Egyszerre akartam segíteni neki és ott hagyni a fenébe. Elvégre, ha megtudta volna, ki vagyok, hasonlóképpen ő is hátat fordított volna nekem. Legalábbis abból ítélve, milyen a viszonyunk Zootopiában… Vagy azt magunk mögött tudjuk hagyni és végre valós barátságot kezdeni? Érdekes volt ebbe belegondolni, de annyira talán mégsem, hiszen itt minden gond nélkül jóban voltunk egymással. Segítettünk a másiknak, meghallgattuk egymás nyűgjét is. Nem volt ez annyira rossz. De a múlt az hatással van mindenre. Az emlékek, amik felszínre törtek, igen, jelentőséggel bírnak.
- Lehet, hogy csak egy új bizonyítékot kellene kreálni, amit nem tud még maga Sebastian sem megcáfolni… - Egy hamis bizonyítékra gondoltam, bár nem volt még konkrét ötletem rá. Seb mindenre gondolt, itt ez volt a baj. Vagy lehet elég lett volna a drága ügyvédjüket félreállítani egy időre az útból.
Ahogy hallgattam Zordont – már gondolatban sem tudtam rá annyira Seth-ként hivatkozni, érdeklődve kezdtem őt nézni.
- Ez kicsit drasztikus. Mindenhol vannak problémák, de nem mindig kell feladni. – A fejemet csóváltam, miközben a poharamért nyúltam újfent. Megfogtam az üvegpoharat, de végül nem emeltem fel az asztalról. – Próbáltál már vele beszélni? Azaz velük. De most elsősorban Z… Lethára gondolok – Majdnem Zirát mondtam. Valahogy adta magát, hogy a felesége maga Zira, de amíg nem láttam a saját szememmel, nem jelenthettem ki teljes magabiztossággal.
Nem tudtam magamban tartani a tényt, hogy a lánya mellénk szegődött, de nem hittem, hogy ennyire kibukik rajta. Míg én magam nem törődtem túlzottan az üvöltésével és asztalra csapós műsorával, addig minden más vendég rákapta a tekintetét ijedten. Ezt vettem én észre, így megköszörültem a torkomat és Zordonra pillantottam.
- Lehiggadtál? – Kérdeztem szelíd hangon, mielőtt folytattam volna. – Magabiztosnak, határozottnak és eltántoríthatatlannak tűnt. Gondoltam, adok egy esélyt neki… és a kis zsebpénz amúgy is jól jön az ő korában – Nem volt semmi rossz hátsószándékom. Ezúttal tényleg nem, ami valljuk be, ritkaság volt tőlem. – Másrészt… tudva, mik zajlanak nálatok, nem tartom rossz ötletnek, hogy kiszakadjon a feszültségből. Egyik gyereknek sem jó az, ami közted és Letha közt megy – Bármennyire is fájt Zordonnak az igazság, muszáj volt az arcába vágnom. Az, hogy kezdett tönkremenni a házassága, ugyan Sebastian és a per miatt volt, de a gyerekek is áldozatul estek végül ennek. Mérlegelnie kellett volna, végül mi lesz fontosabb. A család vagy a pénz?

Önuralom és természetesség. Ezt kántáltam magamban, hogy ne látszódjon rajtam semmi – semmi olyan, amiről lerína, hogy valami nagyon nem stimmel. Seth az egyik legközelebbi barátom itt, ha nem az egyetlen… míg Zordon a halálos ellenségem volt odaát. Muszáj volt elkülönítenem a kettőt. Még egy ideig… mindenképp. Nem vághattam az arcába, hogy mostantól ne is számítson rám, hiszen én Hádész vagyok, ő meg Zordon és mi gyűlöljük egymást. Nem, mert itt valójában Seraphin és Seth voltunk. Bármennyire is nehezemre esett most játszani ezt a szerepkört. Igazából meg akartam tudni, Seth hogyan állna hozzám jelenleg. Talán őrültség, de nem akartam Sethet elengedni.
- Figyelmes? Én? – Ráncoltam a homlokom a szavakra, majd oldalra döntöttem a fejem. Itt valami fura. Talán emlékszik? Visszanyerte az öntudatát és ezért viselkedik így? – Idegesnek tűnsz… - Tettem hozzá, miközben végigpillantottam rajta. Aztán inkább a whiskyre kezdtem koncentrálni, arra, hogy mindkettőnknek jusson belőle elég.
- Sebastian még mindig nem akarja beadni a derekát? – Érdeklődtem. Volt egy feladat, amit rám bízott és akárki is volt ő, be akartam tartani. Igazából volt egy sejtésem, hogy Sebastian ki lehet, de őszintén szólva azóta, hogy visszanyertem az emlékeimet, nem láttam őt. De úgy gondoltam, ő Simba lehet. Így pedig teljesen érthetővé vált volna Zordon helyzete… és ez az egész családi zűr, amiből aligha keveredhetett ki jól. – A házasságod régóta romokban volt, nem? – Köhintettem. – Elég sokat meséltél róla ahhoz, hogy tudjam – Jó, volt, amit a félszavakból vagy morranásokból raktam össze. Ahogy rám terelte a szót, inkább kortyoltam az üvegből.
- Megy. Most egész jó igazából. Képzeld… a napokban besétált hozzánk egy kislány, hogy nálunk akar dolgozni – Kíváncsian néztem a férfira. – Evelyn. A lányod. – Kiemeltem minden egyes szót. Aztán hátradőltem a székben. – Ha azt nézem, hogy a saját lányod is már a saját útját akarja járni, igazad lehet abban, hogy hátat fordítottak neked… gondolom nem jelentette be neked, hogy elkezd dolgozni – Ingattam a fejem. Talán most túl messzire mentem, vagyis túlságosan belemásztam a családi életébe, de nem tehettem róla, hogy Evelyn hozzánk jött el.

