Astrid &  Fényfúria

The best memories don't have evidence beyond the picture in your mind

Ahogy a falon keresztül nézem, érzem a közöttünk lévő kapcsolatot, mintha egy régi, elfeledett dallam szólalna meg újra. A szemeiben látom a kérdéseket, a kíváncsiságot, és a vágyat, hogy megértse, ki is valójában. Én is érzem ezt a vágyat, hogy felfedjem az igazságot, amit a falak és elfeledett emlékeink rejtettek el előlünk.
A falon átírt szavait, amiket a telefonja fényében olvasok, olyanok, mint egy titkos üzenet, egy rejtélyes kód, amit csak mi ketten érthetünk meg. Az álmok mindig is rejtett üzeneteket takartak az életünk folyamán. Bolond volnék, ha most az egyszer nem hinnék nekik. A neve, Fényfúria, egy ismerős dallam a szívemben, és bár a fal még mindig elválaszt minket, érzem, hogy közelebb kerültünk egymáshoz. A homályos képek, emlékek takarásában ott rejlett ő is. Nem engedhettem el ezúttal. Ő volt az első, akivel bizonyíthattam, hogy nem őrültem meg. Jelenleg pedig ez volt a legfontosabb. Nem veszíthettem el a józan eszemet, ameddig Bloomcrown jólétébe az én kezeim is belenyúltak. Arról nem is beszélve, hogy Olivert sem hagyhattam magára a sok teendővel. Néha azt hittem ő az, aki hamarabb megbolondulhat…
A könnyei, amelyeket még a falon túlról is látok, nem csak a bánatát, hanem a reményét is hordozzák. És én is reménykedem vele, hogy megtaláljuk a módját, hogy áttörjünk ezen a láthatatlan akadályon, és végre szabadon kommunikálhassunk. Egy pillanatra még jó ötletnek is tartom, hogy elkobzom a Halszálka falra akasztott baltáját és azzal próbálom meg áttörni ezt a bosszantó “burkot”. Ám sajnos ez a fajta próbálkozás nem tűnik annyira véghez vihetőnek. Márcsak a fal masszívsága is kételyeket ébresztett bennem, ezt pedig egy egyszerű, irritált grimasszal nyugtáztam. Bosszantó volt, hogy még az “ébredésem” után is ennyire tehetetlennek éreztem magamat. Főként így, hogy a magasztos Fényfúria állt velem szemben.
A sárkányok és az emberek közötti kapcsolat mélyebb, mint bárki gondolná. Ezt mondaná Hablaty is…nem? Ő rá még emlékszel igaz? Az álmaid segíthettek. Ó, Hablaty… A fenébe is, hogy nem tudsz jókor jó helyen lenni!
Fogatlan… Ő nem csak egy álom. Ő valóságos, és a kapcsolatod vele talán a kulcs ahhoz, hogy megértsd a múltadat és a jelen helyzetedet. És igen, ismerlek. Nem csak a fal másik oldaláról, hanem egy olyan világból is, ahol a sárkányok és az emberek együtt élnek békében. Hibbant-Sziget… Dereng valami? Nem vagyok jó ilyesféle beszédekből. Mindig is úgy hittem, hogy túl sok az elvárás, amikor a másikon próbálsz segíteni. Ez persze nem gátolt meg abban, hogy támogassam azokat, akik fontossá váltak az életem során. Fényfúria is egy volt közöttük.

413 szó

to: Astra

WHY ARE YOU SO FAMILIAR?

