Tényleg kezdem azt érezni, hogy abban az örökös körforgásban sikerült ragadnom, hogy minél több kérdésre kapok választ annál több kérdéssel gazdagodom. Vagy legalább a duplájával. Lehet, hogy azért utazgattam, hogy feltöltődjek, de végső soron inkább csak lemerítem magam újra és újra, mert a kíváncsiságom még az utolsó csepp energiámat is felhasználja arra, hogy valamilyen válaszokat kaphassak még akkor is, ha az végül nem vezet sehová.
- Nem kellett túl sokat gondolkoznom rajta igazából.. - Nem fordult meg a fejemben ilyesmi, de elég könnyű lehetne egy hozzám hasonlónak megúszni gyilkossági vádakat. Csak remélem, hogy senkinek nincsenek ilyen gondolatai a városban. Az is idő kérdése csak, hogy mikor talál még valaki rá a városra, aki képes itt járni-kelni, mintha mit sem számítanának a falak. Van, aki pedig ezt még kegyetlenül ki is használná azt hiszem.
- Ha azt vetted most a fejedbe, hogy ablakokon kezdesz el kiugrálni, akkor felejtsd el. Kétlem, hogy mindenki kiesett volna valami varázsablakon.. - Azok után, hogy akkora erővel neki futott a falnak el tudom képzelni, hogy képes lenne magának ártani csak azért, hogy valamit bizonyítson vagy akár megpróbáljon felülkerekedni ezen a problémán.
- Nem tudom, hogy most mi klikkelt az agyadban, de.. Ez a város nincs a térképen. Mondhatni nem is létezik ezért is jöttem ide, mert ez felkeltette a figyelmemet. - Az egyszer biztos, hogy megvolt a maga fantáziája, amit ha le tudtam volna csapolni és egy kicsit magamba szippantani, akkor megtettem volna, hiszen ebben az esetben koránt sem botladoznék az életemben annyira, hogy egyenest száműzetésbe küldjem magam, hogy egy kis kreativitást leheljek magamba. Bár ettől függetlenül nem hiszem, hogy valaha is képes leszek folytatni a munkásságát apámnak.
- Okés. - Nagyon szívesen segítek neki csomagot továbbítani, vagy üzenetet, hiszen nekem tényleg nem kerül semmibe. Főleg, hogy valamilyen oknál fogva képes vagyok rá.
- Miért neked van? - Kétlem, hogy neki szolgálatára állna csak úgy egy kutatólabor vagy azok alapján, amiket összehordott lenne bármilyen orvosi vagy akármilyen végzettsége. Mármint tényleg azt hitte, hogy meghalhat attól, hogy vérzik az orra. - De akkor szombaton találkozunk addig pedig átrághatod az elméleteidet. - A papírcetlit, amin a címe szerepel zsebre dugom és mosollyal az arcomon elköszönök tőle.

El sem hiszem, hogy azt hittem, hogy ennyire jó pantomimes. Mármint ennyire jó senki nem lehet. Bár nem mintha eddig nagyon lekötött volna a téma és sok pantomimes előadást láthattam volna. Azonban, ahogy nekirohant a szimpla levegőnek majd a földön kötött ki vérző orral minden volt csak megjátszható nem. Azt gondoltam a városnak a furcsasága véget ér azzal, hogy nincs a térképen és a maga hihetetlen fura éghajlatával. Egyik része jéghideg téli éjszakákat hozza felszínre. A másik pedig éppen a meleg nyarat, amitől egy idő után az ember kis híján hőbútát kap. Egyikre sincs magyarázat, de az, hogy akkor ezeket valami láthatatlan vonal választja el csak még inkább kíváncsivá tesz és talán sokkal tovább maradok majd itt, mint azt terveztem.
- Biztos vagyok benne, hogy sem a börtönrácson, sem a falakon nem tudok átmenni. Meg aztán, ha itt halsz meg átmegyek a másik oldalra és mivel te sem tudsz átmenni így gondolom más sem nagyon, szóval ha a fal túloldalán látnának kétlem, hogy bármivel is megvádolna engem bárki. - Na, nem mintha az lenne a célom, hogy megöljem aztán ellássam esetleg a határon, amit még ki kellene tapasztalnom, hogy pontosan hol is van, hogy egyáltalán oda temethessem. Bár valószínűleg a holteste is csak ezen az oldalon tudna megmaradni. Akkor sem tudna átkerülni a másik oldalra. Le lehetne tesztelni, de az egyszer biztos, hogy ilyen meredek dologra nem vállalkoznék semmi pénzért sem.
