Akár hiszel abban az ostobaságban, miszerint mindannyian egy fontos feladatot elvégezni érkeztünk a Földre, akár nem, biztosan volt már valamiféle sugallathoz szerencséd. Sejtelmed se volt talán, miért érzed azt, amit, a gondolat mélyen belülről érkezett, megfoghatatlanul, levakarhatatlanul. Én se vagyok vele másképp.
Idejét se tudom, mikor környékezett meg először a kezdetben pusztán halovány megérzés, mi egyre erősebbé és erősebbé vált, míg végül figyelmen kívül hagyhatatlanul örök része lett életemnek. A gondolat, hogy többre vagyok hivatott, jóval többre, mint bárki más, s hogy ennek elérése érdekében nem lennék rest olyan eszközökhöz nyúlni, miket nem emlegetsz hangosan, sőt, mintha épp ez lett volna, mi igazán vonzott az egészben.
Sose tartottam magam hősnek persze, nem volt bennem apró szikrája se a segíteni akarásnak, nem foglalkoztatott mások problémája, a világ békéje vagy bármi hasonló felesleges elfoglaltság. Egész más azonban pusztán önzőnek lenni, tétlenkedni, mint azt érezni, nem csak hidegen hagy a jó, de egyenesen vonz az alvilág. Másnak ijesztő lett volna talán, valószínűleg ez lenne a normális, velem azonban ennek éppen az ellenkezője történt. Megkönnyebbülés áradt szét tagjaimban a felismerést követően, végre valóban elengedhettem magam és azt tehettem, amit akartam.
Nem állapodtam meg semmi és senki mellett, kipróbáltam mindent, ami érdekesnek tűnt, bármilyen eszközzel, de elértem, amit akartam és gondolkozás nélkül félreállítottam az útból bárkit, aki keresztbe próbált tenni nekem. S jó is volt így, elégedett voltam az életemmel, egészen addig a bizonyos napig.
Nem szerepelt terveim között rájönni a régiségbolt titkos üzelmeire, de bolond lettem volna nem kihasználni, s a magam javára fordítani a megszerzett tudást. Beismerem, ha csak egy másodpercre is csupán, de megfordult fejemben a rendőrség bevonása is, de szinte azon nyomban el is vetettem. Na nem Hádész érdekében persze, kizárólag azért, mert mi hasznom lett volna abból, ha rászállnak a város rendjének "bátor" őrzői? A férfi nem követett el ellenem semmi olyat, amiért tönkre vágytam volna tenni mindent, amit addig felépített, sőt, egyenesen felé vont a tudás. Nem is voltam rest felvenni a kapcsolatot vele, tudtára is adva egyúttal, tudok alvilági üzelmeiről és szándékomban áll csatlakozni hozzá, bízva abban, emberismeretem ezúttal is mellettem áll, hogy jól gondolom és elég őrült, hogy támadás helyett engedjen kívánságomnak és nem kell tönkretennem valóban. S nem is kellett csalódnom. Azt elérni pedig, társává emeljen, séta volt a parkban.
Hogy mi lesz ezután? Magam se tudom még. Egy napon talán ennél is többre vágyok majd és megkísérlem eltávolítani az utamból Őt is, talán elég kihívást és élvezetet nyújt továbbra is ez a felállás ahhoz, hogy ne akarjak változtatni rajta. Mindez a jövő zenéje még.


Egészen átlagos reggelnek indult, mikor először láttam meg magam, a valódi önmagam,  a tükörben. Hazugság lenne azt állítani, nem fagyasztotta meg még bennem is a vért egy-két pillanatra a váratlan élmény, hogy nem gondoltam azt először, csak káprázik a szemem. De ahogy sokadik alkalommal haladtam el az antik egész alakos tükröm előtt, végigmérve magam tetőtől-talpig ismételten, néhány rögvest tova is suhanó, kusza emlék kerített hatalmába, mik eddig biztosan nem voltak a birtokomban, valahogy az egész elkezdett értelmet nyerni. Mintha végre a helyére került volna a puzzle utolsó darabja, miről nem is tudtam eddig, hogy hiányzik. Sok mindenre nem emlékeztem, s nem teszem a mai napig se, s azok is csupán halovány és kusza gondolatok, megmagyaráznak sok mindent mégis. Undorom a jó irányába, s vonzódásom ennek szöges ellentétéhez, az őrült vágyat, hogy minden terveim szerint menjen és a kellemetlen viszketést bőröm alatt, ha valaki szándékosan hagy figyelmen kívül.
Bármi is legyen ez az egész, mindössze csak a kezdete valami olyasminek, mit eddig biztosan nem tapasztalhattam, de egyvalamihez kétség se férhet, képes leszek mindezt a magam javára fordítani, ahogy azt eddig minden mással is megtettem.
De vajon mással is megtörtént mindez közvetlen környezetemben? Vagy van valami általam eddig ismeretlen rendszere? Bárhogy is legyen, hiába elemeztem a kérdéses napon végig, szinte már gyanakvón, Hádész legapróbb mozdulatát is, semmi változást nem véltem felfedezni rajta, nem mutatta jelét annak, Ő is valami megszokottól eltérőt látott a tükörben. Talán remek színész, akárcsak én, de nem lehetek biztos benne, a változást megtartom hát magamnak, míg be nem bizonyosodik, beavatni valamily módon az én malmomra hajtja majd a vizet.


✦ Képes vagyok fekete mágiát használni, megátkozni azt, aki megpróbál keresztbe tenni nekem. Az álomátkok a kedvenceim.
✦ Bármikor fel tudom venni egy sárkány alakját.
✦ Bárhol és bármikor képes vagyok tövisbokrokat növeszteni és azokkal megvédeni magam vagy valaki mást, s persze csapdát állítani, büntetni is remekül lehet velük.

A képesség 1 lezárt játék után aktiválódik, tehát a 2. játékban.