- Áh dehogy! Nem vagyok én olyan… - nézek ma született bárány tekintettel Sophie-ra, mielőtt még hozzátenném alig hallhatóan – Legalábbis anyák napja előtt nem terveztem. - utána meg miért ne? Az élet is kegyetlen, hadd szokták a kölykök is, én csak felkészítem őket!
Szórakozottan elmosolyodok, miközben nézem, a halom zöld gaz meg virág hogyan alakul át az ő értő kezei között asztaldísszé, és egész bele is feledkezek a látványba. Én ha meggebednék, se lennék képes ilyesmire, az is biztos.
- Nem egészen. Vagyis de, részben azt is. Inkább az egyes virágok jelentésére lennék kíváncsi, ha tudsz ilyesmivel szolgálni nekem. - pontosítok némileg, mert a nagy hablatyolásomból nem csoda, ha nem sikerül teljesen kiszűrni, mit is szeretnék tudni pontosan. Néha még saját magamnak is sikerül belegabalyodnom a mondandómba.
- Hmm… vegyük példának mondjuk az itteni szokásokat, kínai, mexikói, meg hasonló ismerősöm úgy sem sok akad, szóval azt most hagyjuk. - legyintek, nem hiszem, hogy előjönne az irodalmi idézetek kapcsán, na meg virágválasztás terén engem se annyira foglalkoztat most az, hogy a bolygó másik felén mi hogy szokás. Koncentráljunk inkább a jelenre, meg a városunkra. Azon belül is a sulira.
- Ú basszus, a vallás, tényleg. Az ki is ment a fejemből. - temetem az arcomat a tenyerembe, mert hogy is feledkezhettem meg róla, amikor szinte mindent befolyásol, meg mindenre rányomja a bélyegét. Mondjuk… Raelin nem tűnik túlságosan hívő típusnak, ahogy a dirihelyettes nagyságos asszony sem…
- Igen? Na, ezt nem is tudtam, de jól hangzik! - lelkesedek egyből, és már épp beleélném magam, amikor kiderül, hogy Sophie sem sokkal nagyobb szakértője a témának. A francba…
- Még szép! Mármint, a saját asztalomra nem raknék ilyet, nem azért mert ne lenne szép, csak nem vagyok az a virágos típus, a cserepesek se húzzák sokáig nálam, meg a kollégák is furcsán néznének rám. De amúgy már asztalán csodásan mutathat. Gondolom úgy is olyan rendeli, aki szereti őket. - mert aki nem szereti, az nyilván úgy se rendelne, szerintem nekem is maximum a síromra fog bárki is virágot hozni… vagy oda se.
- És valami könyvcímet tudsz esetleg, vagy inkább lapozzunk, aztán menjek a könyvtárba kutakodni? - kérdezem azért reménykedve, és ha tud mondani valami konkrétumot, már kapom is elő a kis noteszemet meg egy tollat, hogy lefirkantsam, mielőtt még netalántán kimenne a fejemből amíg a könyvtárba érnék. Inkább nem kockáztatok!
- Hát, végül is, talán az is hasznos lehet. Legalább meg is tudod mutatni őket, nálam úgy is kimerül a sor nagyjából a rózsa, szegfű, liliom témánál. - pontosabban, amiket felismerek. Olvasni olvastam már sokról, biztos, hogy láttam is őket, csak épp nevet nem tudnék társítani melléjük.
- Krizantémot? Áh, ugyan, senkinek. - legyintek gyanúsan gyorsan a kérdésére, de aztán látva az arckifejezését, meg hogy nem igazán sikerült hihetőre az előbbi, végül egy sóhajtással jelezve beadom a derekamat – Az egyik… kolléganőmnek. Mondjuk úgy, hogy nem igazán díjazom a közeledését, mert… - oké, nagy levegő – Mert tudtommal mással van együtt, csak valószínűleg valami gebasz van náluk, nem tudom pontosan, én meg csak azért kellenék, hogy féltékennyé tegye a párját. De ha az rájön, akkor nekem meg lőttek, szóval jó lenne addig leállítani ezt az egészet, amíg nem nyúznak meg élve, vagy lőnek le valami sötét sikátorban. Meg amúgy is, nekem más tetszik, de az megint egy teljesen más, reménytelen történet. - csóválom a fejem, mert ilyen az én formám, szerencsétlenebb szituációba nem is csöppenhettem volna.
- Esetleg valami okosság, vagy jó tanács, mihez kezdjek? - nézek rá reménykedve, mert sohasem lehet tudni, lehet nem csak a fodrásznál, hanem a virágárusnál is bevett szokás a pletyizés, hátha hallott valami tuti tippet ilyen elfuserált helyzetekre.