Mondhatnám, hogy a csodára vártam. Miért? Mert Sethnek egy szót se írtam arról, hogy esetlegesen várnám a törzshelyünkön. Még csak felhívni sem volt merszem. Magam sem tudom, miért. Féltem attól, hogy akiben a leginkább bízom, végül kiderül, hogy az ősellenségem? Nem, kizárt, hogy tartottam volna ettől.
De valójában másról aligha lehetett volna szó. Az üvegért nyúltam újfent, hogy kortyoljak belőle, majd ahogy felpillantottam az ajtó felé, megpillantottam őt. Azt a sörényes, sebhelyes arcú oroszlánt… aki maga volt Seth. Ha nem lett volna némi önuralmam, a whiskyt is kiköpöm. Mégis megembereltem magam és lenyeltem azt a kortyot.
Zordon, mint Seth? Komolyan? A boszorkányoknak van humora. De rohadtul nem tudom értékelni.
Csupán ennyi futott át az agyamon, miközben szabad jobbommal intettem Seth felé köszönésképp, majd ahogy közelebb ért, végigmértem őt. Seth. Zordon. Egek… mégis miféle rossz vicc ez?
- Nem hittem, hogy te is betérsz ide ma – Hellyel kínáltam, a fejemmel a szabad szék felé bökve, majd nyeltem egy nagyot.
Uralkodj magadon, Hádész. Bármi is folyik itt, csak… uralkodj magadon.
- Whiskyt? Ki ne kérne, ugye? – Nem vártam nagyon választ, a pincérnek intettem is, hogy hozzon még egy üveggel ebből a csodából. Ó igen, Sethnek azért poharat is intéztem, hátha úgy óhajtott inni.
- Na és, mi a helyzet veled? Otthon, vagy épp az unokaöcséddel? – Utóbbi kérdést már halkabban tettem fel, tekintettel arra, hogy volt egy megállapodásunk. Habár jelenleg nem tudtam, mit hoz kettőnknek a jövő. Mégis csak az ősellenségemmel ültem egy asztalnál.
Áldás és egyben átok is a képesség, aminek a birtokosa voltam. Látni mindenkit, hogy melyik mesehős? Hát, Seth esetében inkább ne tudtam volna meg az igazat…

Azt hiszem, túlságosan is megszoktam, hogy mindig  mindenről és mindenkiről mindent tudtam – és ez itt, Fata Morganaban hiányzott. Odaát több hatalmam volt, mint itt, mégis úgy éreztem, több van még így is, mint másoknak. Vagy inkább van egy olyan plusz a birtokomban, ami egyelőre másnak nincs… reméltem, hogy ez így is marad. Eddig akárhány emberrel találkoztam, mindenkit felismertem. Furcsa vagy sem, de két lábon járó mesefigurákká avanzsálódtak előttem másodpercek erejéig és ha akartam, még tovább.
Akárhonnan néztem, mindez előny volt. Azonban szöget ütött a fejemben valami olyan, aminek utána akartam járni. Volt egy ellenségem Odaát… egy olyasvalaki, akivel mindvégig ellentétes oldalt képviseltünk. Helyesbítve más volt nekem és neki is a fontos. Egyetlen egyszer álltunk egymás mellé, azt remélve, hogy győzhetünk. Úgy tűnik csúfos kudarcot vallottunk, hiszen nem tartottam kizártnak, hogy a boszorkányok juttattak ide minket.
Na de… Zordon hol van? Ő az, akire kíváncsi lettem volna. Volt egy olyan gyanúm, hogy közelebb van hozzám, mint azt elsőre gondoltam volna, de nem akartam, hogy igazam legyen. A sors csúfos játéka lett volna, ha éppen Ő, akiben most a leginkább megbízok, Ő volna az… képtelenség.
A törzshelyünkre tévedtem be, rendeltem egy üveg whiskyt és hozzá két poharat is, de az első pohár után inkább az üvegért nyúltam, amíg várakoztam Rá. Seth.
Szinte minden pillanatban az ajtót lestem, mikor lép be rajta és ki. Legbelül szinte imádkoztam, hogy ne egy fekete sörényű, bal szemén sebhelyes oroszlán jelenjen meg.
A legrosszabb tréfa lett volna, ha mindez bekövetkezik.

