A férfi nem díjazta az engedetlenséget. Ez nem holmi berögzült, férfias mentalitás volt a részéről, csupán a Halál megtestesítőjeként gyűlölte, ha valaki tagadásban élt, vagy menekült a saját sorsa elől, orvosként pedig azt utálta, ha valaki nem az általa megszabott kezelés szerint akart eljárni. Miss Cannon dacos volt. Büszke nő, aki annyira a fellegekben akart járni, teljesen elfeledkezett arról, hogy időnként nem ártott volna két lábbal a földön járnia.
Most azonban a férfi itt ült vele szemben, emlékeztetve őt mindarra, amelyről szívesen megfeledkezett. Elégedett pillantással jutalmazta a nőt, amikor összébb húzta magát, s ugyan ez nem a tisztelet jele volt a nő részéről, Diego mégis azt akarta, hogy a páciense érezze: nem tartoztak egy súlycsoportba.
- Lehetséges, hogy ismeri a saját testét, én pedig ismerem az izgága pácienseket, akik nem hajlandóak odafigyelni arra, hogy a szervezetüknek milyen igényeik vannak, mert fejjel rohannának a falnak. Amennyiben betartja az előírt gyógytornát, úgy ígérem, minél hamarabb elhagyhatja ezt a helyet – emelte a jegyzetei mögül a nőre a tekintetét. Hangja kelletlenül csengett, elvégre neki sem volt hangulata egy olyan beteggel küzdeni, aki mintha meg sem akarta volna hallani az orvosi utasításokat. Mindkettejük életét megkönnyíthették volna azzal, ha a nő nem lázadt volna ellene, de Diego egyre gyakrabban játszott el azzal a gondolattal is, hogy felesleges és érthetetlen okból mentette meg ezt a nőt, s talán jobb lett volna kibalanszolnia a természet egyensúlyát, és gondoskodnia arról, hogy Miss Cannon lelke utat találjon az Alvilágba.
- Márpedig, most annak kell lennie, ha tetszik Önnek, ha nem – nyomatékosan megnyomta a nem szócskát. Őt nem érdekelte a nő izgága természete, azzal nem jutott előrébb, hogy képtelen volt megmaradni a fenekén, ezt pedig Diego újra és újra a tudtára hozta.
- Nem mindegy, hogy milyen tempóban terheli a szervezetét… - kezdett bele a magyarázatba, azonban akaratlanul is felmordult, amikor olyan szókapcsolatot hallott, amelyet egy régi ismerőse szájából is számtalanszor elhangzott.
- A halál nem kedveli, ha az arcába nevetnek, hölgyem, ahogy nem is válogatja meg az áldozatait. Lehetséges, hogy erősnek hiszi magát, de a végzet egy olyan mindent elsöprő erő, amellyel még Ön sem tud mit kezdeni. Lehet bármilyen tapasztalt katona, akkor is halandó – emelkedett meg a székéből. Az asztalra nehezedett, az ujjaival göcsörtösen kapaszkodott az asztal szélébe, ugyanis attól tartott, hogy bármikor felfedheti a kilétét. Így is túl sokat árult el azzal, hogy kifejezte a nemtetszését a halállal szembeni illetlenség kapcsán.
- A maga helyében jobban megbecsülném azt a lehetőséget, amit kapott az életre, elvégre, a műtéte nem volt zökkenőmentes – vetette oda, ahogy az ujjait ropogtatva levezette a feszültségét. Azt akarta, hogy a nő emlékezzen arra a vörös szempárra, amely sakkban tartotta, s tudja, hogy ő rendelkezett a sorsát illetően. Miss Cannonnak talán át kellett volna gondolnia az értékrendjét. – Egyébként is, ironikus lenne, ha a büszkesége lenne a veszte.
Diegónak sose volt problémája azokkal a személyekkel, akik reálisan látták önmagukat, a képességeiket és lehetőségeiket, de talán most ő maga akart pökhendiséget kihallani a nő hangjából. Mintha csak kereste volna az indokokat arra, hogy miért is változtasson a döntésén.
- Talán problémája akadt a sétával? – kérdezett vissza felvont szemöldökkel. Érezte, hogy rohamosan fogyatkozott a türelme a páciensével szemben. Nem kellett volna azt mondania a nőnek, amit kiejtett a száján. Csúnyán belegázolt Halál büszkeségébe, ezáltal pedig igencsak rontotta a saját megítélését a férfi szemében.
- Egy pillanatig sem hittem, hogy képes lesz betartani az orvosi előírásokat – felelte érzelemmentes hangon, s magában hozzátette, hogy ha a nőnek bármi baja történik, ő nem fog felelősséget vállalni érte. – Továbbá, nem azt mondtam, hogy nem csinálhat semmit, hanem azt, hogy ésszel végezzen bárminemű testmozgást.
Kezdett belefáradni abba, hogy hadakozzon, s az állatias ösztönei sokkal gyorsabb, egyszerűbb megoldást súgtak számára. Elnyomta ezeket a gondolatokat, és figyelte, ahogy a nő a sétagépre állt. Nem telt sok időbe, hogy beállítsa számára a megfelelő fokozatot és folytassa a monitorozását. Próbált kellő empátiával fordulni a nő irányába, de a belső feszültsége olykor felszínre tört, ez pedig a viselkedésében is megmutatkozott, csakhogy ebben a világban kötötte az orvosi eskü, így mindent meg kellett tennie a páciensei érdekében.
Észrevette, hogy a nő arca időnként megrezzent, de a kitartó makacssága továbbra is hajtotta előre. Közbeavatkozhatott volna, amikor egyre inkább azt érezte, hogy a nőnek fájdalmai voltak, mégis kegyetlen játékba bonyolódott bele.
- Nos, hogy érzi magát? Nem érez fájdalmat, vagy fáradtságot? Szeretné, hogy magasabb fokozatba kapcsoljak? – érdeklődött már-már csevegő hangnemet megütve, elvégre, ha Miss Cannon a szép szóra nem akart hallgatni, akkor Diego kivárta, hogy a nő mikor fogja magától azt mondani, hogy elég volt.

