Friendly advice

Nem értettem miért idegeskedtem ennyit. Talán, mert továbbra is úgy éreztem, hogy a tetteim ellenére nem vezekeltem annyit, hogy megérdemeljek egy második esélyt, vagy egyáltalán, hogy ilyet merészeljek kérni. Mégis, a napló titkai a falakon kívülre vonták a gondolataimat, ahogy Cass holléte is számtalan kérdést vetett fel bennem. Nem hittem volna, hogy valaha is olyan kétségbeesetten fogom érezni magam, mint amikor apa a borostyán foglyává vált miattam. Mégis, minden napomat gyötrelem övezte, mert válaszokat akartam, amelyeket nem lelhettem meg. A lelkem pedig kettészakadt, hiszen mindent megkaptam, amire vágytam, mégis hálátlannak éreztem magam.
De Rapunzel előtt nem kellett titkokat tartanom. Ha valaki, ő tényleg mindig meghallgatta a másikat. Időbe telt, mire erre rájöttem, és elengedtem azt a borzasztó napot, amikor a hóviharon keresztül vágva a segítségét kértem. Akkor nem tudtam arról, hogy milyen nehéz helyzetben volt, azóta pedig bűntudatot éreztem az önzőségem miatt.
Ez viszont nem tartott vissza, hogy a kezébe merjem adni anyám örökségét, hiszen tudtam jól, hogy úgy fog vigyázni rá, mintha számára is értékes kincset jelentene. Amíg a gondolataimat igyekeztem összeszedni, figyeltem ahogy a könyvben lapozgatott. Nem ismertem minden oldal titkát, de egy-egy bejegyzést már sikerült megfejtenem, ahogy néhány színes illusztráció is árulkodó volt számomra.
- Té… tényleg? – szólaltam meg bizonytalanul, amikor arról mesélt, hogy ő miként érezte magát a toronyban. Eddig még nem volt alkalmunk beszélgetni róla. Mindenféle forrásból hallottam az elrabolt hercegnő történetét, akit éveken keresztül egy toronyba zárva tartottak, de valahogy sose került szóba, amikor beszéltünk. Talán, mert annyira ő sem emlékezett vissza szívesen azokra a napokra, vagy csak szimplán igyekezett előre tekinteni. – Én… Én tényleg szeretném jobban megismerni őt. Apa sose mesélt róla… És nem volt alkalmam megismerni őt.
A hangom is beleremegett a gondolatba, amelyet anya hiánya váltott ki belőlem. Egy szavam nem lehetett, hiszen csodálatos édesapám volt, de egyedül még ő sem tudta kárpótolni azt a nőt, akinek az életemet köszönhettem. Néha azt kívántam, bárcsak néhány ködös emlékkép maradt volna róla, de nem akadt más, csak egy régi festmény és ez a napló.
Szükségem volt némi időre, amire feldolgoztam, hogy Rapunzel elengedett erre az útra. Próbáltam elrejteni a könnyeimet, és a kesztyűmmel letörölni őket, de félő volt, hogy így is lebuktam. Talán fogalma sem volt arról, hogy mennyit jelentettek számomra a szavai. Nyugodtabb szívvel fogok így útnak indulni, hogy tudom, benne nem voltak rossz érzések az irányomba.
Váratlanul ért az ölelése. Esetlenül öleltem vissza, hiszen nem tudtam eldönteni, hogy ezt egyáltalán szabad, vagy illendő lenne-e, mégis annyira hálás voltam neki, hogy tétován visszaöleltem.
- Köszönöm – suttogtam halkan, hiszen továbbra sem találtam a megfelelő szavakat. – Át fogom adni neki.
Finoman kibontakoztam az öleléséből, és elraktam anyám naplóját, majd a torkomat köszörülve végigpillantottam az udvaron.
- Hiányozni fogtok. Hiányozni fog a palota is. Kérlek, ne engedd meg apának, hogy túlhajszolja magát – mosolyodtam el keserűen, hiszen ismertem őt és Eugune újkeletű melegvízmániáját, aminek a hatására a gépet folyamatosan karban kellett tartani.