Bár nem tartom magam valami zseniális virágkötőnek, de szeretem ezt csinálni. Csing sokkal ügyesebb, neki valahogy jobb szeme van az ilyesmihez, azok a csokrok amiket ő csinál valahogy mindig… többek, mint egy egyszerű csokor, olyan mintha valamit el akarnának mondani. Örülök Maksim látogatásának, egyike azoknak akiket szívesen megismernék alaposabban is. Érdekes személyiség, és szerintem nem feltétlenül véletlen volt a múltkori virág vásárlása sem. Szeretem az ilyesmit, a kis ajándékokat, meglepetéseket és rejtélyeket. Boldoggá tesz, ha akiket kedvelek boldogok. Ez már szinte rögeszme.
- Jó taktika, feltéve, hogy utána nem íratsz belőle dolgozatot. - mosolygok rá cinkos pillantással, majd elgondolkodok egy cseppet - Ugye nem iratsz dolgozatot erre hivatkozva? - nem nézek ki belőle semmi galádságot, de amilyen emlékeim vannak a gimis évekből, akár még az is lehet, hogy ő is valamiféle rejtett szadista mint az én tanáraim, akik nagy lelkesedéssel kértek számon váratlanul.
- Köszi, ez kedves tőled. - bólintok, miközben tovább készítem az asztaldíszt. - Szeretem az egyedi dolgokat, és néhány szép idézet ebben a szakmában aranyat ér. - biztos vagyok benne, hogy például a csokrokba tűzött kártyákra is fel lehetne írni néhányat.
Figyelmesen hallgatom amikor vázolja, hogy mire lenne szüksége, de annak ellenére, hogy virágboltot működtetek, azért mindent én se tudok. Főleg ami az elvont, szimbolikus dolgokat illeti.
- Szóval azt szeretnéd tudni, hogy melyik virágot mikor illik adni és mit jelent? - kérdezek rá röviden, majd amikor példákat is felhoz, akkor már teljesen egyértelmű, hogy erre gondolt.
- Igazság szerint valóban eltérő lehet országonként vagy akár vallásonként is, hogy milyen virágnak milyen jelentést adnak. Szóval érdemes lenne ezt leszűkíteni, hogy az adott kultúrához illeszkedjen. Senki se szeretne egy ilyen banánhéjon elcsúszni. - mosolygok rá óvatosan. Kezembe veszek egy rózsaszín boglárkát, és úgy lengetem mint egy varázspálcát, miközben elmélázok kicsit a hallottakon.
- Az biztos, hogy vannak olyan könyvek amik szó szerint lefordítják, hogy mit üzennek emberek a virágokkal. Ha jól tudom egy-két évszázaddal korábban is például nagy divat volt a virágokkal üzengetni egymásnak, mindegyiknek megvolt a maga jelentése, így beszéltek meg a fiatalok találkákat, adtak tovább információkat, figyelmeztettek valamire vagy éppen így vallották be az érzelmeiket. - közben a pult mögött sétálok, és a virágot lengetem a kezemben, majd hirtelen Maksim felé mutatok vele - De! Manapság már senki nem érti ezeket az üzeneteket, vagy legalábbis nagyon kevesen. - cinkos mosolyra húzódik a szám, majd visszatérek az asztaldíszhez, de a rózsaszín virágomat nem illesztem bele. Annyit elmélkedtem, hogy el is felejtettem válaszolni a kérdésére.
- Asztaldíszt egy születésnapra, még néhány hátra van mára. Tetszik? - emelem fel azt, ami már készen van. Aztán rájövök, hogy a kérdése lényegében megválaszolatlan maradt, legalábbis ami a virágok jelentésére vonatkozik.
- Én a könyvtárban valami rejtjelezés vagy kódfejtés címszó alatt keresném a virágok jelentéséről szóló könyvet. Azt pedig el tudom mondani, hogy az emberek nagyjából milyen virágot milyen alkalomra vásárolnak. Ki tudja, talán kisül belőle valami okosság - ajánlom fel a segítségem, már ha ez egyáltalán az. - Egyébként… kinek vennél krizantémot?

Belépve az üzletbe, és köszönve, egy pár pillanatig csak megbabonázott tekintettel figyelem, mit alkot Sophie, mielőtt belekezdenék a felvezetőmbe. Meg mielőtt kapcsolnék, hogy valószínűleg nem csak unaloműzés gyanánt fonogatja itt a virágokat, hanem dolgozik.
