Mindenkinek meg van a maga kis története a családját illetően. Valakinek szép, valakinek rossz, valakinek furcsa.
Nekem nagyjából az összes egyvelege, de úgy teljesen összevetve.

Kettyós a család. Nagyon.

Ám én mégsem rájuk akarok időt, szót és betűt fecsérelni. Inkább elmesélném milyen nagy mákom volt, hogy megtalálhattam az én kis drágámat.
Nem mondanám, hogy kifejezetten örült nekem… sőt. Igazi ki lehetett attól, amit csinálok vagy teszek. Ez mindig megmosolyogtat a mai napig főleg, ha azt nézem meddig is jutottunk el.
Már-már majdnem vicces a sztori, valahol talán azt mondanátok… Egek te őrült vagy!
Pedig nem csináltam semmi különlegeset, megláttam és úgy döntöttem megszerzem magamnak. Az enyém lesz, nem adom át senkinek.
Azokkal a kék szemekkel képes lenne elcsábítani akár egy másodpercen belül! Ki tud az ilyesminek ellenállni?

Talán, de csak talán eleinte amolyan játéknak fogtam ezt fel. Macska-egér játék amikor éppen letudom vadászni a vadat. Megtudom szerezni és örökre a magamévá tenni. Ez tetszett főleg, hogy mennyire kis rémült őzikeként viselkedett folyamatosan.
Ez a gimi elején kezdődött, tehát mondhatni kis görcsként nőttem a nyakára és szívtam a vérét. Igaz mit sem tudtam arról, hogy miként áll a meleg kérdéshez, honnan is tudhattam volna? Gondolat olvasó még sem vagyok.
Ő maga pedig, nem igen csicsergett róla. A magam részéről én csak bedobtam a családnak, hogy ja meleg vagyok boldoguljatok ezzel és mentem tovább. Igaz ikerhúgom Frida véleménye mégis csak számított.
Különösebben a többieké nem hatott meg, miért? Mert ez az én dolgom. Az én életem. Nem vagyok hajlandó úgy élni, hogy megjátszom azt, aki vagyok.
Akinek ez nem tetszik ott az ajtó ki is tessékelheti magát rajta.

Ám visszatérve Leonardra és rám.

A tavaszi szünet előtt kitört belőle a hiszti és egy orbitális vitába torkollva fejeződött be. Valahol nevetségesnek hatott minden, akarta ezt, vágyott rá mégis úgy küzdött ellene mintha pestist hordozna két fiú szerelme.
Annyira akarta a betegség ellen adok én gyógyszert, de az ellen nem tudsz semmit szedni, hogy kikhez vonzódsz.
Olyan egyszerű ez, mint az egyszer egy.
Bosszantott-e amiért ennyire fafejű? Hogyne irritálna bárkit is…? Annyi munkát fektettem bele abba, hogy elcsavarjam fejét. Nem csak az apróbb pillantásokra gondoljatok itt, hanem a szavak erejére esetleg az érintésére. Nem azt mondom széttaperoltam mint valami perverz. De olykor egy-egy kósza kis érintés rengeteg mindent meg tud változtatni egy ember bensőjében. A lelkének világában.
Előre lökheti vagy lehúzhatja… ez attól függ miként fogja fel.
Mindenesetre a tavaszi szünet eltelt, az őrült családom gyűrűjében, akiket muszáj vagyok elviselni, de amúgy szeretem őket… esküszöm!
A szünet végeztével hát újra találkoztam vele, újabb hisztis vita és kibékülés egy csók keretein belül. Mégis benne maradt a félelem hiába alkottunk egy párt.
Úgy kellett titkolózni mintha minimum atombombát szerettünk volna felrobbantani Stormreach közepén. Ám ezek az idők is elmúltak, jöttek az egyetemistai évek.
Az én családomnak pedig nem voltam hajlandó bemutatni. Nyomós indokkal.
Néhányan közölük igen nehéz esetnek számítanak. Mégis megkérte a kezemet, így biztosra vehettem, hogy innentől nem akar elszökni.

A családja viszont… Leonard családja igazán felhúzott így minden szemrebbenés nélkül aláoltottam a szüleinek és mellé ajándékoztam egy roppant szemtelen vigyort is.

Az apját egyenesen földig aláztam volna a szavai miatt. Azt, aki az enyém nem bánthatja senki… maximum csak én, ha éppen kedvem tartja. A saját szüleje sincs erre a címre feljogosítva bármennyire is hiszi magáról azt, hogy megteheti.
Ez nem kívánság műsor kedveskéim. Így mint valami szokás, amit Leonard kezdett meg a Norström családdal összerúgva a port hagytam faképnél őket Leonardot pedig magammal húztam.

Kell a fenének ilyen púp a hátamra, neki sem hiányzik és elég bajom van az én famíliámmal nem, hogy az ő berögzött baromságaikat hallgassam. Szeressék a kis vallásukat és melegítse őket ez a tudat.
Az egyetem végeztével hát jobb híján visszatérek immáron férjemmel a birtokra. Félnék? Cseppet sem, nem vagyok rest kinyitni a számat és megvédeni mind a kettőnket.
Amennyiben pedig a család kedvet kap ahhoz, hogy szekáljon, minden szemrebbenés nélkül indítványozok egy költözést.
Ámbár nem látnám akadályát annak, hogy maradjunk, meglehet itt élni, ha a magad dolgával foglalkozol. Persze nem azt mondom én nem beszélgetek a családommal mert, de.
Frida dolgai is érdekelnek, hisz ő az én ikrem. Valamilyen szinten testvérileg ő a másik felem.
Leonard pedig az életem párja.

Így élünk mi „csendesen” egy kattant família közepén.