I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Fata Morgana mágiája
jelenleg aktív
„– Hercegnő! Mi történik? Mi ez a varázslat? – Ez egy átok, léteznie sem volna szabad, nem tudom, hogy a nővéreim miféle sötét praktikákat használtak, hogy létrehozzák, de már késő bármit is tenni. – Mi fog történni? – Egy másik világban fogunk felébredni. Mi és mindenki, akit elér az átok. Jól figyelj, Tücsök! Nem fogunk emlékezni arra, kik vagyunk, de ha előbb térnek vissza az emlékeid, mint az enyémek, el kell mondanod, ki vagyok! Tudnom kell! Nem bízok a testvéreimben, többé senkiben, csak benned! – Dehát...! Nem volt időm tiltakozni, kérdezősködni vagy tovább értetlenkedni, mert a pulzálás következő hulláma elérte a hercegnőt. Solana köddé vált, a következő hullámban pedig Notus és Boreas is, Calypsoval együtt. A falhoz hátráltam, de a harmadik hullám engem is elért. Mintha elfújták volna a gyertyát, a gondolataim, a félelmeim, az álmaim, a céljaim... minden eltűnt, eltűntem én is, egy teljes pillanatra megszűntem létezni, majd egy új világban ébredtem valaki másként.” – Részlet a Tücsök Tihamér történetéből
A családomnak egyáltalán nem voltam hajlandó beszélni semmiről sem, ami a magánéletemmel kapcsolatos. Jó, néha a bátyámnak beszéltem róla, de nagyjából ebben ki is merült az egész. Hiszen ikertestvéremhez érzem magamat a legközelebb és hozzá. Leszámítva Leot. Talán most mégis csak hozzá kötnek a leginkább érzelmi szálak, még, ha olykor önzőek is és ez nem éppen a leghelyesebb dolog… ám akkor is kötnek hozzá. Ma viszont nem takargathatom tovább. Nem dugdoshatom, színt vallunk a nagy family előtt. Erre majdnem vágok is egy fintort. Leonard azt mondja minden holmija megvan ám kérdésére egy mosoly jelenik meg ajkaimon. - Még szép! Legalább ennyi jó legyen, hogy itt lakunk, nem? – kérdezem meg tőle kicsit húzogatva a szemöldökömet. Hiszen bőven előre látható súrlódásaink lehetnek az itt lakókkal, Mindenkinek van valami kettyója. Mint nekem az, hogy megszereztem magamnak Leot. Aztán meg sorakozhatna még a lista, hogy mit kell még elviselnie, ha éppen olyan napom van. Ez pedig kifejezetten pozitívum, hogy nagy ágy van, elférünk rajta bőven és ez azzal jár, hogy kedvünkre hancúrozhatunk. Senkinek semmi köze hozzá. Végül áttérek az ételre és nemsokára a hasa jelez is, hogy bizony ő nagyon is tudja, hogy enni kellene. Erre rá pillantok és hümmentek sokatmondóan. - Egy kicsit csak? Gyere, menjünk enni. Nem tudom lesz e lent valaki, de ha nem az sem baj. – mondom hetykén és már indulnék is mikor előjön belőle az egyenesen csináljunk mindent és jól énje. Felsóhajtok erre halkan úgy fordulok vissza hozzá. - Leo, ebben a családban semmi sem furcsa vagy bunkóság. Majd bemutatkozol később, nem fogja senki leharapni érte a fejedet. Amennyiben mégis szeretnék hát akkor én lépek közbe. – mondom teljesen nyugodtan most neki remélve, hogy ezzel a témát el is engedhetjük. Ehetünk majd visszajöhetünk a szobába és bármiféle dráma nélkül elkezdhetünk enni. Így intek hát az ajtó irányába, hogy induljunk meg végre és már megyek is csak kint várom meg őt. - Addig élvezd ki míg nem találkozol senkivel. – – mondom neki és elindulok mellette majd megfogom a kezét, összekulcsolom az ujjainkat. - Plusz így kisajátíthatlak, nézhetünk Netflixet kaja közben. – toldom hozzá. Talán csak Nilsel és Fridaval nem lenne gondom, ha találkoznánk. Remélem azért ők rendben vannak, de amennyiben nem így lenne… gondolom csak nyögtek volna valami hírt magukról. A ház egész csendes, viszont akaratlanul is olykor szétnézek. Egyáltalán dobjak a két elveszett bárányra egy-egy sms-t? Lehet nem ártana. Aztán valamikor majd visszaírnak egyszer csak.
