I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Fata Morgana mágiája
jelenleg aktív
„– Hercegnő! Mi történik? Mi ez a varázslat? – Ez egy átok, léteznie sem volna szabad, nem tudom, hogy a nővéreim miféle sötét praktikákat használtak, hogy létrehozzák, de már késő bármit is tenni. – Mi fog történni? – Egy másik világban fogunk felébredni. Mi és mindenki, akit elér az átok. Jól figyelj, Tücsök! Nem fogunk emlékezni arra, kik vagyunk, de ha előbb térnek vissza az emlékeid, mint az enyémek, el kell mondanod, ki vagyok! Tudnom kell! Nem bízok a testvéreimben, többé senkiben, csak benned! – Dehát...! Nem volt időm tiltakozni, kérdezősködni vagy tovább értetlenkedni, mert a pulzálás következő hulláma elérte a hercegnőt. Solana köddé vált, a következő hullámban pedig Notus és Boreas is, Calypsoval együtt. A falhoz hátráltam, de a harmadik hullám engem is elért. Mintha elfújták volna a gyertyát, a gondolataim, a félelmeim, az álmaim, a céljaim... minden eltűnt, eltűntem én is, egy teljes pillanatra megszűntem létezni, majd egy új világban ébredtem valaki másként.” – Részlet a Tücsök Tihamér történetéből
Fata Morgana
határa
Számos és számtalan
karakter állás
Csillámport szórunk
a hőseinkre
Jelenleg 12 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 10 vendég :: 1 Bot
I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Ennyi ember hisz bennem :
1714
Titulus :
Pengu ✦ Sisu ✦ Namaari
✦ ✦ ✦ :
Életkor :
3
Akinek az arcát viselem :
Kim Soo-hyun ✦ Han So Hee ✦ Gemma Chan
A tükör mögött :
Evolet Yang Baba Mirai ✦ Baba Shouta
2021-08-19, 03:20
Hellostranger
Song Atlas && Yoshioka Shinju
Egy apró bólintásra futotta. Nem olyan rég, pontosan. Nem akartam kifejteni neki, miért jöttem, honnan és hogy pontosan mikor. Nem ismertem őt, nem volt közünk egymáshoz, csupán a segítségét kértem, ha már leszólított. Nem akartam barátságtalan lenni, de néha az ember kedvességét hajlamosak voltak félreérteni és már nem tudtam, miképpen kellene viselkednem. A fejemet ingattam, mikor a nevemet akarta megtudni. Sóhajtottam, mielőtt kinyitottam volna újra a számat. - Yoshioka Shinju a nevem – Közöltem kissé kedvetlenül, majd összefontam magam előtt a karjaimat. – És a tiéd? Most már segítesz? – Nem voltam biztos benne, hogy tud bármit Izayáról… de az ő szájából kellett hallanom, hogy tovább tudjak lépni és lehetőségem legyen valahol máshol fellelni a férfit, akit régóta hiányoltam az életemből. Magam mellől. Elszalasztottam valakit, akit nem szabadott volna. – De ha nem tudsz semmit, azt se hallgasd el. Úgy tudom, valahol itt él, tehát előbb-utóbb belefutok majd, de jobb lenne előbb, mint később. – Magyaráztam, mert nem bírtam ezt a várakozást. A csendet. Ami tőlem furcsa is volt, hiszen én voltam mindig az, aki csendbe burkolózott és elhatárolódott minden és mindenki elől. Talán… változhatok én is.
