I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Fata Morgana mágiája
jelenleg aktív
„– Hercegnő! Mi történik? Mi ez a varázslat? – Ez egy átok, léteznie sem volna szabad, nem tudom, hogy a nővéreim miféle sötét praktikákat használtak, hogy létrehozzák, de már késő bármit is tenni. – Mi fog történni? – Egy másik világban fogunk felébredni. Mi és mindenki, akit elér az átok. Jól figyelj, Tücsök! Nem fogunk emlékezni arra, kik vagyunk, de ha előbb térnek vissza az emlékeid, mint az enyémek, el kell mondanod, ki vagyok! Tudnom kell! Nem bízok a testvéreimben, többé senkiben, csak benned! – Dehát...! Nem volt időm tiltakozni, kérdezősködni vagy tovább értetlenkedni, mert a pulzálás következő hulláma elérte a hercegnőt. Solana köddé vált, a következő hullámban pedig Notus és Boreas is, Calypsoval együtt. A falhoz hátráltam, de a harmadik hullám engem is elért. Mintha elfújták volna a gyertyát, a gondolataim, a félelmeim, az álmaim, a céljaim... minden eltűnt, eltűntem én is, egy teljes pillanatra megszűntem létezni, majd egy új világban ébredtem valaki másként.” – Részlet a Tücsök Tihamér történetéből
I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Ennyi ember hisz bennem :
1774
Titulus :
Pengu ✦ Sisu ✦ Namaari
✦ ✦ ✦ :
Életkor :
3
Akinek az arcát viselem :
Kim Soo-hyun ✦ Han So Hee ✦ Gemma Chan
A tükör mögött :
Evolet Yang Baba Mirai ✦ Baba Shouta
2021-05-25, 12:10
Lucía & Justin
〥Man doesn't look in the window without a reason 〥
Általában két okból szoktak kintről kukucskálni a férfiak egy divatház ablakán, vagy türelmetlenül várják barátnőjüket, feleségüket, lányukat, anyjukat, míg ők órák óta elmerültek a ruhadarabok világában, vagy pedig leskelődnek, már a szó kicsit aljasabb értelmében. Engem speciel nem zavar, csakhogy felismerem az alakot és ha akarnám, de tudnám tagadni, hogy számtalan kérdés megfogalmazódik bennem a személyével és ittlétével kapcsolatban. Nem vagyok félénk leszólítani kifelé menet, mégsem vagyunk mi idegenek egymásnak. Nagyon tetszik, ahogy veszi az üdvözlésemben lévő iróniát és ahhoz hasonlóan is válaszol, úgyhogy jóformán erőltetnem kell az arcomat, hogy eltüntessem kacagó mosolyomat. - Értem-értem. Kétségtelenül túl sokszor löttyinted ki az italokat és ragad a pult… - Ooo, nem, persze, hogy egyikünk sem pont erre gondolt, de ez egy olyan téma, amiről mindig veszélyes beszélni, pláne, hogy Silvernek a város összes házán, bokrán, fűcsomóján is füle van. Vagy csupán jó tovább nevetni a siralmas valóság helyett? Szóval csak egy lány érdekli, ez egyébként egy olyan válasz, ami minden nő szívét egy kicsit megolvasztja. Nem tudtam, hogy szerelmes, netán, hogy tetszik neki egy lány, márpedig ezen szavaiból ezt tudom leszűrni, ami mindig egy izgalmas dolog, de a rózsaszín felhőt arrébb hessegetve inkább megmaradok a barátokra, kollégákra jellemző kukacoskodásnál, még ha csak ideiglenesen is. - Ez roppant úriemberhez méltó! - Ezt egyébként komolyan is gondolom, aztán persze pontosítok. - Leszámítva magát a