Nem kellene megtennem. Nem kellene. Vagy mégis? Nem akarok túlzásba esni, talán már így is túl egyértelmű, hogyan érzek iránta. De a barátom. Mit fog szólni, ha megtudja, hogy sütit készítettem, és neki nem szóltam? Ugyan, Aranyhaj, mégis honnan tudná meg? Nem mintha kiszagolná az áfonyás muffint. Azért mégis készítek neki is egy adaggal. Mi baj lehet belőle? Szép nyugodtan előkészítem a hozzávalókat, a tálat és egy kanalat is, csak épp az nem tűnik fel, hogy a cukortartó helyett a sótartót veszem elő. Ez a hátránya, ha az ember lánya ragaszkodik a hasonló tárolókhoz, mert milyen jól mutat már, ha azonos színű minden fűszertartó, csak épp más szimbólum van rajtuk? Magam festettem mindegyikre aranyos kis jeleket, amiknek persze semmi közük a tartalmukhoz, így könnyű összekeverni őket. Különösen akkor, hogy a szimbólummal befelé teszed őket a polcra, amiből így semmi sem látszik.


Kevergetés közben még a rádiót is bekapcsolom, és elfeledkezve magamról énekelek, táncolok, mint akinek elmentek otthonról. Ha lenne tükör a konyhában, már rég elsüllyedtem volna szégyenemben, de így halál nyugodtan riszálom magam és még a kicsit hamiskás hangom sem zavar. Jó, hogy mindenki egészen másképp hallja a saját hangját, mint a többiek. Ha odafigyelnék rá, miként képzem a hangokat, még gond sem lenne vele, de amikor ilyen jó a kedvem, képtelen vagyok bármire is figyelni. Akár a csengő is megszólalhatna, az sem zavarna. Így jó eltölteni egy vasárnap délutánt, na meg festéssel. Ahhoz viszont nyugalom kell, mert a kapkodás közben könnyen kiömlik a festék, vagy felfröccsen a plafonra, amiről sokat tudnék mesélni... khm. De vissza a sütihez!


Komolyan süteménnyel akarok bevágódni nála? Még akkor is, ha másé a szíve? Hát olyan ember vagyok én, aki akadályozza mások boldogságát? Tényleg ennyire borzalmas lennék? A teljes összeomlás szélén azért a muffint csak beteszem a sütőbe, majd letelepszek a pulthoz és a sütőkesztyűbe temetem az arcom. Ennyi. Ez eldőlt. Én vagyok a világ legönzőbb és legborzasztóbb személye. Elszipolyozom mások boldogságát, mintha senki más nem lenne fontos rajtam kívül. Miért nem vettem észre eddig? Pán Péter nem kedvel engem, valószínűleg soha nem is fog. Megrekedtem a barát zónában, ahonnan nincs menekvés. Akkor miért nem tudok lehiggadni? És még a könnyeim is potyognak.


A félig átázott sütőkesztyűvel megpróbálok úgy ügyeskedni, hogy ne égessem meg magam, miközben a sütiket a pultra teszem, majd egyenként két tányérra. Közben fütyörészek, és újra felhangosítom a rádiót, mikor az egyik kedvenc számom csendül fel. Körbetáncolom a konyhát, amíg a muffinok hűlnek, és elhessegetem azt az ötletem, hogy márisrögtönmostazonnal elvigyem a tányér süteményt Pán Péternek. Helyette megyek még egy kört a pult körül, s ahogy úgy érzem, már nem túl forró a művem, szépen gondosan becsomagolom. Izgatottabb nem is lehetnék!


✦ Ha éneklésbe kezdek, miközben valakihez hozzáér a hajam, az illetőre ez gyógyítóan hat. Bármilyen sérülést képes vagyok ezzel a módszerrel gyors regenerálódásra késztetni.
✦ Az énekem és a hajam mindennek az ellenkezőjére is képes: el tudom szívni más élőlényekből az életenergiát.
A képesség 5 lezárt játék után aktiválódik, tehát a 6. játékban.