I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Fata Morgana mágiája
jelenleg aktív
„– Hercegnő! Mi történik? Mi ez a varázslat? – Ez egy átok, léteznie sem volna szabad, nem tudom, hogy a nővéreim miféle sötét praktikákat használtak, hogy létrehozzák, de már késő bármit is tenni. – Mi fog történni? – Egy másik világban fogunk felébredni. Mi és mindenki, akit elér az átok. Jól figyelj, Tücsök! Nem fogunk emlékezni arra, kik vagyunk, de ha előbb térnek vissza az emlékeid, mint az enyémek, el kell mondanod, ki vagyok! Tudnom kell! Nem bízok a testvéreimben, többé senkiben, csak benned! – Dehát...! Nem volt időm tiltakozni, kérdezősködni vagy tovább értetlenkedni, mert a pulzálás következő hulláma elérte a hercegnőt. Solana köddé vált, a következő hullámban pedig Notus és Boreas is, Calypsoval együtt. A falhoz hátráltam, de a harmadik hullám engem is elért. Mintha elfújták volna a gyertyát, a gondolataim, a félelmeim, az álmaim, a céljaim... minden eltűnt, eltűntem én is, egy teljes pillanatra megszűntem létezni, majd egy új világban ébredtem valaki másként.” – Részlet a Tücsök Tihamér történetéből
I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Ennyi ember hisz bennem :
1774
Titulus :
Pengu ✦ Sisu ✦ Namaari
✦ ✦ ✦ :
Életkor :
3
Akinek az arcát viselem :
Kim Soo-hyun ✦ Han So Hee ✦ Gemma Chan
A tükör mögött :
Evolet Yang Baba Mirai ✦ Baba Shouta
2021-04-11, 21:26
Isaac & Maksim
- Igen? Csak most? Hmm, ez kihagyhatatlan ajánlatnak tűnik… - gondolkozok hangosan, mert bár most nem igazán fér bele ilyesmi az időmbe – persze, mert olyan végtelenül elfoglalt vagyok, most is véletlenül keveredtem csak ide inni – viszont jobban meggondolva, lehet, hogy tényleg nem jönne rosszul a későbbiekben, ha valamit javítanék a verekedős képességeimen, és mégis, mikor fog legközelebb szembe jönni egy ilyen felajánlás? Magamat ismerve, soha… – Amúgy komolyan gondoltad? - kérdezek azért vissza, biztos ami biztos, mielőtt túlságosan beleélném magam és kiderül, hogy valójában poénnak szánta… Az lenne ám a kínos! - Rosszat? Ugyan… Hallottam én már annyi mindent életem során, hogy szavakkal nem igazán lehet elijeszteni. - kivéve persze, ha a főnökömről van szó, vagy a helyetteséről, ha meghallom a hangjukat, sokszor én is a szőnyeg alatt, lapos kúszásban fognám menekülőre… - Mondjuk ebben is van valami, ismerős eset. Arra még nem jöttem rá, hogy ennyire idióták az ilyenek, vagy szimplán szelektív a hallásuk. Vagy mindkettő. - gondolkozok hangosan, mert sokszor a diákjaimnak is hiába ismétlek el valamit huszonötször, egyesek még utána sem képesek felfogni, hogy mit is akarok, vagy mire gondolok valójában. Pedig hiába a nyelvtörő név, az akcentusomat már ezer éve sikerült elhagyni! - Köszi, egyből jobb a napom! - vigyorodok el szórakozottan, mielőtt meglötykölném a vodkát a poharamban, és elmerengve folytatnám - Hihetetlen belegondolni, hogy vannak, akik nem szeretik, nem igaz? Mint ha az ördögtől való lenne… - ismerek én is olyat, aki szinte soha nem iszik, pedig elég ránk nézni, vagy bárkire ebben a bárban, itt vagyunk, élünk, virulunk! Na jó, lehet, hogy virulni épp nem mindenki, de élni határozottan élünk! - Igazából a minden nap, napi nyolc óra annyira nem hiányzik… csak épp nem tudom, hogy mit kezdenék azzal a sok, hirtelen nyakamba szakadó szabadidővel. - vallom be, amikor viszont meghallom, hogy érdeklődik a bűvészkedés iránt, már nyúlok is a zsebembe, hogy előhúzzak egy pénzérmét, és egy egyszerűbb trükköt be is mutassak iszogatás közben. - Pedig annyira nem nagy ördöngösség, inkább kitartás és gyakorlás kérdése. - vallom be, mert tény, akadnak nehezebb, melósabb trükkök is, de rengeteg olyan van, amit laikusok is egészen hamar elsajátíthatnak, ha akarnak. - Mondasz valamit… nem is értem, eddig még miért nem jutott eszembe. - esküszöm, komolyan motoszkál bennem a gondolat, hogy túladjak a lakásomon, az árából csak futna egy ilyenre… vagy elsőre inkább csak menjek el sátorozni valahová a hegyekbe, hátha elveszi a kedvem ilyen őrültségektől, ha rájövök, egy szimpla lakás mennyivel kényelmesebb tud lenni? - Egy párat még alszok rá előtte, biztos ami biztos, aztán majd meglátom, mi lesz belőle. - elvégre úgy tartják, hogy ha az embernek túl jó, vagy rossz a kedve, esetleg szomorú, akkor ne hozzon komoly döntéseket, ez pedig elég komolynak tűnik. Ami pedig engem illet, nos, szokás szerint hangulat ügyileg én se vagyok a helyzet magaslatán, bár lekopogom, Isaac egész jó társaság. - Inkább, mint a melegé… Hidegben működik, hogy felveszel még egy réteg ruhát, de amilyen kánikulák itt vannak néha, mit tehetne ellene az ember? A bőrünket levedleni sajnos nem opció, még ha néha nagy is lenne a kísértés… - osztom meg vele a nézetemet, nem is tudom, hogyan szoktam túlélni a nagyobb melegeket… Vagyis de – ventilátor, meg rengeteg jeges ital, meg jégkrém. Még szerencse, hogy nem ragadnak rám olyan könnyen a kilók. A válaszán jót mosolygok, cseles, az biztos. - Azt hiszem, jó üzletember lenne belőled ilyen érzékkel… vagy ügyvéd. - teszem hozzá, mert bár őket sokan nem kedvelik, de tény, hogy náluk is kedvelt stratégia ez a „másik tyúkszemére lépek, hogy megszorongassam” módszer. - Irodalmat a helyi gimnáziumban. Végtelenül izgalmas karrier, nem igaz? - teszem fel a költői kérdésemet, mert mindent lehet rá mondani, csak azt nem, hogy olyan izgalmas lenne. De ez van, ezt kell szeretni, hiába lottózok, még nyerni sem sikerült soha, nem hogy a fődíjat elhozni. - Hm, azt hiszem jobb lesz vigyáznom veled, ha megtudom, hogy valahogy szert tettél egy ilyen képességre! És mondd csak, ki lenne az első „áldozatod”? - dobom vissza a kérdést, ha már ennyire érdekes vonalon sikerült elindulnunk.