leskelődést… - Hisz jó-jó, úriember ő, csak ahogy itt pislog befelé az ablakon, úgy azért mégsem az. Megfogalmazódik bennem, hogy talán rákérdezhetnék, ki az a bizonyos szerencsés személy, ám egyelőre nem érzem a bátorságot hozzá. Próbálom feleleveníteni a jelenlegi vendégeket és dolgozókat, de mire bármire is jutnék ezügyben, a téma rám terelődik. - Öhm, igazából… nem. - Magabiztos kiállás, hová tűntél? - Sosem tervezek új ruhát vásárolni, csak úgy véletlenül megtörténik. De most tényleg üres kézzel távoztam. - Mondjuk úgy, hogy amikor új ruhát vásárlok - és az nem egy olyan estélyi, amit feltehetőleg sosem veszek fel, mivel nem járok jómódú kiöltözős estékre -, akkor az rendszerint fel szokott tűnni a kollégáimnak is, már nem azért, mert egyből látszik, hogy új a ruhám, hanem mivel mindenkinek elmesélem, hogy milyen jó fogásban volt részem. Azt sem szeretem hangoztatni, hogy nem sok pénzem marad a vásárlások után, holott pont azon személy bizonyára tud a fedezetemről, aki elől mindenáron titkolni szeretném. Silver. - De ha véletlenül találkoznál a főnökkel és netán érdeklődne felőlem, akkor megköszönném, ha azt mondanád neki, hogy vásároltam is. - Mosolyodom el kissé fájóan, de ilyen az élet.
Valószínűleg hülyeség, ostobaság, meggondolatlanság és még sorolhatnám, micsoda az, hogy idejárkálok. Egy köpésre vagyok attól, hogy lebukjak és Camille meglásson, vagy valamelyik kedves kis kolléganője felhívja rám a figyelmet. De mégsem tágítok innen, magam sem tudom, pontosan, miért. Csak bámulok az üvegen át befelé, hátha megpillantom a hercegnőt. Idióta vagyok, tudom, de megkedveltem és nehéz lenne ezt letagadnom. Mégis kénytelen vagyok. Hisz ő tulajdonképpen a munkám része és a képébe hazudok az első pillanattól fogva. Csodás lenne egy esetleges kapcsolatot hazugságokra építeni, ugye? Még szép, hogy őrültség lenne. Ha meg bevallanék mindent, ugyanott tartanánk. Sehol. Szóval kedvelem messziről, az úgyis olyan jól megy. És persze győzködöm magam, hogy semmit sem jelent nekem. Hallom a közeledő lépteket és a szemem sarkából látom is, ki közelít meg, így nem húzom fel a nyúlcipőt és száguldok el a „tett” helyszínéről. A kérdése, amit egyébként vehetek köszönésnek is, megmosolyogtat. - De. Pont azon gondolkodom, ott hagyom az Argentumot, hisz úgyis kissé mocskos meló, ami ott van, már ha érted, mire gondolok – Emelem felé a tekintetem, majd a megjegyzésére csupán vállat vonok. Tudom, hogy feltűnő, de már úgyis mindegy, ha netalántán valaki kiszúrt. Felvonom a szemöldököm, majd felnevetek röviden, majd zsebredugom hanyagul az egyik kezem. - Engem csak egy lány érdekel. De őt amúgy sem lesném meg, nem lenne illendő. – Teszem hozzá, mivel tényleg nem vagyok egy vérbeli kukkoló és ami szent, az szent. Elgondolkodok kissé, majd a lány felé fordulok. - Apropó, te mi járatban? Csak nem megint új ruhákat tervezel vásárolni? – Nehéz nem észrevenni, hogy szinte mindig másban látom. Más pasinak talán nem tűnne fel, de én figyelek az ilyen részletekre.
