Oké kicsit kiborultam, de ki ne borulna ki, ha meegijednek tőle a kislányok, főleg úgy hogy arra teremtették, hogy aranyos és kedves legyen. Nekem az a sorsom hogy cuki legyek. Ha félnek tőlem, akkor valami nincs rendben. Egy utolsó megmentőm maradt, aki újra vissza adhatja számomra a reményt. Könyörgök neki, hogy legyen őszinte velem és mondja el mi a helyzet, de értetlenül néz. Komolyan kifogtam az egyetlen embert, aki nem tud olvasni? Jó lehet hogy az a probléma, hogy fordítva látja a betűket, de egy olyan városban, ahol csak üvegfalon keresztül lehet kommunikálni, ehhez már hozzá kellett volna szoknia. Amúgy ez az üvegfal nagy biznisz lehet. Gondoljatok bele, hangszigetelő, lehetetlen áttörni és még a hőt sem engedi át, hiszen nála teljesen más idő van, mint nálam. Nem értem, hogy aki ezt idetette miért nem csináltat ablakokat ebből. Vagy a kirakatokat se törénk be, ha ebből lenne. Talán nincs üzleti érzéke. Na majd én megmutatom neki. Én leszek a pénzügyi tanácsadója. A saját pénzemet is mindig jól fektetem be, mióta kitiltottak a bankból. Vásároltam NFT gilisztákat. Egy csomó színes vicces giliszta, ami ilyen kriptonitot ér. Azzal pedig el tudom kapni supermant, akiért tuti sokat fizetnek. A gondolatmenetem végére sikerül értelmeznie amit írtam. AZT MONDTA KEDVES VAGYOK! Újra van értelme az életemnek. A szomorú könnyeim boldogság könnyekké változnak, miközben hatalmas vigyor ül az arcomra. Kedves vagyok. De nem lehetsz ilyen puhapöcs Leo! Itt az ideje összeszedni magad.
- Kösz bro! - játszom a lazát miközben kétszer ököllel megütöm a mellkasomat a szívemnél, majd béke jelet mutatok neki a férfias barátságunk jeleként. Megint ír valamit. Kíváncsian figyelem, mert azt hittem végeztünk, de tartozok neki ennyivel hogy megvárom, hiszen megmentette az életem. A falra írás nem volt túl hatékony, ezért elszaladok a ruháimért, ami látótávolságon belül van és elviszem őket a falhoz. Mindig van nálam egy kis jegyzetfüzet a zsebemben, mert ki tudja mikor kell így kommunikálni.
Megkérdezte ki vagyok. Itt az idő, hogy elkezdjem a szuperhős karrierem. Valamikor tényleg el kell kezdeni és ez egy tökéletes alkalom, hogy tovább adja a hírem.
" Egy szuperhős vagyok. Snow-man. Azért élek, hogy megmentsem a világot a globális melegségtől " büszkén emelem a papírt a falhoz, de ekkor leesik, hogy mit is írtam és gyorsan írom is a következőt. " Mármint nem úgy melegségtől, semmi bajom a melegekkel, meg úgy senkivel mindenki szerethet mindenkit én is egy fiút szeretek, vagyis igazából egy medvét, de az neki is csak a szuperhős alakja " milyen menő lenne már, ha együtt mentenénk meg a világot. Legközelebb fel is vetem neki. " Szóval mikor az embereknek melegük van én ott termek és egy öleléssel képes vagyok több órára lehűteni őket. Óvatosan kell, mert ha sokáig ölelem őket, akkor megfagynak és engem szeretnek sokáig ölelni. Ha nem lenne itt ez a fal te is kipróbálhatnád, de ha beülsz a hűtőbe az is hasonló " kicsit sokat írok, de nem tehetek róla, ha elkezdek beszélni, jelen helyzetben írni, akkor nem tudom abbahagyni. " De tudod nem mindig vagyok ilyen. Ez csak a szuperhős alakom. Az időm nagy részében olyan vagyok, mint te. Jó nem ennyire sármos, de érted én is ember vagyok. Úgy kell elképzelni, mint a vérfarkasokat. Én egy vérhóember vagyok. Csak nem szeretem a vért, attól elájulok " Szegényt biztos lesokkoltam ezzel a rengeteg cetlivel, szóval hagyok neki időt mielőtt újabb lapokkal bombáznám. Ahogy tartom a lapot a falhoz azt veszem észre, hogy a karom elkezd emberivé válni.
- Oh jaj - a kezembe kapom a ruháim és azzal próbálom meg takarni magam, legalább odalent, hiszen az átalakulás gyorsan megtörténik. Ezek után világon mindenhol ismert egyezményes jelekkel mutogatom el, hogy takarja el a szemét. Ez azt jelenti, hogy először rámutatok, majd eltakarom a saját szemem majd újra rá és ezt ismétlem, amíg nem tesz úgy és végre nyugodtan felöltözhetek.
"Sajnos még nem tudom irányítani az átváltozásaimat. Tudod sokáig hóemberként éltem egy másik univerzumban, utána pedig sokáig csak emberként éltem és most mintha ez a két oldalam küzdene, hogy ki irányítson " Úgy érzem túl sokat beszéltem magamról és egy jó barátságban mindkét félnek érdeklődnie kell a másik iránt. " És te ki vagy és hogy kerültél ide a falhoz?"

