Esküszöm, néha nem értettem miért tartjuk a férfiakat. Semmi hasznuk nem volt. Az egyetlen dolog, amihez értettek, az az volt, hogy miként borítsák ki a nőket. Keller nem volt különb a többi pasinál, az állandó megjegyzései miatt gyakran viszketett a tenyerem. Milyen kár, hogy a pasik valójában nem gépek voltak! Ha áramkörökkel, fogaskerekekkel, vagy bármilyen más elektronikai, vagy robotikai részekből álltak volna, akkor elég lett volna kicserélnem az elromlott elemeket, vagy meghúzni néhány kilazult csavart, de sajnos ez nem így működött. Keller esetében meg végképp nem, ugyanis rajta még kikapcsoló gomb sem volt.
A haragom azonban nyomban tova szállt, amikor majdnem szívrohamot kaptam az ablak túloldalán felbukkanó lávakutyától. A kezeimet az üveghez tapasztottam, s bár a lénytől nem kaptam választ, de olyan lelkesen nyalogatta a köztünk lévő falat, mintha felismert volna. Vagy teljesen buta volt szegény. Ezt az opciót se zárhattam ki, de ha ez a lény atlantiszi volt, akkor nem zárhattam ki azt a tényt, hogy más is lehet itt. Mondjuk Kida, vagy Milo.
Pár pillanat erejéig még elidőztem a falat nyalogató lávakutyán, azonban hamar kapcsoltam, hogy nem voltunk egyedül. Még mindig a csavarkulcsot szorongattam, de most nem gyilkos szándékkal, csupán hirtelen nem tudtam hová tenni, így pótcselekvést megkocogtattam vele a masszívnak tűnő üvegfalat. Vajon Vinny el tudta volna takarítani az útból? Múltkor menőzött, hogy több százéves oszlopokat robbantott fel tíz másodperc alatt, egy vékony üvegfal csak nem okozott neki akadályt.
Hamar leesett a tantusz, hogy nem hallottam Kidát, tehát vélhetően ő sem engem, így a zsebembe csúsztattam a csavarkulcsot. Az sem zavart, hogy félig kilógott onnan, hanem ahogy Kida a mobiltelefonjához nyúlt, úgy én is keresni kezdtem a sajátomat.
Közelebb hajoltam az üveghez, hogy ki tudjam bogarászni a képernyőre írt betűket, majd horkantva nyitottam meg a sajátomon egy jegyzettömböt, hogy lepötyögjem a válaszomat.
- Nem, Kida. Mrs Packard vagyok, egy fiatalabb és szebb kiadásban, miután megrágott az egyik tengeri szörnyetek. Szerinted?! – fordítottam grimaszolva a mobilomat a barátnőm irányába, és nagyon reméltem, hogy a cinikus hangomat ennyi idő után hallotta a fejében, ahogyan olvasta a szavaimat. Felemeltem a mutatóujjamat, hogy az olvasás végeztével ezután ő várjon egy kicsit, mert a cinizmusom kiélése után normális választ akartam adni neki.
- Itt keltem fel. Már ki tudja, hogy hány éve… Itt van Vinny meg az az idióta rágcsáló is, Mole is – teszem csípőre az egyik kezemet, ahogy befejeztem a gépelést, és ezúttal komolyabb választ adtam neki. Nem is tudtam eldönteni, hogy melyikükkel volt jobb egy városon osztozni: a tűzoltó Vinnyvel, akinek a létezése is épp olyan abszurd volt, mint a konyhapulton puskapor, vagy a földtúró vakonddal, aki nem is rágcsáló volt, hanem egy kígyó. Reméltem, remekül érezte magát amellett az önjelölt seggfej mellett.
- Tudsz valamit a többiekről? – tettem fel ezúttal én a kérdésemet, mert a lelkemnek szüksége lett volna Édes humorára, Milo buzgómócsingságára, vagy Mrs Packard szarkazmusára, de esküszöm, most még Süti zsírosbödönét is fényesre sikáltam volna csak azért, hogy a fal egy pillanatra leomoljon, és átölelhessem Kidát.

