Anya nevezett el Nitanak, ami medvét jelent. Szeress úgy, mint a medve. Anya halála után, már csak apa maradt a családom, persze voltak bőven rokonaim a falun belül, de nem volt igazán másom, mint apa, aki szeretett a közelében tartani, emiatt néha vele együtt utaztam a folyón, így találkoztam Kenaijal és a testvéreivel is.
Kenaijal gyerekkori barátok lettünk. Volt egy közös pillanatunk kis gyermekként és háát bevallom, hogy semelyikünk nem gondolta volna, hogy életünk meghatározó pontja lesz mindkettőnk számára. Mi abban a barlangba örökre összekötöttük az életünket és a Szellemek erre áldásukat adták a mi tudtunk nélkül.
Két különböző faluból származtunk, így elszakadtunk egymástól. Elég sokáig nem is találkoztam vele. Nélküle éltem életemet és megismertem az a férfit, akiről úgy gondoltam, hogy egy életen keresztül szeretni fogom. Elérkezett a házasságom napja és a Nagy Szellemek beleszóltak a frigyünkbe. Kétségbe voltam esve, milyen rontás lehet rajtam, ami miatt nem lehetek szerelmem mellett. Felkerestem a falu sámánasszonyát, aki beszélni tudott a őseinkkel, akiktől választ kaptam. Nagyon elszánt voltam, hogy megtegyek mindent, hogy végre férjem és gyermekeim legyenek. Egy kis családot szerettem volna, olyat, amit faluban láttam.
A szellemek felruháztak az állatok nyelvével, hogy könnyen megtaláljam Kenait. Egy kis bocs mellett találtam rá, aki nagyon aranyos és beszédes teremtés volt már akkor is.  Nehezen, de rá vettem a Kenait, hogy pusztítsuk el a medált, amit tőle kaptam. Szegény Kodára jól ráijesztettem, hogy elveszítheti a mackó bátyját, ha a szellemek megharagudnának Kenaira, akkor visszakaphatja emberi alakját, szóval Koda aggodalma előre lendítette ügyemet. Mégis úgy éreztem, hogy csak hátráltatja a nagyra nőtt gyerek az utunkat, ostoba udvarlási tanácsokat adva két rémes szánalmas szarvasnak. Rengeteg más dologgal is próbálkozott,  hogy kibújjon a feladatunk elől. Végül elvesztettük a medált miatta. Na jó talán miattam is, de mentségemre legyen az, hogy víziszonyom volt, azóta az eset óta, hogy beleesetem a jeges folyóba.
Az utunk során Kenai "udvarlását" csak baráti együtt lógásnak éreztem mindvégig. Nem is sejtettem, hogy Koda féltékeny lett és kitúrva érzi magát a kis csapatból. Egyáltalán nem akartam őt háttérbe szorítani, mégis így tettem, ami miatt megsértődött, de végül megbékéltünk egymással testvéries és bajtársias módon. Megszerettem a kis öcsit és Kenai iránt is többet kezdtem elérezni, mint a küldetésem elején.  Az elszánt énem bizonytalanná vált, de megtettem, amit tennem kellett, hogy szabadon döntsek a Soromról. Visszatértem a falumba, hogy végleg összeköthessem életemet, akivel szeretem volna, de akkor már egy másik életről álmodtam, nem arról, hogy hozzá megyek ahhoz, akihez annyira akartam. Tényleg jó ötlet ez a házasság? Bele szerettem egy medvébe, ami őrültségnek tűnt, akkor és inkább a bizonytalan férjhez menetel mellett döntöttem, mint hogy lefújjam a frigyet. A nagy nap újból elérkezett, ami megint kudarcba készült fulladni. A falubeli nők sikongattak egy kis medvebocs megjelenése miatt, teljesen érthető okból, ha van egy bocs itt van, akkor a közelében kell lennie a nagymedvének is.  Felismertem a kis mackót, Koda volt, aki falu lakóit megzavarta, majd Kenai is ott termet, aki kimentette Kodát. Egy medvetámadásnak tűnő tettre a férfiak fegyvert ragadjanak, ám előbb értem utol a bajba került ismerőseimet, mint a többiek.