Már sok idő eltelt az ébredésem óta. Rájöttem, hogy én vagyok Olaf. Nem tudom, hogy kerültem ide. Nem tudom mi történt a többiekkel. Nem tudom, hogy az eddigi életem Leoként valós e vagy meg sem történtek velem azok a dolgok, amiktől ez az ember lettem, aki ma vagyok. Nem is nagyon tudok visszaemlékezni a szüleimre és a gyerekkoromra, talán pont azért, mert nem is volt. Nincsenek szüleim, nincsen múltam, nincs családom. Az egész életem Leoként egy átverés. Ez a sok nyomasztó kérdés és gondolat mély depresszióba tudna ejteni, de ott van az a tény. Ó igen, az a tény hogy egy... HÓEMBER VAGYOK. Igen, pontosan egy olyan igazi, valódi hóból készült ember.  Eddig nem is láttam havat, erre kiderül, hogy én is abból vagyok. Az emberek 60%-a víz, szóval annyira nem is nagy különbség, hiszen Olafként 100%-ban víz vagyok. Oké, nem teljesen, hiszen vannak cuki kis széngombocskáim, két bot kezem (szó szerint botkezű vagyok) és egy ennivaló répa orrom. Na nem úgy ennivaló, ne edd meg az orrom, mert akkor nem érzek szagokat. Ha nem érzek szagokat, akkor hogy fogom megérezni a munkahelyemen, ha megromlott az étel. Romlott ételt csak nem adhatok a vendégek elé különben megutálnak. Én pedig nagyon szeretem, hogy szeretnek, hiszen a munkám az életem.
Megrázom a fejem a tükör előtt, mert már megint túlságosan elkalandoztam. Mit is akartam előtte? Megvan! Mióta rájöttem, hogy én vagyok Olaf, néha véletlenül átváltozok hóemberré. Például a múltkor a bankban. Nem, nem kirabolni mentem, hiába szeretem a nagy pénzrablást, én biztosan az első részben meghalnék. Szóval bevittem a kis malacperselyem, amibe a borravalókat gyűjtöttem. A pultnál a néni elkezdte átszámolni az aprómat, ami egy örökkévalóságig tartott. Legalábbis addig tartott volna, ha nem változok át hóemberré. A gond nem is ezzel volt, egész jól fogadta a néni, a múltkor elvileg micimackó mézét kellett eltennie a páncélszekrénybe. A gond akkor volt, amikor visszaváltoztam emberré, hiszen hóemberré változáskor valahogy átfolyok a ruhán, majd mikor ember leszek, akkor nincs rajtam. Éééés igy lettem kitiltva a bankból rablás nélkül.