-A Reynolds bunyos iskola mindig szívesen látja a diákokat! És csak most csak neked ingyen van a jelentkezés! – kezdek el röhögni a saját magam béna dumáján, de nem hagyhattam ki. Annyira utálom az ilyen reklámokat, hogy muszáj kifiguráznom őket. Még örülhetnének is nekem, hogy annak ellenére milyen gagyik ezeket használom a poénjaimban. -Megnyugodtam! Már féltem rosszat mondok, pedig amúgy nincs bajom ezzel, csak én nem olyan vagyok biztos érted. – Tulajdonképpen egészen elfogadó típus vagyok, mert hát felőlem mindenki és minden olyan, amilyen lenni akar, csak engem ne kényszerítsenek arra, hogy a saját akaratommal szembe menjek. Teszem azt, ne rángassanak el egy istentiszteletre, ha egyszer ez nem az én műfajom, vagy ne etessenek velem kivit, ha köztudottan nem szeretem. Ennek ellenére azért akadnak olyanok, akik ezt nem képesek felfogni, és míg én egy laza nemmel és faképnél hagyással lerendezem az egészet, addig más belemegy. Mondjuk azokkal is elbeszélgetnék, hogy miért olyan gyengeakaratúak, de mindegy, nem vagyok én senki szülője, hogy másokra vigyázzak. Kommentjére hangosan felnevetek. – Ah ez jó volt. De verekedni bárki meg tud tanulni, ellenben a nyelvek… hát néha még azt sem értik, amit az anyanyelvemen fecsegek, nemhogy elkezdjek mondjuk spanyolul hablatyolni . – Pedig az még egy olyan nyelv is lenne, amit eskü megtanulnék. Nem tudom egyszerűen van benne valami, ami miatt férfiasabbnak hatnék szerintem és annyira jól hangzik, hogy biztos nagyon király lenne, ha tudnám ezt használni csajozáshoz. -Szereted a piát, már ettől sokkal szimpatikusabb vagy! – Mert bizony ismerek olyanokat is, akik direktbe messzire kerülik az alkoholt. Az egy dolog, hogy nem ízlik nekik, de nem értem honnan veszik az a hülyeséget, hogy egyáltalán ne igyanak? Allergiásak rá, vagy mi? Mert normál esetben is egy kevés nem árt meg. Senki nem mondja, hogy mindenkinek halálra kell innia magát, mert nem, de az, hogy még az alkohol ellen is mennek nekem már sok időnként. Persze, mindenkinek megvan a preferenciája, de ez azért nem egy ördögtől való ital. De én már azt hiszem sose fogom megérteni az ilyen embereket. -Senki nem mondta, hogy ne dolgozz, ha annyira hiányzik, hogy napi nyolc órát gürizz valahol, akkor szerintem a pénzed mennyiségének ellenére is megteheted. Én például a lustulást preferálom. De a bűvészkedés egész jól hangzik. – Na nem mintha én annyira értenék hozzá, meg nekem az egyetlen bűvész trükköm az az, mikor volt valakinek egy akváriuma, aztán hopp a következő pillanatban meg már meg is lógtam vele. Ennyire vagyok képes, de azt elég jól tudom csinálni, nem fogok hazudni. A lakókocsis megjegyzésén elmosolyodok. – Figyelj, bármikor eladhatod azt a helyet, ahol most vagy és csak veszel egyet. Bár nem gondoltam még rá sose, hogy elmenjek bárhová is. Általában ha változatosságra vágyok helyszín ügyileg, akkor csak sétálok valamerre. – De nem mond hülyeséget, ha én annyira körbe akarnám utazni a világot, akkor nekem már egy egész jó kis alapom lenne ehhez. De én tényleg nagyon maximum is csak egy tengerpartra húznék el, mert az itt nincs. -Ah, hideg párti vagy? Hogy nem lehet megfagyni? – kérdezem tőle kicsit megborzongva. Nem mondom, a kánikulákért én sem nagyon rajongok, de azért mégiscsak jobb szeretem a meleg időjárást, mint valami havas vagy éppen jegeset. Valahogy nem a kedvencem a hűvös idő. -Belopóznék emberek lakásaiba, hogy kínos dolgokat tudjak meg róluk és ha éppen úgy esik a jövőben, akkor ezeket felhasználhassam ellenük csakhogy nekem jó legyen. – És bár válaszoltam mégiscsak megiszom a poharam tartalmát. Most aztán tényleg felszínre tör e legrosszabb énem, de egyáltalán nem bánom. – Szóval mit is tanítasz? – teszem fel most én a kérdést, mert figyeltem ám és hallottam, hogy tanít valamit, csak arra nem tért ki, hogy hol és micsodát, de mivel egy kérdést tehetek csak fel egyszerre, így egyelőre a mit kérdésre fókuszálok.