479 szó ❖ youtube ❖ note:    ❖ kredit

- Nem, nem, fiúk! Mondtam, hogy legyetek óvatosak! – próbáltam koordinálni a srácokat, akkor olyan hanyagul pakolták le a cuccokat, hogy ha az én házamat építették volna, akkor már kirúgtam volna az összeset. Így is hetekbe telt, hogy a csapat megszokja a jelenlétemet, ugyanis kétkedve fogadtak engem, azért, mert nő voltam. Aztán napoknak sem kellett eltelniük, hogy megmutassam nekik: voltam olyan erős, mint bármelyikük és mindenkinél jobban szereltem meg az eltört cuccokat.
Ez persze nem jelentette azt, hogy a napjaim felhőtlenül boldogan teltek, hiszen a főnököm – aki az exem is volt -, szerette a csipkelődő megjegyzéseket. Régen annak tudtam be, hogy ez volt a szeretetnyelve, mostanában azonban csak viszketett tőle a tenyerem. Bár vigasztalt a tény, hogy a fiúk szerettek cikis sztorikat megosztani róla, így együtt röhögtünk rajta.
Talán kevésbé tetszett neki az, hogy az ő kárára szórakoztunk, így ránk szólt, hogy jó lenne, ha munkához látnánk, illetve beszólt valamit, amivel alaposan felhúzott.
- Keller, ha nem hagyod, hogy végezzem a munkámat, hozzád vágok egy kamiont! – fenyegettem a kezemben tartott csavarkulcsommal, nem érdekelt, hogy a főnököm volt és neki köszönhettem a munkámat, ugyanis az idióta vigyorával az agyamra ment. Az persze egy mellékes tény volt, hogy Keller nem tudott arról, hogy tényleg elbírtam egy autót, mert ha elárultam volna neki, akkor talán most nem lett volna olyan nagy a szája.
Természetesen, nem is én lettem volna, ha kibírom mindenféle komolyabb szóváltás és vagdalkozás nélkül, így izomból felé hajítottam a csavarkulcsomat. Mivel a mozdulatot nem követte tompa puffanás, így mertem feltételezni, hogy kitért előle, ugyanis addigra már hátat fordítottam neki.
Mégis egy pillanatra elfogott a félelem, hogy baja esett a hülye fejének, így a vállam felett hátra lestem. Mivel életben volt, ezért bosszúsan forgattam meg a szemeimet.
- Egy dolgod lett volna! Most mehetek megkeresni! – Ahogy elrobogtam mellette, beleöklöztem a vállába. Finom utalás volt a részemről, hogy igazán megfoghatta volna azt a csavarkulcsot. Valamiért azt gondoltam, hogy a szerszám nem repült el a világ végére, azonban csak méterekkel odébb találtam rá a fal tövében. Mert ugyebár valami hülye kitalálta, hogy egy istenháta mögötti földutat követve nekünk a fal mellé kell felhúznunk a házát. Arról nem is beszélve, hogy a többi balfék nem is látta azt, amit én.
Magamba dohogva hajoltam le az eszközért, és felsikítottam a félelemtől, amikor a túloldalt egy lávakutya nyalta össze az üveget. A seggemre estem, ugyanis hallottam sztorikat a fal túloldalán lévő fura dolgokkal, de eddig ilyet még nem tapasztaltam.
Homlokráncolva ültem fel, és a térdeimen csúszva közelebb kúsztam a falhoz. Olyan ismerős volt ez a lény.
- Obi? Te vagy az? – kérdeztem a nyáladzó szörnyeteget, aki talán nem értette miről beszéltem, de annál nagyobb lendülettel ugrált a falnak, és terítette be nyállal. Mögötte egy másik alakot véltem felfedezni, így az üvegnek támaszkodva és a csavarkulcsot szorongatva álltam talpra. Ekkor ismertem rá a másik alakra is.
- Kida? – formálták a nevét az ajkaim, miközben döbbenten meredtem rá. Nem gondoltam, hogy ők is itt lesznek. Vinny és Mole egyértelmű volt, de a többiekről semmi infóm nem volt idáig.

499 szó ❖ youtube ❖ note:    ❖ kredit