Igaza volt. Az, aki a biztos győzelmet a magáénak érzi, nagyobb támadási felület hagy, ez viszont nekünk csak jól jött. Sebastian figyelmetlensége talán lehetőséget biztosít arra, hogy amit Seth a fejébe vett, jól sikerüljön. Nem mellesleg a gyász, ami most a hatalmába keríthette Őt, még nagyobb horderejű lehetett, mint bármi. Sajnáltam volna valószínűleg, ha nem Seth oldalán állok. De nekünk mindenképp össze kellett tartani, hiszen közös ügyeink voltak és én túlnyomórészt neki is adtam igazat. Az, hogy mindvégig félre akarták őt állítani… nos, a helyében én magam sem válaszoltam volna kedveskedve, nyájasan Nekik. Ha engem mindvégig ki akartak volna szorítani mondjuk a kereskedésből és mindabból, ami mögötte van, mindabból, amit én magam képviseltem a kezdetektől… talán már holtan feküdne mindenki ott. Viszont szerencsém volt, mert Constancenak esze ágában sem volt kitúrni engem. Legalábbis minden jel arra mutatott, hogy a lehető legjobban együtt tudunk működni és mindkettőnknek javát szolgálja az egyezségünk. Ostobaság lett volna mindezt eldobni.
- Pontosan. És azt se felejtsd el, hogy a gyász, mint érzelem… még inkább eltompítja az érzékeit. Kétlem, hogy mással túlságosan foglalkozna – Nem véletlenül hagyta rá a családi ügyvédre ezt az egészet, nem? Legalábbis külső szemlélőként nekem ez jött le belőle.
Megjegyzésére csak egy mosoly terült szét az arcomon, miközben megemeltem én magam is a poharam. Aztán koccintás után, vagy épp anélkül, de kortyoltam belőle.
Ha nem Seth ült volna velem szemben, biztos, hogy nem meséltem volna el azt, ami a fejemben volt és aggasztott. De bíztam benne, tudtam, hogy nem árulna el és nem fordítaná a szavamat ellenem, avagy nem áskálódna néhány kimondott információ alapján – vagy ha ez a jövőben mégis megtörténne, bizonyos, hogy jókora pofon vágás lenne a számomra.
Láttam, hogy figyel és értékeltem is mindezt. Látszott, hogy nem a falnak beszélek, hanem komolyan érdekli, amit mondok. A problémám. Mégis kivel oszthattam volna még meg a kételyeimet? Azok, akik nekem dolgoztak, pusztán alkalmazottaknak számítottak és egyikükkel sem alakítottam ki jobb vagy mélyebb viszonyt. Nem volt értelme és a legtöbbjüket eleve kényszerítettem a csatlakozásra. A bizalom eleve instabil lábakon állt. Vagy épp nem is létezett.
Elgondolkodtam Seth tanácsát hallgatva. Pénz? Adjak fizetés emelést Balthazarnak? Nem tudtam, képes lennék-e így magamnál tartani őt.
- Egy próbát talán megér, de úgy hiszem, hogy nem feltétlen a pénz az, ami motiválja az illetőt. Habár elég gyér körülmények között él, de mintha valami más vonta volna el a figyelmét – Ingattam a fejem, majd a férfira emeltem a tekintetem. Ahogy folytatta, elkezdtem kapizsgálni valamit.
- Várjunk… - Újra végiggondoltam, legfőképp azt, hogy mikor változott meg Balthazar viselkedése. Eddig még nem gondoltam át, nem hittem, hogy van jelentősége. - …azt hiszem, tudom már, mivel tudom motiválni. – Beugrott. Az egyik akciót teljességgel elbaltázta; nem tudtam a részleteket, sosem mesélte el, de annyi biztos volt, hogy nem rabolta ki a helyi gyógyszertárat. Nem is tudom már, mit akartam onnan pontosan megszerezni, de nem is ez volt a lényeg. Jaelyn lehetett az a személy, aki miatt Balthazar nem hajtotta végre az akciót. – Helyesbítve kivel. Eddig nem merültem bele annyira a részletekbe, de most, hogy ezt így említetted, végiggondoltam, mikor változott meg az illető viselkedése. Így viszont összeállt a kép. – Halvány mosoly futott át az arcomon, de ettől függetlenül még érdekelt, milyen tanácsai vannak, így tovább hallgattam őt.
- Nos, tiszta lap talán még ott sincs igazán. – Ingattam a fejemet. – Valójában az egyik emberemre bíztam egyelőre, kezdő lépésként, hogy terelje haza az elkóborolt kutyust. Eddig még nem sok sikerrel, persze – A fejemet ráztam. Nem akartam azonnal drasztikus módszerekhez folyamodni, hisz jó alkalmazottam volt Balt’, de nem húzhattam ezt a végtelenségig.
- Ő az egyik, akit kiválasztottam a legújabb akcióra – Jegyeztem meg, mikor a próbatételt említette, hiszen én magam is annak szántam. Érdekelt, képes-e még bármilyen rábízott feladatot elvégezni vagy végérvényesen befejezte az egészet és valóban kiszállna. Bárhogyan is, nem engedhettem ezt meg.
- Köszönöm, egyébként, sokat segít, hogy beszélhetek valakivel erről – Emeltem meg ezúttal én a poharamat, koccintásra akár, mielőtt ittam volna belőle. Ezzel pedig el is fogyott a pohár tartalma.

