más lett belőlem, mint amit vártatok -
azzá lettem, amitől mindig reszkettetek -
Apám mindig azt mondta, én döntök az életemről. Azt csinálom, amit szeretnék, azzal barátkozom, akivel jóban vagyok, és akiket erre érdemesnek találok, de minden szavában megbújt a szelíd-erőszakos utasítás, ami miatt az ő akarata szerint kellett élnem az életemet. Mert azt mondta, hogy nem kell az Etont választanom, ha nem akarom – könnyezett közben a fájdalomtól, pedig csak jót akart nekem, szíve mélyén mégsem értett egyet a kiejtett szavakkal. Azt mondta, választhatok más iskolát is - tizenegy évig hallgattam előtte az Eton College dicsőítését, érdemeit, és azt, hogy ő is milyen sokra vitte ott. Most üzletember, konyít a joghoz is, a pénzügyeket pedig a Harvardról kikerülve magas szinten képes használni, és látom a szemében, mikor rám néz, egyetlen fiára, hogy bennem látja azt az embert, aki ő nem lett. Bennem látja a kedvességet, a higgadt, csendes embert, aki sosem leszek.

Mindig, minden alkalommal hanyagul teregetek, leginkább a házi feladat vagy a munkám elvégzése helyett, hogy utána egyből leülhessek a laptopom elé, és azzal foglalkozzak, ami ténylegesen érdekel. Meg akarok tanulni programozni. Persze gyerekként minden más volt. Élére vasalt nadrág, gondosan összetekert zokni, tükörsima ingek. Anyám így tanította, anyám így várja el, anyám szigorban él, és anyám szigorban nevel. Számára nem létezik válaszként a nem, képtelen elfogadni a kifogásokat, nincsenek otthon felesleges kacatok, csakis a rend és a fegyelem. Mintha csatamező lenne a kert és katonai tábor a ház. Csend, munka, engedelmesség. Sosem ellenkeztem vele, nem is volt rá lehetőség – megdönthetetlen érvekkel segített a döntéshozatalban. Míg apám a pszichikai hadviselés, anyám pedig a fizikai terhelés nevében szól hozzám, intézi felém leveleit, addig én szabadságra vágyom, de minek mondjam el? Csak a szívüket fájdítanám, hisz ők értem tettek mindent és egymásért. Hisz ők nekem akartak jobb jövőt, de halálukkal tudták csak megadni, amit igazán kívántam: pénzt.



vagy öljem meg minden reménységetek,
és mondjam meg, hogy más lettem, mint ti?
Most, hogy már nem látják szüleim, mindent másként csinálok, mint ahogy tanították. Mert látom, hogy mi az, amit rosszul gondoltak. Nem vagyok hát olyan gyanakvó az élettel, mint anyám. Hiszen, ha a világon vagyok, arra jó okom van, az égiek a mérföldkövek felé vezetnek. Nincs miért aggódnom. Apám persze naphosszat ezt teszi. Pedig, ha az ember aggódik valami miatt, hamarabb következik be a baj, mint a szerencse. Nem aggódok. Majd lesz, ahogy lennie kell. Mint ahogy eddig is volt valahogy.

Sohasem szorultam barátokra, soha nem is voltak ilyen kapcsolataim. A jelenlegiek is csak érdekből, logikai alapon megválasztva – ha velük vagyok, csak ők kekeckednek velem kis mértékben, más már nem mer. Persze ők azt hiszik, hogy szükségem van rájuk. Ők is azt hiszik, amit százból kilencvenkilenc: hogy ártatlan vagyok és gyámoltalan. Igazából meg tudok állni a lábamon, és ezt is teszem nagyobb felhajtás nélkül. Minek az ilyesmit reklámozni?

Azt teszem, amit tenni akarok. Nem csak apám könnyes szemei miatt kerültem oda, ahol jelenleg is múlatom az időm. Sőt, ő egyenesen ellenezte volna, hogy Fata Morganába jöjjek. Hiszen itt nincs semmi, én vagyok az egyetlen telekommunikációval foglalkozó cégtulajdonos, semmi versenytárs. De minek is kellene versenytárs, amikor hasznot akarok húzni a városból, nem pedig megmenteni azt, vagy bármi magasztosat tenni vele? Nem vagyok tudomány és természetszerető ember. Maradt a gonoszság, a sötétedő lélek és mások leigázása. Azt gondolnák mások, hogy micsoda fennhéjázó ember lehetek, pedig… pedig nem hiszem, hogy az lennék. Inkább vágyok csendre és nyugalomra, mint mások feltűnő lenézésére, és arra, hogy mindenki körberajongjon. Ez nem én vagyok.

Én csak egy srác vagyok némi alvilági befolyással és számtalan változatos, sajátos kapcsolattal – mert abban van a biznisz, amire van kissé kétes, ami némiképpen veszélyes és gyarló, és csak abban a statisztikában hiszek, amelyet én magam hamisítottam.



tudom, igazatok van, még ha így szóltok is.
de tudom, nekem is igazam van.