Új helyre kerülni sosem könnyű. Magam sem tudom, miért a tanári pályát választottam, és őszintén? Azt sem tudom, Raszputyin hogyan mert felvenni engem. Kezdőként. Borzasztóan félek attól, hogy nem fogom megállni a helyem, de azt hiszem, van egy ok, amiért nem fogom feladni. Ez pedig nem más, mint maga Raszputyin. Komolyan, látta már valaki a lehengerlő mosolyát? Vagy hallgatta a dörmögős, mégis megnyugtató hangját? Leszámítva, ha kiabál. Akkor nem annyira nyugtató, inkább pánikkeltő. De ez részletkérdés. Nem tagadom, első látásra beleszerettem, bár ilyen talán csak a kitalált történetekben, mesékben van. Mégis úgy érzem, valami megmagyarázhatatlan vonzás lök állandó jelleggel felé. De ő mintha nem érzékelné ezt a vonzást. Valahogy fel kéne nyitnom rá a szemét, amit még nem tudom, hogyan csinálok. Leszámítva azt, hogy minden apró-cseprő dologgal hozzá fordulok…
Valószínűleg már az őrületbe kergetem. Ki kell találnom valami jobb módszert. Hívjam el vacsorázni? Azt nem a férfiak szokták? Ahh.


Fogalmam sincs, tettem-e valamit (kétlem, hisz teljesen új vagyok itt…), de úgy érzem, Aranyhaj ki nem állhat. Bárhogyan próbálkozok barátkozni vele, elutasítást kapok, falakba ütközök. Ha meghívom kávézni, rendszerint még csak választ sem kapok. Kezd teljesen nyomasztóvá válni az, hogy állandó jelleggel pofára esek.
Mindennek ellenére felnézek rá. Nem egy rajzát néztem már meg és csodálom a tehetségét. Nekem nincs semmihez sem igazán tehetségem, és ezt ilyenkor érzem igazán.


Pán Péter. Ő volna a testnevelés tanár és őszintén mondhatom: mást el sem tudnék számára képzelni. Nem olyan típusnak tűnik, aki könyvek fölé görnyedve olvas, jegyzeteket készít, majd pedig előadja az órán a diákoknak. Tetszik a stílusa, a magabiztossága. Azt hiszem, ő legalább kedvel engem, talán egy kicsit jobban is, mint kellene. Nincs szívem visszautasítani, de a lovat sem adom alá. Legalábbis szándékosan nem.
Basszus. Lehet, hogy akaratlanul viszont adom neki a jeleket? Nem akarom összetörni a szívét. Nem vagyok az a fajta. Talán beszélnem kéne vele?


Csak a vak nem látja, hogy Bartek szíve kihez húz. De akárhogyan is van, úgy tűnik nekem, hogy Aranyhaj sosem fog rá úgy tekinteni. Főleg, mert az a lány még hangot is ad ennek. Olyan lehet ez, mint minden áldott nap késszúrást érezni a testemben. Mármint, Bartek szemszögéből. Nem lehet kellemes, ha minden egyes alkalommal elutasítják az embert.
Nem tudom, mennyire fogadná a közeledésem, de én barátként mellette állnék és segítenék átjutni neki ezen az egészen. De ki vagyok én? Csak az új lány, akit nagyon senki sem fogadott még be.
Talán fel kéne adnom és elsétálnom? Amúgy sem találom a helyem itt.


Szinte érzem állandó jelleggel a vizslató, csontig hatoló tekintetét. Kedvel-e? Kétlem. De én sem őt… főleg, amióta rájöttem, köze van Raszputyinhoz. Nekem senki sem szólt, hogy olyan ember tetszik, aki már lényegében foglalt. De az, hogy nincs még gyűrű a Gonosz királynő ujján, csakis azt jelentheti, hogy nem kér belőle a férfi. Legalábbis most még nem. Ami változhat, de… egy kicsit abban reménykedem, hogy majd nekem kedvez a szerencse. Persze, ha már a munkámmal fogok játszani, akkor biztos, hogy visszalépek. Talán előbb is.





✦ Van egy zenedobozom, ami képes az emlékeimet megeleveníteni és megmutatni nekem, vagy akinek szeretném. A látványhoz zene és néha ének is társul.
A képesség 5 lezárt játék után aktiválódik, tehát a 6. játékban.
A képesség aktív 2021.10.01-től és ezzel együtt a karakter emlékei is visszatértek a mesebeli életéről.