Compelling darkness

A társaság üdítő felszabadulást hoz magával. Ha valamiben megerősítették a hitem az elmúlt napok eseményei, akkor az az, hogy bár azt hirdeti a világ, hogy a szeretet mennyivel erősebb az utálatnál, elmulasztja annak hangoztatását, hogy ez utóbbi érzelem sem tűntethető el. S így, az embereknek mindig szükségük lesz valamire vagy épp valakire, akit démonizálhatnak és aki felé e megvetett pulzálást irányíthatják, hogy ezáltal értelmet adjanak saját szánalmas terveik befuccsolásának, vélt vagy valós sérelmeiknek. Ezalól még a drága fivérem sem volt kivétel és olybá tűnik, az ivadékának nem tellett sok időbe, hogy az apja által kitaposott úton kezdjen el járni. Fájdalmat ébreszt ez bennem? Ehhez szükségeltett volna az emocionális kötődés. Nem, ami bennem a haraggal keveredik, az szánalom. Ironikusnak találom ugyanis, hogy éppen azok a személyek nem haboztak bennem az ellenséget felfedezni, akik megkötik a kezemet. Álszent banda. Igaz, nem kellene ezen meglepődnöm. "Mr. Tökély" bátyám ezt művészi szintre fejlesztette. Persze, ettől még felvetődhet a kérdés: vajon igazuk volt? Romlott volnék már a kezdetektől fogva? Ez kicsit olyan, mintha azt kérdeznénk, Káin eredendően gonosz volt-e. Nem érzem úgy, hogy verbálisan határozott állást kellene ebben foglalnom, tekintve, hogy az, ami előttünk áll, magáért beszél majd.
- Most biztosnak érzi a győzelmét, ami előnyömre van. Óvatlanná válik majd, és ez, azon a magas lovon, különösen veszélyes. - Sebastian, noha a szobatisztasági korszakát már elérte, az apjával ellentétben igencsak későn érő típus. Ha volt bármi közös bennünk a testvéremmel, akkor az az, hogy egyikünk sem illúziókból épített várat, és tudtuk jól, hogy néha oda kell lépni ahhoz, hogy az akarat érvényesüljön. Csak míg ő ebben igyekezett a legnagyobb körültekintéssel, minél kevesebb károkozással eljárni, nekem sosem okozott nehézséget, hogy ennél valamivel drasztikusabb módon tegyek számomra előnyös benyomást. A tékozló Dearborn ezzel szemben kisfiú maradt. Zöldfülű még, az ifjakra jellemző rózsaszín köddel és idealizált elképzelésekkel. Valamilyen szinten még inspirálónak is lehetne nevezni, ha nem volna gyomorforgató, s ezen felül, bukásra ítélt.
- A vihar előtti csend is okozhat károkat. - teszem még hozzá, felfelé ívelő ajkakkal. Nem rejtem véka alá, hogy szórakoztat annak mentális képe, hogy megforgathatok Sebastianban egy tőrt, mielőtt kivérezne. Vagy, hogy a hasonlatnál maradjunk, egy kósza villám okozta tűz martalékává váljon mindaz, ami most világának, trónjának alapjait képezi.
- Köszönöm, ahogy azt is, hogy mellettem állsz ebben! - emeltem felé poharam egy hálás pillantással. Őszintén szólva, a velem szemben ülő férfi talán az egyetlen személy, aki miatt még nem vesztettem el teljes mértékben a környezetembe vetett hitet. Vagyis, ha úgy tetszik, ő a kivétel a szabály alól. A nejem, ahelyett, hogy értékelné mindazt, amit eddig a családunkért tettem, csak azt tudja a képembe vágni, hol bukok el, a lányom túl vehemensen ragaszkodik a tinédzserkori dachoz ahhoz, hogy észérvekkel érjem el őt, a fiam pedig... nos, ő egy másik történet. Viszont Seraphin személyében olyan szövetségesre leltem, akivel kapcsolatban kételynek a legkisebb szikrája sem merül fel bennem. Megfordul a fejemben, hogy biztosítsam afelől, bármiben legyen is szüksége segítségre, csak egy szavába kerül, viszont úgy érzem, csupán az egyértelműt hangoztatnám, s amikor felteszi kérdését, beavatva valamibe, ami jelenleg foglalkoztatja, ez bizonyossá is válik. Teljes figyelmemmel hálálom meg, hogy hozzám fordul tanácsért, átrágva magamban szavait, mielőtt ajkaimat válaszra nyitnám.
- Nos, a legegyszerűbb módja, ha az alkalmazott zsebére hatsz. A legtöbbeknek elég egy kis emelés ahhoz, hogy ne akarjanak B-tervekben gondolkodni. - legelső opcióként a legnyilvánvalóbbat tálalom, noha Seraphin éles eszű, biztos vagyok benne, hogy a megvesztegetésre már ő maga is gondolt. Elvégre, mindenkinek megvan az ára, a bűnözők csupán annyiban különböznek a társadalom többi tagjától, hogy ők ezt nem titkolják, nem rejtik a mosoly álarca mögé. Mindazonáltal, abból kiindulva, hogy még mindig fennálló problémáról beszélünk, arra következtetek, hogy az illető csekély valószínűséggel fog a pénz szavára hallgatni. Ebben az esetben érvényesülhetnek másféle szavak.
- De ha kötné az ebet a karóhoz, az is lehet megoldás, ha a környezetében élők miatt győződik meg arról, hogy élete egyik legjobb döntése az alkalmazásodban maradnia.
- pillantásomat még a mondatom előtt körbefuttatom a helyen és annak vendégein. Inkább csak az óvatosság fenntartása érdekében, semmint azért, mert valós fenyegetéstől tartanék. Mégis, hozzá hasonlóan én is burkoltan fogalmazom meg a második eshetőséget, mert tudom, hogy így is érteni fog. Ha nem az önnön kapzsiságuk, akkor hát gyengepontként kihasználható az, hogy mindenkinek fontos valaki. Elég elhinteni hozzá egy, az illető által addig biztonságosnak hitt lakcímet, vagy egy távolról lőtt képet mutatni a szeretőjéről, a gyerekkori játszópajtijáról, a családjáról, teljesen mindegy. A terror, a szorongás a legvastagabb gerincet is képes megroppantani.
- Na és ott vannak még a titkok. Az információnál aligha létezhet erősebb fegyver. Ha az a gyanúd, hogy távozni akar, nyilván változásra vágyik. Viszont tiszta lap csak a mesében létezik, nem gondolod? - sok esetben nem is kell pénz ahhoz, hogy valaki a zsebünkben legyen, elég az, hogy takargatni akar valamit valaki elől. Ha egy bűnöző hűsége meginog, annak két oka lehet: jobb ajánlatot kapott valakitől vagy felébredt benne az erkölcs. Utóbbi szintén elképzelhető egy bizonyos személy miatt. Márpedig az imént felvázolt három út mindkét eshetőségre biztosít megoldást. Személy szerint, a környezete feltérképezését tartom a leghatékonyabbnak és legcélravezetőbbnek, de mivel nem ismerem a részleteket, nem akarom befolyásolni Seraphin döntését azzal, hogy leteszem valamelyik mellett a voksom.
- Vagy, ha megbizonyosodnál róla, hogy helyes a megérzésed a kifelé kacsintgatásával kapcsolatban, próbára is teheted. - ajánlok fel még egy ötletet, egy nagyobb kortyot küldve le az italomból, mielőtt folytatnám:
- Ha rejtegetni akarja a szándékát, akkor egy olyan feladat, ami normál esetben kívül esik a komfortzónáján elegendő lesz ahhoz, hogy megtörje. Talán kimondani nem fogja. De látni fogod a saját szemeddel.
Noha ez csak amolyan kiegészítés a részemről. Ha már a kétely megfogant benne, biztos vagyok benne, hogy elég jól ismeri azokat, akik a keze alatt dolgoznak ahhoz, hogy jó oka legyen a gyanakvásra.