Szavaira akaratlanul is felnevetek. Értem én, hogy meg akarja oldani a rejtélyt, amit magában hordoz az egész szituáció, de egyre jobb és jobb ötletei vannak. Igazán használni tudnám az ő kreativitását az új könyvem megírásához. - Nem, de nyitott ablakon se estem még ki, ha ez megnyugtat. Nem vagyok üveges és semmilyen kapcsolatban nem állok az üvegekkel. De igazából nem is idevalósi vagyok, szóval lehet abban van a kulcs. - Ugyanakkor az se magyarázza meg, hogy miért vannak ide bezárva az itt lakók. Na meg legfőképpen, hogy milyen láthatatlan madzag köti őket egy bizonyos területhez. Vagy éppen zárja le előttük a lehetőséget egy fal.
- Részemről rendben van. Mármint láthatóan egyáltalán nem probléma egyik helyről a másikra jutnom, szóval szívesen segítek. - Nem tudom, hogy milyen érzés lehet egy láthatatlan fal két oldalán rekedve lenni elszakítva egymástól. Bár talán a halál is egy ilyen válaszfal csak akkor aztán tényleg semmiféle kommunikáció nincs a két fél között.
- Miért kellene rajtam? Miért nem rajtad, hogy mégis te miért nem tudsz?  

Az édes kisváros, ami úgy csalogatott engem, mint valami mézesmadzag talán kicsit ijesztőbb, mint azt gondoltam. Egy kis gyanakvás és félelem mindenkiben ott van, ha egy olyan várost talál, ami nem szerepel a térképen és az internet csodálatos világa sem rendelkezik egyetlen egy találattal sem rá. Mégis eddig azt hiszem csak pozitív tapasztalataim voltak szinte minden téren így szinte hihetetlennek tűnik, hogy lehet ennek az aranyos kis városnak valami sötét oldala is.
Még mindig próbálom feldolgozni a tényt, hogy nekirohant a levegőnek az pedig keményen adott neki egy pofont. De így már érthetőbb is az első reakciója, ugyanakkor elfogadhatóbb cseppet sem lesz. De talán hajlandó vagyok szemet hunyni a szituáció felett. Részben mert érthető, részben mert megsérült.
- Kétlem, hogy így működne a dolog. Én egyszerűen csak sétáltam, amikor megtörtént. Nem szeretném, ha addig mennél neki a falnak, míg össze nem töröd magad teljesen. - Talán ezért nincs a térképen a város? Valami kísérleti dolog folyik itt? Bár ez még egyáltalán nem magyarázza meg, hogy miként is korlátozzák őket falak közé. Meg aztán nem igazán sétálhatna be csak úgy egy kívülálló egy kísérlet közepébe hacsak nem az a cél. Megrázom a fejemet, hogy kiürítsem belőle a tomboló gondolatokat, de ez sem segít inkább csak újabbak kerülnek előtérbe. Ha valamit tudok azaz, hogy soha nem voltam ennyire még összezavarodva és ennyi kérdéssel tele.
- Majdnem biztos vagyok benne, hogy nem ez az oka. - Oké semmiben nem vagyok biztos ebben a városban, de nagyon remélem, hogy igazából nem ez az oka, amiért át tudok menni a falon, mert az egy nagyon elcseszett dolog lenne.
- Wáó.. Igazán kedves tőled! Én nem tudom, hogy mégis mit tudnék felajánlani ezért cserébe.. - Nem vagyok helybéli így nem igazán tudok előhúzni semmit sem a tarsolyomból, bár biztos vagyok benne, hogy nem azért ajánlotta fel, hogy viszonozzam valamivel, mert lehet akármennyire is furcsa természetű az egész tapizós meg falnak rohanós dologgal, de az egyszer biztos, hogy ezek felett szemet hunyva rendkívül aranyos természet.
- Amíg nem tudjuk, hogy én miért tudok átmenni rajta addig nem tudom, hogy miként segíthetnék megoldani ezt a helyzetet.. - Mármint lehet az, hogy nem idevaló személy vagyok azért van szabad átjárásom, de ha tényleg ez a nyitja a dolognak, akkor meg ugyanott vagyunk, hogy nem tudok rajta segíteni.  

Nem tudom hova tenni a szituációt. Mármint nem értem, hogy miért kellene másnak lennem, mint ember. Vagy egyáltalán mégis miért kellene különlegesnek lennem. Nem, mintha valaha csináltam volna olyan dolgot, amit csodának lehetne nevezni, de az ő szemében nagyon úgy tűnik, hogy pontosan ezt tettem.
- Egyszerű ember vagyok semmi több, aki csak véletlenül talált rá erre a városra és úgy döntött, hogyha már itt van, akkor legalább felfedezi. Nincs bennem semmi különleges. - De tényleg. Nem is lehetnék átlagosabb. Ha akarnám sem tudnám, hogy olvadhatnék még inkább az árnyékba. Bár tény, hogy az édesapám miatt megvan a magam hírneve, de az mégis valahogy más. Lehet, hogy neki köszönhetően fel-fel ismer egykét ember, de ettől függetlenül nem is lehetnék átlagosabb. Csak sodródom az árban többnyire, mint ahogy mindenki más.