Nem kellett, ahhoz a medvék nyelvét beszélnem, hogy értsem, mit is mond nekem Kenai. Ha megszeretsz valakit, a szíved mélyén őrződ örökre.
Medve lettem, szabad akaratomból, hogy azzal legyek, akit szívem mélyén már gyerekkorom óta velem van. Anya nevezett Nitának, de Szellemek tettek azzá, aki most vagyok. Hálás vagyok, hogy egy ilyen nagy ajándékot kaptam Tőlük.

- Szerintem Koda örülne, hogyha megtudná, hogy nagybácsi lesz. Nem? - dörgölőm oda oldalamat Kenaihoz.
- Áh, mindenkinek elkotyogná, Nita, és ott van ez a fura dolog is, amiről a többiek is suttognak... -halkul el a mondata végére.
- A szellemek megvédenek minket. Érzem, hogy megfognak védeni - egy mély levegőt szippantok, majd kifújjom. Felállok és elindulok a lazacos helyünkre, ahol a kis öcskös is lehet. -Jössz vagy egy magamnak kell elé állni?
- Félek kifáradsz, mostanában nagyon fáradékony vagy, inkább várjuk meg itt. Felkészültél az öröm ujjongásra és  több órás dumára?
- Nem kell féltened. És te felkészültél?- dörmögőm felé a kérdésem. Még számomra is hihetetlen, hogy szülők leszünk.


Négy éve egy szörnyű autó balesetet szenvedtem. Miután kimentettek a kocsiból, elvittek egy doktorhoz vagy javasasszony féleséghez. Nagyon homályosak az emlékeim és a baleset közvetlen utáni időszakáról alig emlékszem valamire az előtte lévő időszakról.
Szüleim Hestia Molly Peterson nevet adták a keresztségben. Szinte biztosra tudom, hogy vallásos voltam egész életem.
Tiamo, mintha így nevezett volna engem anya, a Hestia és Molly neveket vonta össze így egy értelmes olasz kifejezéssé Ti amo. Szeretlek. Újdonsült barátaimnak szeretem elmondani, ezt a megmaradt emléket a baleset előttről. Egyesek, így is szólítanak és ez a szívemet mindig megdobogtatja, hiszen én is szeretem őket, ha nem is sokat mondom nekik, de tetteimmel mégis azt tanúsítom, hogy ugyanúgy érezek irántuk, mint ők is.
A balesetem után a hiányzó részleteket és darabokat próbáltam mind inkább megfejteni és rendbe tenni. A kába begyógyszerezett állapotomban, mintha azt mondták volna nekem, hogy elvesztettem a magzatomat. Kitől voltam terhes? Mikor született volna meg a gyermekem? Ki voltam én a balesett előtt? Annyi kérdés felmerült bennem, de egyikre se találtam megfelelő választ.
Fájdalmas volt a lábadozásom. Mint egy medve, aki téli álmot alszik, annyit aludtam én is. Depressziós voltam, elveszítettem az emlékeimet és nagyon egyedül éreztem magam a világban. Szerettem volna tudni ki vagyok és reméltem, hogy az alvás és az álmok segítenek rajtam, de nem történt semmi. Kerültem a pasikat, mert úgy hittem, hogy lesz egy férfi, aki felismer és azt mondja majd nekem, hogy Tiamo, a férjed vagyok, már hónapok óta... egy éve... két éve... három éve... kereslek, de nem jött a megmentőm. Nem jöttek a szüleim se. Talán elárvultam a fiatalkoromra, talán egy éjszakás kalandból fogant az a gyermek és kitagadott apám, mikor a megtartása mellett döntöttem.
Egy teljes év kellett, ahhoz hogy lábra álljak hogy lakást és munkát találjak, amiben a kis templomi közösségemből egy kedves ismerősöm segített a legtöbbet, aki Quasimodot is ismeri és segítségükkel együtt a város egyik legkiválóbb éttermében dolgozhatok felszolgálóként a Tiana's Palaceben, amíg Quasimodo ott a szakács.  A próbaidőszakom és a betanulásom alatt  Q kezeskedett értem, amíg Tiana is meglátta, hogy nem lazsálok és szorgosan jól végezem a feladataimat és állandó munkaerőként kisegíthetek nála.