- Ah, akkor majd máskor tanulok tőled, mester! - szólalok meg, miközben végignézek a bárban lévő embereken. Azért valahol vicces, hogy amilyen gyakran megfordulok itt, alig-alig akad ismerős arc közöttük, látszik, hogy nem az emberek tanulmányozásával szoktam tölteni az időmet, hanem többnyire elvagyok a sarokban a magam kis álomvilágában. - Nem kell aggódni, én se emlékszem, hogy jártam volna valaha is akár egyben is. - gondolkozok el hangosan, mert igaz, hogy hazafelé menet mindig elsétálok egy mellett, de valahogy sosem jött a késztetés, motiváció, isteni késztetés, vagy bármi más, hogy be is lépjek az ajtaján. Azt hiszem, egyszerűen csak nem az én világom… valahogy a vodka hatásosabb megoldásnak tűnik nehéz helyzetek orvoslására, mint egy padban térdepelve várni az isteni csodát. Már ha létezik egyáltalán ilyesmi. Csak jót mosolygok azon, amilyen fejet vág a nevem hallatára, pedig élnek azért emberek nyelvtörőbb nevekkel is a városban! Elég például a főnökömre gondolni… Viszont megszoktam már, hogy nem egy John Doe kaliberű nevem van, szóval egy szemernyi neheztelés sincs irányába, amiért bajlódik vele. Pont ezért is ajánlom fel a gyakran használt egyszerű kis becenevemet, elvégre a jelentése ugyanaz marad, csak egy másik változata… - Megesik az ilyen, nem vagyunk egyformák. Amúgy nem vagy rosszabb benne, mint én a kocsmai verekedésekben. - teszem hozzá szórakozottan, mert no… gondolom levágta már, hogy nekem meg az nem éppen erősségem. Pedig néha jobban örülnék neki, vagy nagyobb hasznát venném, mint annak, hogy nem törik bele a nyelvem a furcsa hangzású szavakba… -Aki a vodkát szereti, rossz ember nem lehet! Tudtam én, hogy szimpatikus vagy! - vigyorodok el, ahogy közelebb húzom az üveget magunkhoz, azt meg inkább hagyjuk, hogy ki számít jónak és rossznak a való életben… Vagy ha más oldalról közelítjük meg a történetet, mondhatnánk akár azt is, hogy a gonoszok és a rosszak sem tekintik magukat soha annak, elvégre őket is csak a saját, jónak gondolt szándékaik vezérlik – az már egészen más téma, hogy esetleg az emberek többsége másképp vélekedik. - Hmm, egyből szimpatikusabban hangzik! - bólintok elismerően, ahogy rávilágít az egyik, talán legnagyobb előnyére a kívánságának – Mondjuk… nem mint ha annyira szeretném a munkámat, de lehet, egy idő után hiányozna, ha nincs mit csinálnom. Bár, mindig is érdekelt a bűvészkedés, lehet, hogy a világ körüli utam közben azzal foglalnám le magam a tanítás helyett. - gondolkozok hangosan. Vajon milyen lehet kiállni az utcára, aztán a járókelőket elkápráztatni a különféle kártyatrükkökkel? Néha a suliban is bevetek egyet-kettőt, ha nagyon nem akarnak figyelni a kis pokolfajzatok, de miután az igazgató annyira nem csípi, ha okítás helyett a szórakozás megy, így igyekszem nem túlzásba vinni. - Egy lakókocsiban? Nézd a jó oldalát, legalább ha megunod valahol, simán arrébb gurulhatsz vele. Egyik nap még a tengerparton laksz, a következőben már valami hegy lábánál! A fenébe is, a végén még én is kedvet kapok hozzá… - inkább meg is húzom a poharamat, mielőtt túlságosan beleélném magam, és az apró, sötét, fülledt meleg kis lakásomat eladva én is inkább beszereznék egy lakókocsit. - Jó kérdés… Jól hangzik a tengerpart is, de azt a meleget is nehezen viselem el néha, ami itt van, úgyhogy valószínűleg inkább észak felé venném az irányt. Valami szép havas táj, vagy valami hegyvidéki barlangászás egészen vonzó gondolat. - élem bele magam, hisz annyi minden látnivaló van a világban! Hol is kéne kezdeni? - Na de a következő kérdés: Ha egy napig láthatatlan lennél, mihez kezdenél? - nyúlok a vodkás üveg után, mert bár eddig minden kérdést megválaszoltam, mégis, valahogy olyan volt a hangulat, hogy inni kellett, ideje utántölteni… ha pedig Isaac poharából is hiányzik már valamennyi, ő sem marad ki az osztásból!
