Van valami abban a mondásban, hogy embert madaráról... vagy mi. Aminek az a lényege, hogy a hasonszőrű alakok megtalálják egymást. Na, Baltácskával és velem is ez a helyzet, nem csak a sanyarú sorsunk egyezik, hanem a felfogásunk is. Mindketten elég makacsok és büszkék vagyunk, hogy a saját erőnkből akarjunk boldogulni – csak én vagyok a jóképűbb.
– Úgy döntöttem, hiszek neked – bólogatok nagy kegyesen és diadalmas képpel fordulok a hóbuckához miután sikerül átverekednem magam rajta, és nagyon felnőttesen beintek neki.
Látom Balton, hogy szégyelli magát, azt is értem, hogy miért, de közben valahol zavar is, hogy pont előttem érzi magát rosszul, mikor nem is olyan rég még az én medvém is az övével könyörgött ételért.
– Ne csináld – rázom a fejem és kivételesen tényleg komolyan nézek rá. Nem tudom, belemenjek-e annak a részletezésébe, hogy fordított esetben mi lenne, meg hogy erre valók a barátok. Most minden olyan klisének hangzana, az érzelgősség meg csak rontana a helyzeten, így nem tudom, mivel tudnám meggyőzni. – Ha nyersz a lottón, majd veszel nekem egy vityillót és kvittek leszünk – kacsintok rá próbálva azt éreztetni, hogy ez nem olyan nagy dolog, csak ha azzá tesszük.
Örülök, hogy nevetni hallom, ezúttal őszintének is tűnik. Na, csak sikerült megolvasztani a jeget. Mármint nem a tavat, hanem a Baltban lévő jeget, amitől egy kissé merevnek éreztem még az ölelés közben is.
– Viccelsz? Imádják. Ez a szexepilem. A csajoknak nagyon bejön – jelentem ki magabiztos képpel, és nem is túlzok sokat. Bár érdeklődésem aktuális tárgya talán annyira nem bírja a poénjaimat, nem tudom. De erről Baltácskának nem kell tudnia. Megnyugszom, hogy egyetértünk abban, hogy nem korcsolyázunk, már csak azért is, mert akkor fel kéme tennem egy nagyon kínos kérdést, ami az egész barátságunkra kihatással lenne, még pedig azt, hogy megfogja-e a kezem, hogy tutira ne törjem össze a pofám.
Mellette indulok el, és a kérdés miatt széles vigyor kúszik az arcomra, bár igazából nincs is min vigyorognom. Tubi és köztem eddig annyi történt, hogy reggelente köszönünk egymásnak, de Baltnak ezt sem kell tudnia.
– Hát, a menhelyen önkénteskedik – fogok bele, aztán rájövök, hogy ennyit tudok a szösziről. Ez aztán a ciki. Gyerünk, Thomas, rögtönözz. – Izé. Jók a lábai – bököm ki az első dolgot, ami eszembe jut és még igaz is. – Meg nagyon ért a kutyákhoz. Van egy cuki kis anyajegye és úgy hívják, Tubi. Mármint én hívom úgy – javítom ki magam kissé bénán. Na, kár volt ebbe belemenni. – De tényleg igazi finom lányka. Gondolom, gazdag. Mármint önkéntes, érted... – vallom be kelletlenül, mert ezzel egyértelmű is, hogy nem vagyunk éppenséggel egy súlycsoport. De azért Baltra sandítok, kíváncsi vagyok, mit szól.