◉ 542 words ● youtube ● note:    ◉

Friendly advice

Tele voltam kérdésekkel, amelyekre szerettem volna választ kapni, azonban tudtam, hogy a válaszok nem a kastélyon belül lapultak, hanem valahol messze, a királyság határain belül. Régóta őrlődtem, hiszen végre minden egyensúlyba került, mindenki olyan vidámnak tűnt és én is visszakaptam apát. Mégsem éreztem magam boldognak. Velem lehetett a baj. Hálásnak kellett volna lennem, amiért Corona népe megbocsájtott a hibáimért, és természetesen nem feledhettem el, hogy kinek mondhattam köszönetet, amiért az udvarban dolgozhattunk apával. Mindent elértem, amit eddig akartam. Mégis úgy éreztem, hogy valami hiányzott.
A Rapunzel felbukkanását követő pillanatokat annyiszor eljátszottam fejben, ezerszer elképzeltem miként fogom neki elmesélni anya naplóját, vagy bevallani neki, hogy hiányzott Cassie, de amikor megkérdezte, hogy érzem magamat, először nem találtam a szavakat. Zavartan a hajamba túrtam, lesütöttem a szemeimet, hiszen a mellkasomat szorongató kellemetlen érzés nem akart szűnni. Nehezen beszéltem az érzéseimről, előbb értettem volna meg Eugene-nal, hogy miként lehetett melegvizet csinálni, minthogy bárkinek is teljes mértékben megnyíljak.
- Én… Köszönöm, tényleg hálás vagyok, amiért itt vagy – ereszkedtem vissza a padra, miközben a kesztyűimet igazgattam. Ahogy rápillantottam, és eszembe jutott, hogy mennyi mindenen ment keresztül az élete során, továbbra sem tudtam felfogni miként tudott ilyen kedves és megértő maradni.
- Két dologról lenne szó – kezdtem bele tétován, miközben a hajamba túrtam. Talán egyszerűbb lett volna a naplóval kezdeni, így lehajoltam a pad mellett heverő táskámhoz, amelyből Ruddiger kihúzta az elnyűtt bőrkötéses könyvecskét.
- Talán még emlékszel arra, amikor múltkor jeleztem, hogy haza kell mennem néhány holmiért. Otthon pedig megtaláltam ezt a naplót – nyújtottam felé a naplót, azonban ha belenézett, akkor csak furcsa írásjeleket és rajzokat találhatott benne.
- A napló anyukámé volt. Egy részét le tudtam már fordítani magamnak, és nagyon sok jegyzete arról szól, hogy ő is alkímiával foglalkozott. Különböző dolgokat, kísérleteket hagyott maga mögött a világban, én pedig… Szeretném megtalálni ezeket és megfejteni a napló titkait, mert… - Képtelen voltam kimondani azt, hogy talán akkor egy kicsit jobban megismerhetném anyukámat, de lehet, hogy erre nem is volt igazán szükség. Rapunzel ismerte annyira az embereket, hogy akaratlanul is ráhangolódjon az emberek érzéseire.
- A másik pedig… Nem ugyanez a téma, de hasonlóan a falakon kívül van. Bizonyára neked is hiányzik Cass. Szeretném megtalálni, hogy tudjam, jól van. – A hangom itt már sokkal reménytelenebbül és bizonytalanabban csengett, hiszen mindketten tudtuk, hogy Cassie a maga útját akarta járni, nekem mégis borzasztóan hiányzott. Amióta ismertem őt, azóta felnéztem rá és odáig voltam érte. Bármennyire is próbáltam elfeledni ezeket az érzéseket és igyekeztem a munkába temetkezni, nem tudtam kiszorítani őt a fejemből.
- Lényegében… Tudom, hogy itt lenne rám szükség, figyelni a gépekre és hasonlók, de… Szeretném az engedélyedet kérni, hogy bizonytalan időre felfüggesszem az itteni tevékenységemet. Amint beszéltem Cass-szel és végére jártam a napló titkainak, visszatérnék. Csak úgy érzem, hogy szükségem lenne egy kis időre, hogy utána járjak dolgoknak. – Nem mertem rápillantani, miközben előhozakodtam a kérésemmel. Nem akartam túl sokat kérni, vagy hálátlannak tűnni, de úgy éreztem, hogy ha most nem járok utána anyám örökségének, akkor talán a jövőben már nem lesz lehetőségem rá.