Mindenféle gond nélkül elhittem volna, hogy valami nagyon profi pantomimes, de ahogy visszavágódott a látszólag semmitől.. Azt azért kétlem, hogy meg lehetne játszani és a tény, hogy az orra is vérezni kezdett megerősítette bennem, hogy nem csak tetteti magát. Viszont, ha neki ilyen határ szegi útját, akkor engem miért nem érint? A másik pedig, hogy miért nem látom, hogy hol is kellene lennie ennek a bizonyos határnak.
- Nyugodj meg. Amíg nem rohansz újra és újra a "falnak" nem lesz semmi bajod sem. - A tekintetemet oda emeltem, ahol erőteljesen nekivágódott valaminek, de nem láttam semmit akármennyire is hunyorogtam. Számomra teljesen természetes volt az egész. Gond nélkül láttam el a távolba semmi sem gátolta a látóköröm. Akkor mégis minek mehetett így neki? Vagy kettőnk közül ő lenne a varázsló.
A megjegyzésére inkább csak a nyelvembe harapok és megforgatom a szemeimet ahogyan a szemét igyekszik megnyújtani a szabad kezével. - Miért tényleg én vagyok az első ázsiai akit valaha is láttál? - Kétlem, hogy így lenne. Mármint az meredek lenne. Főleg, hogy nekem már volt szerencsém egyhez. De akkor ezek szerint ennek a láthatatlan falnak a másik oldalán tartózkodik az illető.
- Öhm.. Shao Mei-Ling, Mei. - Felállok vele együtt és magamban nyugtázom, hogy igen csak furcsa egy srác, de valahogy koránt sem érzem magam fenyegetve annak ellenére, hogy már másodjára hoz fel egy ötletet, amitől nem is érezhetném magam kellemetlenül. Az előbb le akar tapogatni most meg én vegyem a számba az ujját? Mégis mi jár a fejében, de tényleg? - Egyáltalán nem fogom semmilyen testrészed a számba venni. Másrészt pedig mi van, ha át tudom vinni az ujjad a számban te pedig itt maradsz egy ujjal kevesebbel, hm? - Nem tudom, hogy működik ez az egész, de remélem, hogy ezzel többé-kevésbé el tudom ijeszteni a hasonló gondolatoktól.  

A városnak a furcsasága olyan könnyedén szippantott magába, hogy néha megfeledkezem arról, hogy más emberek is tartózkodnak itt, akik valószínűleg sokkal többet tudnak erről a helyről, mint én. De eddig viszonylag csak azokkal vettem fel a kapcsolatot, akikkel elengedhetetlen volt. Hajtott a felfedezés öröme, lehetősége és mindent saját magam akartam megtapasztalni nem pedig valaki más szájából hallani. Ugyanakkor nem gondoltam volna, hogy pont az erdős részen fogok belefutni valakibe, aki nagy valószínűséggel elveszítette a józan eszét.
- Tényleg nem tudom, hogy most mégis miről beszélsz. - Talán paranoiás lenne? Mégis miért beszélne máskülönben űrlényekről? Mintha az egész fejében valami összeesküvés elmélet rejtőzne pusztán azért, mert átsétálok egyik pontról a másikra. Nem, mintha olyan nehéz lenne, de tény, hogy fura módon tökéletesen alakítja az őrült pantomimest.
- Rendkívül hálás vagyok érte. - Nem tudom miként reagáltam volna, ha le akar tapizni, de nagy valószínűséggel nem hagytam volna magam. Bár, ha tényleg olyan nagy pantomimes akkor ez az állítólagos fal, amit ideképzelt megvédene tőle. Bár amennyire őrült lehet, hogy szerte foszlana ez a korlát abban a pillanatban, hogy az állítólagos fal túloldalán van, amit el akar érni. Mégis egyre inkább igyekeztem az általa képzelt fal másik oldalához csoszogni nagyjából észrevétlenül.
Zavartan nézek rá, ahogyan elkezd távolodni majd, mintha felkészítené magát valamire úgy ugrándozik. Egy pillanatra megijedek, hogy felém rohan így teszek pár lépést hátra, aminek köszönhetően a "fal" másik oldalán vagyok így jobb rálátásom is van a történésekre, miszerint szó szerint lepattan a levegőben lévő láthatatlan falról.
Egy pár másodpercig értetlenül nézek a földen fekvő alakjára, mielőtt még képes lennék bármit is lereagálni.
Előkotrok a zsebemből pár papírzsebkendőt és úgy sietek oda mellé. Továbbra sem okoz nekem semmilyen nehézséget áthatolni azon a láthatatlan rétegen, ami az előbb lekevert neki egy pofont. - Ugyan nem fogsz meghalni.. - Letérdelek mellé és átnyújtom a zsepit neki remélvén, hogy elfogadja. - Akármi is az, aminek nekirohantál.. Én nem látok semmit. - Habár talán ez már neki is nyilvánvaló, de ettől még nem csökken a kíváncsiságom, hogy mégis számára miért vannak ilyen korlátok.