Great ideas start with coffee

Szerettem volna ragaszkodni a gondolathoz, hogy valahol a nagyvilágban rám is várt valaki, és hogy korántsem vagyok olyan magányos, mint amilyennek most éreztem magamat. Görcsösen kapaszkodtam egy álomszerű képbe, ugyanis ez a világ túlságosan is rémisztőnek tűnt egyedül. Szerencsémre Victoria – milyen különös, hogy a neve egyezett az én egykori nevemmel -, mellettem állt, és bár sok tekintetben mások voltunk, mégis egy láthatatlan kapocs kötött össze bennünk.
Nélküle elfogyott volna a kitartásom, s talán örökösen bús, keserű lélekké váltam volna, így minden eltérő gondolatunk ellenére hálás voltam azért, mert ilyen fontos szerepet töltött be az életemben. Már nem is emlékeztem rá igazán miként kezdődött a barátságunk, de azt tudtam, hogy óvó árnyéka már elég régóta vetült rám.
Ezért sem tudtam haragot, vagy rossz érzéseket táplálni az irányába, amiért másképp gondolkozott a szerelemről, hiszen mindez azt jelentette, hogy talán ő még nem találta meg azt a személyt, akit neki szánt a sors. Én megtaláltam és elveszítettem Őt. A lelkem azóta is zokog utána, szívembe nyugtalanság költözött, de nem tehettem mást, mint kerestem-kutattam a magam módján, remélve, hogy talán egy nap ráakadok.
- És szerinted lehetséges az, hogy valaki még életben van, de egy napon mégis másik testben ébred? – finoman próbáltam megfogalmazni a gondolataimat, hiszen nem mertem bevallani mindazt, ami a szívemet nyomta, így aztán mielőtt bármiféle aggodalmas érzelem az arcára ült volna, szabadkozva hozzátettem: - Egy történetem kapcsán gondolkozom azon, hogy az élet és a halál mezsgyéjén miféle szabályok uralkodhatnak, és ha létezik is reinkarnáció, akkor feltétlenül szükséges-e hozzá az elmúlás.
A szívem mélyén tisztában voltam vele, hogy nem haltam meg. Azt éreznem kellett volna. Átélnem. De mindez nem történt meg, azonban az emlékeim ködösek voltak. Az utolsó dolog, amit tisztában éreztem, hogy az ujjaim görcsösen kapaszkodtak Victor karjába, de a következő pillanatban már ebben a világban ébredtem. Sokáig ezekre a pillanatokra sem emlékeztem, ahogy a tükörben sem tekintett rám vissza másik arc, de változnak az idők, az emlékek pedig úgy szakítanak át egy láthatatlan gátat, mintha sose lehetett volna megállítani őket.
Mégis, bármennyire vágytam arra, hogy ezt a témát pedzegessem valakivel, egy belső félelem arra késztetett, hogy visszakozzak és a beszélgetést másik irányba tereljük át. A kimondott szavaknak sokszor nagyobb súlya volt, mint a leírtak, hiszen azok ott vibráltak közöttünk a levegőben és a másik fél talán sosem felejtette el őket, míg a papírra festettek betűk mögé azt csomagoltál, amit akartál.
- Megnyugtató a tudat, hogy számíthatsz rájuk – mosolyodtam el halványan, miközben a ruhámat kezdtem birizgálni. Én nem lettem volna olyan határozott kiállású, hogy segítsek a barátnőmön, ha valaki tolakodóan közelített volna az irányába. – Azonban, ha valaki mégis problémát okozna, és nem éreznéd magadat biztonságban, kérlek, szólj.
Talán tudtam volna segíteni abban, hogy a színészeink ne érezzék kellemetlenül magukat, azonban, ahogy Victoria is említette: szerencsére ilyenre az elmúlt évek során még nem volt példa, ami valahol meglepő volt számomra, de boldog voltam, amiért nem kellett ezzel foglalkozni.