◉

Bólintásra futotta tőlem, nem többre, hiszen mindketten tudtuk, miről is beszélünk. Néhány dolgot jobb volt a saját kezünkben tartani és az irányítást át nem adni. Hiába volt az üzlettársam Constance, megvoltak a határok, és a titkok is, amik éket vertek közénk. Sosem lehettem egészen biztos benne, sem ő bennem; ezzel ellentétben Seth és köztem talán valami másféle kapcsolat húzódott. Nem gondolkoztam túl sokan ilyesmiken, de azért az, hogy az első telefonhívására ugrottam, elég sokat elárult arról, hova helyezem őt a fontossági sorrendben. Talán még én magam is érezhetek és kötődhetek. Nem mintha erre büszke lettem volna, vagy épp bevallottam volna magamnak – nem, az kizárt!
Nem ástam bele annyira mélyen a Dearborn családi drámába, mintsem kellett volna, de kezdett igazán érdekelni, miféle dolgok történnek ott. Az, hogy az ügyvéd eléggé Sebastiannak kedvezett, sokat elárult. Egyrészt azt, hogy Sethnek jobb ügyvédre lenne szüksége, másrészt, hogy Sebastian ügyvédje elég részrehajló. Ami valahol jogos, hisz ha jól tudom, családi ügyvédről van szó és miért is állna más pártjára, mintsem Sebastianékéra? Sóhajtottam egy aprót. Egyre kíváncsibb voltam, mit talált ki és a téma egyre inkább afelé terelődött, hogy elárulja.
De mindenek előtte a hízelgése jólesett, megsimogatta úgymond a lelkemet, és egy mosolyt is kicsalt belőlem. Végül elmondott mindent, mit is szeretne. Egyértelmű volt, hogy félre kell állítanunk egy aprócska, zavaró tényezőt. Avagy magát Sebastian Dearborn-t. Erről Balthazar jutott az eszembe, legfőképp az, hogyha továbbra sem sikerül észhez téríteni, akkor ő is úgy járhat, mint Seb. Nem kockáztathatom azt, hogy lebuktasson minket. Nem csak engem, hanem sok mást is magával rántana.
- Jól van, akkor előkészítem a terepet, te pedig mondod, mikor csapjon le a haragod lángja – Mosolyra húzódtak újfent az ajkaim. Szerettem volna, ha Seth nyeri ezt a családi küzdelmet, mert bárhonnan is néztem, és amennyit tudtam a dologról, kijárt volna neki is abból az örökségből. De semmit nem kapott.
Kíváncsian hallgattam tovább a férfi szavait, terveit, majd aprót bólintottam.
- Ördögien tökéletes tervnek tűnik. Nem csalódtam! – Jegyeztem meg és fel is nevettem volna, de nem akartam felhívni magunkra annyira a figyelmet. Gyaníthatóan ugyanis már így is figyeltek minket néhányan, habár nem tudhatták, miben mesterkedünk. Én egy sima, mezei kereskedő voltam, míg Seth egy vállalat vezetője. A látszat csupán ennyit engedett láttatni belőlünk és ez így volt jó.
- Én egyáltalán nem hibáztatlak, sőt. Néha van úgy, hogy meg kell küzdenünk a magunk jussáért, ha kell így, ha kell, úgy… a lényeg végtére is egy. A győzelem elérése, bármi áron – Magyaráztam, és valahol hálát adtam az égnek, hogy nekem nem voltak családi problémáim. Belegondolva, a családomról semmit sem tudtam. Hm. Mintha nem is lettek volna. Ez a gondolat ahogy jött, úgy illant el.
- Meg fogják még bánni, hogy kikezdtek veled – Vállat vontam, hiszen ez volt az igazság. Támogatni akartam őt, a lehető legjobban és bár nem értettem, miért érdekel annyira a sorsa, elfogadtam, hogy mindez így van. Figyelmeztetésem nem annak szólt, hogy ellenezném a dolgot, sokkal inkább egy teljes beleegyezés és vissza nem táncolás a részemről, valamint a részéről is.
Gyengén ráztam meg a fejem a kérdése hallatán, és mielőtt válaszoltam volna, körbepillantottam.
- Szokásos üzleti dolgok. Lesz egy szállítmány a napokban, amire mindenképp le akarunk csapni. Démoni üzlettársam odáig van az ékszerekért, az értékes, drága holmikért és egy ilyet kár lenne veszni hagyni – Magyaráztam sejtelmesen, miközben elmondtam mindent, de mégsem. Bár Seth nem volt ostoba, lazán összerakhatta, tulajdonképpen miről van szó. De nem ez volt az egyetlen, amitől mesélhettem. – Egyébiránt viszont... voltál már úgy, hogy nem tudtad, bízhatsz-e valakiben? Mondjuk egy alkalmazottadban. Mit tennél, ha úgy éreznéd, fel akar mondani? Hogyan tartanád vissza ettől az óriási baklövéstől? – Kérdeztem rá érdeklődve, nyomatékosítva az utolsó kérdést. Reméltem, érti, hogy miről beszélek és hát, hogy is ne értette volna? Egyértelmű volt. Tudhatta, hogy nem pusztán egy eladóról volt szó a kereskedésben, hanem sokkal inkább egy bűnözőről, aki nekem dolgozott és szerettem volna, ha mindez így is marad.
A poharamat forgattam a kezemben, meglötyögtetve benne annak tartalmát, de a tekintetem végig a férfin időzött.

Compelling darkness

Van-e olyan magány, mely állati karmaival képes szétszaggatni a lelket? A válaszom erre, minden bizonnyal. A bizonyosság, a meggyőződés csupán azért kérdőjelezhető meg emögött, mert olyan karmokról van szó, melyeket nevetve tudok letördelni. De ha a szentimentális réteget lehántjuk, és a sallang bőrét lehúzzuk, hogy feltárhassuk alatta a húst, akkor megmutatkozik, hogy az a könnyedség, amivel képes vagyok Seraphin társaságát kezelni, nem neveltetés által belém vert színjáték vagy gyomorforgató illem produktuma, hanem egy őszinte nyitottság, melyet akár üdítő szabadságként is megjelölhetnék. Az igazság ugyanis az, hogy kevesen látják úgy a világot, ahogy én teszem. Kevesen érzékelik elveszett, erős kezet igénylő gyermekként, mely bár megkönnyebbül, mikor azismeretlen és érinthetetlent magába foglaló sötétség birodalmát felváltja a fény, s feltárja előtte annak minden titkát, továbbra sem tudja, hogy azon titkokkal, azon az ölébe pottyant információkkal mit kezdjen. A környezetet elönti a fény, de a világ maga mégis útmutatás nélkül marad. Márpedig egy útmutatás nélküli világ nem más, mint fekete rózsa, levágott ítélt virág. Gyönyörű, s ott van benne a potenciál, mégis arra ítéltetett, hogy a biztos végbe hullva vegyefel a bomlás maszkját, majd hangtalan puffanással érkezzen meg, és süllyedjen el a rothadás földjében. Ahhoz, hogy ez ne történhessen meg, kell neki egy szülő, aki irányít, valaki, aki elviseli a szúrását, ha ez az ára annak, hogy markába szorítva tartsa az élet légterében, míg a föld ihatja a sebéből szivárgó, meg-megfeketedő vérét.
- Van, amit jobb is, ha az ember a saját kezében tud. - teszem hozzá meglátásomat a papírmunkával kapcsolatos szavaihoz, s az apró msooly, mi lágyít vonásaimon, közli, hogy nagyon is jól ismerem ezt az érzést. Jómagam is nehezen engedek ki bármit a kezeim közül, főleg, ha tudom, hogy olyan feladatról van szó, ami elemi ahhoz, hogy a cégnek, a birodalmamnak jövőt biztosítsak. Ugyanakkor amellett, hogy szimpátiát sugall mondandóm, bizony arra is enged némi rálátást, mennyire nem szokásom máshoz fordulni a megoldandó problémákkal. Ettől persze érdemes lekülöníteni azt, hogy fel szoktam használni másokat, ha a kiosztott lapok nem elég jók, jelen esetben erről viszont szó sincs. Nem csak nem tekintem a férfit bábként rángatható dögevőnek, de valószínűleg, ha bárki más ülne itt velem szemben, sosem kérném a segítségét.
- Egész jó. És morális. Egyelőre. - korábbi mosolyom helyére enyhe undort kifejező fintor költözik a témánk tárgyaként felbukkanó ügyvédet és az értelmetlen idealizmusát illetően. Miért? Egyetlen egyszerű dolog az oka: a tapasztalat. S a tapasztalatom azt mutatja, hogy minden, és mindenki megvásárolható. Az etikusság, melyhez az emberek oly görcsös ujjakkal, a mellüket verve ragaszkodnak, összeköthető egy szép, kerek számmal, a nullával. Mert pontosan ennyit ér, ironikus módon, mégis az dönti el, mikor törik meg egy gerinc, hogy hány nulla szerepel egy összegben. Ha pedig ez nem elég... nos, erre is van egy B-terv a tarsolyomban. Elvégre, mindenkinek akad valaki, akiről gondoskodni akar.
- A legjobbra van szükségem, ezért hívtalak. - a hízelgés nem kenyerem, manapság léteznek külön erre kitanított talpnyalók, akik szőnyegen kívül másnak aligha lennének jók. Ehelyett képességei és forrásai őszinte elismeréseként emelem meg poharam, hogy az övéhez koccintsam.
- Az idő nem lesz probléma. Mielőtt megkapná a kiszállókártyáját, még úgyis tönkre akarom tenni mindazt, amiben hisz. Hadd érezze csak, milyen az, amikor kicsúszik az ujjai közül valami, amit addig biztosnak vett. - úgyhogy bőven lesz néhány napja. Nem kívánom elsietni a dolgot.
- Miután elhintettem a kétely magját, elég forrófejűvé válik majd ahhoz, hogy el tudjam csalni. Akkor meglesz a cím is. - Sebastian nem az apja, több szempontból sem. Az apja magas lovon ült, ez igaz, de volt valamennyi sütnivalója ahhoz, hogy ezt valamivel igazolni tudja. A fia ezzel szemben a szívére hallgat. Milyen szomorú lenne, ha ez a dobogó kis szerkezet összetörne.
- Ők léptek először. - utalok itt az én "drága" testvéremre és unokaöcsémre egyaránt.
- Én csupán reagálok rá a saját mozgásommal.
Hiszen nem több ez sakknál. Lehetne, de miért tekintenék családnak olyasvalakit, aki megtagadott engem? Regisztrálom Sera komoly hangját, a finom figyelmeztetést, de ezen válaszommal egyben el is vetem annak lehetőségét, hogy visszakozni akarnék.
- De egyszerre elég ennyi az én hangomból. Mi a helyzet a te házad táján?
A burkolt fogalmazásban ott rejlik, hogy ezt ugyanúgy értheti a boltra, mint a szervezettel való munkájára. S olvasható verbálisan nyújtott kézként is, legyen szüksége bármiben segítségre.
Miként ő az oldalamon áll, én ugyanúgy ott vagyok az övén.