Tudom, hogy nem kéne, illetve inkább lehet nem kéne izguljak, de valamilyen szinten mégis bennem van az az érzés. Nem tudom, hogy Mili vajon mennyit mesélt rólam a családjának, vagy hogy egyáltalán mesélt-e. Azt hiszem, hogy talán, de jelenleg nem vagyok benne biztos. Most az is csoda, hogy ha tudom mi a nevem, de az is lehet, hogy el fogom rontani, amikor be kell mutatkozni. Mégis csak most találkozok velük először! Nem kéne a rossz benyomást tenni, akkor később nagyon megszívhatom azt, amit pedig nem akarok. -Igen, minden megvan. - majd ránézek az utolsó megjegyzésére. Aztán pedig csak adok neki egy kis legyintést a fülére, de nem erőset, inkább játékosan. -Bolond. Már ezen agyalsz? - húzom fel az egyik szemöldökömet kérdőn és csak megrázom a fejemet. Már mint oké, nincs bajom vele általában, de még csak nemrég értünk vissza. Nem tudom, hogy mennyire kotnyeles vajon a családja, bár…elég nagy házuk van, szóval csak nem rontanak rá a másikra, nem? Ahogyan a kajáról kezd el beszélni, halkan megszólal a hasam, miszerint ő egyet ért azzal, hogy talán nem ártana, ha szereznénk valami szilárd anyagot, amit meg lehet enni. -De, egy kicsit az vagyok már. - mondom ki végül hangosan is a válaszomat, hogy ne csak a gyomrom hangoztassa, hogy igen, valóban az vagyok. -De az…nem bunkóság? - kérdezek rá bizonytalanul. -Már mint…mégis csak a családod, nem? Be kéne mutatkozzak nekik, ha már a férjed vagyok. - emelem ki azt a szót, hiszen nem minden nap állítanak haza random a családtagok, hogy “Hé, sziasztok! Ő itt a férjem!” Vagyis a legtöbb családnál nem igazán van ez így, de szerintem náluk sem. Plusz az tény, hogy soha nem voltam itt még ezelőtt.
Otthon édes otthon… vagy valami ahhoz hasonló maszlag. Valakinek tuti egy igazi álom, hogy hazatérhet. Nincs is ezzel semmi probléma, de jelenleg mi alkotjuk az Addams Family-t csak a valóságban. Nem Leonardra vagy magamra gondolok, hanem a Leifsson ház többi lakójára. Szó se róla szeretem én őket… a magam módján. Nils és Frida különösen a szívemhez közeliek… vagy mondhatjuk annak őket? Nem? Ebben a családban a problémák, betegségek, egyéb nyavalyák legyen az lelki vagy testi nem furcsaságok és nem meglepőek. Talán valakinek nagy teher tud ez lenni én magam csak vállat rántva megyek tovább. Élni akarom az életemet nem pedig rettegve a sarokba gubbasztani, mint valami kisegér. Az amúgy sem passzol hozzám. Pont ezért oltottam le drága férjem szüleit is mert egy igazi kretének. Ki fog félni tőlük? Nem én leszek az már egyszer biztos. Még csak az hiányzik. Erre vágok is egy fintort pont akkor mikor az én drágám belép az ajtón. Nagy vigyorra húzódnak az ajkaim, ahogy felé fordulok. - Minden holmid megvan? Szerencsére jó nagy az ágy… így vígan hancúrozhatunk majd benne. – mosolyom most kissé pajkosabb már-már pajzánabb lett. Mit zavartassam magamat? Nem papok és zárdai nővérekkel fogunk egy fedél alatt lakni… én meg nem vagyok hajlandó lemondani a jó dolgokról. Eközé tartozik Leoval a szex. Mást is szeretek benne, naaaagyon sok mindent. Mondjuk a személyiségét is, hogy kedves és végre nem tart attól, ami közöttünk van. Nem mintha nem én akaszkodtam volna rá… bár sajnálni nem kell szerintem pont olyan szerencsések vagyunk mind a ketten. Megtaláltuk azt, akivel lenni akarunk. Ez pedig igazán felemelő dolog. Az én családomban pedig ez a tendencia nem éppen a legbiztosabb… csak végig kell nézni a családon, egy boldog kapcsolatot sem látok, amelyet nem csöpögtet át bármi. Ezeket elhessentve odalépek hát Leohoz és egyszerűen megcsókolom. - Nem vagy esetleg éhes? Mit szólnál, ha szereznénk valamit a konyhából és beennénk magunkat a szobába? Szerény személyemnek seeemmi kedve a többiekhez. – nagyon reméltem neki nincsenek más tervei mert képes leszek megborulni. Megcirógatom a tarkóját úgy nézek fel a szemeibe. Kissé oldalra döntöm a fejemet minimális mosollyal az ajkaimon. Jó döntés volt annakidején levadásznom. Még, ha igen nehézkes is volt a hisztijei miatt.
Legutóbbi képek