- Olyasmi. Rásóztam a kölykökre némi kutatómunkát, hogy addig is lefoglaljam őket valamivel, meg legalább rekordidő alatt nézik át az eddigi kötelező olvasmányokat. - vallom be, mert hát na, senki sem rajon azért, ami „kötelező”, de némileg játékos formába öntve talán érdekesebb nekik is.
- Nem kimondottan az a cél, de ahhoz is jól hasznosítható. Ha gondolod, majd megosztom a „kutatási eredményeket” veled is, hátha hasznát veszed később az üzletben. Na de a lényegre térve! - húztam ki magam, hogy aztán nagy levegőt véve belekezdjek, ha Sophie nem szólt volna épp az utolsó pillanatban közbe. Ennyit a nagy lendületről.
- Áh, ugyan, dehogy. Neked úgy is jobban megy ez a multitasking dolog mint nekem. - vallom be, örülök néha, ha egy dologra bírok koncentrálni, nem hogy párhuzamosan többre, úgy, hogy értelme is legyen, ne csak úgy csináljak, mintha…
- Szóval. Ráugrasztottam a kölyköket az eddig tanultakra, keressenek minél több virágokkal kapcsolatos idézetet, aki nyer, az kap egy potya ötöst. Az idézeteket meg utána anyák napjára is fel tudják használni, fogadni mernék, hogy rajzórán úgy is virágokat fognak addig festegetni. Viszont ami az irodalmi részét illeti, van egy kis bibi, ami nekem totál homály, te viszont valószínűleg otthonosabban mozogsz a témában. Tudod, van ez az izé, hogy melyik virág mit jelent, vagy milyen színű virágot mikor illik adni, vagy na, érted! - próbálom körülírni, mit is szeretnék, mindezt heves kézmozdulatokkal is illusztrálva, mint ha attól érthetőbb lenne… hiába, ha belelkesedek, mindig ez van.
- Tudomisén, ha mondjuk valaki tetszik, annak milyen virágot adnál, ami ezt az üzenetet sugallja neki, vagy ha esetleg valakit finoman le akarsz koptatni… illik olyankor temetésekre illő virágot adni neki? Mondjuk szegfűt? Vagy krizantémot? Mexikóban meg a lila virágok szimbolizálják a halált? Vagy az Brazília? Egy kissé belezavarodtam… - ismerem be, és szó sincs róla, hogy Raelinre, meg a kedves igazgatóhelyettesünkre gondolnék, aki ma délután megígértette velem, hogy holnap tanítás után beülök vele valahova kávézni, ááá, dehogy!
- Szóval tudsz nekem segíteni, vagy inkább menjek a könyvtárba valami növényhatározóért? Nem mint ha tudnám, milyen könyvvel érdemes kezdeni ilyen témában, de azzal úgy is a könyvtárost zaklatnám… - kanyarodok vissza a lényegre – Meg ami azt illeti, virágra is szükségem lenne majd, de egyszerre csak egy problémát. - dőlök neki a pultnak, miközben figyelem, mit varázsol ezzel a kupac zöld gazzal itt a szemem láttára – Amúgy mit készítesz? - biccentek felé.

Újra meg újra csak számolok, és sehogy se jön ki. De miért nem jön ki? Pascal rakta el a virágokat amiket az üvegházakból és a nagykerből vettünk, de egyszerűen nem értem, nincs meg minden. Pedig nem véletlenül kértem, hogy pakolja külön a baloldali kupacot és egy másik hűtőbe a jobboldalit. Egy születésnapi zsúrra rendeltek dekorációt, virágos asztaldíszeket és tizenkét virágkoszorút a kislányok hajába. Hát mégis hogyan csináljam meg, ha a felét nem találom?
Tűvé tettem én már érte mindent, mire eljutottam odáig, hogy felhívjam Pascalt telefonon, hogy hová tette. Ma csak fél napot dolgozott, azt mondta valami esti buliba készül. Szóval délután még nyugodtan felhívhattam anélkül, hogy nagyon megzavartam volna. Elmondta, hogy hová tette őket, és bár így utólag logikus, mégis ki tette volna a raktárba a hátsó hűtőbe csak azért, hogy a vendégek ne akarjanak vásárolni belőle? Igaza volt, hogy így döntött mert kevés kínosabb dolog van mint azt mondani valamire, hogy nem eladó, de szólhatott volna vagy egy cetlin jelezni vagy bármi. Mindegy is, lényeg, hogy megvannak és nekiállhatok az asztaldíszeknek, hogy holnapra már csak a koszorúk maradjanak.