Megrántom a vállamat. – Csak moss be neki egy akkorát, hogy a földön szétterüljön. Megmutatnám, de jelenleg nincs senki, akit szívesen látnék vérző orral. – Most igazán mondhatnánk, hogy én amúgy sem vagyok az az agresszív bunyós fajta, ami igaz, nem szeretem halálra verni az adott illetőt bármiféle különösebb ok nélkül, még ha csak rám önti az italát, esetleg az enyémet veri ki a kezemből sem fogom betörni a képét. Nyilván üvöltök egy nagyot, talán még ki is fizettettem vele, de ennyi. Nem vagyok az a kimondottan ideges típus, de még csak a morcos fajta sem, inkább az, aki ha nem alszik eleget, vagy ballábbal kel, akkor előfordulhat, hogy ingerlékenyebb vagyok a kelleténél. De még akkor is próbálok semleges és nyugodt maradni. Bár leginkább akkor magamnak maradok meg és nem megyek emberek közé. Maximum is csak sétálni, mert az ugyebár megnyugtatja az embert. -Templom te jó ég! Ne is hozd fel nekem azt. Szerintem életembe nem jártam még ott. Elég szerintem, ha csak azt mondod, hogy megbántam, többet nem fordul elő ilyen, még ha ez úgysem lesz így. – nevetek fel hangosan. Nem igazán hiszek ezekben, bár nagyjából a saját eszemben és azon kívül amit a két szememmel látok semmiben. Jobb is ez így, inkább vagyok hitetlen és senkiben sem bízok meg, mintsem egyszer félrevezessenek. Bolond volnék, hogy senkinek sem tudok megnyílni és minden ember szavát megkérdőjelezem? Minden bizonnyal, de hé! Én erről vagyok híres. Erről is. Hiába ismétli el a nevét én esküszöm nem bírom ezt kiejteni. Ez rosszabb, mintha valami walesi települést kéne kinyögnöm. Pedig az se semmi! Azok is ám megdolgoztatják az ember nyelvét, de úgy, hogy öröm hallgatni. – Kilométerekkel! Nem vagyok valami nagy nyelvzseni amúgy nem tudom feltűnt-e – Bár őszintén az anyanyelvemen kívül eddig nem is nagyon szorultam semmilyen másfélére. -A vodka tökély! – jegyzem meg, mert hát amíg tömény, nekem tulajdonképpen mindegy mi van benne. Bár vackot nem iszok, például borban azt a savanyú, már majdhogynem ecetízű szutykot én köszönöm inkább nem kívánom. Persze valaki képes annak ellenére lehúzni, csak hogy részeg legyen. Persze, jó dolog is az, mikor annyira leiszod magad, hogy nagyjából a saját nevedet is elfelejted, és vagy öt embernek kell megtartania ahhoz, hogy ismét lábra tudj állni, de ezt minőségi italokkal is meg lehet tenni ám! Tudom, drágább, szívás is, mint az atom, de ennyire azért már adjon magára az ember. – Ugye?! Ráadásul, ha jól forgatod többé dolgoznod sem kell. – mutatok rá a lényegre. -Figyelj, ha ez vígasztal én se léptem le még soha innen. Igaz én nem is olvasok annyit szerintem, mint te, hogy hiányoljam a helyeket, de egy jó fehér homokos tengerpartot megnéznék magamnak! – Ebben azért van valami… Még sose jártam kint a nagyvilágban, bár eddig nem is nagyon gondoltam rá, hogy kéne, de mégiscsak vonz benne valami. – Tuti, hogy először is vennék magamnak egy normális lakást. Mert jelenleg egy lakókocsiban élek. Aztán ja, befektetném, növelném a mennyiségét, míg nem milliárdos lennék. – Szép is lenne! Többé nem lenne anyagi gondom, nem kéne másokkal szövetkeznem és végre én lennék a főnök – Te hova utaznál el először?
A kérdését hallva nem sok kellett, hogy kínomban ne nevessek fel, végül csak egy fejcsóválással reagáltam a hallottakra. - Úgy nézek én ki, mint aki olyan nagy kocsmai verekedő? Valahogy mindig én szoktam a rövidebbet húzni, úgyhogy egy ideje már inkább nem erőltetem a dolgot. - nem lehet mindenki mindenben jó, az élet már csak ilyen. Lehet, hogy a könyvekhez meg az olvasáshoz jó érzékeim vannak, a verekedéshez sajnos már kevésbé. Ha nagyon ráállnék a témára, akkor lehet, hogy nem lenne teljesen reménytelen a dolog, de úgy sem szoktam keresni a bajt – megtalál az magától is többnyire – úgyhogy megvagyok nélküle. - Meg az a sok idő, mire megtermesztik a hozzá valót… tudom, tudom. - legyintek színpadias mozdulattal, ne is sorolja, tényleg ég a pofám érte, ez az ügy bosszúért kiáltott volna! - Mondanám, hogy majd meggyónom, de amilyen ritkán járok templomba… lehet, hogy előbb esne piros hó a városban, kezdenének el beszélni az állatok, vagy valami hasonló furcsaság. - teszem hozzá, mielőtt még netalántán egy templom környékén kezdene keresni. Mondjuk, ő sem tűnik olyan nagy templomba járó típusnak…. Engedelmesen elismétlem a nevem, de csak jót mosolygok azon, hogyan küzd vele. Nos, nem ez lenne az első alkalom, hogy valakinek nehézséget okoz kimondani, sőt, igazából már nem is számolom, inkább ér kellemes meglepetésként az, ha valakinek gond nélkül sikerül. Aztán az esetek többségében hamar be is bizonyosodik, hogy hasonló gyökerekkel rendelkezünk… - Ugye? Én mondtam, hogy egyszerűbb. - biccentek aprót, amúgy se vagyunk olyan hú-de-hivatalosak, hogy a vezetéknevén