Visszatekintve és gondolva az elmúlt évekre a munka adott valamiféle célt és önállóságot számomra, de aki mind testileg és lelkileg helyre pofozott az Vaiana volt. A balesett utáni felépülésem időszakában ő lett a gyógytornászom, aki mellesleg megtanított úszni is. Visszanyertem mellette az egészségem, hosszabb és rövidebb távú célokat adott nekem, amit szép tempóban véghez vittünk. Végül lakótársak lettünk, amíg el nem költöztem tőle. Mai napig eljárok hetente egyszer úszni. Oda-vissza hosszok adnak számomra egy kis kikapcsolódást, amikor csak a testemre koncentrálok.  
Quasimodo kezdetben fura volt számomra, mert sosem tudtam, hogy milyen hangulata van? Nagyon hálás vagyok, hogy sajátos "bizalmasai" közé fogadott és igazán jó barát, annak ellenére, hogy mások számára introvertáltsága már-már zavaró lehet, aki türelmesen vár azok a személyek meglátják Q valódi érzékeny lelkét. Szerintem, Q ismert ki a leginkább az elmúlt években, mintha minden rezdülésemből olvasni tudna.
Sok évig vártam, hogy megjelenik a "szőke herceg fehér lovon" és a múltam darabja visszaköszönek, de nem történt meg, ami persze rosszul esett. A valóság nem olyan meseszerű, mint ahogy néha-néha gondolom. Jöttek flörtölő srácok és mentek is, mert elkoptattam őket. Végül elérkezett a pillanat, hogy feladjam a kislányos ábrándot, hogy valaki visszaadja az emlékeimet. Készen álltam egy valós párkapcsolatra, de nem is tudtam, hol kezdjem azt, amitől eddig idegenkedtem. Outcasts' Clubba sétáltam be a műszakom után, ahol megismertem Kenait. Lassan egy éve, hogy ismerem. A kezdeti lazázásból, valami komoly lett. Hirtelen jött számomra az ötlete, hogy költözzünk össze, de megléptem ezt a lépcsőfokot is vele. Kenaijal könnyű volt együtt járni, de már együtt élni sokkal nehezebb, mivel ott van a fogadott testvére Koda is, aki nem kedvel. Egy harmonikus testvérszövetségbe dobtam be egy gránátot a lakásukba költözéssel. Néha úgy érzem, jobb lenne, ha nem is léteznék és nem élnék ott velük. Hiába szeretem Kenait, bizonytalan váltam köztük. Biztos vagyok, hogy Koda észrevette a gyengeségeimet, amikor lehetősége adódik rá ezeken keresztül próbál közém és Kenai közé éket verni.
Néha tényleg elgondolkodom a szakításon is, de a szívem biztos összetörne most már örökre, mert szeretem Kenait. Nélküle üres lenne az életem és úgy sejtem ő is így érez irántam.
Ha Kenai nincs otthon inkább én is távol maradok, mert Koda, ha belém köt, persze én se hagyom magam és visszaszúrok neki, ami után csak még rosszabbul érzem magam, mert megbántom és marcangolom is önmagam érte. Miért nem tudok türelmesebb lenni vele?
A lakás túl szűk hármunknak,  így szabad óráimban a virágzó természetben szeretek lenni, ahol nyugodtan együtt tudok lenni Kenaijal.
Egy ideje, már képzelődők is. Talán a fejsérülésem utáni dolog. Furcsán olyan látom magamat a tükörben. Déjá vu, mintha átéltem volna egyszer másként ezt a helyzetet, amiben most vagyok a két fiúval együtt...
Mintha ismerném őket a balesett előttről, de ők miért nem emlékeznek rám? Lassan kezdek bekattanni talán? Aggódom, hogy a  tévképzeteim valami kezdődő betegség jelei lennének...


✦ Medvealakot tudok magamra ölteni.
✦ Egy amulettel segítségével köteléket tudok létrehozni egy másik személy,  és ez a kötelék örök és szent marad köztünk, amíg világ a világ, ásó kapa nagyharang se választhat el egymástól minket.
A képesség 1 lezárt játék után aktiválódik, tehát a 2. játékban.