Mondhatnánk, hogy van érzékem ahhoz, hogy megpillantsam az igazi szépségeket. Ennek köszönhetően volt, aki gondoskodott a másik felemről, aki saját magáról egyáltalán nem akart, de abba nem gondolt bele, hogy ez engem is érint. Így talán nem is olyan meglepő, hogy egy hozzá hasonló szépség mellett nem tudok csak úgy szó nélkül elsétálni. Meg aztán már majdnem bűnnek lenne tekinthető. - Nemrég? - Nem mondhatnám, hogy túlságosan sok új arcot lehet errefelé fellelni, szinte mindig ugyanaz a szürke tömeg ölel körbe ezért is tűnt ki olyan könnyedén számomra. Na, meg persze a szépsége ebben az egészben ráadás. Viszont ezek szerint szerencsésnek mondhatom magam, hogy habár nem rég érkezett mégis sikerült belebotlanom. - Ha megtudhatom a neved, akkor válaszolok a kérdésedre. - Persze nem igazán ugrott be erről a névről semmi. Többnyire, mert általában oda se figyelek mások nevére, hacsak nincs valami jelentősége az illetőnek a számomra. Viszont neki még talán hajlandó is lennék felderíteni ezt a személyt, akárki is legyen. Bár, ha valami ex vagy ilyesmi, akkor a lelkesedésem már automatikusan drasztikusan csökkenne, de nem hibáztathatok senkit azért, mert megakadt egy ilyen szépségen a tekintete. Inkább felmerülne bennem a kérdés, hogy hova gurult a gyógyszere, mikor elsétált. Ott lehet a veszélye, hogy egy kicsit őrült, de még jó, hogy az őrülteket kedvelem igazán.
Egy új hely, egy új város, ami akár az újrakezdést is szimbolizálhatná, de nekem mégsem ezt jelentette. A régit kerestem, egy bizonyos személyt, de egyelőre nem leltem. Pedig a forrásaim szerint itt volt, ebben a városban. Vajon látom még valaha? És ha igen, sikerül megbeszélnem vele végre azt, ami történt? Nem akartam elveszíteni őt soha, mégis, egyik pillanatról a másikra megtörtént. Hibás voltam, de nem csak én, hanem az a férfi is, aki beédesgette magát a falaim mögé és felhívtam aznap a lakásba. Aprót sóhajtottam, miközben a város utcáin sétáltam. Fel akartam fedezni a helyet, egyrészt, másrészt pedig abban reménykedtem, hogy valóban rálelek Izayára. Ekkor szólított meg egy idegen, aki nekem fel sem tűnt. Mármint az, hogy elhaladtam mellette – ennyire a gondolataimba voltam merülve. Megtorpantam és felé fordultam, végigmérve őt. - Hát, én sem láttalak még téged – Közöltem első körben, majd oldalra döntöttem a fejem. – De egyébként igen, nem rég érkeztem a városba, ezért nem lehetek ismerős. – Fogtam rövidre a dolgot és bennem volt, hogy tovább is megyek, de a kíváncsiságom erősebb volt. Sőt. – Ha már így beszélgetünk… nem ismersz véletlenül egy Serizawa Izaya nevezetű férfit?
Most, hogy már a kezemben volt az irányítás kulcsa minden sokkal könnyebbé vált. Ugyanakkor ennek köszönhetően rájöttem, hogy mennyire szerencsétlen is a másik felem. Tiszta emlékképekkel rendelkeztem arról, hogy mégis milyen szánalomra méltó. A kezébe adni az irányítást pedig igen csak veszélyes, hiszen lehet soha nem adja vissza nekem a gyeplőt. Viszont, ha tényleg nem lenne rám szüksége, akkor most nem is lennék itt. Ha akarja, ha nem már a létezésemmel beismerte, hogy nem elég saját magának. Most már szinte megszokásból kerültem a központot, amikor a tekintetem megakad egy arcon, majd ahhoz tartozó alakon. Szinte végig zongorázom szemeimmel a testén, ahogy elsétál mellettem, de nem tudom megállni, hogy ne szóljak hozzá. - Téged még nem láttalak errefelé szépségem. - Jegyzem meg széles mosollyal az arcomon, miközben tekintetem így hátulról a fenekére vándorol és ott is marad amennyiben nem áll meg vagy fordul meg. De gyerünk, foglalkozz velem! Egy ilyen szépség senkinek nem ronthatja el a napját.
Legutóbbi képek
Mondhatnánk, hogy van érzékem ahhoz, hogy megpillantsam az igazi szépségeket. Ennek köszönhetően volt, aki gondoskodott a másik felemről, aki saját magáról egyáltalán nem akart, de abba nem gondolt bele, hogy ez engem is érint. Így talán nem is olyan meglepő, hogy egy hozzá hasonló szépség mellett nem tudok csak úgy szó nélkül elsétálni. Meg aztán már majdnem bűnnek lenne tekinthető. 
