Halál szélsebesen szedte a lábait. Miután maga mögött hagyta az Alvilág kapuját, négykézlábra ereszkedett, hogy gyorsítson tempóján. Világok között mozgott, köpenye lobogott utána a szélben, ahogy elsöpört mindenkit az útjából.
Tudta jól, hogy Hádész minél hamarabb választ szeretett volna kapni a levelében foglaltakra, ezért csak akkor lassított le, amikor az oroszlánok és hiénák földjére lépett. A terület hatalmas volt, amelyet be kellett járnia, így azonnal Zordon keresésére indult. Nem értette, hogy miért kellett visszaadnia az életet olyan lelkek számára, akik nem érdemelték meg, de nem az ő tisztje volt beleszólni Hádész ügyleteibe. Ő pusztán maga volt a vég megtestesítője, az eltávozó lelkek kalauza. Több szerepet nem szántak neki egy történetben sem.
Jelen volt Mufasa halálánál, elkísérte az oroszlánt utolsó útjára, miközben Zordon ráuszította a hiénáit Simbára, és jelen volt akkor is, amikor a dögevők Zordon ellen fordultak. Emlékezett arra a vicsorszerű vigyorra, amellyel köszöntötte az oroszlánt, s bár nem bántotta őt, mégsem tudta megállni, hogy ne kérdezze meg tőle: Milyen érzést volt, amikor azok árulnak el, akiket kihasználtál?
Most azonban nem ért gúnyolódni, hiszen Hádész elmondása szerint mindenkinek a sorsa veszélyben volt. Halál nem féltette a saját életét, tekintve, hogy ő maga is egyfajta kozmikus lélek volt csupán, amely időről-időre farkas képében járta a világot. A tény azonban, hogy a rend és az egyensúly felborulhatott, őt is aggasztotta.
Ahogy Büszke földéről egy kies kanyonba tért, léptei felverték a port, de még ez sem állíthatta meg abban, hogy elérje úticélját. A szurdok felénél járt, s a portól nem vette észre a magasban meglapuló hiénákat, amelyek gyanakodva méregették az idegent. Maguk sem tudhatták, hogy mire számíthattak, de Halál belépett a területükre, ezt pedig nem nézték jó szemmel.
Egy türelmetlen fiatal nem tudott tovább várni, Halál hátára ugrott, és köpenyén keresztül a húsába mart. Halál felvonyított, a hátára érkező súlytól a porba zuhant, de még ez sem tudta megállítani abban, hogy hátra nyúljon, és levesse magáról az állatot.
Az ínyét felhúzva vicsorított, miközben újabb és újabb hiénák érkeztek, körbevették őt, majd nekitámadtak. Kezdetben a létszámfölény a hiénák előnyét hirdette, de ez csupán addig tartott, amíg Halál maga is karmokkal és fogakkal védekezett. Amint előkerültek jellegzetes sarlói, egytől egyig levágott mindenkit, aki az útját állta. Senkit nem kímélt, hiszen vérszomját az egekig gerjesztették, és aligha hitte volna el, hogy ezeknek a féleszűnek használ a szép szó.
A szeme sarkából látta, hogy hárman – akik tisztes távolból szemlélődtek – megúszták a harcot. Nem eredt utánuk, hiszen ha képesek voltak értékelni szánalmas életüket, akkor megérdemelték a létezésüket.
Halál köpenyét darabokra tépték, bundáját vér borította, a boríték pecsétjét széttépték, a papír meggyűrődve, mancsnyomokkal tarkítva hevert a port. A farkas lehajolt értük, gondosan elcsomagolt a levelet, és Zordon útjára indult.
Megpróbálta felidézni az oroszlán jellegzetes illatát, abban a reményben, hogy megtalálhatja őt. Hosszadalmas keresés árán, de végre rálelt.
- Zordon – morogta, ahogy két lábon állva megindult a nagymacska irányába. Sose kedvelte a macskákat – legyen szó vadon élőről, vagy házimacskáról, szerinte mindegyik pimasz és szemtelen volt. Akár fenyegető is lehetett a fellépése, ahogy az oroszlán felé közelített.
Ismét megtépázott köpenyébe nyúlt, és lassan előhúzta a borítékot. Nem olvasta el az üzenetet, hiszen nem tartozott rá. Ő csak a postás volt, semmi több.
- Üzenem a hiénáidnak, hogy legközelebb az összeset lemészárolom, ha még egyszer a szemeim felé kerülnek – szólalt meg neheztelve, utalva arra, hogy feltartották küldetése során, aztán a levelet az oroszlán felé nyújtotta. – Hádész küldte neked, ideje teljesítened, amit megbeszéltetek.
Azt nem tette hozzá, hogy különben most azonnal indulhatott volna vele vissza az Alvilágba, - oda, ahová valójában tartozott -, de Halál továbbra sem akart beleszólni az isten és az oroszlán alkujába.

592❖ youtube ❖ note: <3  ❖ kredit