kéne szólítanunk a másikat, én legalábbis annak is örülök, ha a keresztnevére emlékezni fogok, mire este hazaérek. - Ühüm. - bólintok, és próbálom felidézni az emlékeimből, hátha láttam már korábban, de amilyen napom volt, meg sem lepődök, hogy nem úgy forog az agyam, ahogy kéne. Mindegy is, akár ismerjük egymást, akár nem, most itt vagyunk! - Mivel jó dolog. - felelem cinkosul a kérdésére, majd kicsit fordítva az üvegen úgy igazítom, hogy ő is láthassa a tartalmát – Vodka. De ha nem szereted, csak szólj, ahogy elnézem, szép nagy választékuk van itt a bárban. - nézek a pulton túl a falon sorakozó üvegekre. Nem vagyunk egyformák, nem lehet mindenkinek a kedvence, szerencsére, rém unalmas is lenne, de tény, szerintem az italok töredékét sem kóstoltam még meg itt a bárban, soha… - Hmm, nem rossz ötlet. Sok téren könnyebb lenne utána az élet, az már egyszer biztos. - adok igazat neki, amikor pedig meghallom a nekem szánt kérdést, elgondolkozok egy pillanatra. - Itt hagynék csapot, papot, aztán körbe utaznám a Földet. - osztom meg vele – Valahol szomorú belegondolni, hogy annak ellenére, hogy „könyvekben” szinte mindenfelé jártam már, a valóságban az sem rémlik, hogy valaha is átléptem volna a város határát. - és tudom, nem kell innom, mert válaszoltam a kérdésére, mégis kényszert érzek rá, hogy egy jó nagyot kortyoljak a poharamból. Abba meg inkább bele sem gondolok, hogyan nyúzna meg élve a főnököm, ha megtudná, hogy egyáltalán ilyen gondolatok járnak a fejemben. - Mire költenéd el azt a fene sok pénzt, amennyiben tényleg kirabolnál egy bankot? - születik az újabb kérdés az előző válaszából.
Le mertem volna fogadni, hogy nem lesz ilyen egyszerű belerángatni valaki totál ismeretlent egy beszélgetésbe. Ezek szerint tényleg nagyon neki lehet keseredve. Talán kéne neki ajánlanom a banyát! Jó kis pszichológus én mondom. De addig is meghallgatom én, bár elsősorban azért ajánlom fel neki, mert nem akarok egyedül inni. Még az ellenségekkel is jobb inni, mint magányosan. Elvégre emberek volnánk, társasági lények, vagy micsodák. Nekem pedig nincs állandó baráti köröm, akit ilyenkor csak meghívok, én itt ismerkedek. Aminek a vége általában az, hogy az volt az első és utolsó alkalom, hogy beszéltünk. Mert vagy én kerülöm őket, vagy fel sem ismerjük egymást, annyira részegek voltunk este. -A mocsok! Miért nem mostál be neki? – Persze az nem mindig megoldás. Én ha indulatosabb hangulatomban vagyok, akkor simán felpofozom az illetőt és fizettetek vele egy új kört, de ha éppen jobb pillanatban kapnak el, akkor hagyom az egészet. Rá is ezért nem voltam most pipa és nem ettem meg. Meg így, hogy nem is az ő hibája, hát hogy a francba okolhatnám?! -Nem is az ára drága, mintsem az értéke! Egy jó estéhez elengedhetetlen, de ha csak elfecsérlik… hát oda sok ember kemény munkája, akik csinálták! – Meg ha sokszor történik meg ilyesmi, akkor az éves szinten egyébként sok pénzt jelentene! De a matek részével megkímélem, amúgy sem tudnám ezt most kikalkulálni, nem vagyok jó ebben, csak néha belegondolok ilyenekben. Unalmas perceimben leginkább, amiből akad azért bőven. - Belja-je… még egyszer kérlek! – Nem vagyok jó ezekben az idegen nevekben, nekem ezek nem jönnek a nevemre sajnos. – Max, ezer hálám azt hiszem, maradok ennél. – mondom nevetve. Nem akarom megbántani azzal, hogy rosszul ejtem ki a nevét, mert tudom sértő lehet. Maradok a becézésnél, ha már ilyen kedvesen felajánlotta. – Sokszor megfordulok itt, mondjuk inkább így. – Remélem vele nem volt ivóversenyem, bár nem rémlik. Mondjuk a Triton félének a vége is homályos és csak azt tudom biztosra, hogy én nyertem. Természetesen a drága Ursula segítségével. Erről jut eszembe, az öreget is betámadhatnám, de nem látom épp most sehol. Mindegy is, Max jobb társaságnak ígérkezik most nekem. -Benne vagyok! Mivel iszunk? – dörzsölöm össze a két tenyeremet. Helyben vagyunk, itt bizony egyikünk sem marad józan, ha ivós játék lesz a téma, ami nekem tökéletes, hiszen a legjobb bulik mindig a pia után kezdődnek. Egyesek szerintem nem kell részegnek lennünk ahhoz, hogy jól tudjuk magunkat érezni. Van ebben valami, de mennyivel könnyebb már úgy hangulatot teremteni, ha van bennünk már némi ital? Pláne ha tömény és ha jól látom bizony vodkázni fogunk, ami nincs ellenemre. Az első kérdésen már elgondolkozok. Rendkívül tetszik, csak hogy nem tudom mit is akarnék. – Kifosztanék egy bankot, hogy soha többé ne kelljen aggódnom a pénz miatt. – Így. Talán ez az, amit el akarok érni. Onnantól kezdve jöhetnek a hobbik, a nők, bármi mert van rá pénzem. – Én jövök! Mi az az álom, amit itt és most valóra akarnál váltani? – Hasonló azt hiszem a kérdés, csakhogy itt lehetnek következmények. Persze jó kérdés, hogy ő ebbe vajon belegondol-e.