A barátnőm lelkesedése mindig mosolyra tudott fakasztani, és azt az érzést ébresztette bennem, hogy amit csinálok, az mások számára is élvezhető volt. Pedig úgy gondoltam, hogy a karaktereket életre kelteni csakis a társulat tagjai tudták. Papíron olyanok voltak, mint élettelen bábok, amelyek arra vártak, hogy lelket öntsenek beléjük. Victoria pedig mesteri érzékenységgel nyúlt minden neves író, vagy az általam megalkotott karakterek sokaságához.
A kis asztalkánál ülve kicsit összedörzsöltem a tenyereimet, hiszen a kinti, zimankós idő aljasul megpróbálta megdermeszteni az ujjaimat. Tényleg szükségem volt egy forró kávéra, hogy nem csak a testemet, de a lelkemet is felmelegítse végre. Amíg várakoztunk, a barátnőm kérdéseket tett fel a darabbal kapcsolatban, én pedig készségesen próbáltam a rendelkezésére állni, hogy jobban megérthesse a főhősnő motivációit.
- Magasra kellett helyezni a lécet, ha nincs értelme az áldozatnak, amelyet meghozni készül, és amely miatt vívódik a darab során, akkor az egész mű elveszíti a jelentőségét – feleltem halkan, ahogyan egy pillanatra lehunytam a szemeimet, és felidéztem magam előtt milyen érzések uralkodtak felettem, ahogy az írógép elé leültem kiírni magamból minden érzelmet, amelyek bennem, vagy másokban éltek abban az ominózus momentumban.
- Természetesen – pillantottam Victoriára, ahogy a kérdésével visszarántott a valóságba. Én hittem benne, hogy végül mindenki elnyeri azt, amit neki szánt a sors, s ha valaki tiszta szívvel és lélekkel élte az életét, akkor halála után üdvözülhet a lelke. Fogalmam sem volt arról, hogy mi lett Emilyvel, miután feloldozást nyert, s végre több lehetett egy halott menyasszonynál, azonban bárhol is volt, szerettem volna megköszönni és meghálálni neki mindazt, amit értem, értünk tett. Hiszen tisztában voltam vele, mennyire nehéz lehetett számára meghozni ezt a döntést.
Emlékeztem arra a fájdalomra, amelyet akkor éreztem, amikor Victor és Emily együtt álltak az oltárnál, ahogy arra is, amikor Emily pillantása találkozott az enyémmel. Az a pillanat volt az, amikor minden rossz érzésem elszállt vele kapcsolatban – hiszen valljuk be, az első találkozásunk nem alakult túlságosan bizalomgerjesztően -, de ott, abban a szent momentumban úgy éreztem: megértettük egymást.
Szerettem volna utat engedni a könnyeimnek, hiszen senkinek nem beszéltem arról, hogy aznap mit éltem át, vagy azóta miként tengettem a mindennapjaimat, így barátnőm óvatos faggatózása is arra késztet, hogy a mutatóujjammal megtöröljem a szemeimet, majd egy mély levegőt véve mosolyt erőltessek az arcomra.
- Ez egy nagyon régi történet, olyan régi, már-már nem is evilági – feleltem csendesen, miközben végignéztem, ahogy a pincér gyakorlott mozdulatokkal lepakolt az asztalunkra. Az orromat megcsapta a kávé és a sütemény illata. Bár a szemeim kívánták az édességet, örültem, hogy nem kértem belőlük, ugyanis egy falat nem ment volna le a torkomon.
- Ne aggódj, így is tiéd marad a legrégebbi barátnő titulus – próbáltam egy gyenge viccel elütni a téma élét, utalva arra, hogy ő pontosan ugyanolyan fontos volt számomra, mint az a személy, akinek emléket szerettem volna állítani.
A poharamért nyúltam, az ujjaimat finoman az üveg köré fontam, hogy megmelegítsem a kezeimet, de még nem ittam bele a kávémba. A gyomrom túlságosan kicsire zsugorodott a beszélgetésünktől, de a melegség, amelyet a forró ital nyújtott valamelyest enyhített a szorongásomon.

