A múzeumban tökéletes rend uralkodott, nem régen nyitottuk a legújabb kiállítást, melyre hetek óta készülök. Izgalmas felfedezéseket tett a csapat, amit végre a hatalmas tömeg, aki betéved közönség is láthat. Egy órával ezelőtt még egyszer végig jártam, átgondolva, hogy mit fogok mondani a mai iskolai csapatnak. Hatalmas mosollyal az arcomon köszöntöttem a gyerekeket, hogy aztán elkezdhessük a másfél órás mókát.
- Képzeljétek el, hogy egy ókori városban élitek az életetek, éppen vizet visztek a kútról, amikor hatalmas lávák csapnak le, méghozzá a Titánok egyike miatt, aki Hádész parancsának engedelmeskedve akarja feltúrni a földet - kezdek a mesébe, hogy a száraz tények helyett érdekesebb információkat oszthassak meg velük. Látom a szemem sakából, ahogy Clayton csúnyán néz, tisztában vagyok vele, hogy mennyire nincs ínyére ez az egész. De míg a közönség élvezi az előadást és hónapról, hónapra visszatérnek, addig egy szava se lehet. Másnak talán fárasztó ez a munka, de én imádom, ahogy megoszthatom az ide tévedőkkel azt a temérdek felfedezést, információt, amihez máshol nem juthatnának. A tudásnál nincs fontosabb, valamiért ezt felejtették el az ókori kultúrák és éppen ezért hagyták elveszni mindazt, ami az övék volt. Nem fejlődtek és tanultak. Hiszem, hogy a mai világban ez már nem fordulhat elő és együttesen tehetünk ellene. Tanulhatunk az előző korok hibáiból. Két túra között beugrom a raktárba kezemben két gőzölgő kávéval, hogy megnézzem a kedvenc kutatómat, aki megint eltemette magát egy újabb felfedezésben.
- Milo, hoztam neked kávét. Gondolom ma még nem keltél fel az asztaltól - óvatosan helyezem a lámpa mellé a feketét, eszemben sincs az asztalra tenni. Tudom, hogy abban a pillanatban le is lökné onnan és oda lenne az egész. Mosolyogva pillantok rá és a temérdek térképre. Clayton szerint nem létező rejtélyekkel foglalkozik egyfolytában, ahelyett, hogy a munkájával törődne. Egy héttel ezelőtt hívott el kávéra, hogy elmondhassa az elméletét a várossal kapcsolatban. Azóta se tudom, hogy mit higgyek, van értelme annak, amit mondott, de mégis abszurdumnak tűnik, ahogy Clay mondja. Azóta is sokat gondolkodtam rajta, hogy mi lehet az igazság. Ahogy belekortyol az italába tudom, hogy megfogja inni mielőtt kihül, így nem is zavarom tovább. Bármennyire élvezem a társaságát fontosabb dolgom van, amit meg kell tennem a délutáni turnus előtt. Magamhoz veszem a kabátom, sálat teszek a nyakamba és haza indulok. Az ajtón belépve mosolyogva veszem tudomásul, hogy egyben van a lakás.
- Obby, kiskutyám gyere! - füttyentek egyet, miközben magamhoz veszem a pórázt - Hol vagy kicsikém? - beljebb lépkedek, mire lesből támadva rám ugrik a szőrmók, hogy leterítve a lábamról mindketten a földre kerüljünk. - Obby, ne! Ne nyalogass - nevetek, miközben próbálom eltolni, hogy feltudjak kelni. A póráz egy-két örömteli kör után rá kerül, hogy aztán megigazítsam magamon a ruhám. Mióta az eszemet tudom a nyakamban van a kristály alakú nyakláncom, egy családi ereklye, melyet sosem veszek le. A sétát követően még egyszer beugrom az alagsorba, hogy ellenőrizzem Milot és a kávét, amikor egy új, érdekes szállítmány dobozaira lettem figyelmes. Kőtáblák voltak, melyek első ránézésre üresnek tűntek, de ahogy hozzáértem rovásokat fedeztem fel, egy ismeretlen nyelven. Egy új helyre kerültem, csodálatos világ tárult elém. Atlantisz Ez a szó ugrott be róla, fogalmam sincs miért, ezt követően világító kőtáblák repültek a magasba és elfogott azaz érzés, amikor otthon érzi magát az ember. A nyakamban lévő kristály világítani kezdett, ahogy közeledtem a legnagyobb táblához, majd fény gyúlt az égbe. További képek milliója terült el előttem, mintha egy filmet néznék.
- Kida! - hallom, ahogy a nevemen szólítanak. Kida Olyan természetesen hangzik, mégis tudom, hogy nem ez a nevem, inkább egy másik életben lehetett. Igen, kizárólag ez lehet a válasz a fel nem tett kérdéseimre.
- Deliah! Jól vagy? Már vagy két perce szólongatlak - a főnök hangjától összerezzenek, majd aprót bólintva jelzem felé, hogy minden rendben van - Az előbb hogyan szólítottál? - kérdezek rá, mire ő furcsán néz rám, mintha teljesen elment volna az eszem - Deliah. Hiszen így hívnak. Szedd össze magad, azonnal! - parancsolt rám, mire kihúzom magam és vissza helyezem a táblát. A túra a szokásostól eltérően gyorsabban fejeződött be, hogy gondolkodni tudjak a történteken, azon mégis mit láttam. Ha minden igaz abból, amit láttam, márpedig egy kis hang azt súgja, hogy így van, akkor Milo elmélete se badarság. Így értelmet nyerne az, hogy miért van mindig ősz a város ezen részén.
- Putain! - ez tényleg francia volt? Hatlamas bajban vagyunk. Meg kell találnom Milot, hogy együtt a végére járjunk az egésznek.


✦ Képes vagy több nyelvet is megérteni és beszélni.
✦ Ha visszatérnek az emlékeid, a kristályod újra feléled és képes leszel gyógyítani vele, illetve időnként előre látni dolgokat, megérezni a veszélyt köszönhetően a misztikus kapcsolatnak.