Így is elég tré volt a napom, más se hiányzott még, hogy miután végre, valahára a bár félhomályos, nyugodt menedékébe értem, valakinek a tyúkszemére lépjek. Ahogy realizáltam, hogy az italomnak annyi, ráadásul nem csak kiönteni sikerült, hanem valakire ráönteni, egy pillanatra az ütő is megáll bennem – hogy aztán egy kisebb szikla gördüljön le a szívemről, hogy nem fognak se élve megenni, se össze-vissza verni. Mondjuk akkor táppénzzel tuti otthon lébecolhatnék egy darabig, de inkább így inkább hanyagolnám, sok mindent úgy se tudnék csinálni, ha minden porcikám sajog. Szóval abszolút kellemes csalódás, hogy ilyen lazán reagálja le a másik a kis malőrt. Egy pillanatra azért még hezitálok, mielőtt helyet foglalnék a mellette lévő bárszéken, majd miután az üres poharam is csalódottan koppan a pulton, mesélni is kezdek. - Az úgy volt, hogy… először is nem önszántamból történt. Meglöktek. - vallom be, de hiába nézek körbe a bárban, az elkövetőt keresve, sajnos így elsőre nem sikerül kiszúrnom a jelen lévők között. Lehet, hogy mosdóban, vagy tudja a halál, annyira nem is érdekel, hogy egy fél órán át szurikátát játsszak csak azért, hogy a nyomára bukkanjak. - Annyira amúgy nem drága, de ott a pont, az alkohol nem arra való, hogy a padlót meg másokat locsolgassa vele az ember. - adok igazat neki, majd ha a pultos errefelé figyel, akkor intek is neki, hogy ha ráér, töltsön már még egy kört. - Örvendek! Maksim Belyaev. De a Max is megteszi, ha túl nyelvtörő lenne. - viszonzom a kézfogását. Orosz lévén elég sok embert megizzaszt a nevem, még ha nem is az az igazi, húsz kilométer hosszú, kacifántos fajta, de na… azt aláírom, hogy nem is egy Peter Parker. - És téged mi szél hozott pont erre? Van valami különösebb oka, vagy szimplán neked is törzshelyed? - kérdezek vissza, hisz igaz, elég sok időt töltöttem jómagam is itt, de az igazat megvallva, annyira nem sasoltam azt, hogy kik járnak még ide rajtam kívül. Mondjuk, mint ha ismerős lenne egy kicsit a másik, lehet, láttam már korábban is? - Hm… mit szólnál egy „Truth or drink” játékhoz? Csak hogy kicsit feldobjuk az estét. - jut eszembe, mielőtt még elkezdenénk valami végtelenül lehangoló dologról társalogni, mondjuk arról a csodálatos, mindig napos, meleg időjárásról, amit mindenki imád, én meg pusztulok meg tőle. Viszont ha a pultos errefelé sasol, akkor odaintem magunkhoz, kikérve inkább az egész üveg vodkát, meg még egy poharat az újdonsült ismerősöm számára. Már ha persze nincs ellenére, vagy ha mást inna inkább, nem vagyok én semmi rossznak elrontója, lehet velem alkudni. - A szabály végtelenül egyszerű: felváltva kérdezünk valamit a másiktól, vagy az igazat kell válaszolni, vagy inni. - töltöm tele az ő poharát is, majd ha már én hozakodtam elő ezzel az egésszel, akkor be is dobom a magam első kérdését: - Ha bármit megtehetnél a földön, gond vagy következmények nélkül, szabadon, akkor mi lenne az? - teszem fel az első, annyira talán nem nehéz kérdést, ami eszembe jut.
