Nem tudom mi történik velem. Nagyon meg vagyok rémülve. Alapból fehér bőrrel vagyok megáldva, de most az arcom még sápadtabb. Ilyen még sosem volt velem. Nagyon ijedős vagyok, de ki ne rémülne meg, ha a keze helyett egy bot karcolná végig a felsőtestét. Lehet, hogy beszívtam valamit. Mindig is gondoltam, hogy a szomszéd néni porcukra kicsit fura, de eddig nem volt ilyen tünetem. Kivéve a tükrök. A tükörben mindig egy hóembert látok, ezért nincsenek tükrök a lakásomban. Nem tudok sokáig rágódni a karomon, mert hallom, hogy megjött Mei, de már újra a saját karom látom. Az ajtó felé igyekezve elbotlok és nem is tudom mozdítani a lábam, mert most meg az változott egy hatalmas hógolyóvá. Nem érek rá foglalkozni vele, mert Mei vár az ajtómban. Hátha ő tud segíteni. De mi van, ha szörnyszülöttnek tart majd? Mondjuk ő is át tudott menni a falon és nem köptem be a hatóságoknál, szóval ő sem fog valami laborba száműzni. Mivel nincs most két lábam, csak egy nagy gömb, ezért ugrálva jutok el az ajtóig. A lány először becsukja a szemét, mikor kinyitom az ajtót. Gondolom azért, mert nem igazán van rajtam ruha, csak egy törölköző, ami így is csak félig takarja a nagy hógolyót. Végül csak kinyitja a szemét és észreveszi azt a furcsaságot.
- Psszt! Nem hallhatja meg senki! Gyere be! - suttogom és arrébb állok, vagyis ugrok, hogy be tudjon jönni. Amint bejön kidugom a fejem a folyosóra és szétnézek, hogy meglátott e minket valamelyik szomszéd. Becsukom magunk mögött az ajtót és felé fordulok. - Nem tudom, hogy ez micsoda. Először a kezemből lett egy darab fa - fel is emeleem a karom, amin már egyáltalán nem látszik, hogy pár perce még egy bot volt. - Most meg ez - mutatok lefelé. - Ez nem a lábamon van, hanem ez a lábam - próbálom elmagyarázni a helyzetet, de ezt nehéz. - Most biztos őrültnek tartasz... várj, megmutatom - a törölköző széléhez nyúlok és egy mozdulattal kiengedem, hogy leessen. Ha látja, hogy a felsőtestem a hókupacból nő ki, akkor érteni fogja, hogy miért vagyok ennyire megijedve. Sajnos a tervem nem jön be, mert ahogy esik le a törölközú, mögötte úgy húzódik vissza a hó és nyeri vissza eredeti alakját a lábam. - Látod most már? - kérdezem, mert csak a kérdésem közben veszem észre, hogy már nem hó borít, hanem meztelenül állok előtte. - Basszus! - kiáltok fel és gyorsan eltakarom magam lent a kezeimmel. - De láttad, hogy eddig hó volt itt most meg nem. Nem vagyok őrült! -

Szombat van. Nem, nem sima szombat...ez az a szombat. Ma megváltozik az életem. Elindítom az első csomagot Damiennek. A következő szintre lép a kapcsolatunk. Nem tudunk egymáshoz érni, de úgy érzem, hogy ezekkel a tárgyakkal még is küzelebb kerülünk egymáshoz. Napokba telt, mire össze tudtam válogatni, amit el akarok küldeni neki. Sok mindent akartam, de nem akartam egy egész bőröndöt küldeni, csak egy kis dobozt, ami egy ember el tud vinni kézbe. De hogy is fog eljutni a doboz a fal másik oldalára? A hét elején megismertem egy különleges lányt. Nem azért különleges, mert övé a szívem, az már Damiené, hanem azért, mert ő át tud menni a falon. Nem tudom hogyan csinálja és ki is akarom deríteni, de amíg nem tudom, addig besegít a csomagküldésbe.
Úgy beszéltük meg, hogy ma jön el a cuccokért. Nem tudom, hogy pontosan mikor, ezért korán kelek, hogy legyen időm elkészülni. Nem akarom kupiba fogadni, szóval az egész lakást kitakarítom. Nem tart sokáig, mert amúgy is gyakran takarítok és kicsi is a bérházi lakásom. Valamivel meg is akarom majd kínálni, de nincs most semmi étel itthon. Végül arra az elhatározásra jutok, hogy sütök egy adag pogácsát. Imádom a friss, ropogós és forró pogácsát. Remélem neki is ízleni fog. Egész ügyes vagyok már a konyhába szerintem. Sokáig kell sütni, szóval van időm lezuhanyozni is. Imádok zuhanyozni. Beállok a forró víz alá és meditálok. Vagyis inkább éneklek és táncolok, de nekem az a meditáció.
- Csak egy icipici hó kell és még egy jó barát... - éneklem miközben a víz szinte már égeti a bőröm. Nem tudom, hogy mi ez a szám vagy hogy honnan ismerem, de néha ezt éneklem. Lehet, hogy én írtam álmomban. Dalszövegírónak kéne mennem, ha csődbe megy a vendéglő. A fülkéből kilépve megragadom a törölközőm. Nagyjából áttörlöm magam vele, majd a derekam köré tekerem. Miután megbizonyosodtam arról, hogy nem esik le, büszkén nézek végig magamon. - Nagyon szexi vagy - suttogom büszkén. Megérte elmenni a múltkor az edzőterembe, ahhoz az edzőhöz. Hátha tetszeni fogok már így Damiennek. A kezemmel végig akarok simítani a kockákon, már ha ez annak mondható, de nem a kezem ér hozzá. Az apró mancsom helyett botokat látok. Hogy kerül ide bot? Nincs az ablakom előtt fa. A szememmel elkezdem végignézni, hogy honnan is jöhet, de aztán rájövök... a kezem helyén van az az ág. Eltűnt a kezem és egy faág nő ki a vállamból. Hirtelen lefehéredek és megszédülök. Annyira megijedtem, hogy még kiabálni sincs erőm. Ekkor szólal meg a csengőm.
- Rohanok! - kiabálom és az arcomhoz kapok, hogy most mit tegyek. Megnyugszom, mikor érzem, hogy a kezem újra normális. Lehet csak beképzeltem. Ajtót kell nyitnom! Megindulok az ajtó felé, de elesek. Nem tudok lábra állni, nem is érzem a lábaim. Mi van velem? Letekerem magamról a törölközőt és ismét rosszul leszek. A lábaim helyén egy hatalmas hógolyó van. Gyorsan visszatekerem köré a törölközőt, mert ki kell nyitnom az ajtót. Rám vár a lány és talán ő lehet most az egyetlen segítségem. Ugrálva megyek el az ajtóig, amit hirtelen nyitok ki.
- Segítened kell! - kiabálom aggódva.