Meg is csináltam az elsőt, de még öt darab van hátra, a szép színes rózsákat és boglárkákat, szegfűket és a réten nyíló kamillához hasonló apró fejű margarétákat is kiterítem a pultra. Jókedvűen kapom fel a fejem, mikor egy ismerős hangot hallok a kis csengő csilingelése után.
- Szia Maksim! - üdvözlöm, és megvárom míg közelebb jön, de addig is jár a kezem elvégre a növények épp víz nélkül pihennek a pulton, nem tétlenkedhetek.
- Ráérek, elő a részletekkel! - mosolygok rá biztatóan. Szívesen segítek neki, elvégre én is kértem már tőle tanácsot, Valentin napi üdvözlőkártyákhoz volt szükségem szép idézetekre romantikus versekből és egy egész kötettel kaptam! - Milyen projekt? Valami ajándék készül az anyukáknak? Mesélj! - közben egy szép barack színű tearózsának vágom le a szárát, hogy az oázisba szúrjam a helyére. - Nagyon zavar ha közben ezt megcsinálom? Vagy készítsek neked is egy csokrot?

Az egész úgy kezdődött, hogy…
Drága igazgatóhelyettes asszonyunk kitalálta, hogy miután lassan közeleg az anyák napja, tegyük oda magunkat, és készüljünk a diákokkal rá. Viszont nem igazán fűlött a fogam hozzá, hogy a felső tagozatosaimmal nekiálljak verset magoltatni, pláne olyat, ami az alkalomhoz illő, így végül arany középút gyanánt kitaláltam, hogy játsszunk! Aki anyák napjáig a legtöbb virágos hasonlatot, metaforát, idézetet, vagy bármit talál az eddig tanult művekben, az kap egy potya ötöst, amit az év végi jegyekbe is beszámítok. Amúgy meg vegyenek virágot, írjanak egy képeslapot mellé, és használják egészséggel az összevadászott idézeteiket, majd a határidő előtti utolsó órán átbeszéljük, mire jutottak. Az anyukák biztos többre értékelik mint valami hibásan elszavalt verset, eltehetik emlékbe a lapokat, aztán évekkel később könnyezve olvasgathatják, ha elkapja őket a nosztalgia.
És igaz, addig még van idő, de csak most kaptam észbe, hogy nekem se ártana készülni a témában. Viszont más se hiányzott a boldogságomhoz, mint kiolvasni egy növényhatározót, vagy valami történelmi növényismereti könyvet, úgyhogy az egyszerűbb utat választva, egyik nap tanítás után nemes egyszerűséggel a közeli virágbolt felé vettem az irányt. Úgy is akartam valami virágos trükköt tanulni, a pénzérméseket már kezdem unni, meg lehet, hogy ezek Raelin tetszését is jobban elnyernék… Esetleg inkább egy csokor virágnak örülne? Persze ha megint azzal jönne, hogy csak barátok vagyunk, még mindig kimenthetem magam azzal, hogy az órájára szántam, a gyerekekkel tudnak virágot festeni anyák napjára… Vagy ez így túl átlátszó lenne? Egy próbát mindenesetre megér.
- Szia! - köszönök az üzletbe belépve, hisz nem először járok itt, mert virágot akarok venni, még törzsvásárlónak nem is mondanám magam. De miután párszor már a városban járva is sikerült egymásba botlanunk és beszédbe elegyednünk, olyan furán jönne ki a magázódás.
- Sophie! Szükségem van a szakértelmedre! Van egy kis iskolai projektünk a közelgő anyák napja kapcsán.  - térek egyből a lényegre, pláne miután belépve meglátom, hányféle fajta különböző virág sorakozik a vázákban a pulton és körülötte. Kevés vagyok én ide, úgy érzem, az meg nem hiányzik, hogy egy növényhatározóval órákon át azonosítani próbáljam őket.
- Akarom mondani… ráérsz? Vagy zavarok? - torpanok meg kissé, hisz ha valami fontos dolga van, akkor igazából visszajöhetek holnap is, annyira nem sürgős a dolog, csak nem akarom az utolsó pillanatra hagyni. Magamat ismerve, úgy is elfelejteném, és ha hagynám, ezer meg egy egyéb dolog is a nyakamba szakadna mellé. Meg hülyén venné ki magát, ha valamelyik diákom betalálna egy kérdéssel, és kénytelen lennék bevallani, hogy amúgy lövésem sincs különösebben a gazokhoz – akarom mondani, virágokhoz azon túl, hogy szépek, színesek, meg némelyikük illatos. Tudom, még jó, hogy nem biológia tanárnak mentem…