Az én családom, tipikusan azok a svéd családok közé tartoztak, akik keresztények, ráadásul generációk óta, nem csak mostanában felvett dolog volt ez. Ezzel alapjáraton nincs semmi baj, hiszen mindenki hisz valamiben. Engem is erre tanítottak, ráadásul sok ismerősünk és barátaink is vannak, a gyerekkori barátaim onnan is voltak leginkább. Viszont annak ellenére, hogy keresztények vagyunk és elvileg Isten mindenkit a saját képmására teremtett, a szüleim túlzottan konzervatívak és nem fogadják el a melegeket és az lmbtq társaságot.

Ez számomra, akkor kezdett el problémás téma lenni, amikor kb 12-13 éves koromban jöttem rá, hogy engem inkább a fiúk érdekelnek, mintsem a lányok. Először nagyon megijedtem. Nem akartam csalódást okozni a családomnak, nem akartam, hogy megutáljanak emiatt engem. Úgy voltam vele, hogy biztosan csak beképzelem, hiszen még csak fiatal tini vagyok, mit tudhatok én az ilyesmikről, ráadásul még csak most kezdtem le megkeresni önmagamat, hogy ki is vagyok valójában és hogy mit akarok, majd a későbbiekben csinálni.

Ez a terv igencsak jól hangzik, nem igaz? Tudatosan akarok gondolkodni, a jövőmre koncentrálni. Ám arra nem számítottam, hogy ezeket valaki keresztbe fogja húzni nekem. Az a személy úgy lépett be az életembe, mint egy tornádó. Felkavart mindent, eleinte úgy tűnt, hogy semmi jó nem fog kisülni belőle és csak púp a hátamon.

Ez a személy egyébként nem más volt, mint Milian Éomer Leifsson.

Eleinte nagyon nem bírtam a srácot. Egy görcs volt és valamiért nagyon rám szállt. Nem igazán tudtam elképzelni, hogy mit is akarhat tőlem, hiszen előtte nem is beszéltünk, na meg más osztályba is jártunk. Viszont idővel szép lassan össze tudtam rakni a képet és nem igazán tetszett a végeredmény. Ezzel csak elérte, hogy még jobban összezavarodjak. Eddig is kissé félve voltam a srácok közt, főleg testnevelés óra miatt, de ő még jobban előhozta belőlem azt, amit nagyon el akartam kerülni.

Végül emiatt volt egy nagyobb vitánk is. Én azt akartam, hogy kopjon le rólam, hogy hagyjon békén, de mindeközben csak féltem a saját érzéseimtől, féltem a családom véleményétől és mind ez rajta csattant sajnos. Ráadásul ez, ha jól rémlik pont tavaszi szünet előtt volt, így egy ideig nem is láttam őt, mert a családommal elutaztam erre az időre. Nem igazán tudtam kikapcsolódni, mert végig ezen agyaltam. Végig rajta agyaltam.

Eltelt a szünet, majd ismét iskola volt. Az ebédszünetben első dolgom volt megkeresni őt, mivel előtte nem tudtam elszabadulni. Igaz, nem a legszebb kibékülés volt, de végül csak sikerült valahogy és el is csattant az első csók.

Mindezek ellenére még időt kértem és azt akartam, hogy titokban tartsuk, amíg nem vagyok teljesen biztos ebben az egészben, illetve a bátorságomat is össze kellett szedjem ehhez, nem igaz?

A gimis évek így zajlottak le, majd amikor elhatároztam végleg magamat mellette, már egyetemre jártunk. Megkértem a kezét. Úgy voltam vele, hogy ha a jegyesem és látják a szüleim is, hogy mennyire komolyan vesszük ezt, illetve, hogy már több éve együtt vagyunk, de nem változtam semmit sem, elvégre ettől függetlenül ugyan olyan ember vagyok, akkor megbékélnek a meleg kérdéssel és elfogadnak, de sajnos nem így történt.

Jelenleg az egyetem után visszatértünk Milian szülő házához és most végre találkozhatok az ő családjával. Én pedig eldobtam a Norström családnevemet, főleg azok után, hogy apám kitagadott és felvettem a Leifssont.