I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Fata Morgana mágiája
jelenleg aktív
„– Hercegnő! Mi történik? Mi ez a varázslat? – Ez egy átok, léteznie sem volna szabad, nem tudom, hogy a nővéreim miféle sötét praktikákat használtak, hogy létrehozzák, de már késő bármit is tenni. – Mi fog történni? – Egy másik világban fogunk felébredni. Mi és mindenki, akit elér az átok. Jól figyelj, Tücsök! Nem fogunk emlékezni arra, kik vagyunk, de ha előbb térnek vissza az emlékeid, mint az enyémek, el kell mondanod, ki vagyok! Tudnom kell! Nem bízok a testvéreimben, többé senkiben, csak benned! – Dehát...! Nem volt időm tiltakozni, kérdezősködni vagy tovább értetlenkedni, mert a pulzálás következő hulláma elérte a hercegnőt. Solana köddé vált, a következő hullámban pedig Notus és Boreas is, Calypsoval együtt. A falhoz hátráltam, de a harmadik hullám engem is elért. Mintha elfújták volna a gyertyát, a gondolataim, a félelmeim, az álmaim, a céljaim... minden eltűnt, eltűntem én is, egy teljes pillanatra megszűntem létezni, majd egy új világban ébredtem valaki másként.” – Részlet a Tücsök Tihamér történetéből
I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Ennyi ember hisz bennem :
1774
Titulus :
Pengu ✦ Sisu ✦ Namaari
✦ ✦ ✦ :
Életkor :
3
Akinek az arcát viselem :
Kim Soo-hyun ✦ Han So Hee ✦ Gemma Chan
A tükör mögött :
Evolet Yang Baba Mirai ✦ Baba Shouta
2023-05-14, 02:24
Arra jutottam, hogy kicsit felelősségteljesebbé kellene válnom. Mármint nem magam miatt, hanem a gyerekekért. Mégiscsak elég rossz látvány, amikor a testneveléstanárt látják heti szinten pizzát enni, meg ilyenek. Egészségesen kellene étkeznem, sokat innom - haha, vicces vagy, de vízre gondoltam -, és mondjuk az sem ártana, ha egy kicsit felnőttesebben viselkednék. Óva inteném őket a veszélytől, vagy tudom is én, hogy az milyen. De a lényeget mindenki érti: komolyodni kell! Főként azért, mert ha tényleg soha nem növök fel, akkor legalább hadd tegyem tönkre magam azzal, hogy belerokkanok a felnőtté válás erőltetésébe. Első lépésként a házat szeretném kicsit kicsinosítani. Tegnap már kitakarítottam, kivittem a sok szemetet és kacatot, amit az évek alatt sikeresen, akarva vagy akaratlanul felhalmoztam. Sőt, még a szennyesbe került ruháimat is kimostam így hét végére, és nem vártam meg, hogy elkezdjék facsarni az orromat egy hónap elteltével. Igen... túl sok ruhám van azthiszem. De ugye aki soha nem nő fel, annak már korán kialakul a fix mérete... Tesitanárként mondjuk az nem nagy dolog, hogy minden napot edzéssel kezdek. Most is a napi távomon vagyok. Egyesek utálnak futni, de valahogy nekem inkább kikapcsolja az agyam. Tény, hogy sokkal jobban élvezem a repülést - igen, jól olvasod barátocskám! Olyat is tudok. De a lényeg az, hogy itt legalább a testem is jól érzi magát és az elmém is, főleg amennyire egy idióta testneveléstanár agyát érdemes megóvni ugyebár. Mindegy, arra jó ez is, hogy lefussam a tíz kilométert csupán néhány megállással, akkor is általában csak iszok. Ma például csak kétszer kellett megállnom, ami új egyéni rekord! Jól esne most egy tapsvihar, már nem azért... A távot általában nem a házamtól számolom, hanem a Golden Dusttól, és ma kifejezetten jó hangulatom van, nem kívánok el valahogy senkit az isten háta mögé, szóval amikor hullaként becsörtetek az üzletbe, hogy egy kis friss virágillatot csempésszek az otthonomba, ami talán túl is éli a gondoskodásomat, egyszerűen felnevetek. - Csing? - valahol az örömtől, valahol pedig az elképedéstől, de semmiképp sem a hitetlenkedéstől felugrok, de nem esek le. Ha már itt tündérek vannak, akkor talán nem lesz ebből baj. - Mondd, hogy megbolondultunk...
Bár szívem szerint most is a várost járnám, hogy házról-házra kopogtatva megkeressem a barátaimat, de még az én makacs fejemmel is tisztában vagyok azzal, hogy ez egy reménytelen vállalkozás lenne. Az átkerült mesehősök egyáltalán nem hasonlítanak magukra, hisz teljesen úgy néznek ki, mint az átlagos emberek. A konkrét rákérdezésen kívül lehetetlen lenne kideríteni, hogy kik is ők valójában, így pedig valószínűleg előbb kerülnék egy elmegyógyintézetbe, mint vissza Sohaországba. Már, ha egyáltalán lesz erre valaha lehetőségem. Nem tudom, hogy hogyan kerültünk ide és azt sem, hogy miért nem emlékeztem egyből a korábbi életemre. Az áthatolhatatlan falak ügye is egy hatalmasnagy talányt képez a fejemben, hisz még soha nem láttam ehhez hasonlót. Az egyetlen dolog, amit jelenleg meg tudok tenni, az az Aranypor Virágboltba érkező vendégek és vásárlók kiszolgálása. Ez sajnos nem viszi előrébb a keresésemet, de legalább a barkácsolás eltereli a gondolataimat a gondjaimról. Legalábbis ekkor még így hittem.
Elő is veszem a szerszámosládámat, hogy egy korábban behozott sérült madárijesztőt megvarrhassak. Kikeresem belőle a megfelelő méretű tűt és a hozzá illő cérnákat, majd neki is kezdek a javításnak. A sötét gondolatok azonban csak nem akarnak eltűnni a fejemből, és ez elég figyelmetlenné tesz a munka közben. Ebben a munkában pedig elég veszélyes tud lenni, ha nem figyel az ember, s most ennek is meglesz a következménye, amikor megszúrom az ujjamat a tűvel, a tű pedig leesik a padlóra és begurul a szekrény alá. - Hogy az a... - kiáltok fel mérgesen, majd a megszúrt mutatóujjamat a számba teszem, hogy ezzel enyhítsem a hirtelen fájdalmat. Természetesen a szekrény alatti rész pont olyan kicsi, hogy még az én apró kezemmel se tudjam kihalászni az eszközt, így más megoldást kell keresnem. Felveszem a tündér alakomat, hogy így könnyedén kigörgethessem a velem most már azonos magasságú tűt. - Ez az! – kiáltok fel elégedetten, hisz a tervem sikeresnek bizonyult. A nagy izgalmak közepette pedig észre sem veszem, hogy pár másodperce megszólalt a bejárati ajtó felett lévő csengő, ami egy új vendég érkeztét jelzi.
Legutóbbi képek
