Soha nem tartottam magamt félősnek, olyannak sem, aki rettegne ettől vagy attól. Egyszerűen éltem az életemet, oda mentem, ahova éppen kedvem tartotta. Ám éjszakánként nem így van. Azt kell átélnem, amit az elmém elém vetít, amit mutat. Mintha örökre be lennék zárva a rémálmok körforgásában.
Nem szokványos álmokról beszélek, hanem olyanokról, amikre azt mondanátok, hogy ezek biztos csak fantasy filmekben jöhetnek létre. Ugyanis nem ember vagyok, hanem… sárkány. Nagy, hatalmas és egy bizonyos férfi mindig úgy hív, hogy Bewilderbeast. Méretem ellenére mégis ketrecbe zárnak, használnak, mint egy bábút és rákényszerítenek olyan dolgokra, amiket én nem akarok megtenni. Bármit teszek már így neveltek… idomítottak, mint egy házikedvencet szokás. Irányították a lépteimet, nem lehetett saját döntésem. Uralhattam a jeget, lehettem hatalmas, akár alfa… mégis…

Ekkor riadok fel a csönd jótékonysága telepszik körém miközben rólam az izzadság dől. Nem akarok nagy dolgokat. Nem akarok üres ígéreteket egyszerűen csak élvezni óhajtom az életemet. Mégis a múlt úgy kísért, mint akit lasszóval kergetnek, hogy elkapjanak és visszacibáljanak a mélybe. Egy olyan mélységbe, ahonnan soha, de soha nem térhetek vissza.
Lemondva az alvás jótékony hatásairól másztam ki az ágyból, akkor már próbáltam összeszedni magamat. Egy jó tussolást követően szárítkozva lépek ablakomhoz. Még érzem, ahogy hajamból csepegnek a vízcseppek. Finom ütemmel csorognak végig vagy arcomon, vagy nyakamon, ám tarkómnál a törülköző várja őket. Engem mi vár? Erre egy keserédes mosolyra húzódnak ajkaim. Magány? Sötétség? Tehetetlenség a múlttal szemben?
Felemelve fejemet visszaköszön rám az álmomban látott tükörkép. Harag, magány, tehetetlenség és keserű érzés árad szét ereimben, újra felnézek a hold irányába. Aki ténylegesen el tud viselni engem vagy komplett idióta, vagy pedig csak őrült. Kinyitom az erkély ablakát, előkapom cigimet és kilépve rá is gyújtok. Hajamat fél kézzel finoman megtörlöm. Mindenkinek jár némi üdvösség és boldogság csak meg kell találni. Folyamatosan ezt hablatyolják körülöttem, munkámból kifolyólag tudom, hogy amúgy is nagy az isten állatkertje csak alacsony a kerítése.

Kidobónak lenni nem valami marhára hálás feladat. Sok ripaccsal kell találkozni, még több buksza huszárral, akik nem tudják pontosan hol is van a határ. Most hosszabban engedem ki a füstöt ajkaim közül, mint mindenkinek nekem is véges a türelmem, ha pedig elfogy… jobb inkább nyúlcipőt húznia az illetőnek. Talán a múltbéli énemet annyira nem is vetkőztem le? Amennyire itt is irányításmániások a szüleim nem is csodálkozom, hogy azzá váltam, amivé.
Mint mindenkinek nekem is tetszenek a szebbik nem képviselői. Azon belül is többször láttam a városban Szivárványlányt, elég nehéz volt kideríteni a szépség nevét. Bár makacsabb férfiember fajta lévén sikeresen megmozgattam kicsit a szálaimat. Újra a holdra nézve szívok bele cigarettámba és kifújom a füstöt, mintha álmomban a jeget kreálnám. Erre elmosolyodom egy kicsit, már csak az a kérdés, hogy a kisasszonyt miként szerezzem meg magamnak. Ha már az előző életemben nem lehetett semmi és senki olyan, aki ténylegesen hozzám kötődik… itt az ideje ezen változtatni. Azt hiszem bőséggel kinőtem az egyéjszakás kalandok játszásából.




✦ Olykor magamtól is, de legtöbbször idegeskedés vagy nagyobb érzelmi hullám miatt képes vagyok fagyos leheletet kreálni. Ilyenkor megfagyaszthatom a vizet is vagy csak valami kristályosat létrehozok belőle.
✦ Nagyon koncentrálva képes vagyok a fajtársaim elmélyét manipulálni, akaratukat meghajlítani. Ám ez rendes gyakorlás nélkül kimerítő. Így sem mindegyik társamra van ez hatással, vannak kivételek ez alól. (Itt nem tudom emberi alakjában legyen e valami szükséges plusz hozzá?)
✦ A vízben igen jól úszom, olykor nagyobb gyorsasággal mint az átlag emberek.
✦ Feltudom venni mesebeli alakomat.