◉ 497 words ● youtube ● note:    ◉

Friendly advice

Sok minden történt velünk az elmúlt időszakban. Senkinek nem volt egyszerű, hiszen kapcsolatok, barátságok táncoltak pengeélen, arról nem beszélve, hogy a végén egész Corona veszélybe került. Végül azonban minden rendeződött, én is úgy éreztem, mintha megtaláltam volna a helyemet. Azok után, amiket tettem, az emberek nehezebben fogadtak a bizalmukba, de Rapunzelnek köszönhetően megtanultam, hogy meg kell dolgozni azért, hogy ismét higgyenek bennem.
Minden úgy alakult, ahogy szerettem volna: a palotában dolgoztam apámmal feltalálóként, ahol a mechanikai és alkímiai tudásomat kamatoztathattam. Egy ideig nem is éreztem Cassie hiányát, de ahogy telt az idő, egyre jobban elfogott egyfajta szomorúság érzet. Nem érkeztek tőle csípős megjegyzések, nem volt kinek segíteni a feladataiban, nem akadt kit lenyűgözni, és bárhová pillantottam a palotában mindig azt vártam, hogy mikor bukkan fel végre. Hiábavalónak tűnt a várakozásom, hiszen tudtam jól, hogy Cassie kint van a nagyvilágban és éppen a saját útját járta.
Próbáltam újabb és újabb találmányokkal elterelni a figyelmemet, vagy éppen a meglévőket tökéletesíteni, de ez a módszer ideig-óráig működött. Aztán, amikor a régi Old Coronában lévő házunkban kutakodtam rátaláltam anyukám régi naplójára. Bizonyára apa rejtette el, így nem is mertem felhozni neki, hiszen tudtam mennyire érzékeny téma volt ez számára.
Anya naplójából viszont kiderült, hogy ő is alkímiával foglalkozott és szerte a világban tanulmányozott és kísérletezett. Az ő öröksége után való sóvárgás még inkább a palotán kívülre húzta a szívemet, ezért is kértem egy találkozót Rapunzeltől, hogy elmondhassam neki mi nyomta a szívemet.
A kertben üldögéltem azzal szórakoztam, hogy a lábamat lóbáltam, Rudigernek pedig el kell kapnia engem. Rudi persze hamar ráunt erre a játékra, és úgy gondolta, hogy a vállamon való gubbasztás sokkal jobb móka lehetett.
- Rapunzel, felség! – pattantam fel a helyemről, amikor láttam őt közeledni. Még most is annyira szokatlan érzés volt számomra, hogy Cassie nem követte őt.
A szemem sarkából láttam, ahogy Max elmasírozott mögött, és a vállán gubbasztó Pascal sem maradhatott el. Kíváncsi voltam rá, hogy Eugene merre járhatott, hiszen biztosan ő is a közelben járt. Most azonban örültem neki, hogy ha a kis barátainkat leszámítva ténylegesen kettesben beszélgethettünk. Biztos voltam benne, hogy megérti majd a problémámat, hiszen mindenkit arra bátorított, hogy küzdjön az álmaiért, illetve Cass neki is fontos volt, talán örülne neki, ha hallana felőle.
- Köszönöm, hogy időt szakítottál rám, és elnézést kérek, amiért ilyen… Ilyen gyerekes butaságokkal rabolom az idődet. Tényleg nem fog sokáig tartani, csak te vagy az egyetlen, akiben megbízom annyira, hogy elmondjam… - Itt egy pillanatra elhallgattam zavaromban, hiszen párszor már fejben kigondoltam mit fogok mondani, most mégis szerencsétlenül billegtem előre-hátra, miközben a táskámban lapuló naplót szorongattam.

◉ 424 words ● youtube ● note:    ◉