I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Fata Morgana mágiája
jelenleg aktív
„– Hercegnő! Mi történik? Mi ez a varázslat? – Ez egy átok, léteznie sem volna szabad, nem tudom, hogy a nővéreim miféle sötét praktikákat használtak, hogy létrehozzák, de már késő bármit is tenni. – Mi fog történni? – Egy másik világban fogunk felébredni. Mi és mindenki, akit elér az átok. Jól figyelj, Tücsök! Nem fogunk emlékezni arra, kik vagyunk, de ha előbb térnek vissza az emlékeid, mint az enyémek, el kell mondanod, ki vagyok! Tudnom kell! Nem bízok a testvéreimben, többé senkiben, csak benned! – Dehát...! Nem volt időm tiltakozni, kérdezősködni vagy tovább értetlenkedni, mert a pulzálás következő hulláma elérte a hercegnőt. Solana köddé vált, a következő hullámban pedig Notus és Boreas is, Calypsoval együtt. A falhoz hátráltam, de a harmadik hullám engem is elért. Mintha elfújták volna a gyertyát, a gondolataim, a félelmeim, az álmaim, a céljaim... minden eltűnt, eltűntem én is, egy teljes pillanatra megszűntem létezni, majd egy új világban ébredtem valaki másként.” – Részlet a Tücsök Tihamér történetéből
Majdnem már a számat is rágcsálom míg kitartóan várom Calistat a bolt előtt. Annyi minden suhan végig a gondolataimban, hogy az elmondhatatlan. Hiszen Wesleyel is próbálom megtalálnia közös hangot annak ellenére, hogy barátnőm félt. Nem mintha rossz néven vehetnénk, ha valaki, akinek fontosak vagyunk aggódva próbál óvni bármitől. Nekem pedig Calista rettenetesen hiányzik, hiányoznak a beszélgetéseink az együtt nevetések, bármi, amit közösen csinálhatunk. Ezért is vagyok itt ma, hogy együtt átvészeljük a mély zuhanás bukkanóját. mikor meghallom a hangját felé kapom fejemet. Érzem gyomrom egy kissé összeszorul, de egy bátortalan mosolyt próbálok kipréselni magamból. Ami jelenleg nehéz, de talán a beszélgetés végére könnyebb lesz. Talán nyuszi vagyok, de félek, hogy rontok akár a kettőnk között húzódó helyzeten. Mégis most fogom, kicsit megrázom magamat belül persze, hisz amennyiben itt kezdenék el rángatózni előtte a végén azt hinné rohamom van. - Nos… - kezdek bele megnyalva egy picit az ajkaimat, amik úgy érzem kiszáradtak az aggodalom miatt. - Nagyon szeretném megbeszélni ezt az egészet. Mármint nem megint átrágni magunkat rajta mert… persze hülyeség… csak egyszerűen hiányzol Cal, szeretnék kibékülni. – talán egyszerűbben ment ennek a kinyögése, mint hittem így reménykedő tekintettem, hogy osztja a nézetemet. Nem akarok én istenért sem ajtóstól rontani a házba így próbálok még hozzáfűzni dolgot, hogy mondhatni érveljek. - Nem mondom azt, hogy leszeretnélek rohanni vagy ilyesmi. Hagyok neked időt meg úgy magunknak. – nem akarom megint megpiszkálni a darázsfészket azzal, hogy elkezdem mondani a saját meglátásomat ebben az ügyben. Hiszen még én magam is talán picit belátom mennyire nyakasan ragaszkodok Wesleyhez és a testvéri kapocshoz, ami kettőnk között húzódik. Zavaromban és feszültségemben elkezdek babrálni a felsőmmel néha-néha lepillantva mint egy gyerek, aki rosszat tett. Pedig erről szó sincs. Csak az aggodalom elég szépen beleivódik most a bőröm alá. Mégis csak a barátságunkról van szó. - Mit gondolsz? Én nem szeretném, hogy emiatt most minden szétessen. – hangom elhalkul a mondat végére. Nem merek közelebb lépni hozzá, egyelőre meghagyom a tisztes távolságot magunknak. Így pillantok fel az arcára, próbálok bármit leolvasni róla, ami akár egy picit árulkodó lehet, hogy mi zajlódik le a lelkében. Semmi sem lehetetlen, ketten összefogva megtudjuk csinálni, igaz a múltkori vita elég szépen tépázott mind a kettőnket. Hüvelykujjaim kergetik egymást, ahogy körbe-körbe mozgatom őket. Lehet mégis csak hozni kellett volna magammal valakit? Mondjuk Colet? Ám hamar el is hessentem a gondolatot. Ezt nekem és Calistanak kell megoldani… nem szabad még egy embert belerángatnom.