743❖ youtube ❖ note:    ❖ kredit

A bőre alatt égő, viszkető érzés kínozta, mintha bármikor kész lett volna farkasbundára váltani, de a nő szerencséjére a vegyszerek szaga tompította annyira az ordas szaglását, hogy ne érezze azt a nagymértékű hálátlanságot, amelyet a nőben látott volna, amennyiben az érzékeit nem tompították volna el holmi modern keverékek. Nem mintha az apró gesztusokból, vagy Lischelle szavaiból ne érezte volna ki ugyanezeket, azonban az orra mindig is érzékenyebb volt ennél. Bármikor, amikor kiszimatolta, hogy valaki nem becsülte meg eléggé az életét, vagy nem gondoskodott túlságosan magáról, képes volt haragra gerjedni.
A mostani körülmények között mindezt nem tehette meg, erre pedig önmagát is emlékeztetnie kellett, holott tudta jól, hogy végzetes hibát követett el.
- Valóban? – szakadt fel belőle halk, rekedtes nevetés, ahogy a homlokára barázdákat rajzolt a kétely. A nővel ellentétben ő pontosan tisztában volt egy emberi test kapacitásával és határaival, hiszen számtalan alkalommal feszegette már őket. – Nos, ebben eltér a véleményünk, Miss Cannon. Még szerencse, hogy kettőnk közül én rendelkezem doktori diplomával.
Ahogy a pillantása az előtte heverő jegyzetről a nőre siklott, egy pillanatra ugyan, de mintha vörösen izzottak volna fel íriszei. Az évek óta elzárt farkas felébredt, nyughatatlanul mocorogni kezdett emberi testében, és arra ösztökélte, hogy javítsa ki a hibáit, majd keresse fel az Alvilág urát. Mindezt nem tehette meg, hiszen az üvegfalak számára is akadályt jelentettek, így nem tehetett mást, csupán kivárt, hogy az isten magától jelentkezzen.
- Nem érti – ingatta a férfi a fejét, bár még mindig türelmesnek tűnt. – Minden azon múlik, hogy mennyire fokozatosan terheli a testét. Nem futhat le egyik napról a másikra maratonokat. A szíve meg fog erősödni, de először a testének meg kell szoknia azt, különben kiveheti magából. Ha pedig ez történik, nincs az az isten, vagy egyéb felsőbb hatalom, amely megóvja magát a haláltól.
Furcsa ízt keltett a szájában kimondva ez a szó. A lénye egy része izgatottan fészkelődni kezdett a vadászattól, amelyet a saját vétke okozott, a másik oldala viszont továbbra is óva akarta inteni a nőt. Nem akarta, hogy felelőtlenül viselkedjen. Nem lehetett ennyire ostoba, ha egyszer kapott egy második esélyt. A férfit Lischelle kísértetiesen emlékeztette egy nagyképű kandúrra, akinek csak addig volt kedve az arcába nevetni, amíg nem találkoztak személyesen. A nő azonban nem tudhatta Diego igazi kilétét, még akkor sem, ha éppen farkasszemet nézett vele.
- Séta – jelentette ki határozottan, miközben felállt a székéből. Valahol megértette a nő hangjából szűrődő csalódottságot, mégis az elégedetlenség jobban bosszantotta. – Vagy, mint mondtam, kockáztathatja azt, hogy soha többet nem fog tudni talpra állni, vagy minden esélyét elveszíti az életre. Becsülje meg, amit élet adott magának, másnak ugyanis ennyi sem adatott meg.
