Épphogy megkezdtem a szendvicsemet, amikor az egyik kolléganő bukkan fel az irodában a hírrel, hogy az igazgató úr keres engem. Kelletlen sóhajjal törlöm le az arcomról a morzsákat, megköszönöm a jelzését, majd rémesen elnyújtott, lassú mozdulatokkal nekiállok visszacsomagolni az ebédemet. Nem szerettem, amikor az igazgató hivatott, mert az általában mindig azt jelentette, hogy én fogom a rövidebbet húzni. Elképzelésem se volt arról, hogy mégis mit akarhatott pont tőlem, amikor minden erőmmel azon voltam, hogy messzire elkerüljem őt és a párját, aki történetesen az igazgatóhelyettes volt. Eleinte semmi problémám nem akadt a nővel, szívesen segédkeztem a projektjeiben – nem mintha lett volna választási lehetőségem egyébként -, mégis az idő múlásával egyre kellemetlenebbé váltak a flörtölési kísérletei. Inkább meghúzódtam a háttérben, ugyanis nem szerettem volna elveszíteni az állásomat egy olyan affér miatt, amelynek még csak a részese sem voltam.
Ahogy végighaladok a folyosókon magamban imádkozom, hogy bárcsak megnyílna alattam a föld, és soha nem érnék el az úticélomig, azonban bármennyire is fohászkodom, ez nem történik meg. Gyomorgörccsel emelem a kezemet kopogásra, ugyanis előre rettegek attól, hogy ordítani fog velem – nem mintha titkon ne szoktam volna hozzá a kirohanásaihoz, elvégre az ébredésem óta tisztában vagyok vele, hogy annak idején is egy idegbajost voltam kénytelen támogatni -, de amióta emlékszem az érzékeim is érzékenyebbé váltak.
- Jó napot, igazgató úr, látni kívánt? – lépek be az irodájába, miután a kopogásomat az érces invitálása követi.
A helyiségbe lépve még inkább úgy érzem magam, mint akit sarokba szorítottak, de legalább a Gonosz Királynő nincs jelen, hogy a tekintetét az enyémbe fúrja.
- Végre, Bartek! Rengeteg dolgot kell megtárgyalnunk! – Az igazgató tekintetéből süt a türelmetlenség, így hatalmas gombóccal a torkomban araszolok az asztalával szemben lévő szék felé, és ereszkedek le rá.
- Igeeeen? – nyújtom el a szót, mert a bizonytalanságom akaratlanul is kiütközik. Ki akar rúgni? Rájött, hogy a Királynőnek milyen szándékai vannak engem illetően? Ezernyi dolog jut eszembe, ami miatt stresszelni kezdek, és kénytelen vagyok ökölbe szorítani a kezeimet a térdemen, hogy ne látszódjon az ujjaim remegése.
- Elsőkörben Anasztáziáról lenne szó. Mit gondol róla? Mit tud róla? Tudom, hogy maga segített neki az első napjaiban, szóval bizonyára van miről fecsegnie – könyököl az asztalára, miközben én zavartan felnevetek. Persze, tucatnyi dolgot említhetnék vele kapcsolatban, ahogy bármely más tanárnak is számtalan titkát hallgattam ki a múltban, csak rajtuk áll, hogy megőrzöm-e ezeket, vagy az irhámat mentve beköpjem őket. De Anasztázia más, a csontjaimban érzem, hogy volt egy élet, amelyben találkoztunk, és az ellenkező oldalon álltunk. Nem akarok rosszat neki, hiszen látom, hogy mennyire próbálkozik teljesíteni, így hebegni-habogni kezdek, amíg Raszputyin meg nem unja, és el nem tereli a témát más felé.
Odakintről azonban éles fékcsikorgás és csattanás zaja szűrődik be, amelytől összerezzenek, ugyanis az a bizonyos baleset még mindig megpecsételi az életemet. Fáradt és figyelmetlen voltam, nem kellett volna beülnöm a volán mögé, mégis siettem hazafelé, ugyanis másnapra két osztály dolgozatát is ki kellett volna javítanom.