Teljesen szürreálisnak hatott ez a találkozás, mintha nem is velem történne meg. Az álmomban látott alak előttem állt, mozgott, mimikája volt és mondhatni karnyújtásra volt. Annyira bosszantóan közel mégis oly távol. A fal elválasztott a lehetséges válaszaimtól, szívem torkomban dobogott. Talán most az egyszer érzem azt valami kiderülhet az eltűnt múltamból. Legalábbis abból, amit álmodok folyamatosan… vagy éppen csak ébren jut eszembe valami. A lány lehet a kulcs mindenhez. Legalábbis az egyik kulcs. Lehet ezért lennék amnéziás? Emlékeznem kell rá és még a többiekre, akik folyamatosan újra és újra szembe jönnek velem? Kicsit görcsbe is rándul gyomrom, kérlek ott fent az égben most hagy tudhassak meg valamit!
A lány nagy öröme arra utalhat tehát, hogy tényleg ismer és nem én vagyok teljesen bolond. Kicsit erre fel is vidulok, de hiába beszél nem hallok semmit ez mégis elszomorít. De hát, ha látja az írásomat a falon akkor már egyfajta kommunikáció elindulhat közöttünk.
Közelebb hajolok a falhoz, hogy elolvashassam mit is írt a telefonjába. Gondolkodóba esem, igen Astridnak hívták az álmomban is. Most szinte bekönnyezve elmosolyodom, nem tudom ő mit láthat a falon túl belőlem, de finoman megérintem a falat. Most még erősebben vágyódom azután, hogy áttörhessek a falon. Ostoba mód hiányérzet… honvágy fog el a lány irányába. Pedig csak most látom először a jelenlegi életemben.
- Igen, emlékszem. Mindig felbukkansz az álmaimban… másokkal együtt. - írom le neki a falra úgy nézek újra rá. Vajon másként nem lehetne kommunikálni ezen kívül? A hang nem adott, ahogy a telefon sem pedig mennyivel könnyebb lenne. Elsírtam magamat akaratlanul is és kicsit az elkeseredésem és frusztrációm is elkezdett kijönni belőlem.
Oly csonkának éreztem magamat… annyira elveszettnek. Míg mások problémáit átláttam a magamét nem tudtam megoldani. Fekete űr tátongott fejemben, mesehőst láttam a tükörben és jelenleg magam előtt is. Olyan kusza minden, soha nem tudok ebből vajon kiszabadulni?
- Te… ismered a fekete sárkányt? Fogatlan. - írom le a következőket szomorúságot érzek még inkább. Hiszen tudni akartam ki az, aki iránt így sajog a szívem. Bármi történjék érzem még most is mintha hozzá tartoznék. Biztosra veszem valaki olyan, aki egyáltalán nem ismer beutaltatna az elmeosztályra. Ugyan ki mondaná azt, hogy egy másik ismeretlen valakihez kapcsolódik és az valaki sárkány az emlékei szerint? Remegett a kezem, hezitálva emelem fel, hogy újabb mondatot kezdjek. Összepréselem az ajkaimat és nagyot nyelek. - Mond… te tudod valójában… ki vagyok? Úgy értem ismertél akkor is… mielőtt átkerültem a fal eme oldalára? - szinte úgy éreztem menten szétrobbanok az adrenalintól. Talán ő nyom lehet, kapocs ahhoz az életemhez is amit elfelejtettem az evilágból. Kezemet a falra helyezem, reménnyel telve tudnék most a falhoz tapadni. Ám sürgetni sem akarom őt. Bármi is jön válaszképpen… tudni szeretném.

from: Kyung-Mi

444 szó ❁ megjegyzés

Astrid &  Fényfúria

The best memories don't have evidence beyond the picture in your mind

Ez is megtörtént. A munkahelyemen fakadtam ki. Szerencsére nem kellett a fél kocsmától bocsánatot kérnem, ugyanis maximum a női mosdóba betérő vendég hallhatta mennyire padlón vagyok. A tükörben hiába látom magam, szívemet továbbra is kínozza a hiányérzet. Hiányzik Hablaty. Hiányzik a sárkányom, Viharbogár, ám mindenekelőtt, az otthonom. Fata Morgana már nem az, aminek eddig hittem. Meghitt otthont nyújtott idáig, ám amint visszatérnek a keserű igazság emlékei máris más nézetből látom a részleteket. Ez a hely pedig nem az én otthonom volt.
Most is fel-alá sétálok Stormreach és Bloomcrown határánál, azon idegeskedve mit tudnék egyáltalán tenni a helyzet érdekében. Van-e egyáltalán értelme? Hiszen nincs emberfeletti erőm, hogy áttörjem a falakat, sem mágikus képességem, hogy mások előtt is felfedhessem az igazságot. Az is megeshet, hogy csak megbolondultam vagy ez egy rossz álom. Akármelyik is legyen, ha nem érek a végére tényleg bele fogok őrülni.
Türelmetlenkedésem és vívódásaim közepette veszem észre a magasztos fehér formát az üveglap túloldalán. Először azt hiszem káprázik a szemem, így pislognom kell párat, hogy jobban szemügyre vehessem a sárkányt. Aki...egy szendvicset tart a kezében, míg másikkal a falra írja gondolatait. Nem hiszek a szemeimnek, a fejem pedig még annál is lassabban dolgozza fel a látottakat. A végére csupán elképedt arccal meredek a túloldalon lévőre, ameddig végre a testem meg tud moccanni az irányába.
- Fényfúria! - vetődök pillanatok alatt a fal irányába, két kezemet szorosan az üvegre tapasztom, mintha abban bíznék le tudom azt dönteni, hogy elérhessem a sárkányt. Buta próbálkozásom persze sikertelen, s a nagy örömben el is felejtem, hogy a falak lefogják hangomat. Jobb ötlet híján a mobilomat vadászom elő farzsebemből, remélve, hogy ha a sárkány írni tud, akkor olvasni sem lesz probléma. Időm sincs túl sokat komplikálni a helyzetet. Az például, hogy furcsának kellene titulálnom a sárkány lexikai tudását és a hirtelen jött beszédkészségét, most nem igazán játszik szerepet.
Emlékszel rám? Astrid a nevem. A szavak lepötyögése után a kijelzőt is a falhoz szorítom, s türelmesen megvárom, hogy el tudja olvasni. Ha álmaiban látott már, biztos vagyok benne, hogy ismerni fog. De ha az ő emlékei is hasonló kusza labirintusként telepedtek le a fejében, akkor sokkal nehezebb dolgunk lesz.

