Prepared but calm

Egy villanás csupán, eddig tart az a mosoly, ami megjelenik az arcomon, nem tovább annál, mint ahogy a csípős szél egy kósza pelyhet tapaszt az ablakhoz. Ha bárki látná, könnyedén interpretálhatná a fölényesség vagy a győzelem jeleként, pedig nem több ez, mint tudomásul vétele annak, hogy Danny milyen úton próbálja meg megközelíteni a kialakult helyzetet. Szórakoztat? Egy kicsit igen, hiszen igazolja mindazt, amit tudok a fiamról, és ezzel csak biztosabbá válnak a lapok a kezemben. Mégis, egy részem csalódott, mert azzal, hogy egy szó nélkül foglal helyet a szobában, még ha nem is látok a fejébe, hogy rájöjjek, mennyi tudatosság lapul döntése mögött, kénytelen vagyok úgy olvasni mozdulatában, hogy abból a szubmisszivitás melletti döntés jelei kiáltanak felém. Mindegy hát, mennyire erős véleménnyel rendelkezik a kialakult helyzetről, kész a kompromisszumra, egy halk igenlésre, ha úgy érzi, az kevesebb kárt okoz. Ez pedig kiszámíthatóvá teszi. Irányíthatóvá. És felvet egy kérdést, amit tűszúrásként érzékelek mellkasom tájékán: tényleg olyan csapnivaló apa voltam, hogy prédát neveltem egy ragadozó helyett?
Ám ezt a kérdést egyelőre száműzöm, s hat láb mélyen elásom valahová, ahonnét nem érhet el, és nem zökkenthet ki magabiztosságomból. Amíg ugyanis nem kapok erre utaló, további jeleket, nem vagyok hajlandó elfogadni ennek a lehetőségét sem.
- Ne aggódj a testvéred miatt, vele is fogok beszélni. De mivel azt csiripelték a madarak, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki napközben kerüli a házat, úgy gondoltam, veled kezdem, ha már sikerült itthon elcsípnem. - főleg az utolsó szavakat akár megrovónak is tekintheti, pedig nincs mögöttük több egyszerű megállapításnál, mindennemű szigor, vagy negatív kitevő nélkül. Persze, számolok annak lehetőségével, hogy defenzív módba kapcsol majd, és meglehet, egy kicsit afelé is terelgetem, hogy emocionálisabbá váljon. Dan egyik gyengepontja az, hogy bár megvan benne a potenciál arra, hogy előrelátó legyen, és több eshetőséget gondoljon végig, ha lenyomjuk nála a megfelelő billentyűket, gyorsan reagál. Az ilyen azonnaliság könnyen vezet védtelenséghez, a lapok túl korán való kiterítéséhez.
- Ez nem fejmosás. - teszem hozzá gyorsan kiegészítésül, hogy nyújtsak neki egy fals biztonságérzetet és gyengítsek a falain. Lassan felegyenesedek a székből, de mielőtt még a pozícióváltás túl fenyegetően hathatna, megkerülöm az asztalt, hogy a szélének támaszkodhassak, két oldalamon a lapjára helyezve tenyeremet, némileg megtörve ezzel a túl formális légkört.
- Bár az elég beszédes, hogy inkább magadban tartod, ami a lelkedet nyomja. Feltételezem legalábbis, hogy anyádnak sem árulsz el sokkal többet. - puhatolózok azzal, hogy némi bűntudatot próbálok kelteni benne, rávezetni arra, hogy ez a vásár is kettőn áll, és jelenleg úgy érzem, az anyját előbb avatná be, mint engem. Nekem pedig tudnom kell, hogy hány lépéssel járnak előrébb. Továbbá azzal, hogy felhozom őt, fürkészhetem a reakcióit, hogy lássam, tud-e a válási próbálkozásról.
- Az elfuserált vígjátékokban ilyenkor jön az, hogy a család elmegy egy vakációra, de kétlem, hogy önmagában egy sítúra sokat érne, ha egyszer azt sem tudom, mi van veletek.
Körültekintek a dolgozószobán, majd mélyet sóhajtok, mintha csak egy kemény döntés elé néznék.
- Erről jut eszembe, azt hiszem, mára eleget láttam ezt a helységet.
Tér vissza pillantásom egy mosoly kíséretében a fiamhoz, majd fejemmel az ajtó felé bökök, hogy kövessen, miközben ellököm magam az asztaltól.
- Tehát... mi foglalkoztat mostanság? - direkt nem hozok szóba semmi konkrétat, amolyan tűzpróbaként. Az, hogy önként beavat-e saját világába, vagy sem, döntheti majd el, milyen eszközökhöz folyamodok a későbbiekben, de addig is, jobb, ha kihúzom őt arról a területről, melyet az enyémnek érezhet, és választok helyette egy jóval semlegesebbet... közösebbet. Így aztán a konyha felé veszem az irányt, míg figyelmemet teljes mértékben neki szentelem.
- Ha jól láttam, valamiért igencsak jól felszereltek vagyunk az üdítőkészletünket illetően. Mit szólsz? - felhozhatnám a kakaót, egy régebbi emléket, de valami azt súgja, a tinédzserhajlamok miatt jobb, ha kevésbé éreztetem, hogy az én szememben mindig gyerek lesz.

