Mi történt velem?
- Gyerünk, Ed! Ne szórakozz már, el fogunk késni! – dörömböltem ennek a félnótásnak az ajtaján. Utáltam, amikor évekig kellett várnom arra, hogy összevakarja magát. Türelmetlenül vertem az öklömet az ajtónak, vagy pedig a kilincset rángattam, de halk morgáson kívül nem adott jelet arra, hogy ebben az évszázadban tervezne elkészülni.
- Tudod mit? Akkor rohadj meg, Ed! Én elmentem, de ha felzabálod a kaját a hűtőből, akkor megöllek! És takaríts össze, mert megint kupit csináltál! – fújtattam idegesen. Még utoljára izomból sikerült lyukat ütnöm az ajtóba. A kezemet rázva fordítottam hátat neki, ugyanis innentől kezdve magasról leszartam a problémáit.
Az előszobában magamra rángattam a csizmámat, sállal takartam el az arcomat és felvettem a hátizsákomat. A kulcsaimmal babráltam, miközben
Ed szobája felé sandítottam.
- Akkor léptem, seggfej! – Füleltem.
Ed továbbra is ignorált ezen pedig úgy felidegesítettem magam, amint kiléptem a folyosóra, úgy bevágtam magam után az ajtót, hogy az egész lépcsőház beleremegett. Talán nem volt szerencsés döntés ezt az este közeledtével megtenni, ugyanis ahogy lefelé robogtam, mint valami éjjeli kísértet megjelent az első emeleten lakó vénszipirtyó, és azonnal panaszkodni kezdett nekem.
A legkevésbé sem hatott meg a panasza, az jobban, hogy a virágos otthonkájában kellett mutatkoznia és az idegeimen táncolnia, mert természetesen gyökkettős sebességgel, de követett engem. Épp az utolsó lépcsőfokokat tettem meg, amikor olyat mondott, amitől még jobban elborult az agyam.
- Na, idefigyeljen! Vagy befogja a száját, vagy elharapom a torkát! Megértette? Senki nem kíváncsi a hülyeségeire, takarodjon egy szanatóriumba, mert kurvára nincs kedvem ahhoz, hogy az én adómból fizessék a maga nyugdíját! Dögöljön meg szép csendben a lakásán, és ne fárasszon a szarságaival! – vicsorítottam rá. Éreztem a bőröm alatti csiklandozó érzést, amely mindig akkor fogott el, amikor közelálltam az átváltozáshoz. Meg akartam ölni. A nem létező istenemre, de még mennyire át akartam harapni a szottyadt torkát és darabokra tépni őt, de nem tehettem meg. Ebben a világban nem vonhattam magamra a figyelmet, mert akkor magára hagytam volna
Edet, aki ki tudja mit művelt volna nélkülem.
Shenzi nem volt itt, hogy kihúzzon minket a szarból, nekem kellett gondoskodnom kettőnkről.
*
A szokásos helyen gyülekeztünk. Az elhagyatott aluljáró a mi otthonunkként szolgált. Egy ideje már senki nem mert ide jönni, mi pedig örömmel vettük birtokba a helyet: az összes közeli lomtalanításkor talált kacatot, bútorokat felhalmoztuk itt, kukákat loptunk, amelyekben szemetet égetve hőt csináltunk, hogy ne fagyjunk össze, a falakat a mi szignóinkkal graffitiztük össze. Ez a Mi helyünk volt, a mi Falkánké.
Már nem is emlékeztem arra, hogy
Eddel miként találkoztunk a srácokkal. Évekkel ezelőtti sztori volt, de kedveltem a hülye fejüket. Értettek a bajkeveréshez, így általuk én is levezethettem a bennem felgyűlő feszültséget – amire amúgy rohadtul szükségem volt, mert
Zordonéknál állandóan állt a bál, ugyanis hol a nagyságos úr, hol az asszonya nem bírt magával, vagy éppen a fiát kellett pátyolgatni -, így elég hamar oszlopos tagja lettem ennek a csapatnak.