Nem szoktam soha visszariadni az ismerkedéstől. Bár legtöbbször engem szoktak otthagyni, mivel mindenki idegesítőnek talál. Szerintem meg csak nem értik a poént. Szomorú, hogy már viccelődni sem lehet az emberrel, mert egyből felpofoz, vagy legalábbis megpróbál. Főleg ha részeg. Akkor valamiért még agresszívabbak, én meg csak még kiállhatatlanabb vagyok. Ez azonban sose riaszt vissza, hogy ne találjak magamnak minden este valami szórakozást. Akár egy hölgy társaságában, akár csak férfiéban. Na nem félreérteni! Hetero vagyok, de úgy maximálisan, de azért a pasikkal is el lehet hülyülni, sőt sokkal jobban, mint a nőkkel adott esetben. Rájuk oda kell figyelni és törődni kéne, míg a haveroknál nem gáz, ha nem írsz nekik vissza órákig, vagy ha leöntöd őket. Mint ahogyan most engem is. Nem várt fordulat egy. Persze volt már olyan, hogy nem szárazon távoztam innen (és kivételesen nem arra gondolok, hogy totál részeg voltam), de azért még mindig meg tud lepni, hogy ki fecsérli ennyire a piát, hogy inkább engem öntözget vele. Ha virág lennék egészen biztosan díjaznám az ilyenféle törődést, de ennél magasabb már nem leszek, így értelme nincs túl sok. Meg helyesebb sem. Azt így is kimaxoltam már. – Ugyan már, megesik! – Mosolyomból láthatja, hogy valóban nem haragszok. A ruha az csak ruha. Most pedig amúgy is jó kedvemben talál, így még csak nem is üvöltöm le a fejét. Mázlista! A múlt héten az a fiatal srác nem volt ennyire szerencsés, aki a kajáját ejtette rám. Na akkor morci voltam, mondjuk aznap egyébként is az voltam. De most kipihent vagyok, ráadásul egy sör is van a kezemben és nem történt semmi olyan, amit ne lehetne megoldani. Ellenben én megtaláltam a mai estére a társaságomat. – Gyere, ülj le és meséld el, miért lötyögteted azt a drága italt. – ülök eggyel odébb, majd bátorításképp elkezdem paskolni a mellettem lévő helyet. Nem igazán figyeltem amúgy sem, hogy mi történt, bevallom kissé elmerültem abba, hogy a pár emberrel odébb lévő szőkeséget bámultam. Pedig ma még csak nem is akartam nőzni, de tudjuk hogy is megy ez nálunk. Plusz nem tervezek. Minek csináljam, ha öt perc alatt megváltozik a gondolkodásmódom és egy kocsmatúra helyett inkább elmegyek egyet kirándulni a hegyekbe? Vagy lopni… mondjuk az a kleptománia hibája! De valahogy így működik nem? Random egyszercsak bekattan valami odabent és hoppá, máris egy tömött madár bánta… a suliból… De jó helye van nálam na. A fickót megpróbálom itt tartani, vagy legalábbis azt elérni, hogy legyen társaságom, elvégre mindig jobb ha valakivel részegedsz le, mintsem egyedül. Természetesen nem erőltetek rá semmit, de nem mondhatja nekem, hogy az én szép két szememért nem huppanna le ide egy kicsit csacsogni. Pláne úgy, hogy azért érzem a töményet. Márpedig ha valaki ilyet iszik, akkor ki akar kapcsolni, felejteni jött vagy csak szimplán egy jót akar bulizni és mindegyikhez kell valaki, akivel ezt megteheti, mivel egyedül uncsi. – Isaac Reynolds egyébként. – mutatkozok be és nyújtom felé a kezemet, ha már biztosra tudom, hogy maradni szeretne és nem egyből faképnél hagy. Bár ha állja a következő kört, akkor csak nem akar már lelépni innen!
A mai is ugyanolyan unalmas, monoton napnak indult, mint a többi, nem kevés elhatározásra volt szükség ahhoz, hogy egyáltalán felkeljek, és elvonszoljam magam a suliig, ha már tanár vagyok és óráim lesznek… vajon a diákok, akiknek az első órája velem van, ők is ennyi lelkesedéssel indulnak reggelente? Talán sosem fogom megtudni, de az biztos, hogy akármennyire is a hátam közepére kívánom az egészet, még mindig jobb ha bemegyek és végigszenvedem a napot, mint ha a következő napot az igazgató irodájában indítom lógás miatt. Szívás, mi? Az ember azt hinné, hogy ennyi idősen már nem kell, hogy ilyenek miatt fájjon a feje. Komolyan, szinte néha már kívánom, bárcsak lebetegednék, vagy elkapnék valamit, hogy legalább igazoltan lébecolhassak, de ott, ahol mindig ragyogó napsütés és meleg van, nem sok esély van rá, hogy egyhamar a betegágyban kötök ki. Szóval hajrá, essünk túl rajta. Még egy nap, meg vagy 30 év a nyugdíjig! Mondhatni, olyan napom volt, amire számítottam. Neveletlen diákok, kész káosz, veszett kis ördögfiókák – csak tudnám, vajon rajzórán is ilyen tűzről pattantak? Biztos nem, olyan helyes, csinos, fiatal tanárnő óráján én is kész kis angyal lennék… - nap közben még vagy három idegösszeroppanás, egy rakás csíny, aminek naná, hogy én vagyok a célpontja, így akármennyire is tiltja a szabályzat, áldom az eget, amiért nem hagytam otthon a laposüvegemet. Mire az utolsó órámról kicsengettek, az utolsó cseppeket is eltüntettem belőle, mégsem éreztem úgy, hogy teljesen kisimultak volna megmaradt idegszálaim, ahhoz azért valami erősebb kell, némileg nagyobb mennyiségben. Nem is volt kérdés, hogy hova megyek, ahová biztos nem követ semmi és senki, aminek köze van az iskolához – az Agónia Bárba. Már egész régi motorosnak számítok, az idejét sem tudom, mióta járok ide pontosan, még ha nem is voltam az a figyelemfelkeltő jelenség. Többnyire csak a bárpult szélén ücsörögve iszogattam egyedül, esetleg az egyik sarokban, néhány könyv társaságában olvasgattam, vagy jegyeztem papírra a gondolataimat. Sok vizet nem zavartam, na…! Csak mint valami szobapáfrány az ablakpárkányon. Néha adnak neki inni, aztán nagyjából ennyi. Most sem volt másképp, Miután a szokásos vodkámat kikértem, gyorsan eltüntettem a poharamból, és a következőre vártam, magamban már szőttem az ördögi, bosszúálló tervemet jövő hétre. Hétfőn röpdolgozatot fogok íratni. Nem érdekel, hogy nem szóltam előre a kis taknyosoknak, szokták csak, hogy az élet kegyetlen! Meg is érdemlik, legközelebb majd kétszer is meggondolják, hogy kinek rakjanak gombostűt a székére…! Már csak a kérdéseket kéne kidolgozni, mert a fene tudja, leszek-e olyan passzban hétfő reggelre, hogy kútfőből elég szívatós kérdéssort állítsak össze nekik. - Köszönöm! - erőltetek egy röpke mosolyt a képemre, miután újra tele a poharam, majd el is indulok, hogy megkeressem a szokásos, sötét sarokban lapuló kis asztalomat, de két lépés után azt realizálom, hogy a laposüvegem koppan a hajópadló deszkán… Miután pedig lehajolok, hogy felveszem, még fel se egyenesedek, valami részeg medve kis híján fel is lök, a poharam tartalma pedig a mellettünk váltakozó férfi ruháján landol. - Ó a fenébe… a vodkám… - bámulok az üres pohárra, mielőtt még a másik után kiálthatnám a költői kérdésemet, nem túl hangos, vagy határozott hangon – Nem látsz a szemedtől?! Idióta… - mormogom magamban, majd bosszúsan megtörölgetem a ruhám szélét, amin néhány csepp ital szintén nyomott hagyott. De ha a nadrágomra csak ennyi jutott, akkor hol van a többi? Ilyen gyorsan a padló sem szívja be… - Ó a francba! Bocsánat, véletlen volt! Esküszöm! - kerekedik el a szemem, amikor meglátom, hogy a másikat hogy elázott, csupán egy pohár vodkától. - Száraz váltóruha az nincs nálam, de a következő kört én állom, ha megengeded. - teszem még hozzá, mert tartok tőle, egy sovány bocsi kevés lesz ide kárpótlásul.