◉ 973 words ● youtube ● note:    ◉

Great ideas start with coffee

Életem során számtalanszor kerültem olyan mélységekbe, amelyekből csupán a hit erejével tudtam felemelkedni. Hinni akartam benne, hogy az élet szép volt és hogy nem minden emberi kapcsolat ítéltetett halálra, vagy éppen minden léleknek kijárt még egy, utolsó esély a megváltásra. Ha elengedtem volna ezeket a gondolatokat és csak a szomorú vagy rossz dolgokat vettem volna észre, akkor nagyon lehangoló világ vett volna körül. Azt pedig nem akartam, hiszen így is osztályrészül jutott számomra néhány keserű pillanat.
- Ha a felek gondoskodnak arról, hogy az érzéseiket mindig gondozzák és odafigyeljenek egymásra, akkor még az idő sem foghat ki rajtuk. – Nem értettem egyet a barátnőmmel. Úgy gondoltam, amíg két ember kölcsönösen törődött egymással, akkor nem állhatott közéjük. Én a mai napig ugyanúgy szerettem Victort, mint egykor, hiába nem tudtam merre járt, mert a szívem mélyén éreztem, hogy egy csodaszép, hóeséses napon ismét találkozhatunk majd.
- És te hiszel benne? – kíváncsiskodtam, miközben a gondolataim csapongóak voltak. Néha szerettem volna hátra hagyni mindent: a szüleimet, a színházat, a munkámat. Csak azért, hogy minden időmet a keresésre fordíthassam. Sajnos azonban bármennyire próbálkoztam, eddig sehol nem leltem Victor nyomára.
Úgy véltem, hogy ha barátnőm ilyen negatívan vélekedett a szerelemről, akkor valószínűleg a reinkarnációban sem hitt. Nem mertem elárulni neki a tükörből visszaköszönő fiatalhölgyet, ahogy azt sem, hogy korábban milyen furcsa életet éltem, vagy éppen azt, hogy volt szerencsém a múltban elhunyt emberekkel találkozni. Bizonyára azt felelte volna ezekre, hogy megbolondultam, vagy csupán egy rossz egy álom volt az egész. Én azonban tudtam, hogy az is egyfajta valóság volt és az én Victorom nagyon magányos lehetett, bárhol is legyen most.
- Ha vannak ilyen nehéz esetek, akkor nem félted a biztonságodat? Nem lenne egyszerűbb felbérelni biztonsági őröket, akik az előadások után gondoskodnának róla, hogy senki ne akarjon az életedre törni? – buktak ki belőlem a következő kérdések, hiszen bármennyire is bíztam Rosy képességeiben, valami azt súgta nekem, hogy egy törékeny nő sem tudtam útját állni egy erőszakos férfinak. Ezt az oldalát a színészkedésnek senkitől nem irigyeltem, sőt minél többet beszélgettünk Victoriával, annál inkább arra jutottam, hogy kérek abból a rivaldafényből, amely őket körülvette.
Nem vágytam másra, csupán arra, hogy a megfelelő emberek személyesítsék meg a darabjaimat, ezáltal pedig közösen nyújtsunk a nézőink számára valamit: reményt, örömöt, keserédes pillanatokat, feledhetetlen estéket.
Szerencsére még azelőtt érkeztünk meg a kávéházhoz, mielőtt túlságosan lelombozóvá vált volna a beszélgetésünk, így megújuló erővel temetkeztem bele az itallapba. Az ujjaimon és az arcomon még mindig éreztem a kinti fagyot, így szerettem volna felmelegíteni a testemet és a lelkemet is valami finomsággal.
Victoria szeretett volna gondoskodni rólam, de nem voltam annyira éhes, hogy sokat egyek. Helyette jobban mozgatta a fantáziámat a forró kávé gondolata az ő társaságában.
- A főszereplő feláldozza magát a szeretteiért. Nem csak a szerelméért, hanem azokért a személyekért is, akik fontosak számára. Tisztában van vele, hogy ő az egyetlen, aki meg tudja oldani a konfliktust és egyedül ő lenne képes meghozni ekkora áldozatot. – Victoria kérdései kapcsán nosztalgikus mosolyra húzódtak ajkaim, hiszen bár nem volt kellemes téma a halál, mégis visszarepített abba az időbe, amikor a darab még csak formálódott a kezeim alatt.
- Szeretném megmutatni azt, hogy a szeretet milyen hatással bírhat emberekre, és megmutatni, hogy az önzetlen emberek áldozatuk árán végül megváltást nyerhetnek a haláluk után – pillantottam fel komolyan a barátnőmre, miközben másik emlékképek tolakodtak be az elmémbe. Egy másik életből, egy másik történetből. Egy olyan világból, ahol menyasszonyi ruhában álltam egy templomban, és végignéztem, hogy a szerelmem feleségül vesz egy másik nőt. Aztán a nő meggondolta magát, azért hogy mi boldogok lehessünk.
- Emléket szeretnék állítani egy olyan személynek, aki egykor hagyta, hogy álmom valóra válhasson és nem ragadta el tőlem azt, ahogy annak idején vele tették. – A hangom elhalkult, s a könnyeim küszködve sütöttem le szemeimet, hiszen nem lett volna illendő nyilvánosan gyengeséget mutatnom. Mégis olyan élénken élt előttem a jelenetet, mintha újra megtörténne mindez.