Az ebédidőm viszonylag hosszúra nyúlt köszönhetően egy újabb sikertelen próbálkozással Szörnyellánál. A Joker kártyám még mindig az, hogy megjelenek az üzleténél, mert akkor tényleg nem tud sehová sem elbújni. Egy collaboration könnyen elférhetne a két biznisz között, így nem értem miért ignorál ilyen kitartóan még mindig. Sóhajtva rakom el a mobilom, ahogy az üzletem utcájára fordulok be. Ekkor pillantom meg őt. Elyon áll a Meridian Cosmetics ajtaja előtt. Párat pislognom is kell, mire sikerül megemésztenem a tényt, hogy szeretett barátnőm itt van. - Cher…- szólítom meg halkan. Egyelőre még hezitálok, hogy odalépjek-e hozzá, így csak megvárom ameddig ő is észrevesz. - Persze. - mosolyodok el, ám tekintetem némi aggodalommal tükröződik, ahogy végigpillantok a lány arcán. Fogalmam sincs mit kereshet itt, a legutóbbi találkozásunk sem volt felhőtlen, tekintve, hogy tisztában vagyok a bátyja manipuláló képességeivel, ő viszont nem hitt nekem. Azzal pedig, hogy olyan vehemensen védte a férfit csak egy hatalmasat ütött a mellkasomba. Lehetséges én reagáltam túl, hiszen a saját testvéréről van szó, mégsem gondolhattam komolyan, hogy Elyon az én pártomat fogja majd a saját vérével szemben. A makacsságomnak köszönhetően még inkább megromlott a kapcsolatunk, holott én csak őt szeretném védeni attól a szörnyetegtől. A nyitva táblát még nem fordítom át, amint belépünk a vaníliás illatokkal teli üzletbe. Elyon mögött gondosan becsukom az ajtót, majd intek neki, hogy kövessen az irodámba. - Szóval? Miről lenne szó? - oldalra billentem fejemet, amint megfordulok a kis szobában és nekitámaszkodok a mögöttem lévő asztalnak. Karjaimat védekezően fonom össze magam előtt, némileg kételkedve Elyon szándékaiban. Nem akarom újra megégetni magamat, ezért is látszódhat testbeszédemből a zárkózottság, hiába ismerem őt és akadt tucatnyi kellemes emlékem vele, ha a múltkori összetűzés szinte árvizet gerjesztett a kapcsolatunkra. Féltettem őt, ez kétségtelen, viszont ha nem sikerült ész érvekkel felnyitni a szemeit, nem akartam még jobban magamra haragítani. A bátyja már így is sejtheti, hogy beletenyereltem a magánügyleteibe.
Mióta elhatároztam, hogy próbálok változtatni jelenlegi életemen, hát bátorságot is magamba kellett erőltetni. Azért valljuk be nem olyan könnyű a kislányból egy igazi hölgyé virágozni, de Celeste segít nekem. Áldom is érte… és most itt álok Calista üzlete előtt. Hiányzik, nagyon. Főleg a beszélgetéseink még akkor is, ha nem értünk esetlegesen egyet bizonyos dolgokban. Mondjuk itt a bátyám és Vernon ügye is beletartozó, de hát barátnők vagyunk. Csak megtudjuk ezt beszélni, nem? Nagy levegőt veszek, hogy beléphessek az üzletbe, de nincs nyitva az ajtó. Ekkor veszem észre a táblát, ami konkrétan kitudná verni a szemeimet. Ennyit a bátorságról, de meg is rázom magamat. Nem Cheryl! Nem fogsz meghátrálni. Így fogom a kis fenekemet és leteszem egy közeli padra. Most Calista-nál meghátrálok akkor a végén még Vernon-nál is eljátszom ezt. Az pedig teljességgel megengedhetetlen. Így is pont elég rossz történt a családdal, velem… jöhetne végre valami pozitív is, nem? A teljes boldogság mindenkinek relatív, de nekem nincsenek nagy kéréseim. Más lehet önző lenne, egyre többet akarna és nagyobb dolgokat. Ami érthető mindenkinek más az értékrendbe, más behatások érik, de mindig találhatunk közös pontokat. Legyen az jó vagy rossz. Így is úgy is olyan emberek fognak körül venni minket, akikre… szükségünk van. Nem? Legalábbis nekem ez a logikám. Elővéve a telefonomat kezdem pörgetni az internetet hátha eltudom ütni az időmet addig ameddig Calista megjelenik. Megakad a szemem egy-egy szép képek vagy csak úgy megnézek egy-egy videót. Az időérzékem teljesen elvész, ami nem is csoda. Belefeledkezel a telefonodba abból nehezen vakarnak ki. Én nekem pedig most ez könnyebb volt mint görcsölni, hogy mit tegyek, ha szemben állok legjobb barátnőmmel. A „Mindjárt jövök!” tábla még mindig ott fityegett én pedig bő fél órája biztos itt ültem. Sóhajtok egyet, elteszem a telefonomat és felállok, hogy elindulhassak, ekkor hallom meg nevemet. Ezt a hangot ezer közül felismerem… meg is pördülök úgy nézek szembe a szőkeséggel. Nagyot nyelek majd halovány mosoly elenik meg az ajkaimon. - Szia Calista… én… - nyelek még egyet, hogy bátorságot vegye kvalahonnan. - Beszélni szeretnék veled, lenne pár perced szabadon? – végül csak sikerül kinyögni mit is akarok. Rá sem jövök, de kapaszkodom táskám szárába mintha az életet mentene és megvédhetne az esetleges visszautasítástól. Nagyon sok minden történt mostanában, csak próbálok tényleg… tartozni valahova, valakihez. Aki észrevesz, szeret feltétlenül és elfogad a hibáimmal. Nem nagy kérés, ugye? Pont ezért határoztam el, hogy Vernon-nak is ideje észrevennie nem vagyok egy kislány már. A szerelem nem könnyű terep, főleg nekem, aki tapasztalatlan. Tisztában vagyok vele, hogy Calista nem feltétlen osztja még mindig a nézeteimet, de tudom kibékülhetünk és… egymás mellett segíthetjük a másikat. Ugye?
Legutóbbi képek