◉ 620 words ● Wolves ● note: Boi  ◉

Prepared but calm

Sem a szoba, sem a testtartásom nem árulkodik a felszín alatti igazságról. Az élettelen tárgyak rendezetten, némán őrzik titkomat a szüntelenül zakatoló gondolatok által teremtett viharról, melynek villámcsapásai, s mennydörgései cselekvésre akarják buzdítani izmaimat, mégis, azok lazák maradnak, még ujjaim sem szorítanak rá az ébenfa asztal mögött álló bőrborítású szék karfáira. Pedig a számba keserű íz költözik, ahogy a levegőt esőillat helyett egyedül egy szorosan a falhoz állított ingaóra ütemes hangja tölti meg. Mintha a puszta monotonitása is gunyoros éllel suttogná fülembe, hogy bármennyire szeretném, nem nyújthatom el a másodperceket, akármilyen erényesen parancsolok, az ablakra költöző zúzmarát nem bírhatom rá arra, hogy legyen fagyos takarója az időnek. Még ha eme képesség adott is volna az embernek, racionális részem akkor is tudná, hogy szabadulókártyaként szolgálna csupán, márpedig nem stílusom az ilyen lapok kijátszása. Nem mellesleg, annak a feneketlen mélységnek az alján, amit akár a lelkemnek is nevezhetünk (legalábbis Zinnia minden bizonnyal efféleképp írná le), én is tisztában vagyok azzal, hogy már érik egy ideje ez az apa-fia beszélgetés. Megfordult ugyan  fejemben, hogy először a lányommal kellene megpróbálnom dűlőre jutni, tekintve, hogy feladatot szánok neki, a napokban viszont túl nagy lánggal tombol benne a harag tüze, s az édes szavak eredményesebbek akkor, ha már egy önmagát kitombolt lélek sebeire kínál gyógyírt. A nejem... nos, az egy folyamat, aminek még igencsak az elején járunk, így csupán egyetlen családtag hiányzik a sorból.
Nem mintha valóban így is várnám. Az ajtó csukva áll, ami, ha számításba vesszük azt, hogy bár ez a dolgozószobám, jelenleg nem a munkámmal vagyok elfoglalva, kőszívűnek hathat Dannel szemben, pedig ez pusztán stratégia. Ha nincs előtte fizikai akadály, fennáll annak a veszélye, hogy túl nagy bátorsággal ruházom fel, és többet engedne majd meg magának, mint az indokolt volna. Másfelől, azzal, hogy a két világ ily módon (is) el van szeparálva egymástól, az is nyomatékosabbá válik, hogy az én felségterületemre lép be, máris ábrázolva a fennálló, hierarchikus rendszert, ahogy annak lennie kell.
- Bejöhetsz! - épp olyan rendíthetetlen magabiztossággal emelkedek fel a székemből, mintha egy üzletfélnek adtam volna bebocsátást, épp csak a rövid, de erős kézfogásra nyújtott jobbom marad el.
- Bizony, kerestelek, foglalj helyet, kérlek! - bár a szóválasztás maga gyengéd, szeretetteljes unszolásra engedne következtetni, a hanghordozásban fellelhető az évek által acélossá vált, rétegek alatti igazság: utasítást adtam. Noha az utasításokhoz tagadhatatlanul kapcsolódik az elvárás, hogy teljesítsék, ez inkább egy burkolt teszt a részemről. Kíváncsi vagyok arra, mennyire fog velem dacolni egy ilyen, külsős személy számára talán triviálisnak ható kérdésben. Aszerint döntök majd, miként járok el a következő percekben, hogy ő milyen utat választ, amíg én a pillantását állom. Várom azt a megadó pislogást, lángjának kilengését, az elfordított tekintetet. Akár tetszik neki, akár nem, jobban ismerem őt, mint ő önmagát. Ámbár, nem kívánom vele azt éreztetni, hogy ez egy újabb lejátszott csata, így hát...
- Az utóbbi időben szem elől tévesztettem a tényt, hogy mi az igazán fontos. Nem szenteltem neked elég figyelmet. - ahogy másnak sem a családból, de egyelőre elég egy leszűkített verzió, ha úgy tetszik, fegyvert adok a kezébe, a teszt részeként, hogy a szememre hányja ezt a tényt. Elnézve őt, ennyi lélekerősítő már igazán ráfér.
- Ezt szeretném jóvá tenni.
Azzal, hogy nem kérem meg, meséljen, mivel tölti mostanság az idejét, a gyeplő illúzióját nyújtom át neki impozáns csomagolásban. Hadd érezze úgy, hogy van választása, s vele, kibúvója ezalól a beszélgetés alól.

◉ 555 words ● Cold blood ● note: Boi   ◉