◉ 513 words ● youtube ● note:    ◉

Great ideas start with coffee

A gondolataim hálóját megannyi színes, kusza ötlet szőtte át, amelyeket meg kellett ragadnom és rendszereznem kellett, hogy valami használható, meseszerű csoda válhasson belőle. Ehhez azonban nyugalomra volt szükségem, amelyet a békés téli táj, Victoria jelenléte és a csokoládé darabkákkal bevont sütemények íze a számba hozott el.
Szerettem a színházat. Tényleg, szívemet és lelkemet beletettem a darabjaimba, az pedig egy valóságos álom volt számomra, amikor a társulat tagjai mindezt színpadra vitték. Mr Barkis jelenléte azonban lelombozott, feszélyezetté váltam tőle. Egy ismerősöm szavaival élve azt is mondhattam volna, hogy a negatív aurája gátolta az írói alkotókedvemet. Azonban nem foglalkoztam tovább a rendezővel, amint kiléptünk a színház kapuján.
- Lehetséges, hogy vannak érzések, amelyek múlandóak, drága barátnőm, de akadnak olyanok amelyek kiállják az idő próbáját, és ezáltal még erősebb kapoccsá válhatnak két ember között – feleltem ábrándos mosollyal az ajkaimon, utalva arra a szeretetre és szerelemre, amelyet valaha, egy másik életben már volt szerencsém megtapasztalni. Amióta visszatértek az emlékeim, de valahol mélyen az előtt is tudtam már, hogy valahol a világban meglelem majd a lelki társamat. Egyszer már megtaláltam Victort, rendületlenül hittem benne, hogy most is összefonódnak majd sorsunk szálai. - Szerinted lehetséges olyan szerelem, ami életeken át ível?
Victoria volt az a személy kettőnk közül, aki racionálisabban látta a világot, de talán pontosan erre volt szükségem néha, hogy lehúzzon a földre, amikor túlságosan is messzire sodródnék a valóságtól. A figyelmemet is megragadja egy nagyobb hópehely, amely vágyakozva tekintek. Gyermekként imádtam a jégvirágosra ablakra rajzolni. Nem érdekelt, hogy utána megfagytak az ujjaim, és be kellett vallanom, néha most is szerettem ezzel játszadozni.
- Csodálom mindkettőtök talpraesettségét – jegyeztem meg halkan, hiszen Victoria és Rosy is olyan nők voltak, akik mindig kiálltak az igazukért. Bárcsak én is ilyen erős tudtam volna lenni a szüleimmel szemben! – Akadnak egyébként zaklatók is, vagy azért nem lépnek át egy határt?
Sosem voltam népszerű, így a Victoriát körüllengő rajongás eléggé újkeletű volt számomra, mégis tisztában voltam vele, hogy mindennek volt egy árnyoldala is. Csodáltam, hogy nem hallottam nagyobb problémákról, bizonyára Rosyval diszkrétan kezeltek ezeket a rajongókat.
A hangulatom azonban sokat javult abban a pillanatban, hogy a kávézóhoz értünk, már amikor megláttam a kicsiny épületet akkor úgy éreztem, mintha forró, szeretettel teli kávéval locsolták volna a lelkemet. Alig vártam, hogy helyet foglaljunk, szinte azonnal megragadtam az itallapot, ugyanis feltett szándékom volt az összes kávét kipróbálni, amellyel szolgálni tudtak. Jól haladtam a listámon, csupán időnként, nagyobb kihagyások után elfeledkeztem arról hol tartottam.
Láttam a szemem sarkából, hogy Victoria az asztalra helyezte a szövegkönyvet, de úgy véltem, ráértünk a darabbal foglalkozni, miután választottunk magunknak.
- Én egy gesztenyés lattét kérnék, köszönöm – emeltem fel a tekintetemet a papírról, hozzátéve a saját rendelésemet Victoriáéhoz. Értettem a célzását, viszont nekem a macaron elegendő volt, talán szétpukkantam volna, ha a sütemény mellé másra is vállalkoznék. Miután felvették a rendelésünket, az ujjaimat összekulcsolva az asztal felett, kicsit előre billentem.
- És mondd csak, Victoria, mivel kapcsolatban lennének kérdéseid? – Ez volt a kedvenc részem. A barátnőm mindig mert kérdezni a szerepével kapcsolatban, hogy megpróbáljon mélyebbre ásni a karakterben, megragadni az esszenciáját és hozzátenni azokat az apró, színes adalékokat, amik aztán ikonikussá varázsolták őt a szerepében.

