Talán senki sem nézi ki belőlem, de imádok sportolni. A testem az elsődleges, minden más csak utána. Jó-jó, persze, ez így kissé sarkalatos megfogalmazás. Inkább úgy mondanám, hogy a napi rutin, a testedzés mindig megvan. A reggeli futás, vagy a biciklizés – igen, nem autóval vagy bármi mással megyek be a House of DeVil-be, hanem a két kerekű bringámon. Egyszerűen nekem szükségem van erre és kész. Közben pedig igyekszem nem szégyenbe hozni Szörnyellát, akinek a ruháit viselem. Bár azt hiszem, kedvel, mert a ruhákat állandóan nekem kell felpróbálni és engem fotóz le velük, majd ezeket használja reklámfotónak is. De élvezem. Meg hát örülök is, hogy a főnökasszony kedvel. Vagy ha nem is kedvel, mindenképp elég csinosnak tart arra, hogy én képviseljem a ruhákat, amikhez ő a nevét adja. A ruhákért viszont Aurora felel, és imádom. Olyan keze és érzéke van ehhez, hogy néha csak lesek…! De mindenki másban jó, igaz? Nem mindenki egyforma. Ha az lenne, akkor unalmas lenne a világ…
- Jane, virágszálam, kérsz cukrot a teádba? – Kopogtat az ajtómon apa, aki már őszülő fejével kukucskál be hozzám végül. Elmosolyodok és ránézek.
- Persze, apa. Köszönöm! – Teszem még hozzá gyorsan, mielőtt kimenne. Igen, a reggeli rutinhoz az is hozzátartozik, hogy én teázok, apa kávézik és elolvassuk a reggeli híreket, meg megbeszéljük a nap további részét, ami szinte mindig ugyanúgy alakul, néha beiktatva egy-egy közös vásárlást, vagy ebédet, néha inkább vacsorát. Imádom apát, ő a legjobb fej a világon! Sajnos rajta kívül már nincs senkim.
Miután túlesünk a reggeli dolgokon, kilépek a házból és bedugom a fülest a fülemben. Beindítom a kedvenc kocogós zenémet, ismétlésre állítom és nekivágok az útnak. A szokásos útvonalat választom, hisz figyelnem sem kell az útra, a lábam visz magától.
Ez okozza a vesztem a mai nap folyamán, ugyanis annyira belemerülök a zenébe, hogy megint lehunyt szemekkel kocogok, nem is, inkább már futok és nekimegyek valakinek. Olyan szintű az ütközés, hogy végül elesek és megrándul durván a bokám.
- Ouch!!! – Fájlalom is egyből, a füles kiesik a fülemből, én pedig már a bokámat érintem, amitől csak még fájdalmasabb érzés fut végig rajtam.
- Úristen, jól vagy?! – Érkezik a költő kérdés valakitől, egy ismeretlen hangtól. Felnézek, de szemeim már könnybe vannak lábadva. Fáj-fáj-fáj. Nagyon fáj! A szempár, amivel találkozok, valamiért ismerős, de mégsem. Nem is tudok erre koncentrálni, mert a fájdalom elveszi az eszem. Leguggol, majd letérdel mellém és megérinti ő is a bokám. Felszisszenek. – Ez megrándult. Ahj, gyere, lejegeljük. Fel tudsz állni? – A hangja kedves és lágy, sőt, megnyugtató. Megrázom a fejem, jelezve, hogy egyedül nem tudok felállni. Ő egyből veszi a lapot és felsegít, így belékapaszkodva kezdek elbicegni, ugrálni a konditerem bejáratáig.
- Köszönöm… ahj, ez van, ha nem figyelek. Csak a zene és a futás, de persze, minek nézni is, merre megyek, ugye? Ahj – A fejemet rázom, szidom magam.
- Bárkivel megesik. De a jég jót fog tenni, viszont nem kellene nagyon terhelned néhány napig. Be fog lilulni valószínűleg – Magyarázza és cseppet sem nyugtat meg. A helyzet az, hogy még ki is akadok.
- Nem, nem, nem! Nem pihenhetek, mikor ma lesz egy ruhapróba... Jaj, nem tudom, mit csináljak… - A sírás ezúttal már a munkám miatt kerülget, de ahogy szorosabban magához fog a férfi, elszáll minden gondolatom.
- Nem lesz semmi gond… - Segít leülni, majd újra egymásra nézünk, de nem mond semmi többet és én sem, hanem elmegy jégért.


✦ Bármilyen nyelven meg tudsz szólalni: mintha a világ összes nyelvét ismernéd. Nos, a képességed miatt ez pontosan így van!