A doktor hangjába némi felszólítás is vegyült, hiszen ahogy kikristályosodtak előtte az emlékei, úgy tudott volna felsorakoztatni több száznyi lelket, akik nem érdemelték meg a sorsukat, mégis az Alvilágba kellett kísérnie őket. A nő mellé lépdelt, hogy beállítva a sétagépet a megfelelő fokozatra, majd ismét a papírjaiért nyúlt, hogy folytathassa a diagnózis felállítását. Egy időre néma hallgatásba merült, csupán akkor törte meg a csendet, amikor úgy érezte, hogy a nő még mindig haragos volt.
- Nézze, Miss Cannon. Megértem, hogy mindez Önnek nehéz, és szeretné folytatni az életét ott, ahol abbahagyta, de türelmesnek kell lennie a szervezetével szemben. Nem kényszerítheti a testét gyorsabb regenerációra, amikor az képtelen rá. Így csak a saját egészségét kockáztatja – ingatta a fejét, ahogy a papírlapokról a nőre pillantott. Szerette volna megértetni vele, hogy ő nem számított az ellenségének és azért volt itt, mert segíteni akart a nőnek. Megszokta már az elutasítást, sőt annyira az sem érdekelte volna, hogy ha a nő gyűlölni akarta őt, csak ne nehezítette volna meg még jobban mindkettejük dolgát.

596 ❖ youtube ❖ note:    ❖ kredit

A fertőtlenítőszerek illata segített a férfinak abban, hogy tisztán tartsa az elméjét, és emlékeztesse arra, hogy a túlvilági érzékszervei ellenére hol is volt pontosan. Nem veszíthette el a fókuszát, elvégre számtalan betege számított rá. Most sem ereszthette szabadjára a benne szunnyadó szörnyet, hiszen a páciense időben érkezett a kontrollvizsgálatra. Nem hagyhatta a nőt cserben.
Miután beinvitálta őt a rendelőjébe, kényelmesen helyet foglalt a saját székében és a hagyományos módszerekhez ragaszkodva papíron jegyzetelni kezdett. Időről-időre felpillantott a nőre, az arcát tanulmányozta, hogy vajon mennyi igazság alapja lehetett a válaszának, de semmi mást nem tudott leolvasni róla, csupán türelmetlenséget.
- Nézze Miss Cannon, a szívműtétek alaposan megviselik a szervezetet és egyéntől függő, hogy milyen gyorsan erősödik meg az ember szervezete. Megértem, hogy minél hamarabb szeretne visszatérni a megszokott életéhez, de el kellene fogadnia, hogy hetekig, vagy hónapokig még nem erőltetheti meg magát – helyezte le a tollat, és próbálta türelmesen megértetni a nővel, hogy a gyógyulást nem lehetett siettetni. Akadt néhány – a nőhöz hasonló páciense -, aki csak menni akart, azt csinálni, amit a műtét előtt, így nem volt számára szokatlan ez a viselkedés. A férfi pedig nem akarta elengedni, csak azért, mert a nőnek nem volt kedve a vizsgálatokhoz.
- Fokozatosan fogjuk terhelni a szívét. Kérem, álljon a sétagépre. Sík talajon, kétszer 10 percet kell megtennie. A célunk egyelőre az, hogy sétagépen képes legyen 20 perc alatt egy kilométert megtenni, utána pedig folytatjuk a terhelést más módszerekkel. Egyelőre azonban, marad a séta – állt fel az asztaltól, hogy beállítsa neki a gépet. Tudta jól, hogy a nőnek nem lesz ínyére ez a fajta edzésterv, de nem sok választása akadt.
- A műtét után 10-12 héttel engedhetem meg, hogy elmenjen kocogni, vagy úszni – fonta össze a karjait a mellkasa előtt.
- Amennyiben fájdalmat érez a mellkasában, vagy egyéb problémát tapasztal, kérem, ne erőltesse meg magát, hanem álljon meg. Nem éri meg az egészségét kockára tenni – figyelmeztette arra is a nőt, hogy ne feszítse túl a húrt, hanem hallgasson rá, hiszen jót akart neki.