443 ••• pulcino pio ••• note: remélem tetszik, Baltácska ••• Silhouette

– Ez meggyőző volt – vigyorgok rá szemtelenül. – Sehol egy puszi? Sehol egy pá? – Persze a legkevésbé sem vágytam puszira, pláne nem egy ilyen szőrös fazontól, de valahogy oldanom kellett a belső feszkómat, ilyenkor pedig elsütök ilyesmiket. Balt ismer, tudja, vagy ha valamilyen oknál fogva mégis pusziszkodni akarna, majd finoman, de határozottan visszautasítom azzal az indokkal, hogy a borosta nem az esetem.
A viccet félretéve... tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy mi járhat a fejében; valami olyasmi, ami fordított esetben az enyémben is járna. Már bánom, hogy bejelentés nélkül felbukkantam, de hát ezt a címet leszámítva semmit sem tudtam arról, hogy mi van vele.
– Na, azért... egy pillanatig komolyan elhittem, hogy nem örülsz nekem – mászok fel a kis emelkedőn, ami nyáron biztosan egy homokos kis bucka lenne, de mivel itt háromszázhatvanöt napból háromszázhatvanötöt hótakaró fed, simán lehet, hogy tévedek és amit én naivan emelkedőnek hiszek valójában egy gleccser vagy mit tudom én. Jöhetne már az a globális felmelegedés, befagy a...
Mivel épp azzal voltam elfoglalva, hogy pofára ne essek, a mondat eleje csak darabosan jut el a tudatomig, a végét egyáltalán nem is hallom, bár mikor felnézek Baltácska szőrös pofijába már abban sem vagyok biztos, hogy befejezte-e egyáltalán. Hogy is hangzott? Ja, igen. De még mielőtt reagálhatnék valami kínosan erőltetett szar poénnal, egy medve valahol a közelben rázendít. Legalábbis elsőre annak azonosítom be a morgást, aztán mikor rájövök, hogy valójában honnan is ered... itt kéne még kellemetlenebbül éreznem magam, de valahogy pont ez billent ki ebből a feszengésből.
– Jó, töltsd fel a hűtődet, de... azért kajálhatnánk is valamit előtte. Egész nap a menhelyen voltam, nem nagyon volt időm enni. – Csak azért tartom szükségesnek ezt megemlíteni, hogy ne gondolja azt, hogy esetleg alamizsnát ajánlok, eszemben sincs, legalábbis ilyen átlátszó módon.
Mikor odaér és átkarol, én is viszonzom és csak azért nem veregetem jól hátba puszta szeretetből, mert fogalmam sincs, hogy kibírná-e. Érzem, hogy mennyire sovány, hiába van rajta egy kabát.
– Nyugi – húzódom el megkönnyebbülten. – Nekem is kellett pár perc, hogy összeszedjem magam, egy-két óra nem oszt vagy szoroz, köztudott, hogy lassabb vagy nálam – veszem csípkedősre a figurát. – Viszont – vakargatom az állam a tó felé fordulva. – Ki van csukva, hogy én még háromszor végigbukdácsoljak ezen a hokipályán. Nem gondolkoztál még rajta, hogy pénzt szedj érte? A kölykök biztos imádnák, de én lemaradtam a műkori órákról, szóval mutasd meg a hosszabb utat – fordulok teljes komolysággal Balt felé és hogy nyomatékot adjak a szavaimnak még bólogatok is. – Ha összetöröm a képem, mi lesz velem? Megismertem egy tíz-per-tízes csajszit és kétlem, hogy bukna a zúzódásokra. Ő ilyen finom lány, tudod? – teszem még hozzá somolyogva, mintegy aduászt. Ha ez nem győzi meg arról, hogy kerüljük ki ezt a jeges poklot, akkor semmi.

443 ••• pulcino pio ••• note: remélem tetszik, Baltácska ••• Silhouette

Utálom a telet. Tudom, tudom, dehát az olyan jóóó, lehet hóembert építeni, hóangyalkát csinálni és olyan szép, ahogy a fehér takaró befedi a vidéket. Aha. A szobád kényelméből, a kandalló melege mellett könnyű is szépnek látni, de nekünk, akik vészelték már át a téli éjszakákat egy lyukas viskóban nem a szívünk csücske. Ez pár napja fogalmazódott meg bennem, épp nosztalgiával gondoltam azokra az időkre, mikor még nekem sem volt semmim – ami nem is volt olyan régen –, és összehasonlítottam a jelenemmel, ami egy kicsit biztatóbb. És akkor jutott eszembe Balt is. Ezer éve nem találkoztunk már, pedig egy időben együtt próbáltunk boldogulni kisebb-nagyobb sikerrel, és bár nem az volt életem legkellemesebb időszaka, talán pont a társaság miatt szívesen gondolok vissza rá. Kétségtelen, hogy volt pár egész jó pillanatunk, vicces helyzetek, amik egyedül sosem történtek volna meg velünk. Társaságban még valahogy a nyomor is elviselhetőbb. Egy kicsit szégyellem, hogy ennyire megfeledkeztem róla, bár nem hiszem, hogy zokon venné, fordított esetben én sem sajnáltam volna tőle, hogy próbálkozik. Viszont szerettem volna tudni, mi van vele, így kicsit körbekérdeztem néhány ismerősnél, akikről tudtam, hogy ismerik Baltot. Ők mondták el, hogy hol találom és ez az oka annak, hogy most egy befagyott tavon csúszkálok a nem túl bizalomferjesztő viskó felé, ahova befészkelte magát. Feltámad a bűntudatom, hogy ő itt küszködik, miközben nekem egész takaros kis otthonra sikerült bukkannom, de valami azt súgja, hogy ha megpróbálnám rávenni, hogy fogadja el a segítségem, azzal csak megsérteném.
Nem veszem észre, hogy Balthazar kijött az ajtón, lefoglal, hogy ne essek pofára a jégen, csak akkor kapom fel a fejem, mikor megszólít. Ramatyul fest, bár ha itt kéne laknom, én sem lennék ilyen helyes.
– Úgy hallottam, mostanság itt héderezel, meg aztán tudtam, hogy hiányzom – felelem és megkönnyebbülten lépek le a jégről. Utálom a telet, mondtam már?
Alaposabban is lecsekkoljul egymást, és valószínűleg mindketten ugyanarra a megállapításra jutunk, így nem közlöm vele, hogy szarul néz ki. A kabátból magam is rájöttem, hogy készül valahova, de ezt el is mondja egy pillanat múlva.
– Nem. Tényleg csak meg akartam nézni, hogy mi van veled – fürkészem az arcát, aztán zsebre teszem a kezeim, mert picit kínosan érzem magam, hogy ennyi idő után csak úgy felbukkanok és még el is várom, hogy ne érezzük magunkat furán. – Visszajöhetek máskor is, ha fontos dolgod van – teszem hozzá, aztán ahogy egy kicsit jobban belegondolok rájövök, hogy egyszer épp elég volt átcsúszkálnom ezen az akadály pályán. – Vagy elmehetünk kajálni is, amikor neked jó.

404 ••• pulcino pio ••• note: remélem tetszik, Baltácska ••• Silhouette