Ilyen lehet a mennyország.
Színes forgatag, habos-babos, pillekönnyű tüll, fenséges bársony, letisztult selyem, bohém tollak és csillogó flitterek. A levegőnek új cipő-illata van és minden kirakatban áll egy próba baba, aki magán viseli valamelyik csodát, amit én álmodtam meg.
Kecsesen lelépnek az állványról, majd végigvonulnak az utcán, az emberek pedig tapsolnak, vakuk villannak és mindenki arra kíváncsi, hogy mi ihlette ezt a csodálatos kollekciót.
– Mobil vécé.
– Mi?

Mi?
Felébredek. Csak egy álom volt, szerencsére. Bele is haltam volna a szégyenbe, ha így leégetem magam a bemutatóm nagy estéjén – nem mintha ott tartana a karrierem, hogy ezen aggódjak. Még hogy mobil vécé! Apropó... sebtében összerendezem egy viharvert kupacba a vázlataimat – úgy fest, tegnap belealudtam a nagy alkotásba –, és az éjjeli szekrényre helyezem őket, miközben kikelek az ágyból és az ablakhoz sétálok. Odakint már nagyban folyik a jótékonysági bál szervezése, a munkások már el is kezdték felhelyezni a virágokat és a fényfüzéreket, és egy mobil vécé is került az udvarra, amit hangos instrukciókkal sikerült pont a rózsabokorba lepakolni. Ez mindent megmagyaráz.
Egy kicsit csalódott vagyok, hogy apu nem várt meg a szervezéssel, tudja, hogy imádom felügyelni, hogy minden tökéletes legyen, de nem búslakodom sokáig, mert így jut időm a másik kedvenc időtöltésemnek hódolni: vásárlás!
És ha már vásárlás... A tekintetem a vázlataimra téved. Talán itt az ideje kipróbálni magam. Tenni az álmaimért, ahogy... ahogy egyszer valaki mondta. Már nem emlékszem, ki volt az. Azért a biztonság kedvéért megvárom a tizenegy óra tizenegy percet és nagyon erősen kívánom, hogy sikerüljön, majd le is kopogom.
Alig férek a bőrömbe, az utcán végig azt mantrázom, hogy sikerüljön, amikor pedig nem, a gondolataim az esti bál körül forognak és persze a ruhán, amit viselni fogok. Vannak elképzeléseim, egészen pontosan három egyszerű szó, ami külön-külön is mind a kedvencem, de együtt tökéletesek igazán; rózsaszín, hatalmas és csillogó. És nincs jobb hely arra, hogy megtaláljam a RUHÁT – csupa nagy betűvel – , mint a House of DeVil divatáruház. A legjobb hely a városban. Mindig abban reménykedem, hogy összefutok Szörnyellával, megjegyzi, hogy csinos a kalapom, elbeszélgetünk a divatról, csak úgy mellékesen megjegyzem, hogy én is divattervező akarok lenni az ő hatására, mire elérzékenyülten felajánlja, hogy dolgozzunk együtt. De nem vagyok ostoba. Tudom, hogy ilyen csak a mesékben van, ezért is hoztam magammal a vázlataimat egy önéletrajzhoz csatolva. Már azzal is beérném, ha felvenne gyakornoknak, aztán idővel úgyis rájön, hogy van tehetségem, érzékem ehhez a szakmához.


A soirée egyszerűen tökéletes, mindenki el volt ájulva a ruhámtól, apuci szóhoz sem jutott, mikor meglátott benne. Egy pillanatig azért megijedtem, mert a nagy ámulatban elfelejtett levegőt venni és aggasztóan kékülni kezdett az arca, de végül meleg mosollyal dicsért meg, hercegnőnek nevezett és annak is éreztem magam. Épp a rákkoktéllal szemezek, ugyanis elfelejtettem ma enni a nagy izgalmak közepette, és egy kicsit szédülök is, mikor felbukkan ő. Fess és a mosolya levesz a lábamról. Szó szerint. Utánam kap, segít talpon maradni, mikor hirtelen elveszítem az egyensúlyom.
– Minden rendben?
– Hát persze – sietek tisztázni a helyzetet. – Csak ez a meleg... – legyezgetem magam zavartan, azt még sem mondhatom, hogy éhes vagyok, nem lenne valami charmant. Egyébkén nem hazudok, tényleg meleg van. Izzadok, mint hazug a templomban, de ezt szintén nem közlöm vele.
– Épp az udvarra indultam szívni egy kis friss levegőt, csatlakozol?
– Igen!

✦ Mondták már, hogy elragadó a kacagásom, nem gondoltam volna, hogy szó szerint kell venni, de úgy tűnik, igaz: ha valaki meghallja a nevetésem, ellenállhatatlan késztetést érez rá, hogy őszintén válaszoljon a kérdéseimre. Mivel magamtól úgy sem látnám meg az igazat, ez rendkívül hasznos képesség.
A képesség 5 lezárt játék után aktiválódik, tehát a 6. játékban.
A képesség aktív 2021.10.01-től és ezzel együtt a karakter emlékei is visszatértek a mesebeli életéről.