◉

A bizalom törékeny volt és mint olyan, óvni kellett. Vagy egyszerűen csak nem kellett volna bízni senkiben, hisz akkor a kockázat is kevesebb, hogy valaki, bárki elárul. Ha eleve számítasz valamire, akkor az annyira nem is ér váratlanul, nem igaz? De azzal, hogy Seth egy lépcsőfokkal közelebb került hozzám, olyan volt, mintha kést adtam volna a kezébe, amit bármikor használhatott. Ellenem. Mégis úgy éreztem, hogy ő sosem fordulna ellenem. Egy oldalon álltunk és nem volt okunk a másik ellen fordulni.
Teljesen átfagytam odakint, pedig az autó és a kocsma közt nem volt túl nagy távolság. Ezért is jött jól, hogy kedves szövetségesem nem várt üres kézzel. Tudtam, hogy hamar felmelegít majd az, amit rendelt.
- Ezért is siettem. Komolynak tűntél és már tűkön ülök, hogy tudjam, ezúttal mi jár a fejedben – A félmosoly ott csücsült az ajkaimon. Noha nem volt még túl sok közös akciónk vagy üzletünk, mégis tudtam, ha valamit kitalál, akkor az rossz már nem lehet.
- Nem, vagyis úgy mondanám: halasztható ügy mellől szólítottál el. Tudod, a papírmunkát is meg kell csinálnia valakinek és valahogy mindig rám osztódik a szerep – Nem mintha másnak átadtam volna. Ezt még Constantce számára sem nyújtottam volna át, elvégre az én üzletem volt a kezdetektől fogva és én voltam tisztában a papírokkal, szerződésekkel, vagy hogy kivel miben állapodtam meg a leírtakon túl, amolyan apróbetűs részekként. Amíg hallgattam Sethet, a pohárért nyúltam. Szükségem volt a benne levő csodaszerre, hogy felmelegedjek, de nem akartam pofátlan lenni, így nem kortyoltam még bele.
- Oh, szóval túl jó az ügyvéd… - Félig kérdésként akartam feltenni, közbeékelni, de elég halkan tettem mindezt, mert mégsem szándékoztam teljesen félbeszakítani. Bár valahol sejtettem, hova fog kilyukadni és nem kellett csalódnom. Nem kellett kimondania konkrétan, mit kér tőlem. A hangsúlya vagy az, ahogyan körbenézett és halkabbra váltott, pont elég volt ahhoz, hogy szavak nélkül megértsem. A poharamat ezután emeltem fel egy egészen jókedvű mosollyal.
- A legjobb emberhez fordultál, Seth – Reméltem, veszi a jelzést és ő maga is megragadja a poharát. Ha így tett, akkor összekoccintottam vele a sajátomat. – Adj néhány napot és némi információt, hogy hol és mikor találhatjuk őt egyedül. Kidolgozok egy tervet – Én is legalább annyira halkan beszéltem, mint ő, habár ez csak még gyanúsabbá tett minket és a társalgásunkat. Fejben igazából össze is állt, kiket állítok rá az ügyre, habár a két delikvens most egy másik projekten dolgozott. Balthazar-t nem szándékoztam szem elől veszíteni, épp ezért volt Ő az egyik ember, akit akartam erre a feladatra. Azt akartam, hogy tudja, hol a helye. Ha kilép, úgy járhat, mint Sebastian Dearborn. Holtan végezheti. – Azonban, ha ezt megléped, nincs visszaút. – Tettem hozzá némileg komolyan, bár tudtam, hogy tudja. És azt is tudtam, hogy a családja sosem volt idilli és őt mintha mindig is kívülállóként kezelték volna. Persze nem tudtam minden részletet, de ami fontos volt, az eljutott hozzám így vagy úgy.
Végül kortyoltam az italból, ami végigmarta jólesőn a torkomat és szinte azonnal éreztem, hogy átjárja minden porcikámat, ezzel elérve, hogy már kicsit se fázzak. Hiába, a „folyékony kabát” a legjobb.

