolvasom. A nap süt, a madarak csicseregnek én pedig lógok a suliból. Szép nap ez a mai.