Úgy várja tőlem a világ létezésem kulcsszavát, de a választ ma még nem tudom. Nincs már az a félszeg, fura srác, akit bennem ma is látsz. Gondolj bármit csak ne mondd, hogy egészen más
〥Man doesn't look in the window without a reason 〥
Tudom, hogy nem kellene itt lennem, mivel csak az időmet vesztegetem, de tudván, hogy tegnap érkeztek meg az új kollekciók az egyik kedvenc tervezőmtől, ezért nem voltam képes ellenállni a csábításnak. Hobbi, mondhatni, próbálom felfogni így, amely minden embernek van, nekem pedig a divatház meglátogatása teszi ki ezt a részét az életemnek, holott a szívemet fájdítom vele rendszeresen, hisz ez az egész nem több, mint álmodozás, hogy egyszer talán majd én is úgy vásárolhatok, hogy ne kelljen a pénztárcám miatt aggódnom és számolgatnom, milyen hátrányokkal járna nekem egy ilyen drága ruhadarab megvásárlása. Általában nem csak nézegetem, forgatom kezeimben a vállfára akasztott ruhákat, hanem fel is próbálom őket. Vannak jobbak, vannak rosszabbak, s kezdem azt érezni, hogy nem csak azt szeretem ebben, hogy a saját stílusomat kereshetem - vagy éppen kiélhetem -, hanem az itt dolgozókkal is már-már kezdek kiismerő pillantásokat váltani. Visszatérő vendég vagyok, ami mindenképpen pozitív lehet számukra, noha való igaz, hogy rontja a megítélésemet, hogy rendszerint vásárlás nélkül távozok. Egy halvány rózsaszín elegáns darabot akasztok le éppen a helyéről és emelem magasabbra, hogy szemügyre vegyem a mintázatát, mindazonáltal a tekintetem mégsem a ruha egyes részein állapodik meg. Egy arcot fókuszálok be a magasra emelt ruha mögött lévő ablaknál. Alig észrevehető, ezért enyhén oldalra döntve fejemet próbálom megerősíteni, vagy éppen megcáfolni a szemem helyességét. Az arc viszont valódi, s ami azt illeti, egészen ismerős is. Justin? Megannyi kérdéssel pillantok vissza a ruhára és még azért megfordítom, mielőtt visszahelyezném a helyére, ahonnan elvettem. Hajamba túrok, s egy sóhajtással elindulok kifelé, nem sietek, még itt-ott megtorpanok, látva néhány kecsegtető kiegészítőt, amely felkelti az érdeklődésemet, azonban a gondolataim egyre kevésbé kavarodnak el a kollégámról. Nem mintha ne lenne meg minden joga, hogy egy ruhaboltot nézegessen kívülről, de ha már úgyis kinézelődtem magam, miért ne akadhatnánk össze egy beszélgetés erejéig? Ártatlannak ugyan nem nevezhető feltételezésekkel aztán kilépek az üzletből, a szél belekap a hajamba, amit én ujjaimmal próbálok kitessékelni az szemeim elől. Teljesen véletlenül – természetesen nem, de annak látszóan – pont arra veszem az irányt, amerre nemrég láttam Justint szorgoskodni, s mivel nem reménykedem túlságosan abban, hogy még mindig ott lesz, ezért egy kis meglepetés ér, mikor megpillantom őt. - Csak nem új álláslehetőség után kutatsz? - szólítom meg, miközben karba teszem kezeimet. - Amúgy kicsit feltűnő ez odabentről... - mutogatok az üvegablak irányába enyhén elhúzott szájjal. Ha én kiszúrtam őt, bárki más is rajtakaphatta volna, már amennyiben ez gondot jelent neki. Nincs elkerítve az üzlet, bárki odamehet az ablakhoz és benézhet rajta, így hát részemről el sokkal inkább egy baráti találkozással ér fel, mintsem hogy számon kérjem a huncutságait. Persze ettől még cukkolni jó. - Az a baj, hogy van próbafülke, szóval a lányok még csak nem is meztelenkednek. - Próbálom még egy kicsit szomorúan is mondani, mintha együtt éreznék vele, amiért nem lehet része jobb látképekben.
〥 464 szó | Bocsi a csúszásért! | Lesz még jobb is <3 〥