353 szó

to: Astra

why are you so familiar?

Szabadnapom van, újabb hobbimnak kedvezve hol máshol lehetnék minta falnál? Gondolataim cikáznak barátaim között. Legyen szó itt akár Yu-Na-ról, hisz őt is barátomnak tekintem bármennyire legyen… ellenséges a hangulat kettőnk között. Talán képes leszek megtörni a jeget. Ott van Na Bi, Josefine is. Akkor ne feledkezzünk meg Tae-Moon-ról, Logan-ről sem. Az sem kizárt, hogy gyarapodni fog a lista, itt a falnál is találkoztam egy fura szerzettel. Akit eleinte tündérnek néztem ám a neve Hazel.
Most talán kivételes eset, hogy újra megint magamat elemzem, újabb álmok gyötörtek a fekete sárkányról, ha jól emlékszem Fogatlan a neve. Egy szőke lányról, aki eléggé határozott és tüzes természetű. Astrid és a barna hajú fiú… Hablaty. Mélyen belül az a vágy kering bennem, hogy megtaláljam őket, ami képtelen ötlet. Azt se tudom egyáltalán itt vannak? Máshol? Mégis, hogy néznek ki? Lehetséges nem ártana nekem egy háziállat, lefoglalna kellőképpen. Mint a munkában mondjuk a vendégek megfigyelése. Ah, ez most úgy hangzott mintha zaklató lennék, jól van Kyung-Mi. Szedd össze magadat.
Hajamba túrva élveztem a kellemes időt, ami nekem mondjuk kellemes volt más morgott rajta. Valakinek nincs, van, akinek szemét, ahogy mondani szokás. Hoztam magammal egy szendvicset így azt kezdem el majszolgatni miközben a fal mentén lébecolva sétálgatok. Annyira magas, hogy én magam nem látom a tetejét, egyáltalán véget ér ez valahol? Vajon mi lenne, ha… leomlana? Vagy esetleg valaki áttörné? Lehetséges ezt áttörni? Mondjuk… ha valaki neki menne? Mi történne? Összetörne ő maga? Esetleg a kocsi, amivel megkísérli a dolgot? Felsóhajtva ülök le pont a fal előtt a fűbe majd homlokomat a falnak döntöm. Miért kell ennyire bonyolultnak lennie ennek az egésznek? Csak… csak ne legyen itt és kapjam vissza az emlékeimet. Ennyi.
Felnyitva szemeimet hirtelen mozgást látok a szemem sarkából. Felkapva a fejemet nézek arra. Először azt hiszem, hogy álmodom majd megérintem a falat. Őt….őt…. láttam már! Ez a szőke lány az álmomból, aki mindig ott volt a fiú sárkány közelében. Mintha ő is engem vizslatna? Nem tudom eldönteni. Hirtelen még azt is elfelejtem, amit akarok csinálni így kapálózok egy kicsit magam körül majd végül próbálok a falra írni. Kérlek… lássa!
- Te… ki vagy? Ismersz? - egy vadidegent csak nem támadhatok le egyből ugye? Ám mégsem bírom ki túl sokáig. - Álmomban, láttalak téged. - csak reménykedni merek benne, hogy tényleg ő az és ismer engem. Talán válaszokat kaphatok a kérdéseimre.

from: Kyung-Mi

388 szó ❁ megjegyzés