Compelling darkness

Akaratlanul is felfelé görbültek az ajkaim, amikor tekintetem találkozott Sera pillantásával. Afelől nem volt kétségem, hogy eljön, tekintve, hogy eddig is számíthattunk egymásra, amolyan kimondatlan, s talán mindketőnk számára váratlan szövetségként, ami nem igényelt formális szerződést vagy kimondott szavakkal lefutott felesleges köröket ahhoz, hogy nyitva tartsuk az ajtónkat a másik előtt. Való igaz, ha valaki olyan életet vezet, mint mi ketten, akkor egy ilyen ismeretség, pontosabban, egy ilyen biztonsági terv nélkül hagyott aknamező könnyedén változhat olyan pókerjátszmává, amiben nagyobb tét nyugszik az asztalon pár színes zsetonnál. Sosem voltam oda a túlzott drámai képekért, mégis kimondhatjuk, hogy itt birodalmakkal játszunk. Másodsorban persze az életünkkel, de az irányításnak mindig is megvolt a maga ára, s a lelkünk, ha rendelkezünk egyáltalán olyannal, már jócskán magukon viselik a szóban forgó árat jelző, tüzes billogot. Nem kizárt, hogy éppen e felismerés, eme hasonlóságnak a ténye az, ami ellehetetleníti, hogy bezárjam előtte az ajtót és örökre megszabaduljak annak kulcsától. Az a sötétség, mi másokat elrettent, számomra, ha a mélyére tekintek, biztonságérzetet nyújt, és, noha kétségkívül bizarr, kizárja a hátbaszúrás lehetőségét. Vajon Caesar is így érzett az elkerülhetetlen bukása előtt?
- Ismerős érzés. - egy grimasz fémjelezte nem éppen pozitív kapcoslatomat az időjárással. Amellett, hogy a hózápor nehezíti az élet folyását, a közlekedést, mindig is találtam valami visszataszítót abban a szikrázó fehérségben, amit maga mögött hagy. Képmutatást, álszentséget. Ugyanis, azt a hamis érzetet kelti, hogy minden lehet egybefolyó, harmonikus, makulátlan és tökéletes. Nekem ez gyomorforgatónak hat inkább, semmint idillinek.
- Tudod, milyen vagyok. Nem szeretem húzni az időt, legfőképpen akkor nem, amikor tudom, hogy mit akarok. - márpedig ez az esetek kilencvenkilenc százalékában elmondható rólam, s ismeretségünk alapján úgy érzem, olyan vonás ez, amiben osztozkodok a velem szemben ülő férfival.
- Szia, remélem, nem rángattalak el semmilyen fontos ügytől! - olyan udvariassági formula ez, amivel általánosságban nem is bajlódnék, sőt, ha bárki más ülne itt velem, minden bizonnyal nem volna több száraz szarkazmusnál, hogy éreztessem az illetővel, cseppet sem érdekel, mi jobb teendője akadna a társaságom élvezésén kívül. Csak azért sem, mert annál nem létezhet minőségibb teendő. Mégis, Sera az a játékos az asztalnál, akivel szemben nem érzem maszk felvételének szükségét, mi több, rideg élt mellőző, őszinte törődést tudott belőlem kicsikarni.
- Egy újabb vesztes meneten vagyok túl, az indítványt elutasították, így nem jutottam közelebb a családi részemhez, mint az elmúlt három próbálkozás esetén. - nem látom értelmét, hogy sokat kerülgessem a témát, így inkább a tárgyra térek, abból a megfontolásból is, hogy annak, amit megosztani kívánok vele, nem létezik jól bevett, finomra csiszolt, gyémántszerű formulája.
- Eszembe jutott egy másik út. Olyan, amit az ügyvédeimmel aligha oszthatok meg. - ha megtenném, az osztaná meg a jogi képviselőket, a családtagjaim pedig... nos, előrelátás tekintetében nem valami hasznosak, hogy finoman fogalmazzak.
- Az ügymenetet nagyban megkönnyítené, ha az egyik fél véletlenül... - azért körbepillantottam a folytatás előtt, csak, hogy biztosra menjek - ... nem tudná többé érvényesíteni az akaratát.
Valamivel halkabban és az egészségesnél bizonyára jónéhány fokkal hűvösebben, rezzenéstelen arccal vezettem elő B-tervemet. Igaz, nem mondtam ki egyenesen, milyen úton szándékozok megszabadulni attól a hálátlan Sebastiantól, de úgy vélem, efféle pontosítás hiányában is tökéletesen fogja érteni a gondolatmenetemet. Ez az egyik előnye a hasonlóságunknak.

