Azt hihetnéd, hogy az álomból soha nem lesz valóság. A valóságból pedig soha nem válhat álom, pedig mekkorát is tévedsz! Erre én magam vagyok a megfelelő példa, nem is kell igazán másra mutogatnom. Miért is tenném? Annyira egyértelmű és adja magát a helyzet. Főleg most.
Az éjszaka leple alatt denevérként rovom a köröket. Szinte már gyermeki nevetéssel fűszerezve minden egyes kikerült fát. Magasan szállok fel az égbe, élvezettel járja át testemet az adrenalin… hagyom, hogy lezuhanjak a magasból, új érzések felfedezéseként.
Kissé kimoshatom agyamból a kusza gondolatokat, akár a problémákat is. Minden szépen lassan röppen ki a fejemből. Mióta felébredtem és tudom ki vagyok pontosan sokkal jobban értem magamat. Tudom miből fakad kíváncsiságom, hihetetlen nagy életkedvem, felfedezés vágyam. Megértettem önmagamat, ennél pedig felszabadítóbb érzést nem is kaphat senki kerek e világon.

Szeretem a vendéglőt, hiszen rengeteg ötletem van benne, ahogy apámat is. Elég viccesnek hat, hogy régi életem és mostani életem apja szinte összeköthetőek lehetnének. Túlféltőek ezáltal próbálnak korlátozni, de emellett annyi szeretet adnak amennyit még soha nem láttál. Ahogy zuhanok hirtelen kezdek el újfent csapkodni kis szárnyaimmal kuncogva és végül kikerülök egy nagyobb fenyőt. Kicsit csak repkedek körülötte majd egy ágán megpihenek mikor úgy hallom jár arra valaki. Heves légzésemet is próbálom visszafojtani, azért még az alakom megtartása nem mindig tud sikerülni, de reménykedtem benne, hogy nem most adja fel a szolgálatot a denevér énem.
A beszélgetésfoszlányokból eszembe jut Jenna igencsak kellemetlen esete. Szegényt mióta majdnem kirabolták… féltem. Marhára. Ő a legjobb barátnőm, vele pletykálok ki mindent. Főleg a fiúkat… erre majdnem felkuncogok így befogom a számat kis denevér kezeimmel.


- Hallottad? – kérdezte kissé reszketeg hangon az egyik férfi a kettő közül. Szerencsére Takonypóc vigyáz drága barátnőmre… majd amúgy is össze kellene ülnöm a fiúkkal, hisz szeretek velük lenni. Halvér is mindig ott van viszont Nick Wild iránt ugyan úgy viseltetek, mint akik odalent vannak. Távolságot tartok tőle.

- Ne légy már hülye, senki nincs itt. Biztos egy állat volt… - mordulja türelmetlenül a másik. Kicsit összébb is húzom szemeimet. Újra eleresztek egy kuncogást mert, ha tudnák ki és mi is vagyok akkor nem lennének ilyen nyugodtak. Ekkor hallani egy nagyobb koppanást, azt hiszem valaki neki ment egy fának.
Azért ne értsetek félre nem vagyok gonosz vagy ilyenek, de annyira élvezem az új formámat, hogy képtelen vagyok nem „csínyt” elkövetni. Alapvetően nagyon is szeretek emberekkel beszélgetni. Azt hiszem pont ezért barátkoztam össze Jonathan is a vendéglőben. Segítettem is elég sokat, hogy be tudjon illeszkedni, de nem rossz srác. Meglepően jó a társasága.

- Mondom, hogy hallottam valakit! Tuti te is hallottad! – hebegi továbbra is a rémültebbik fél.

- Annyit hallok, hogy bolond vagy… - morgolódott mire én fejbe vágtam egy tobozzal, ugyanis elég magasan voltam, és éreztem vissza fogok változni. - Ezt tuti direkt csináltad! – sziszegi tovább.

- Fiúk, ha nektek lennék tipliznék… - nagyon vékony hangot adok ki. Aki valószínűleg ijedősebb ő pattan fel először.

- Na jó… én leléptem! - és már hallani is a hó ropogását lába alatt. Azt hiszem ő elég hamar feladta a küzdelmet. Barátja is követi eléggé nagy dirrel-durral. Hallgatózom egy ideig, de mikor megbizonyosodom arról miszerint elég távol vannak gyorsan leszállok. Pont sikerül talpra esnem úgy, hogy ne taknyoljak el. Szerintem ideje lesz hazamennem és lepihennem, így is apám észreveszi, hogy kiszöktem megnézhetem magamat. eme gondolattal fogom magamat és elindulok haza, ki tudja időközben talán sikerül újra átalakulnom. Erre el is mosolyodom, mindig is repülni szerettem volna és ez most megadatott! Kell ennél több?!




✦ Fel tudom venni a denevéralakom és ilyenkor tudok repülni is.
✦ Képes vagyok befolyásolni a legtöbb személyt, leghatásosabb gyengébb akaraterejükkel szemben.