I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Fata Morgana mágiája
jelenleg aktív
„– Hercegnő! Mi történik? Mi ez a varázslat? – Ez egy átok, léteznie sem volna szabad, nem tudom, hogy a nővéreim miféle sötét praktikákat használtak, hogy létrehozzák, de már késő bármit is tenni. – Mi fog történni? – Egy másik világban fogunk felébredni. Mi és mindenki, akit elér az átok. Jól figyelj, Tücsök! Nem fogunk emlékezni arra, kik vagyunk, de ha előbb térnek vissza az emlékeid, mint az enyémek, el kell mondanod, ki vagyok! Tudnom kell! Nem bízok a testvéreimben, többé senkiben, csak benned! – Dehát...! Nem volt időm tiltakozni, kérdezősködni vagy tovább értetlenkedni, mert a pulzálás következő hulláma elérte a hercegnőt. Solana köddé vált, a következő hullámban pedig Notus és Boreas is, Calypsoval együtt. A falhoz hátráltam, de a harmadik hullám engem is elért. Mintha elfújták volna a gyertyát, a gondolataim, a félelmeim, az álmaim, a céljaim... minden eltűnt, eltűntem én is, egy teljes pillanatra megszűntem létezni, majd egy új világban ébredtem valaki másként.” – Részlet a Tücsök Tihamér történetéből
I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Ennyi ember hisz bennem :
1774
Titulus :
Pengu ✦ Sisu ✦ Namaari
✦ ✦ ✦ :
Életkor :
3
Akinek az arcát viselem :
Kim Soo-hyun ✦ Han So Hee ✦ Gemma Chan
A tükör mögött :
Evolet Yang Baba Mirai ✦ Baba Shouta
2021-05-16, 21:32
Marcus & Natalie
Nem vagyok egy koránkelő típus, úgyhogy csak délben sikerült kikecmeregni a kényelmes franciaágyamból. A reggeli tejeskávém mellet - amit néhány perce dobtam össze - pedig beugrik néhány részlet a tegnap esti buliból. Szinte azonnal mosolyra húzódik a szám, ahogy visszaemlékszem. Remélem a ma este is legalább annyira élvezetes lesz. -Ha valaki most látna, meg lenne róla győződve, hogy éheztetlek. - csóválom meg a fejem, miközben lepillantok Lunára, aki úgy tömi magába a reggelijét, mint aki legalább hetek óta nem kapott enni. Vele és sokakkal ellentétben én képtelen vagyok ezekben az órákban a kávémon kívül bármit is elpusztítani. -Amint végeztél, indulunk. - húzom le a poharam tartalmát, majd a szobámba sétálva magamra kapom a szokásos sportos szettemet. A hatalmas tükör elé állva lófarokba kötöm a hajam, majd fogadott lányomhoz lépve ráadom a nyakörvét. -Ma is csodás időnk van. - mosolyodok el, miközben kinézek az ablakon. Ezt követően útnak is indulunk és futunk egy kört. Miután mindketten kifáradtunk, sétára váltunk, közben iszom egy korty vízet a palackból. Az okosórámra pillantok. -Egész jók voltunk ma IS. - állapítom meg, majd megsimogatom Luna buksiját. Utunk egyenesen haza vezet, ugyanis van egy kis elintéznivalóm az Outcastsben. Otthon gyorsan lezuhanyzom, csinos szettet öltök magamra, megigazítom kiengedett hajamat, elbúcsúzom Lunától, majd bepattanok a vérvörös Mazda RX-embe és meg sem állok a klubbig. Leparkolok a nekem fenntartott helyre, leállítom a motort, kiszállok és mielőtt belépnék a hatalmas épületbe, széles mosollyal üdvözlöm a kidobót. Még váltunk néhány szót, aztán besétálok az Outcastsbe. -Szép napot! - állok meg egy pillanatra a pultnál. -Hoznál majd egy kávét az irodámba? Köszönöm. - el is indulok a lépcsők irányába, közben a táskámból előkapom a telefonom és rendelek valami reggelit vagy inkább lassan ebédet. Az irodámba érve megkerülöm a hatalmas íróasztalomat, ledobom magam a kényelmes székembe, aztán nagyot sóhajtok. Semmi kedvem a