◉ 513 words ● youtube ● note:    ◉

Great ideas start with coffee

Kavargó hópelyhekkel érkezett el az ebédidő, és Victoriával úgy döntöttünk, hogy ezt a fél órát a színház falain kívül töltjük. Néhány percnyi sétára volt található az a kávéház, ahonnan gyakorta merítettem inspirációt és melynek a macaronja olyan mennyeiek, hogy sose tudok betelni velük.
Megigazítottam a sálamat, feljebb húztam a kesztyűimet, miközben Victoria tempóját felvéve ábrándosan sóhajtoztam.
- Olyan szerencsés vagy! Mr Fauntleroy meseszép virágokat küldött neked – törtem meg a kettőnk között ülő békés csendet, ahogy felidéztem magam előtt azt a csodálatos virágcsokrot, amely Victoria öltözőjében pihent. Bárcsak én is kaphatnék virágokat Mr Fauntleroytól! Minél többet merengek a férfin, annál inkább elkeserít a gondolat, hogy amit cselekszem, az nem helyes. Mr Fauntleroy Victoria udvarlója, s fogalmam sincs, hogy a barátnőm miként érez a férfi iránt.
Nem lenne szabad arról ábrándoznom, hogy Mr Fauntleroy valaha is észrevesz engem, amikor a szívét már másnak adta. Mégis, minden egyes alkalommal, amikor hallom a férfit játszani, egy régen eltemetett érzést kelt bennem.
Valami hiányzott belőlem. Ez így nem volt jó. Hiábavalóan töprengtem azon, hogy mi változott a környezetemben, nem tudtam volna megmondani, hogy mit helytelenítettem a saját érzelmeimet leszámítva.
- Bizonyára, nagyon sok virágot kapsz másoktól is. Igazán dicséretes, hogy a világban még akadnak emberek, akik ilyen módon szeretnének kedveskedni egy hölgynek – folytattam a gondolatmenetem, miután befejeztem a saját, belső monológomat. Nem akartam Victoria kedvét szegni a saját, hóbortos ábrándjaimmal, miközben a talpunk alatt ropogott a friss hó, s kivételesen a szél sem fújt fagyosan.
- Végre! De jó újra itt lenni! – húzódtak nosztalgikus mosolyra az ajkaimat, ahogy beléptünk a meleg helyiségbe és lehúztam a sapkámat. Kibugyoláltam magam a sálamból, lehúztam a kesztyűimet, majd felakasztottam a kabátomat. A tekintetemmel a megszokott kis zug felé pillantottam, amely hatalmas szerencsénkre most is üres volt. Mélyen magamba szívtam a frissen pörkölt kávészemek és sütemények illatát.
- Azt hiszem, mindkettőnknek jót fog tenni egy csésze forró kávé, miközben átbeszéljük a darabot – pillantottam a barátnőm irányába, s bár próbáltam leplezni az izgatottságomat, ez a kávézó mindig megmelengette a szívemet.

◉ 329 words ● youtube ● note:    ◉