A kapkodásnak meglett a veszte, amikor nem kapcsoltam időben, és elütöttem az úttestre kiszaladó fiút, arról nem is beszélve, hogy több járművel is összeütköztem.
Hónapokig kórházban lábadoztam, hiszen alig bírtam lábra állni, a hallásom károsodott, és féltem, hogy soha többé nem fogok járni. Az orvosok mindent megtettek értem, mégis a mai napig bicegek, ha stresszes vagyok, a hallásomat pedig fél évvel később visszanyertem, de meg kellett tanulnom a siketek jelnyelvét. Olcsón megúsztam ahhoz képest, ami a fiúval történt, ugyanis a kis srác örökre tolószékbe kényszerült.
Minden egyes alkalommal, amikor összefutunk a folyosón, elszorul a torkom, és sírhatnékom támad a bűntudattól. Voltak olyan pillanatok, amikor a tanári mosdóba, vagy egy szertárba menekültema könnyeimet leplezve.
- … És végzetül, Bartek, örömmel jelentem be, hogy mivel Mrs Garnier szülési szabadságra ment, így visszakapod a korábbi osztályodat – fonja össze az ujjait maga előtt, ahogy az asztallapra támaszkodva egy háromszöget formál a kezeivel.
Meglepetten pislogok fel rá, hiszen váratlanul ér a bejelentése, arról nem is beszélve, hogy nem érzem magam felkészültnek ahhoz, hogy ismét több tucatnyi gyerek osztályfőnöke legyek.
- Azt hittem… Azt hittem, hogy Rapunzel vagy Péter kapja meg őket – akadozva ejtem ki a szavakat, ahogyan a kétségbeesettségemet elfedve próbálom hárítani a feladatot. Raszputyin természetesen hajthatatlan, én pedig nem merek ellenkezni vele, így udvariasan megköszönöm a lehetőséget, és érdeklődöm, hogy igényt tart-e még a társaságomra.
- Örülök, hogy szólt! Itt egy lista, hogy milyen könyveket teszünk tiltólistára az iskolában. Kérem, gondoskodjon róla, hogy a könyvtárosunkhoz is eljusson. Amit szükséges, vegye a tanmenetből, a könyvtárban lévő köteteket pedig biztos helyre. – Remegő kézzel veszem át tőle a papírost, amelyre addig nem pillantok rá, amíg el nem hagyom az irodáját.
Amint becsukódik mögöttem az ajtó, a falnak dőlve mély levegőt veszek, és a papírt kezdem tanulmányozni. Csupa olyan könyvet tilt be, amely gondolkodása szerint nem eléggé konzervatív, vagy nem példamutató az ifjúság számára, véleményem szerint azonban ezek a művek szükségesek, szabad gondolkodásra buzdítják a mai fiatalokat. Nem akarom ezeket a műveket kihagyni, és ha rajtam múlik, akkor a magam módján fogok lázadni az intézkedés ellen.
Nem osztom meg a gondolataimat Rapunzellel és Anasztáziával, Péterrel pedig még mindig nem beszélünk, mert… Ostoba módon a barátságunk elé helyeztem egy olyan szerelmet, amely talán soha nem is lesz viszonozva, azonban nincs bátorságom Péter elé állni és bocsánatot kérni, így inkább a könyvtárossal szövetkezek, akiben Raszputyin intézkedése pont olyan ellenkezést vált ki, mint belőlem. Éppen vele beszélem meg a részleteket, amikor egy kedves, fiatal hang üti meg a fülemet.
- Á, Patácska! Miben lehetek szolgálatodra? – fordulok a lány irányába, akin már korábban észrevettem, hogy nincs a legjobb állapotban, ráadásul most már az új osztályfőnökeként is kötelességem vigyázni rá.


✦ Denevér: Ezt az alakodat, csak éjjel tudod magadra ölteni. A bőregér énednek köszönhetően képes vagy a repülésre.