papírmunkához, de sajnos nem halogathatom tovább, szóval kénytelen leszek nekiállni.. Nagyjából fél óra múlva már azon agyalok, hogy talán tarthatnék egy kis szünetet, de azt hiszem utána képtelen lennék visszatérni a munkához. Épp iszom egy kortyot a kávémból, amikor nyílik az ajtó, majd megpillantom Marcust. Kissé meglep a látogatása, de nagyon is örülök neki. Már majdnem el is mosolyodom, amikor szóra nyitja a száját és abszolút mindent elront. Mivel egy klub tulajdonosa vagyok és nem ritkán töltöm itt az éjszakáimat, így azért hozzászoktam már a hasonló stílushoz is, bár a legtöbb vendég tud viselkedni, tehát ritkán botlok bele suttyókba. Kedves, barátságos nő vagyok, akivel nincs okuk bunkózni az embereknek. Bárki megmondhatja, hogy velem aztán nem nehéz jól kijönni. Hamar megtalálom az emberekkel a közös hangot. Nem is olyan rég még az épp előttem ácsorgó férfivel is sikerült. Le mertem volna fogadni, hogy a múltkori csókunk miatt jött, de hát tévedni emberi dolog. -Neked is szép napot, Marcus. - nézek egyenesen a szemeibe. -Ahogy a mondás tartja: A stílus maga az ember.. - jegyzem meg, miközben eszemben sincs az elém vágott mappácskát tanulmányozni. Mint mindenkinek, nekem is több oldalam van, és ha valaki bunkó velem, hát tőlem se várjon sok jót. Szép lassan állok fel a székemből, hisz nem sietek sehova. Kecses léptekkel sétálok a férfi elé, miközben a szemeit fürkészem. Végül - ha csak nem akadályoz meg benne időben - egy gyors mozdulattal kikapom az ajkai közül a cigarettát, a számhoz emelem, majd mély slukkot szívok belőle. -Tényleg úgy gondolod, hogy bármilyen magyarázattal tartozom neked? - jelenik meg egy apró vigyor a szám sarkában. -Talán ha majd megtanultad, hogyan illik viselkedni egy hölggyel. - és nem csak, de ezt inkább nem teszem hozzá, mivel nem tartozik rám. Újabb slukk következik, a füstöt pedig egyenesen a képébe fújom. -Kopogás, kedves üdvözlés.. mindez mintha kimaradt volna. - nyomom el az ujjaim közt lévő csikket az asztalomon heverő hamuzóban. Végül mégis vagyok olyan kedves és nőies, hogy a viselkedése ellenére belepillantok a mappájába. -Ne túlozz.. Ha ez a machete neked zsiráfnyi méretű, mekkora lehet a te szerszámod?! - biccentek az ágyékára, hogy biztosan vegye az adást. Elvégre a legtöbb hím egyed szívesen vág fel azzal, hogy az övé aztán átlagon felüli, nevezzük jelen esetben zsiráfnyi méretűnek. -Költői kérdés volt. - teszem hozzá, mielőtt még válaszolna valamire, ami nem foglalkoztat. Legalábbis mostmár biztosan nem. -Nos, nem nehéz megfejteni ezt a roppant izgalmas rejtélyt. A képek alapján azért, hogy üzleteljenek. - válaszolok a kérdésére. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy nem erre kíváncsi, hisz ezt ő is tudja. Annyira nem butuska, hogy ez ne essen le neki. -Csak az egyik fickót ismerem. - mutatok az alakra, aki a pénzt csúsztatja át, tehát a vevőre. -Nem tudom mit vársz tőlem. Szerinted minden egyes vendéget külön figyelek? - még ha akarnám sem lenne lehetséges. -Mellesleg.. ha többet tudnék az ügyről, akkor sem kötném az orrodra. Sajnálom, de nem tetszik ez a hangnem. - ha valakinek a segítségem kell, az a minimum, hogy nem bunkózik. Talán tényleg van valami abban, hogy a nők a rosszfiúkra, vagy hát inkább az ilyen neveletlen seggfejekre buknak a rendes srácok helyett.. -Ha megtudom, hogy ki a másik tag, mindenképp köszönetet mondok neki. - fordítok hátat a férfinek, hogy ismét helyet foglalhassak.
