Should I do it on the phone?
Should I leave a little note
in the pocket of his coat?
I’ll be single soon

„Hol rontottuk el, Zakh? Ott, hogy beleragadtunk a „se veled, se nélküled” viszonyba? Ott, hogy miután hosszú évek után újra találkoztunk, volt egy mennyasszonyod? Camille… még mindig emlékszem, mekkora akadály volt közöttünk.
Vagy talán ott, mikor végre észrevettem a tánctanáromat, Lionelt, aki már régóta odáig volt értem? Azt hittem, mindent áthidaltunk. Minden egyes kisebb és nagyobb akadályt, de aztán… minden, amink volt, eltűnt. Hiába kérted meg a kezem, valahogy te is érezted, hogy nincs meg már az a tűz a kapcsolatunkban, ami egykor. Vagy ami talán sosem volt ott igazán. Fellángolás? Az volt. És rózsaszín köd is. Szerettelek. Amikor először elváltunk, összetörtem. Aztán másodjára is, mikor a kísértés elhatalmasodott rajtam és engedtem Lionelnek. Akkora egy buta liba voltam!! De te nem is figyeltél rám akkoriban. El voltál az új munkáddal foglalva, hiszen tanár lettél, hatalmas nagy felelősséggel. Ah, de minden mindegy már.
Azt hiszem, ezennel vége. Végleg. Túl régóta húzzuk már ezt, nem lesz jobb, és talán rosszabb sem. Nem akarlak visszatartani a boldogságtól és magamat sem! Mindketten megérdemeljük, nem? Tudom, hogy most mit mondanál. Visszakoznál, hogy most minden más lesz. De nem lesz. Küzdöttünk eleget. Ketten voltunk a világ ellen, és vegyük észre: elbuktunk! Ez nem volt valódi. Kívánom, hogy boldog legyél és megtaláld azt, akire igazán szükséged van. Boldog vagyok, hogy te voltál nekem az első kapcsolatom. Sok dologra megtanítottál, amikért mindig is hálás leszek.
Most elengedlek…
Lelkem egy kis darabja mindig szeretni fog téged.

Hayley”

Elbúcsúztam. Képtelen lettem volna valódi búcsú nélkül távozni, hisz Zakh tényleg fontos volt nekem. Nélküle kevesebb lennék, sokkal kevesebb, mint most. Nem tanultam volna meg igazán szeretni, nem tapasztaltam volna meg, milyen, ha viszont szeretnek. Rengeteg dolgon átmentünk, mégsem bánok semmit.

Ezennel rá kell lépnem a saját utamra, egyes egyedül. Félek-e? Egy kicsit igen, de minden ismeretlen izgalmas is egyben. A napokban úgy alakult, hogy lesz egy fellépésem – próbálgatom a szárnyaimat ének- és tánctudásilag egyaránt. A legjobb az egészben, vagy pont, hogy a legrosszabb – nem énekeltem még nagyobb közönség előtt. Los Angelesbe kell utaznom és miért ne mondtam volna igent? Bármennyire is félelem van bennem és ki akar ugrani a szívem a helyéről, muszáj megtennem ezt magamért. Az út során pedig még ki tudja, mi fog történni velem. Talán rám talál az Igaz szerelem – á, nem, szerintem nem. Legalábbis kergetni mindezt nem fogom. Jön, ha jönnie kell, addig pedig teszem, amit kell.

Egy valami viszont nem hagyott nyugodni. Amióta rájöttem, hogy engem pusztán örökbe fogadtak, azon dolgoztam, rájöjjek, mégis ki vagyok. Honnan jöttem én? Az öcsém sem volt az öcsém – azt hiszem, a nevelőanyám valami olyasmit mesélt (mérgemben végig sem tudtam hallgatni teljesen), hogy nem jött össze a baba projekt, ezért fogadtak örökbe. Később pedig, évekkel később csúszott be az öcsém, csodával határos módon. Bárhogyan is, úgy szeretem őt, mintha a vérszerinti testvérem lenne. Jó ideig nem álltam szóba anyáékkal, miután kiderült az igazság. Árulásnak éreztem az egészet. Sőt mi több: olyan volt, mintha becsaptak volna. Elvégre hazugságra épült az életem.
Azóta nekiálltan nyomozni. Már több helyen próbálkoztam, és pár hónapja sikerült találnom valakit, aki tényleg a segítségemre lehet. Marcus egy magánnyomozó és felbéreltem, hogy derítse ki, hol vannak az igazi szüleim. Tudni akartam, miért dobtak el maguktól… nem szerettek? Nem akartak? Becsúszott gyerek voltam? Netán erőszakból születtem…? Ezernyi megoldás létezett.
A telefonom jelzőhangjára lettem figyelmes, így elővettem és feloldottam a képernyőzárat. Marcus! A szívem a torkomba ugrott, mikor megnyitottam az üzenetét.