329 ❖ youtube ❖ note:    ❖ kredit

Diego hajnali négy óta ébren volt, ugyanis ez idő tájt történt az eset, hogy a környéken lévő kutyák teljesen megvadultak és ugatássukkal az egész szomszédságot felverték. A férfi bosszúsan feküdt az ágyában igyekezvén elhessegetni a gondolatait a reggeli első pácienséről. Még mindig haragudott magára, amiért megmentette a nőt, pedig pontosan tudta, hogy megszegte a szabályokat. Azokat a szabályokat, amelyek a rendet hivatott megtartani, most mégis a saját felelőtlen döntésével okozott káoszt.
A hasára fordult, a párnát a fejére szorította abban a reményben, hogy ha a saját belső hangjától nem is szabadulhat, de legalább az ugatást ki tudta zárni vele. Órákig feküdt éberen, míg meg nem unta az idő lassú múlását. Kikászálódott az ágyból, és mielőtt bármibe is belefogott volna, elindította a kávéfőzőt.
Mostanában az átlagosnál is többször volt mogorva és kedvetlen – noha ebből a páciensei nem érzékeltek semmit, hiszen velük mindig kedves és tisztelettudó volt -, de a környezetét nem kímélte csípős megjegyzéseitől.
A harmadik csésze kávé mellé megérkezett a reggeli újság is. Csupán gyorsan átfutotta a híreket, megállapította a cimborája nem hagyta ott a fogát egyetlen égő házban sem, majd készülődni kezdett. A rendelőjébe jóval korábban érkezett a tervezettnél, és jobb híján takarításba és az eszközei újrarendszerezésébe fogott.
Órákig képes volt elszöszmötölni ilyen monoton tevékenységekkel, teljesen kikapcsolta őt, és addig sem kellett gondolkoznia azon, hogy miként fog reagálni a nő érkezésére. Időről-időre ugyanis feltámadott benne a gyilkos ösztön, hogy visszaállítsa az egyensúlyt, azonban ma túlságosan mogorva volt még a vérontáshoz is. Arról nem beszélve, hogy nem akarta vérrel borítani a rendelőjét, így csendben előkészítette a vizsgálathoz szükséges eszközöket, magára öltötte az orvosi köpenyét, és várt.
- Jó reggelt, Miss Cannon! – üdvözölte a nőt, amikor belépett az előtérbe. A hangja kellemesen, lágyan hangozott, szinte semmilyen jel nem utalt arra, hogy minden erejével próbálta megfékezni a benne őrjöngő farkast.
- Kérem, fáradjon beljebb! Közben pedig mesélje el, hogyan érzi magát – lépett el az ajtóból és karjának intő mozdulatával invitálta beljebb a páciensét.
Nem akart azonnal vizsgálatba fogni, először csupán az asztalához sétált és helyet foglalt a jegyzetei mellett. Elsőkörben meg akart győződni arról, hogy Miss Cannont lelkileg nem viselte meg túlságosan a műtét, utána pedig rátérhettek a fizikai terhelésre is.

359 ❖ youtube ❖ note:    ❖ kredit