words: 646 ▲ music: Bloodshot your destiny is in my hands, darling
Az Outcasts nem olyan a nappali fényekben, mint amire az itt töltött éjszakáiból emlékezett. Kopottabbnak, élettelennek tűnt az épület, kevésbé is tetszett neki, de hát ez nem jelentett semmit, mert Marcus szinte mindenben meglátta a hibát is, amit nem kritizálni akart, hanem kijavítani. - Megtennéd, hogy nem fújod az arcomba a füstöt? - kérte meg a jelenlévő kidobó, akinek a kérése annyira nem érdekelte, mint ahogy az sem, hogy többször megkérték már arra is, ne legyen bunkó paraszt, vagy hogy ne küldjön el melegebb éghajlatra olyan embereket, akik csak selfiezni jártak be a Guards'-ba. - Ha beengedtél volna már a főnöködhöz, akkor most az ő arcába tolnám a füstöt, téged meg megkímélnélek a tüdőráktól - nem volt jó kedvében. Ha minden rendben lett volna, akkor most kedélyesen elbeszélgetett volna erről a nyomorult áprilisi időjárásról, mert már megint úgy tűnt, Noé utálja Bloomcrownt és elfelejtett szólni, hogy minden fajból kettő példány vándoroljon a nyomorék bárkájára fel a túlélésért megküzdve. - Nem úgy volt, hogy azokat a herbál izéket szívod, Marcus? - értetlenkedtek, de leginkább az időt akarták húzni. - Nem lehet bent dohányozni - mutatott fel a kidobó a piktogramra. - Kezdem unni, hogy mindenki az én egészségemmel van elfoglalva - nézett fel arra, amerre mutattak. - Nem vagyok jó kedvemben - közölte csak úgy mellékesen, már lassan szoborrá válva a bejáratban. - Ami azt jelenti, hogy vagy beengedsz Sofiához, vagy átmegyek rajtad és az rohadtul nem fog tetszeni neked. Beengedsz Miss Monterohoz végre? Tudom, hogy bent van, láttam, hogy nem rég érkezett meg - nézett a barna szemekbe, de az újabb adag füst már nem a kidobó arcába vándorolt, hanem Marcus kettejük közé fújta azt. - Nem t'om. Én nem láttam - kötötte az ebet a karóhoz, úgy tűnt, hogy a füstmentesség miatt az egyszerűsége is a felszínre került. Mert Marcus látta, ahogy elbeszélgettek, Sofia felnevetett és talán még önhibáján kívül flörtölt is vele. - Hirtelen jött amnéziában szenvedsz, látom - felsóhajtott, lelépte a közöttük feszülő távolságot és ahelyett, hogy belement volna a szájkaratéba, nem tervezett itt ragadni. - Ha hozzám érsz, eltöröm a kezed, nem kell megmotoznod. Nincs nálam semmi - a hangja nyugodt volt, de figyelmeztető. Megunta, hogy az útját állják és mielőtt választ kaphatott volna, gyors léptekkel haladt át a lenti termeken a csapos legnagyobb döbbenetére és vette az irányt fel, az emelet irányába. - Hé, oda nem mehetsz fel! - üvöltött Marcus után. - Tudom. Kössz, hogy szólsz - hálás volt, tényleg. - George! - üvöltött a kidobó felé, ami már tényleg nem érdekelte. Öles léptekkel, a képére varázsolt ideges vonásokat végre engedte megtelepedni. Anélkül, hogy bebocsátást kért volna, anélkül, hogy kopogtatott volna, az iroda szót elolvasva a megfelelő ajtón robbant be, szembekerülve az éppen az asztala mögött ülő Sofiával. Ugyanolyan volt, mint amikor legutóbb a nő száján kötött ki a sajátja. Még mindig sokkal kisebb nála, még mindig ugyanolyan fekete fürtökkel megáldva. - Megmagyaráznád, hogy ez mégis mit jelentsen? - förmedt rá nem túl kedvesen, a nő elé az asztalra pedig egy mappát vágott le, amiből kicsúszott pár kép. Azokon összesen két alak rajzolódott ki, ahogy megtörténik az üzlet. A képkockák egy fegyverátadással egybekötött vételt mutattak itt, az Outcastsben. Pont azzal a hajlított pengéjű machetével, amit három hete fújtak meg a szállítmányozás közben, amiért még mindig az idegesség kapta el, ha az esetre gondolt. Tudta, hogy ki a vevő, de hogy az eladó ki lehetett, fogalma sem volt. - Mi a szarért mászkálnak nálad zsiráfnyi méretű fegyverekkel az emberek? - még csak kérdezett és nem vádolt. De kezdte érdekelni, hogy mégis hogy kötött itt ki a fegyver, aminek nála kellett volna már lennie jó ideje. Ott kellett volna lennie a teherautóban, amikor a rakomány megérkezett, de ahelyett itt volt, éppen Sofia szájára esve aznap éjjel. Nem akarta a nőt hibáztatni, de mégis sikerült egy kicsit. Ha előbb köszönt volna, akkor most nem tűnne olyan seggfejnek a kérdései miatt? Mindegy most már.