Éjfélt üt az óra és én még mindig a varrógép felett görnyedve dolgozom azon a koktélruhán, aminek holnap reggel nyolcra teljes pompájában díszelegnie kellene a House of DeVil kirakatában. Igazság szerint már csak a díszítéssel kellene foglalkoznom, hiszen az alap már majdnem készen van. Mindössze egy-két simítás és áttérhetek az aprólékosabb részére a munkának. Az egész felsőrészt gyöngyökkel kellene feldobnom, ami akárhogy is számolom még órákba telhet. Nem csaphatom össze, hiszen a ökéletesség híve vagyok. Nem kerülhetnek ki olyan kreálmányok a kezeim közül, amelyek egy kicsit is hibásak.
Érzem, hogy a szemeim lecsukódni készülnek és a már órák óta mellettem pihenő, régen kihűlt kávé sem segít. Valamiért a koffein nincs rám olyan hatással, mint a többi emberre. Naponta több litert is képes vagyok belőle meginni, de sokszor a fáradtság még nagyobb hullámban tör rám, mint előtte. Kizárólag az a fájdalom nem túl kellemes érzése az, amely nyitva tudja tartani látószerveimet, de az elmémre súlyként nehezedő vágyat az alvásra még ez sem tűntetheti el.
Egy tű után nyúlok, amivel kisebb sebet ejtek a mutatóujjamon, s ennek következményeként pár apró csepp vér serken ki a bőröm alól. Abbahagyom a munkát és a csaphoz sétálok, hogy lemoshassam azt, hiszen nem akarom, hogy az újonnan készülő ruhát bepiszkoljam. Szörnyella nem örülne neki, ha vér pöttyös mintával dobnám fel a legújabb darabot, amelyet eladásra, s sokszorosításra kínál majd fel.
Úgy érzem, hogy kicsit muszáj kiszellőztetnem a fejemet, így újabb adag kávét teszek fel főni és míg az készen nincs, addig kiállok a lakásom teraszára, hogy az éjszakai utcát kémleljem. Mindössze pár fiatalabb alak sétál kint. A legtöbben valószínűleg buliból jönnek és hazafelé tartanak. Irigylem az éberségüket, s az életkedvüket, hiszen elég magasan lakom és ígyis felhallatszik néhány leányzó őszinte kacaja, amely már az én számat nagyon régen hagyta el. A sok munka és a befásultság elérte a célját. Már nem járok el olyan gyakran. Mindössze annyi kikapcsolódásom van, hogy Jane-nel heti egyszer megnézünk valamit a színházban, pedig elég fiatal vagyok még. Muszáj megfogadnom, hogy visszanyerem azt a vidámságot, amely tinédzser éveim alatt jellemzett engem. Ki kellene rúgnom néha a hámból, ismerkednem kell és nemcsak a macskámmal élni és szappanoperákat nézni a televízióban minden este.
A kávéfőző hangja ránt ki a gondolataim mélységes tengeréből. Magam mögött hagyom a teraszt, de még mielőtt becsuknám az ajtót egy utolsó pillantást vetek az utcán elhaladó emberekre.


Az utolsó gyöngyöt varrom fel a ruhára. Többször is újra kellett kezdenem, hiszen a tervrajzhoz hasonlítva nem voltam megelégedve az eredménnyel. Most viszont úgy vélem, hogy tökéletesre sikerült varázsolnom és büszkén megjegyzem, hogy az egyik legszebb munka, amit valaha kiadtam a kezeim közül. Elégedett mosollyal az arcomon fordulok a macskám felé, aki már vagy egy órája csendben figyeli, hogy mit csinálok.
- Látod milyen szép lett? – állok fel a helyemről és felmutatom magam előtt a sötétlila koktélruhát, mintha véleményt tudna alkotni róla az állat. – Kapkodni fogják a vevők, ha készül belőle több darab. Most viszont ideje aludni egy kicsit! – felakasztom egy vállfára az elkészült anyagot, majd az órára pillantva nyugodtan konstatálom, hogy kicsivel több, mint három órám maradt ébredésig.


✦ Képes vagyok elaltatni azokat, akik abban az épületben tartózkodnak, mint én. Noha ez akaratomon kívül történik és én is álomba szenderülök. Amikor magamhoz térek, azután ébredhetnek fel a többiek is.
✦ Befolyásolni tudom a körülöttem levő állatokat, legyen szó madárról vagy épp egy négylábú kutyáról. Azt teszik, amit szeretnék.
A képesség 5 lezárt játék után aktiválódik, tehát a 6. játékban.