◉

Noha úgy éreztem egy ideje, hogy bízhatok Sethben, még mindig nem engedtem meg magamnak ezt ezer százalékosan. Különös figura volt és elég sokat tudtam a családjában zajló drámáról, hogy megértsem a haragját, azt a mérhetetlen dühöt, ami benne lakozott és néha már-már ijesztő is volt talán. Mégis tökéletesen megértettem azt, ahogyan érzett és eleinte talán nem ez motivált engem, de mégis egyre inkább megnyíltam neki. Öntudatlanul meséltem neki olyan dolgokról, amikről másnak eszem ágában sem lett volna. Seth egy olyan rés volt, amit néha úgy éreztem, ideje betömni és elfelejteni – de valamiért képtelen lettem volna őt eltaszítani magamtól. Pedig én nem sok embert engedtem igazán közel magamhoz. Mondhatni, senkit. Constance volt az, aki elég közel állt még hozzám, bár erről ő mit sem sejtett és ezt a tényt magam előtt is előszeretettel tagadtam le. Nos, visszatérve, amikor megjelent Seth neve a mobilom kijelzőjén, kíváncsian ráncoltam a homlokom és nyomtam meg a felvevő gombot.
- Seth? Itt Sera. – Noha épp egy papírmunka közepén voltam, nem zavart túlságosan a dolog. A figyelmemet a férfira irányítottam, akinek a hangja komolyan csengett. Talán ennyire komolyan még sosem.
- Volna valami, amiről beszélnünk kell. – Ez a mondat volt az, ami egyből arra késztetett, hogy a papírkupacot magára hagyva szünetet tartsak. Mivel megbeszéltük, hol találkozzunk, így célirányos tudtam lenni. Rábíztam a boltot Deanre, felmarkoltam a kabátomat és eljöttem. Szerencsére nem kellett sokat fagyoskodnom, hisz autóba szállva könnyebb átszelni a fél várost. Egész úton azon gondolkodtam, mi az a halaszthatatlan dolog, amiről beszélnünk kell. Reméltem, hogy nincs nagy baj, bár jó dologra sem tudtam volna gondolni. Nyilván, ha megnyerte volna a pert Sebastian ellen, azt már a telefonban elújságolta volna, de nem így történt. Tehát mindenképpen valami rosszra számítottam és arra is készítettem magam. Már csak az volt a kérdés, miért érdekel engem annyira, hogy mi van vele. Ezen gondolkozni viszont nem volt sok időm, mert mire feleszméltem, a helyszínen találtam magam. Szó szerint a küszöbön, ahol leráztam a cipőmről a havat, majd a kabátomról is, sapkámról és így léptem be végül. Odabiccentettem a csaposnak, majd körbenézve Seth személyét kerestem. Amint kiszúrtam, messziről odaintettem neki, majd oda is léptem hozzá.
- Huh, ítéletidő van, mint mindig. Sosem fogom megszokni – Álltam meg az asztal mellett és kezdtem egyből beszélni, majd levettem a kabátomat, hogy a szék háttámlájára terítsem. – Látom, nem tétlenkedtél – Pillantottam a poharakra, aztán leültem vele szemben és így néztem a férfira. – Egyébként szia, siettem, ahogy tudtam – Magyaráztam és egyelőre próbáltam felmelegedni. Viszont egy kérdést nem tudtam lenyelni. – Szóval, mi történt? – Kíváncsi szemeimet egyenesen ráfüggesztettem és le sem vettem róla.

Compelling darkness

Ahogy az várható volt, Ed arcán nem volt őszinte a mosoly, mikor bejelentettem, hogy egy óráig biztos távol leszek, addig pedig játsszon éber felügyelőt és bizonyosodjon meg róla, hogy amit felépítettem, nem fog kártyavárként összeomlani. Kegyetlen lett volna a részemről, hogy pontosan ezt a megfogalmazást használtam, miközben tudtam jól, hogy a szóban forgó szerencsétlen nemhogy nem teljesít jobban nyomás alatt, de ráadásul körülbelül két lépésre lehet az idegösszeroppanástól? Mitagadás, ilyen vagyok. Az érzelmi úton való ösztönzésnél aligha akad erőteljesebb motiváció az életben, márpedig az esetében képtelen vagyok efféle markánsabb eszközhöz folyamodni, mert a kognitív képességei... nos, mondjuk úgy, hogy nem a legélesebb kés a fiókban. Előnye viszont, hogy a hűsége tekintély- és hálaelvű. Felvettem, és, még ha olykor kemény kézzel is, de egyengetem az útját, ez pedig elég volt neki ahhoz, hogy nekem ajándékozza örök lojalitását, mindezt anélkül, hogy különösebben zsíros fizetést kellett volna ajánlanom neki. És megvan a maga mulattató funkciója. Mielőtt eljöttem, igyekezett magabiztosnak és eltökéltnek látszani, ami mondjuk amatőr színészi szinten még nem is lett volna egy rossz próbálkozás, ha a valós érzelmeit nem árulta volna el a halántékán legördülő verejtékcsepp. Szorongásának, félelmének szagát jószerével érezni lehetett a levegőben. Vagy az volt, vagy az alsója, nehéz eldönteni. Néha az sem fér a fejembe, hogyan élt a szoptatási időszaknál tovább. Talán eme misztériumból fakadóan hagytam őt a szoksásos esetektől eltérően konkrét instrukciók nélkül. A filozófiám ez: az így szerzett tapasztalat, még ha fájdalmas bukás is, megedzheti. Ha nem így lesz, és a stressz győzedelmeskedik, akkor megtörténik a kiválasztódás.
S ha már szelekció, pont ezzel kapcsolatban fogalmazódott meg bennem egy kiaknázható lehetőség. Illetve, ha őszinte akarok lenni, egy jóideje ott mocorgott már valahol elmém egy hátsó zugában, türelmetlen, éhes predátorként várva szabadsága pillanatára, amit mindeddig megtagadtam tőle. Familiáris érzések, netán etikai megfontolás lett volna, mi láncra verte a gondolatot? Ugyan, dehogy! Szimplán annyiról van szó, hogy szentül hittem, extrém távolságok megtétele nélkül is megkaphatom azt, amit akarok. Egy veszélyesen naiv ábránd, már belátom. Ez nem mese, ahol szép szavakkal és hősiességgel érne bárki a csúcsra. Az ilyenek inkább lemorzsolódnak és szépen lassan megfulladnak a győztesek által felvert porban. Csakhogy, tisztában vagyok azzal, hogy ez nem olyan elképzelés, melyben sok emberrel tudnék osztozkodni. Szerencsére, nincs is rá szükség. Elegendő egy megfelelő személy vízióm lefestéséhez.
Erre a személyre várok éppen, ujjaim között tartom a borostyánszínű folyadékot tartalmazó poharat, az asztal másik oldalán pedig egy másik pohár, Seraphin kedvencével. A jó megfigyelőképesség előnye, hogy nem szükséges áttárgyalnunk ilyen apró részletet ahhoz, hogy tudatában legyek. Továbbá, ha nagyon meg akarjuk vizsgálni, a figyelmesség részének tekinthetjük, hogy semleges helyszínt javasoltam az eszmecseréhez. Van az ő birodalma, és van az enyém, és tisztelem annyira, hogy szem előtt tartom e kettő feddhetetlenségét. Bónusz, hogy az idejáróknak megvan a maguk sara és ostobák volnának másokéval foglalkozni. Mindez előrelátás, stratégia kérdése volt, semmi több. Ha valaki mélyebbre pillantana, még felmerülhetne, hogy az ő személyében barátot megbízható szövetségest látok, nem kihasználandó sakkfigurát.
Barát... nevetséges felvetés a mi világunkban... nem igaz?

◉