Ledöbbentett, amit olvastam. Van egy valódi, vérszerinti testvérem? Ráadásul ikrem? A tükörbe néztem. Pislogtam. Furcsa volt belegondolni, sőt, bizarr, hogy van még egy ember a világon, aki úgy néz ki, mint én.
- Lehetséges volna…? – Bukott ki a számon, miközben szabad kezemmel végigsimítottam a tükörképemen. – Ez hihetetlen. Erről vajon tudott anya? És apa... amikor még...? – Mármint, akik örökbefogadtak. Oké, mindig is ők lesznek a szüleim, hiszen ők neveltek fel. Őket fogom a szüleimnek tekinteni. Visszapötyögtem valamit Marcusnak, már arra sem emlékeztem, mit, majd bevágtam a sminkes dobozomat is a bőröndömbe.
Az volt a tervem, hogy mielőtt elmegyek Los Angelesbe, beszélek Marcussal. De őszintén? Nem lettem okosabb a találkozástól. Zsongott a fejem a sok információtól és fogalmam sem volt, mihez kezdjek ezzel. A testvérem nevét is sikerült kiderítenie azóta és csak ízlelgettem a számban, ahogy újra és újra végigolvastam az sms-ben. Amelia Mila Gonzalez.
A busz olyan erővel fékezett le, hogy a telefon kiesett a kezemből, a bőröndök lehuppantak a tartójukból, én magam pedig az előttem lévő ülésnek csapódtam. A fejemet úgy bevertem, hogy hosszú percekig nem tértem magamhoz…
- Hölgyem, jól van?! Jöjjön, itt nincs biztonságban! – Egy férfi volt az, aki próbált segíteni. Kihúzott az ülések közül, majd átkaroltam a nyakát.
- Mi történt…? A csomagom… a bőröndöm…! – Nyúltam vissza érte, amit ő maga fogott végül meg és vitt ki a buszból.
- Baleset… vagyis azt hittük. De a sofőrt megölte valaki - Az információ lesokkolta az agyamat. A többi utas mellé kísért, majd ott hagyott. Volt még vele egy nő is. Próbálták kikérdezni az embereket, ki mit tud, mi történt, miközben a tűzoltók a buszt igyekeztek átnézni.
- Mi a pokol folyik itt…? – Ahogy körbenéztem, egy táblára lettem figyelmes. Egy olyan városnév terült el rajta, amiről sosem hallottam: „Welcome to Fata Morgana”. – Hogy mi…? De Los Angelesbe kellett volna eljutnom… - A telefonomra néztem és realizálnom kellett, hogy már réges-rég elkéstem Ezek szerint nem is csak percekig nem voltam magamnál, hanem sokkal hosszabb ideig…
Hátrébb léptem, kihátráltam a tömegből, majd szédülni kezdtem és készültem elájulni. Nem értettem, mi történik velem, körülöttem és ez sok volt.
Túl sok…

*Zakhar Petrov: Hayley párja volt sok-sok éven át.
*Camille: Zakh exe, aki bekavart anno a páros életébe.
*Lionel Hunter-Drake: Hayley egykori tánctanára, aki szemet vetett a lányra.
*Marcus: Magánnyomozó, akit Hayley fogadott fel.


✦ Kitűnő lovas vagyok, amióta csak az eszemet tudom, de igazán sokat az Unikornis Akadémián tanultam.
✦ Összekapcsolódás Wildstarral/Csillaggal: képes vagyok összekapcsolódni a lovammal, ami viszont ideiglenes. Ehhez megfelelő lelkiállapot és érzelmi kapocs szükséges, ha ez nincs meg, akkor az összekapcsolódás sem sikerülhet. Ha viszont sikerül, akkor képes vagyok azt a Fénymágiát én is alkalmazni, amit ő. (Egy összekapcsolódás 10 körig képes fennmaradni, azután megszűnik és a képességet nem tudja többé előhívni a lovas - egészen az újabb összekapcsolódásig.)
✦ Vészhelyzet, baj esetén megérzek más lovasokat (kizárólag az akadémiai lovasokat), ha a közelemben vannak.