Sokkal jobb lenne, ha tudnám irányítani, hogy mikor változok át. Akkor ki tudnám használni, hogy van egy ilyen adottságom. Ez nem is adottság, hanem inkább szupererő. Egy igazi szuperhős lehetnék. Járnám az utcákat és megmenteném az embereket, akik... hm mire lenne jó a képességem? Ki az akin tudnék segíteni? Megvan! Ha valakinek nagyon melege van és nem adnak neki az üdítőhöz jégkockát (nem a mi vendéglőnkben, ott mindig adunk jégkockát, annak aki kér), akkor én ott termek és lehűtöm neki. Ez fantasztikus! Én fogom megmenteni az embereket a felmelegedet innivalótól. Már csak egy jó név kéne.
- Snow-man - kiáltom fel, miközben az égbe emelem az öklöm, mint aki repülni akar.
- LEO! Csak egy órára maradj már csendbe, amíg megkötöm ezt a sálat - kiabál át a szomszédnéni.
- Elnézést Mrs. Summers! - csak a szokásos bocsánatkérés. Túl sokat beszélek magamhoz, amit ő nem igazán értékel. Ezért döntök inkább úgy hogy máshol próbálkozom átvenni az irányítást a képességem felett. A városban nem csinálhatom, mert még több helyről fognak kitiltani, így sem tudom, hogy hol fogom tárolni a pénzem ezek után.

Végül a déli falnál lévő erdőben kötök ki. Itt senki nem fog zavarni, erre nem jár senki. Hogyan tudom elérni, hogy akkor változzak át, amikor akarok. A kézfelemlés nem működött. Mások hogyan szokták?
- Shazam! - Rögtön körbenézek, de nem, sehol sincs egy mágikus átváltoztatós villámlás.
- Mágikus forrás: Misztikus Erő! - varázsolni nem tudok és nincs csapatom se, úgyhogy ez sem én lennék.
- Tikki, pöttyöket fel! - nem, ez nem jó. Nincs fülbevalóm, se egyéb ékszerem, szóval nem ez lesz az enyém.
- Oiroke no Jutsu - még a kézjeleket is csinálom hozzá, de ez sem jött össze. Tudom már!
- Ninjaaa Goooo! - elkezdek forogni kiabálás közben és sikeresen neki is megyek egy fának. Mikor próbálok megtámaszkodni a kezemen, hogy felálljak a földről, látom hogy a kezem helyén már ágak vannak. Sikerült!
- Mától hívjatok a Spinjitzu mesterének! - jelentem ki határozottan, bár senki nem hallja. Legalábbis azt hittem, hogy nem hallja senki.
- A beszélő hóember! - kiálltja egy kislányos hang. A hang irányába fordulok, de már csak azt látom, hogy futva távolodik. Ilyen ijesztő lennék? Én azt hittem, hogy barátságos vagyok. Még cuki gombjaim is vannak. A gombok! Szénből vannak. A szenet a mikulás adja a rossz gyerekeknek. Tehát szén egyenlő negatív élmények. Hogy leszek így a barátságos és közkedvelt, pó..hóember? Ekkor furcsa érzésem támad. Mintha valaki figyelne. Ismét a kislány irányába nézek, de már egy felnőtt férfi áll ott.
- Ugye barátságos vagyok? - a lehető legaranyosabb tekintettel próbálok nézni az idegenre, miközben közeledek felé.
- Mond hogy megölelgetnél vagy valami, nem élhetek úgy hogy nem tudom az igazat - egyre közelebb és közelebb megyek hozzá.
- Kérleeek! - a földre rogyok miközben potyogni kezdenek a könnyeim. Várjunk csak. A határnál vagyunk.
- Ohh, szóval te nem is hallasz engem - nézek fel megnyugodva. Leveszem az egyik széndarabot magamról és azzal írok a köztünk lévő falra.

?KOYGAV IKUC

Elfelejtettem, hogy ha nem papírra írok, hanem rögtön a falra, akkor ő fordítva látja az írásom.