Imádtam rongálni. Összefesteni a falakat, betörni üzletek, házak ablakait. Szerettem verekedni a többiekkel, vagy csak poénból ugatni velük a Holdat, mint a holdkórosok. A bennem élő bestiát itt feltűnés nélkül szabadjára ereszthettem, és elkerültem annak a lehetőségét, hogy ne gyilkoljam meg a szomszédokat, sem pedig
Zordon beképzelt klienseit, vagy a fiát, Kovut. És a legfontosabb: mivel megvédtük egymást, azt éreztem, hogy tartoztam valahová.
Shenzi nélkül teljesen más volt az élet, amíg nem találkoztunk ezzel a bagázzsal. Folyton hiányérzetem volt. Talán, mert nem volt ki parancsolgasson, vagy csak szimplán éreztem, hogy a duóvá satyult triónk semmit nem ért nélküle. Néha eltöprengtem azon, hogy hol lehetett, de mindig arra jutottam, hogy már rég megtalált volna minket, ha ebben a városban lett volna. Így el kellett fogadnom a tényt, hogy nekem kellett a főnöknek lennem, mert…
Ed és a hülye ötletei… Akkor sem lehetett rá számítani, amikor megkértem, hogy fizesse be a számlákat. Nem tudom mit csinált velük, megette, vagy csak kidobta... De elég kellemetlen volt hetekig könyörögni azért, hogy kapcsolják vissza a fűtést.
Még akkor is a lakótársamon bosszankodtam, amikor odaértem. Lepacsiztam a srácokkal, illetve elfogadtam az egyiküktől a felém nyújtott cigarettát, és ledobtam magam az egyik molyrágta kanapéra.
- Ed hol van? – kérdezte a falkavezér, mire flegmán megvontam a vállamat, és beleszívtam a cigimbe. Addig nem érdekelt, hogy mit csinált otthon, amíg nem ette fel a felcímkézett kajámat. De ha belezabált bármibe, ami nem az övé, akkor fixen összeverem.
- Nem akart jönni. Miért kéne? – pillantottam fel a főnökasszonyra. Valahogy mindig nők parancsolgattak nekem amúgy. Nem is értettem miért…
- Be akartam neki is mutatni az új tagunkat, de akkor majd legközelebb – sóhajtott fel, majd elmasírozott valamerre. Valamiért mindig kurva fontos volt, hogy az új tagok felbukkanásánál mindenki jelen legyen, de nem volt kedvem berúgni a szobaajtót, és idáig elvonszolni azt a nyomorultat. Ez azonban nem zárta ki azt a tényt, hogy a félhomályos aluljáróban a tekintetemmel keresgélni kezdtem az emberünket.
A falakra árnyékokat vetettek a lángok által megformált alakok, és egy pillanatra felsejlett előttem egy régi emlékkép. De
Zordon a múlté volt. Különben sem viseltem túl jól az árulását, szóval ő is igazán megrohadhatott ott, ahol volt. Meg úgy mindenki elmehetett a francba.
Nyikorogtak alattam a kanapéban lévő rugók, amikor a cigivel számban feltápászkodtam, és úgy döntöttem, hogy most végére járok az új jövevény kilétének. Pár méternyire úgyis egy kisebb tömeg gyűlt össze, volt egy olyan érzésem, hogy pont őt rajongták körbe.
Lökdösődve átfurakodtam magam a tömegen. Olyan picinek és törékenynek tűnt így háttal, de valamiért a hangja kurvára ismerős volt. Aztán megfordult. Én pedig elkerekedett szemekkel pillantottam rá. Annyira ledöbbentem, hogy a cigaretta kiesett a számból.
- Te meg mi a jó büdös kurva életet keresel itt? – szaladt ki a számon, hiszen a főnököm lánya,
Vitani állt velem szemben.
Képességem
✦ Képes vagy felvenni a mesebeli hiénaalakodat.
✦ A harapásodtól egy rövid időre megzavarodik az áldozatod.