Ma, jó napom van. Igen, ez egy fantasztikus megállapítás tőlem. Pont úgy hangzik, mintha nem lenne minden napom csodálatos. Jó, persze akad egy-két döcögősebb is, de ez a kaland az egészben. Nem lehet mindig minden csodálatosan szép és rózsaszín, meg tudom is én milyen flitteres. De most igazán pompás időt tölthettem, természetesen saját magammal. Reggel jó sokáig aludtam, kivételes alkalmak egyike mostanában, mivel túl sok az idegesítő tényező, de hála a zsinórnak, kicsit nagyobb biztonságban érzem magamat. Persze az sem csodaszer, de kezdetnek megteszi. Éljen a paranoia! Rengeteg álmatlan éjszakám volt emiatt, hogy ki akar belopózni, vagy valóban figyelnek-e, miközben alszom… Katasztrófa, persze kivétel a múlt éjjeli. Így aztán sokáig nyomhattam az ágyamat, elvégre dolgom úgysem akadt. Maximum is este lenne mit tennem. Majd mikor végre kivertem magamat az ágyból, mondván azért most már ideje is lenne kezdeni valamit magammal, elmentem sétálni. Tudom, rettenetes egy ember vagyok, aki nem csinál semmit, haszna nem túl sok van, sőt még időnként lop is, de emberileg szerintem egész példamutató volnék. Pozitív személyiség vagyok, aki szinte állandóan mosolyog és még gyalogolni is szeret. Remélem ezt az égiek is majd figyelembe veszik, mikor legközelebb ki kéne húzni valamilyen csávából. Mert hát az életben izgalmak is kellenek, például az, hogy drága barátaink agyát húzzuk egész álló nap. Vagy amíg ki nem dobnak. Kivéve Ursula. Vele nem szeretek sokáig csipkelődni, mert a végén még valóban kidob a lakókocsiból, aztán megnézhetem magamat. Napközben viszont nem csináltam semmit. De kivételesen tényleg semmit. Még egy ártalmatlan csínyem sem volt. Hiányérzetem is lett, így fogtam magamat és elhatároztam, este a bárban töltöm felesleges időmet. Mert hát az úgy jó. Legalább felszedek valami nőt gyorsan, vagy csak szimplán részegre iszom magamat, esetleg eltársalgok Tritonnal. Meg is érdeklődtem, hogy este dolgozik-e. Naná. Szegény ember, valahol még mindig sajnálom, de nem eléggé ahhoz, hogy nyugdta legyen tőlem. Este, mint mindig persze, vigyorogva lépek be a bár ajtaján és egyből megyek is a pult felé. – Egy sört, ha lehetne. – kezdjük valami könnyebb itallal, ami remélhetőleg nem fog gyorsan kiütni. Bár természetesen most is sokan vannak. Ilyen tömegbe gyorsan el lehetne csenni valamit… Állj! Nem. Isaac, nem, nem szabad. Amúgy is mit vinnél el? Egy villát? Ursulától nem túl nyerő ötlet bármit is meglovasítani. Konkrétan a legrosszabb. Találjunk magunknak más. Körbekémlelek magam körül gyorsan, hátha megakad a szemem valakin, aki jó partynak ígérkezik. És nem a lopás szempontjából elsősorban, hanem valaki, akivel el lehet ütni az időt. Elvégre imádok ismerkedni!
Legutóbbi képek
- Igen? Csak most? Hmm, ez kihagyhatatlan ajánlatnak tűnik… - gondolkozok hangosan, mert bár most nem igazán fér bele ilyesmi az időmbe – persze, mert olyan végtelenül elfoglalt vagyok, most is véletlenül keveredtem csak ide inni – viszont jobban meggondolva, lehet, hogy tényleg nem jönne rosszul a későbbiekben, ha valamit javítanék a verekedős képességeimen, és mégis, mikor fog legközelebb szembe jönni egy ilyen felajánlás? Magamat ismerve, soha… – Amúgy komolyan gondoltad? - kérdezek azért vissza, biztos ami biztos, mielőtt túlságosan beleélném magam és kiderül, hogy valójában poénnak szánta… Az lenne ám a kínos!
✥ 
